Exkluzív interjú a Piusz Testvérület tartományi elöljárójával
Az önálló magyar priorátusról, az Erdő Péterrel való találkozójáról, a magyar kispapok növekvő számáról, és a magyar Egyház helyzetéről beszélgettünk Johannes Regele atyával, a Szent X. Piusz Papi Testvérület osztrák tartományának elöljárójával – amelyhez Magyarország is tartozik –, aki első ízben nyilatkozott magyar médiumnak. A beszélgetést a püspökszentelésről szóló helyszíni tudósításunk folytatásaként közöljük.
Több beszámoló is rámutatott arra, hogy a püspökszentelést követő vasárnapon a Szent X. Piusz Papi Testvérület kápolnáiban a szokásosnál lényegesen többen vettek részt a szentmiséken. Ez annak ellenére történt, hogy előzőleg megjelent Fernandez bíboros dokumentuma. Hasonló jelenség Budapesten is érezhető. Ön észlelt-e hasonló tendenciát a tartomány többi országában is?
A statisztikáknak megvan a maguk jelentősége, ugyanakkor nem szabad túlértékelni őket; a fejlődést nyugodtan, hosszabb távon érdemes szemlélni. Nyári időszak van, ilyenkor sok vendég érkezik más vidékekről is. Tény azonban, hogy világszerte számos helyen sok új hívő kereste fel a Testvérület kápolnáit, így a mi tartományunk országaiban is.
Magyarországon a hagyományhű katolicizmus, különösen pedig a Szent X. Piusz Papi Testvérület, ma is viszonylag kevéssé ismert. Még azok között a hívek között is, akik már hallottak a Testvérületről, gyakoriak a félreértések és a téves elképzelések.
Aki nem kerül hosszabb időre személyes kapcsolatba a Testvérület tagjaival, az valójában nem tudja megismerni és helyesen megítélni azt. A médiában sok olyan állítás jelenik meg, amely nem felel meg a valóságnak, félreértéseken alapul, vagy a legrosszabb esetben a katolicizmussal szembeni elutasításból fakad.
Magyarországon még jobban meg kell érteni a Testvérület valódi lényegét, ahogyan azt szabályzatunk is megfogalmazza, amelyet egyébként a római Kléruskongregáció már 1971-ben elismeréssel illetett.
Mi papi testvérület vagyunk. Küldetésünk a papok alapos katolikus képzése és a róluk való gondoskodás. Arra törekszünk, hogy az egyházmegyés papok is újra felfedezzék a közösségi élet nagy értékét, és azt mindenütt meg is valósítsák, mert ez az Egyház megújulásának egyik fontos eszköze az egyházmegyékben is.
Ez az Egyház régi kívánsága, és mi ennek kívánunk megfelelni. Egy pap ugyan önállóan is sok jót tehet az apostolkodásban, de így sokkal nagyobb veszélyeknek van kitéve, különösen saját életszentségre való törekvését illetően. Régebben káplánok szolgáltak a plébániákon, minden faluban volt pap, rendszeres esperesi találkozókat tartottak, így a közösségi élet természetes módon jelen volt, és a papok akkor is számíthattak egymás támogatására, ha egyedül laktak a plébánián.
Ma egészen más a helyzet. A magára maradt papnak hosszú távon nincs jövője. Mindenekelőtt a papi életszentség áll a középpontban. Ezt kell egyre mélyebben megérteniük a világi híveknek, minden katolikusnak és a Testvérület minden barátjának. A papság valódi megújulására van szükség. Ez a Szent X. Piusz Papi Testvérület küldetése.
Nem egyházpolitikáról, és még kevésbé világi politikáról, jobboldalról vagy baloldalról van szó. Sokkal inkább arról, ami odafent és odalent van.
Egy jó és szent életű papság képes lesz újjáépíteni a magyar Egyházat. Imádkozó, művelt, hiteles példaképként élő papokra van szükségünk, valamint olyan világi hívekre, akik ezt megértik, és imádságukkal, önfeláldozásukkal, tehetségükkel és anyagi támogatásukkal is együttműködnek ebben.
Az elmúlt években örvendetes módon a Testvérületen belüli magyar papi hivatások száma is növekedett. Hány magyar szeminarista és előszemináriumi növendék kezdi meg tanulmányait a Testvérületnél a következő szeptemberben?
A hivatásokat Isten adja – mi csupán az Ő szegényes eszközei vagyunk. Az előttünk álló tanévben három magyar szeminaristánk kezdi meg vagy folytatja tanulmányait a zaitzkofeni szemináriumban, emellett féltucat magyar előszemináriumi növendékünk lesz Jaidhofban. Fontos azonban, hogy alázatosak maradjunk, és ne csupán a számokra figyeljünk. Ezek még mindig nagyon szerény számok; még csak a kezdeteknél tartunk.
Főtisztelendő Kopácsi Máté két éve lett első magyarként Zaitzkofenben pappá szentelve; idén egy magyar növendéket szenteltek diakónussá és kezdi meg a papszentelés előtti utolsó tanévet. Alatta egy évfolyammal egy másik magyar is van, ő a diakónusszentelés előtti évét kezdi meg. Egy harmadik magyar idén kezdi a szemináriumot, de emellett Hesz Dénes OFM is folytatja tanulmányait az USA-ban, és évről évre egyre több magyar pap keresi fel Testvérületet, hogy megismerkedjen vele, vagy hogy éppenséggel a Testvérületbe való belépés lehetőségeiről tájékozódjon.
Az Ön tartományához Ausztria mellett Csehország, Horvátország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia is tartozik. Hogyan látja a magyarországi Egyház helyzetét ezekhez az országokhoz viszonyítva? Milyen sajátos feladatot jelent ebből fakadóan a Szent X. Piusz Papi Testvérület magyarországi küldetése?
Romániát kifelejtette, továbbá Szerbiában és Boszniában is végzünk bizonyos missziós munkát; ott is vannak híveink.
Ausztriában a Testvérület működése már 1974-ben megkezdődött. Akkoriban még viszonylag sok olyan pap volt, aki hű maradt a katolikus hagyományhoz. Bécsben létezett egy állandó hívő közösség, amelyet Severin Grill atya, a heiligenkreuzi apátság szerzetese gondozott a hagyományos liturgia szerint. Klagenfurtban pedig 1975-ben maga a székesegyház plébánosa szentelt fel egy kápolnát a régi rítus számára, amelynek lelkipásztori ellátását hamarosan a Testvérület papjai vették át.
Ausztriában tehát folytonosságról beszélhetünk: legtöbb házunk egyházmegyés vagy szerzetespapok korábbi munkájára épült. 1975-ben Mariazellben nagy zarándoklatot tartottunk Lefebvre érsekkel, amelyen mintegy hatszáz hívő vett részt. Az érsek prédikációjában megemlékezett a nem sokkal korábban elhunyt Mindszenty József bíborosról, Magyarország hercegprímásáról is.
A tartomány többi országában a kommunizmus bukását követően, az 1990-es évek elején kezdtük meg működésünket. Akkoriban mindenütt nagy egyházi megújulás volt tapasztalható, számos papi és szerzetesi hivatással. Nem sokkal később azonban Nyugat-Európa egyházi szemlélete is megjelent ezekben az országokban, sajnálatos módon sok helyen kevésbé jó püspökökkel együtt, így ez a lendület hamar megtorpant.
Mindazonáltal ma is jelentős különbségek figyelhetők meg. Úgy gondolom, mindenütt sok munka vár még ránk. Összességében a magyarországi Egyház helyzete még mindig kedvezőbb, mint számos nyugat-európai országban, ugyanakkor jól látszik, milyen irányba tartanak a folyamatok. Sokkal korábban kellett volna cselekedni, és határozottabban visszatérni a katolikus hagyományhoz.
Ugyanakkor az egyházmegyés papok messze nem olyan elutasítóak a Testvérülettel szemben, mint ahogy azt sokan hiszik. Számos egyházmegyés pappal állnak kapcsolatban híveink, szeminaristáink, és ezek az atyák mind nagy megelégedéssel és reménnyel tekintenek a Testvérület munkájára.
Magyarországon sok katolikus számára nehezen érthető, hogy a Testvérület miért beszél szükséghelyzetről az Egyházban. Sokan úgy látják, hogy azok a liturgikus vagy tanbeli visszásságok, amelyek Nyugat-Európa számos országában rendszeresen előfordulnak, Magyarországon jóval ritkábbak. Mit válaszolna azoknak a híveknek, akik ezért nem értik a Testvérület álláspontját?
Mi a szükséghelyzetet már abban is világosan látjuk, hogy általános közöny uralkodik, és óriási a katolikus műveltség hiánya. Az emberek sokszor már semmit sem tudnak hitükről: nem ismerik az alapvető imádságokat, és azt sem értik, mi is valójában az Egyház. Nagyfokú lelki közömbösség tapasztalható. A valaha mélyen katolikus vidéki népesség sem az már, ami egykor volt. Aki őszintén szemléli a helyzetet, annak látnia kell, hogy valami nincs rendben. Erre utal mindenekelőtt a gyümölcsök hiánya: a papi és szerzetesi hivatások drámai visszaesése, valamint a közöny, amely nemcsak a fiatalok, hanem sokszor – talán még megdöbbentőbb módon – az idősebb nemzedék körében is jelen van.
A múlt évben személyesen is találkozott Erdő Péter bíborossal. Mit tudna elmondani erről a találkozóról?
Bizalmas dolgokat nem oszthatok meg, de nagyon hálás voltam, hogy személyesen találkozhattam a prímással. Szívélyes beszélgetést folytattunk, amelynek középpontjában elsősorban egyházjogi kérdések álltak.
Imádkozom és remélem, hogy amikor majd eljön az idő, méltó utódot neveznek ki a helyére, és nem olyan személyeket, akik – amint azt ma sok más helyen látjuk – végleg romba döntik azt, ami még megmaradt. Isten óvja meg Budapest-Esztergom egyházmegyét ettől!
Németh Lászlót akarják a prímási székbe ejtőernyőztetni?
Milyen lelki és gyakorlati jelentősége lehet a közelmúltban történt püspökszentelésnek a magyarországi misszió számára? Valamint tartományfőnökként miként látja a magyar misszió jövőjét?
Bár számos egyházi és világi sajtóorgánum igen negatív hangnemben számolt be róla, ez közvetve mégis figyelemfelkeltő hatással jár. Sokan elgondolkodnak, és elkezdenek komolyabban foglalkozni a Testvérülettel.
Egy néhány évvel ezelőtt elhunyt, magas rangú kuriális bíboros, aki nem rokonszenvezett a hagyományos mozgalommal, egyszer azt mondta: a legjobb stratégia az lenne, ha egyszerűen nem vennének tudomást sem a Testvérületről, sem a hagyományhű mozgalom egészéről. Ez valóban bölcs taktika lett volna a maga szempontjából – csakhogy végül nem ezt követték.
A püspökszentelés mindig kegyelemmel teljes esemény az egész Egyház számára. Adja Isten, hogy sok gyümölcsöt teremjen, Magyarországon is.
Nagy apostoli lehetőséget látok Magyarországon, és azt is, hogy számos papi és szerzetesi hivatás bontakozhat ki. Szívből kívánom, hogy a családok összegyűljenek, összefogjanak, és ismét közösen munkálkodjanak az ország katolikus jövőjén.
Szoros kapcsolatban állunk számos egyházmegyés és szerzetes pappal, akik gyakran csak rejtett körülmények között tudják bemutatni a hagyományos szentmisét. Ez a földalatti közösség biztató növekedésnek indult.
A magyar hívek körében időről időre felmerül a kérdés, hogy mikor jöhet létre egy önálló magyar priorátus, illetve mikor nyílhat lehetőség saját templom építésére. Milyen feltételeknek kell ehhez teljesülniük, és mennyire tartja ezt reálisnak az elkövetkező években?
Az elkövetkező néhány évben erre bizonyosan még nem kerül sor. A fiatal papoknak először egy már működő priorátusban kell tapasztalatot szerezniük, mielőtt önálló feladatot vállalhatnának. Nem lenne bölcs dolog egy újmisés papot egy újonnan alapított priorátusba helyezni.
Úgy gondolom, a Gondviselés majd megmutatja, mikor érkezik el ennek az ideje. Egy priorátus fenntartásához általában legalább 200–300 olyan hívőre van szükség, akik képesek annak működését önállóan finanszírozni. Egy kápolna felépítése és fenntartása, vagy egy templom átvétele természetesen jelentős anyagi forrásokat is igényel.
Ha templomot szeretnénk építeni, akkor a híveknek a tervezett költségek legalább ötven százalékát előzetesen össze kell gyűjteniük. Ezt Lefebvre érsek nagyon bölcs előírásként vezette be.
Mindenekelőtt azonban ez természetfeletti és missziós vállalkozás. Papokra és hívekre egyaránt szükség van, akik készek odaadóan szolgálni. Imádkozni kell, áldozatot kell hozni, és mindenkinek valódi katolikus lelkülettel kell kilépnie az emberek közé.
Sajnos a hagyományhű hívek között világszerte – Magyarországon is akadnak ilyenek – előfordul egyfajta szektás gondolkodásmód. Ez beteg jelenség, amelyet meg kell gyógyítani, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor ki kell irtani. Ezt teljes nyíltsággal mondom. Valódi katolikusokra van szükség: olyan világi hívekre, akik családjukban és hivatásukban, a világ közepén élnek, két lábbal a földön állnak, mély szeretettel viseltetnek Isten és az Egyház iránt, megállják a helyüket az üldöztetés idején is, ugyanakkor megőrzik természetességüket, és nem válnak különc, elhanyagolt megjelenésű emberekké, akik inkább elriasztanak másokat.
Az ilyen visszásságok az Egyház anyagi támogatásában is tetten érhetőek. És ez nem csupán a Testvérület ügye, hanem az egész Egyházé. Minden hívő kötelessége, hogy lehetőségei szerint hozzájáruljon a jó ügyek támogatásához.
Ha az állam segítséget nyújt, az örvendetes. De akkor is folytatni kell a munkát, ha nincs állami támogatás – régen is így volt. Ehhez új, vagy inkább régi, hagyományos katolikus szemléletre van szükség.
Tekintsünk őseinkre! Gondoljunk a gyönyörű templomokra, amelyeket még a legkisebb falvakban is felépítettek. A semmiből nem lesz semmi. Ahhoz, hogy a lelkek javára maradandó művek szülessenek, anyagi támogatásra is szükség van.
Köszönöm a hívek nagylelkűségét. Az adomány nem pusztán anyagi segítség: egyúttal a Krisztushoz és az Egyházhoz való ragaszkodás, az odaadás és az összetartozás jele is – olyan erényeké, amelyek sajnálatos módon a 20. század folyamán sok tekintetben megfakultak a katolikusok körében.
A Szent X. Piusz Papi Testvérület világszerte jelentős katolikus iskolarendszert működtet. Miért tulajdonít a Testvérület ekkora jelentőséget a katolikus nevelésnek, és lát-e esélyt arra, hogy a jövőben Magyarországon is létrejöjjön egy ilyen iskola?
A fiatalok nevelése az Egyház egyik legfontosabb feladata. Mi ezen a téren csupán azt tesszük, amit az Egyház mindig is tett.
Magyarországnak sok jó katolikus iskolára van szüksége. Imádkozom és remélem, hogy hamarosan nekünk is lesz ilyen iskolánk.
Amíg nem nyílik meg saját iskola Magyarországon, a magyar családokat természetesen szívesen látjuk meglévő külföldi iskoláinkban. Jelenleg is nagyjából egy tucat magyar diák jár oktatási intézményeinkbe.
Jók a kilátások Magyarország hiteles katolikus megújulására. Tekintsünk ezért reménnyel és természetfeletti bizalommal a jövőbe! Ajánljuk magunkat a Boldogságos Szűz Mária, Szent István király és Szent Imre herceg oltalmába.
Caietanus