A történelem talán legnagyobb püspökszentelése – helyszíni riport Écône-ból
Egy városnyi hívő, több mint ezer pap, szerzetes és kispap, a világ minden tájáról érkező zarándokok, példás szervezettség és mély, imádságos légkör – mindez együtt tette a július 1-jei écone-i püspökszentelést olyan eseménnyé, amelyet aligha túlzás a történelem talán legnagyobb püspökszentelésének nevezni.
Már az előkészületek is világossá tették, hogy rendkívüli esemény közeleg. A szervezők külön honlapot hoztak létre, amely nem csupán a regisztrációt tette lehetővé, hanem folyamatosan frissülő információkkal segítette az érkezőket. A rendszer külön kezelte a híveket, a klérust és a sajtó képviselőit, ami önmagában is a szervezés komolyságát mutatta. A helyszínen aztán kiderült, hogy a sajtó számára ennél is kifinomultabb rendszert alakítottak ki.
Külön figyelmet fordítottak arra, hogy azok a médiumok, amelyek munkatársai nem katolikusok, ne zavarhassák a liturgia méltóságát esetleges oda nem illő viselkedéssel vagy munkamódszerekkel.
Ugyanakkor semmiféle ellenséges hozzáállást nem lehetett tapasztalni a sajtó irányába: a felvételek készítéséhez kiváló helyeket biztosítottak, emellett külön munkaállomások is rendelkezésre álltak az újságírók számára.
Maga a szervezés olyan színvonalú volt, amelyet számos nagy fesztivál is megirigyelhetne. A belépést és a helyszíni fizetést NFC-technológiával működő karszalagok segítették, amelyeket előzetesen vagy a helyszínen lehetett feltölteni.
A rendszer gyors, egyszerű és gördülékeny volt, ami különösen fontosnak bizonyult több mint tizenötezer ember ellátása során. A kiváló minőségű étkeztetés mögött – pláne ennyi ember tekintetében – önmagában is rendkívüli logisztikai teljesítmény állt.
A parkolás megszervezése szintén példás volt. Több parkoló, számos beengedő kapu és jól szervezett irányítás biztosította, hogy a hatalmas tömeg ellenére sem alakult ki káosz vagy fennakadás. Ugyanez volt tapasztalható Marcel Lefebvre érsek sírjának meglátogatásakor is. A nagy érdeklődés ellenére rendezett sorokban, nyugodt körülmények között lehetett leróni a kegyeletet a Testvérület alapítójának nyughelyénél.
A hívek kiszolgálásában több mint ezer önkéntes vett részt. A rendkívüli melegre való tekintettel folyamatosan osztották a vizet, miközben külön egészségügyi és biztonsági szolgálat állt készenlétben. A hatalmas kivetítőknek köszönhetően a távolabb ülők sem maradtak le a liturgia egyetlen fontos mozzanatáról sem.
Külön említést érdemel a gyóntatás megszervezése. Több tucat pap gyóntatott folyamatosan, számos nyelven, a szertartás teljes ideje alatt. Emellett a helyszínen olyan kis füzeteket osztogattak, amelyek a püspökszentelés szertartásának fordítását és magyarázatát tartalmazták fél tucat nyelven, lehetővé téve, hogy a világ minden tájáról érkező hívek valóban bekapcsolódhassanak a szertartás lelki mélységébe.
Már a szertartás kezdete előtt megrendítő látvány fogadta az érkezőket. A hegyoldalban fekvő szemináriumtól a több mint ezer fős klérus kettes sorban vonult le a szertartás helyszínéül szolgáló hatalmas sátorhoz. A menet közel egy órán keresztül tartott. Többen, akik később érkeztek, arról számoltak be, hogy már az autópályáról is jól látszott a hegyoldalban kanyargó, hosszú fehér vonal, amely lassan ereszkedett lefelé, amely látvány elmondásuk szerint egyszerre volt megrendítő és felemelő.
Különösen figyelemre méltó volt, hogy mindez egy hétköznapon történt, Európa egyik legdrágább országában. A Testvérület hívei jórészt nem nagyvárosi székesegyházakhoz, hanem kisebb kápolnákhoz kötődnek, amelyek sokszor jelentős távolságra vannak lakóhelyüktől. Sokan szabadságot vettek ki, hosszú utazást vállaltak, komoly anyagi áldozatot hoztak azért, hogy jelen lehessenek ezen a történelmi eseményen. Ez önmagában is jól mutatja elkötelezettségük mélységét.
A jelenlévők között feltűnően sok volt a gyermek és a fiatal család. Az átlagéletkor szemmel láthatóan alacsonyabb volt, mint amit Nyugat-Európa számos templomában megszokhattunk. A sok gyermek, a többgyermekes családok és a fiatal kispapok jelenléte különleges életerőt sugárzott.
A katolikus egyetemesség szinte kézzelfoghatóvá vált Écône-ban. Japántól Litvánián át Mexikóig, valamint Afrika számos országából érkeztek hívek és papok. Sokan nemzeti zászlókat hoztak magukkal, mások hagyományos népviseletben jelentek meg. A különböző nyelvek és kultúrák találkozása mégsem a sokféleség széthúzását, hanem az egy hitben és liturgiában megélt egységet fejezte ki.
Különösen emlékezetes marad számunkra egy fribourgi találkozás. A székesegyházban egy afrikai atyával találkoztunk, akitől áldást kértünk. Beszélgetés közben megkérdezte, mi járatban vagyunk Svájcban. Amikor visszakérdeztünk, hogy ő is Écône-ba tart-e másnap, karszalagját felmutatva, széles vigyorral, magától értetődő természetességgel annyit mondott: „Of course!”
A helyszínen szolgáló atyákat is végig a derű és a kedvesség jellemezte. Még az idősebb, mozgásukban korlátozott papokon sem lehetett felfedezni azt a kiégettséget vagy levertséget, amelyet sajnos korunkban olykor egyházmegyés papok esetében is tapasztalhatunk. Pedig a hagyományhű papság sok esetben emberi képzeletet meghaladó munkaterhet vállal magára. Mégis, a jelenlévő atyákból inkább békesség, öröm és természetes derű sugárzott.
A liturgia alatt többször is megtapasztalható volt az a fegyelem és áhítat, amely talán az egész esemény egyik legmeghatározóbb vonása volt. Az átváltoztatás pillanatában szinte tapintható csend telepedett a több mint tizenötezer fős tömegre. Ennyi ember között a teljes csend önmagában is ritka jelenség, itt azonban természetesnek hatott. Az ember önkéntelenül is arra gondolt, hogy a hit és az imádság milyen rendet képes teremteni ott, ahol másutt a puszta emberi szervezés már kevésnek bizonyulna.
Különös és sokak számára emlékezetes pillanat volt, amikor éppen a szentostya felmutatásának pillanatában dördült meg az ég. A jelenlévők közül többen a nagypénteki evangéliumi eseményekre gondoltak, amikor Krisztus áldozatakor megrendült a föld és elsötétült az ég.
Nem sokkal később megérkezett a már hetekkel korábban előre jelzett vihar. Az égszakadásszerű eső sokakat teljesen eláztatott, mégsem tört ki semmiféle pánik vagy zűrzavar. Más tömegrendezvényeken ilyen helyzetben az emberek rendszerint menekülni kezdenek, itt azonban ennek nyoma sem volt. A klérus nyugodtan imádkozni kezdte a rózsafüzért a zivatar elmúlásáért, amelyhez a hívek is a helyükön maradva csatlakoztak. Bár a szertartás már a végéhez közeledett, senki sem akarta elhagyni a helyét. A több ezer ember imádságos fegyelme talán az egész nap egyik legmeghatóbb tanúságtétele volt.
A hívek magatartása a rendezvény teljes ideje alatt példamutató volt. Fegyelmezettek, kulturáltak, jól öltözöttek, barátságosak és vidámak voltak. A rendezvény végén sem maradt rendetlenség vagy szemét, hanem ugyanaz a rendezettség és tisztaság uralkodott, amely egész nap jellemezte az eseményt.
A modern Nyugat egyre üresebb templomai és fogyatkozó közösségei mellett különösen elgondolkodtató látványt nyújtott, hogy egy hagyományhű közösség képes volt a világ minden részéről tízezreket megmozgatni egy hétköznap tartott püspökszentelés alkalmából. Olyan embereket, akik hosszú utazást, jelentős anyagi terheket és személyes áldozatokat vállaltak azért, hogy részesei lehessenek ennek a történelmi pillanatnak.
Hogy valóban ez volt-e a történelem legnagyobb püspökszentelése, azt talán soha nem fogjuk biztosan tudni. Az azonban kétségtelennek tűnik, hogy a modern katolicizmus egyik legjelentősebb és legnagyobb szabású ilyen eseményének lehettünk tanúi. Egy olyan napnak, amely nemcsak a számok, hanem a hit, az áldozatvállalás, a fegyelem és a katolikus egyetemesség rendkívüli megnyilvánulása miatt is sokáig emlékezetes marad mindazok számára, akik jelen lehettek.
Caietanus
Ps. Mire cikkünk elkészült, a Testvérület magyarországi Facebook-oldalán elérhetővé vált az elöljáró, Davide Pagliarani szentbeszéde magyarul, mely az alábbi linken elérhető.