Brindisi Szent Lőrinc, a „második Kapisztrán”
Július 21-én ünnepli az Egyház Brindisi Szent Lőrincet, a kapucinus rend egyik legkiválóbb alakját. Kapisztrán Szent János után közel másfél évszázaddal a Gondviselés ismét egy ferences szerzetest állított a keresztény hadak mellé a törökkel szemben. Ám a harctér mellett a tudományban és a diplomáciában is „győztes hadvezérként” építette Krisztus királyságát. Alább a „második Kapisztrán” néven emlegetett szent életművét ismertetjük.
A szent 1559. július 22-én született a dél-olaszországi Brindiziben egy velencei patrícius család harmadik fiaként. Már korai gyermekkorában feltűntek rendkívüli szellemi képességei és mély vallásossága, ami miatt a szűkebb környezete és kortársai „kis angyalnak” nevezték el. Velencei és padovai felsőfokú tanulmányai során korának legmagasabb szintű nyelvi és teológiai műveltségét sajátította el.
Kiemelkedő nyelvtehetsége révén tökéletesen elsajátította a klasszikus latin és görög nyelveket, valamint a bibliai hébert, emellett folyékonyan beszélt németül, csehül, franciául és spanyolul is.
A feljegyzések szerint hetek alatt képes volt elsajátítani egy nyelvet. Többek között magyarul is megtanult, mindössze az országhatártól Fehérvárig tartó gyalogútja során. A Fehérvár alatt összegyűlt magyar csapatoknak már saját nyelvükön prédikált és gyóntatta őket.1
Ez a nyelvi készség tette lehetővé számára, hogy később a nemzetközi diplomáciában, valamint a zsidóság körében folytatott teológiai vitákban és hittérítő missziókban kiemelkedő eredményeket érjen el. Héber nyelvtudása révén mélyen elmerült a szentírási exegézisben, és számos zsidó értelmiségit térített meg a keresztény hitre.
1575. február 15-én lépett be a kapucinus rendbe Padovában, ahol a szigorú aszkézis, a böjtök és a virrasztások közepette is kitűnt rendkívüli alázatosságával. Csak felettesei határozott parancsára vállalta el az áldozópapságot 1583-ban, mivel mélységesen méltatlannak tartotta magát e szentségi hivatáshoz.
Fiatal szónokként Velencében, Rómában és Toszkánában óriási sikereket aratott; prédikációit nemcsak a katolikus hívek, hanem a protestáns felekezetek tagjai is nagy számban látogatták, megdöbbenve teológiai mélységén és meggyőző erején.
1596-ban a rend definitorává (generálisi tanácsosává) választották, majd 1599 őszén tizenkét társával együtt elindult Velencéből, hogy Ausztriában és Csehországban letelepítse a kapucinus rendet. A mezítlábas, csuhás szerzetescsapat útját számos megpróbáltatás, gúnyolódás, valamint a nehéz időjárási körülmények nehezítették. Tirolon és Bécsen keresztül érkeztek meg Ausztriába, ahol Mátyás főherceg támogatásával megalapították az első osztrák rendházat. Ezt követően Prágába ment, ahol a zord klíma, az utcai bántalmazások, a protestáns lakosság ellenségessége és a fizikai erőszak ellenére is megkezdte a missziós munkát. Rudolf császár-király kezdeti bizalmatlanságát diplomáciai tapintatával és szellemi felsőbbrendűségével győzte le, aminek eredményeként a következő évben (1600-ban) már Grácban is megalapíthatták a rendházat.
Lőrinc atya életének legdrámaibb és leginkább emblematikus fejezete a magyarországi tizenöt éves háborúhoz kapcsolódik. Az 1593-ban megindult oszmánellenes küzdelmek során, 1601. szeptember 20-án a keresztény seregeknek sikerült visszafoglalniuk Székesfehérvárat. A 28 000 fős (főként magyar, német és francia csapatokból álló) keresztény sereg azonban hamarosan válságos helyzetbe került, amikor egy 80 000 fős török felmentő sereg érkezett. 1601. október 15-én a Székesfehérvár melletti síkságon Csókakő közelében véres összecsapásra került sor. A kritikus pillanatban, amikor a túlerőben lévő oszmán hadak megfutamodással fenyegették a keresztény vonalakat, Brindisi Szent Lőrinc tábori lelkészként és lelki vezetőként lépett akcióba. A korabeli történetírás – különösen a magyar Liviusként emlegetett Istvánffy Miklós 1622-es krónikája – részletesen rögzítette a jelenetet:
„A fölfeszített Krisztus keresztjével a kezében emelt hangon harcra buzdította a keresztény csapatokat s mit sem törődött a körülötte röpdöső golyókkal.”2 Későbbi visszaemlékezések szerint – mind a keresztény katonák, mind a török hadifoglyok elmondása alapján – Lőrincet 4-5 méter magasnak látták, mikor a sorok között, „Jézus!” csatakiáltással lelkesítette a katonákat.
A vezérekbe és a legénységbe egyaránt lelket öntő szerzetes jelenléte megfordította a csata menetét. A győzelem hírére VIII. Kelemen pápa 1601. október 22-én konzisztóriumban adott hálát az Úrnak, hangsúlyozva, hogy Fehérvár 40 év utáni visszavétele történelmi fordulat a kereszténység számára.3
A csatatéri helytállást követően Lőrinc diplomataként is kiemelkedő érdemeket szerzett a Habsburg-birodalomban és külföldön. Alázatossága azonban soha nem engedte, hogy a világi hívságokhoz ragaszkodjon: amikor a pápától rendkívüli érdemei elismeréseként bíborosi vagy más magas egyházi méltóságokat kínáltak neki, következetesen elutasította azokat, ragaszkodva a kapucinus csuhához és szegénységhez.
Életének utolsó éveiben, 1619-ben Lisszabonba utazott, hogy a nápolyi spanyol alkirály helyi lakosságot sújtó jogtalanságairól tájékoztassa az uralkodót. Ekkor kapott hírt arról, hogy rendje végre függetlenné vált a Minoriták fennhatósága alól. A fárasztó utazások és a szigorú aszkézis felőrölték szervezetét, és pontosan születésnapján, 1619. július 22-én hunyt el Lisszabonban. Boldoggá avatására 1881-ben, szentté avatására 1888-ban került sor, míg 1959-ben pedig az egyháztanítók sorába emelték.
Brindisi Szent Lőrinc nemcsak a katedrákon, a missziós szószékeken és a csatatereken bizonyult kiemelkedő egyéniségnek, hanem a kora újkori katolikus teológia és bibliai exegézis terén is maradandót alkotott.
Írásai a post-tridentinum korának legmagasabb szintű teológiai szintézisei közé tartoznak. Héber, görög és latin nyelvtudása birtokában alapos egzegézist végzett, miközben hű maradt az Egyház hagyományához és az egyházatyák tanításához. Írásai a modern egzegetika korában is megállják a helyüket.
A kapucinus rend belső reformjában és szellemi arculatának kialakításában betöltött szerepe szintén felbecsülhetetlen. Definitorként és elöljáróként bejárta Európát, és szigorú, mégis atyai szeretettel őrizte Szent Ferenc szegénységi eszményét. A hatalmi pozíciók, a bíborosi süveg és a világi kitüntetések következetes elutasítása azt a tiszta evangéliumi radikalizmust hirdette, amely a lelkek megmentését tartotta az egyetlen igazi papi feladatnak.
Brindisi Szent Lőrinc alakja a hagyományhű katolikus hívek számára ma, a sekélyes modernizmus, a relativizmus és a kereszténygyűlölő ideológiák korában iránytűként szolgál. Az ő élete cáfolja azt a liberális tévedést, amely szerint az Egyház papjainak és szerzeteseinek vissza kellene húzódniuk a templomok csendjébe, lemondva a közélet, a kultúra és a haza védelméről. Lőrinc atya példája mutatja, hogy a feszülettel a kézben harcoló, a lelkeket gyóntató és buzdító, a tudományokat a hit szolgálatába állító katolikus pap a valódi Krisztus-katona. Második Kapisztránként őrzi ma is a keresztény Európa szellemi és lelki határait.
Caietanus