A vita ott kezdődik, ahol a fogalmak tisztázása véget ér
A René Guénon gondolkodásáról közölt tomista kritikánk várható módon élénk visszhangot váltott ki a honi pogányok között. A megszólalók jelentős része nem egyszerűen vitatta az írás egyes állításait, hanem egy egészen más metafizikai szemléletből kiindulva próbálta megkérdőjelezni a tomista álláspontot. A nézetkülönbségek nem pusztán egyes részletkérdésekben, hanem a metafizika és az igazság alapfogalmainak eltérő értelmezésében rejlenek. Éppen ezért érdemesnek tartjuk újra közölni korábbi cikksorozatunkat, amely a tomista igazságfogalom és metafizikai realizmus alapjait mutatja be.
Visszatérő érvek voltak, hogy Aquinói Szent Tamás filozófiája csupán egy „nyugati exoterikus adaptáció”, hogy a skolasztika a ratio szintjén reked meg, míg Guénon a felettes-racionális intellectus perspektívájából beszél, továbbá, hogy a keresztény teológia csak a Lét (esse) világáig jut el, míg a „tiszta metafizika” a „Létfeletti” birodalmát tárja fel.
Ezek a felvetések első pillantásra mélynek és filozófiailag kifinomultnak tűnhetnek, ám valójában többnyire ugyanannak a tradicionalista metafizikai rendszernek a tételeit ismétlik, amelyeket Guénon és követői axiómaként kezelnek, miközben éppen azok azok az állítások, amelyek bizonyításra szorulnának.
Éppen ezért a jelenlegi vita nem csupán Guénon gondolkodásáról szól, hanem sokkal inkább arról a kérdésről, hogy mi az igazság természete, hogyan ismeri meg azt az emberi értelem, és mit jelent egyáltalán az, hogy valami metafizikai első elv.
Amíg ezek a fogalmak nincsenek tisztázva, addig a polémia könnyen egymás mellett elbeszélő monológok sorozatává válik.
Aquinói Szent Tamás számára ugyanis az intellectus nem valamiféle irracionális vagy a rációt meghaladó misztikus megismerési mód, amely függetleníthető volna a valóságtól és a logikai következetességtől. Ellenkezőleg: az intellectus az első elvek közvetlen belátása, amelyre a ratio épít, s amelyet a diszkurzív gondolkodás kibont és alkalmaz. A kettő nem egymás riválisa, hanem ugyanazon emberi értelem két működésmódja. Az a gondolat tehát, hogy a ratio ne lenne illetékes vizsgálni az intellectus állításait, idegen a klasszikus tomizmustól.
Ha valaki valóban első elvekről beszél, azoknak következményei szükségképpen összhangban állnak az értelemmel; ellenkező esetben nem az intellectus bizonyosságáról, hanem puszta véleményekről beszélünk.
Ugyanez igaz a „tiszta metafizika” fogalmára is. A katolikus hagyomány számára a metafizika nem valamiféle vallások felett lebegő, személytelen gnózis, hanem a létező vizsgálata a legáltalánosabb okok és első princípiumok felől. A katolikus filozófia nem azért beszél a Létről (esse), mert ne ismerné a transzcendenciát, hanem mert maga a lét az, ami minden teremtmény legmélyebb aktusa, s amely végső soron Istenre mint ipsum esse subsistens-re mutat.
Éppen ezért a Guénon által is alkalmazott „Létfeletti” kategória nem a tomizmus által figyelmen kívül hagyott magasabb szint, hanem egy olyan metafizikai konstrukció, amelynek létjogosultságát először igazolni kellene.
Ezért a jelenlegi vita kapcsán szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét korábbi cikksorozatunkra, amely részletesen bemutatja a veritas tomista fogalmát. Meggyőződésünk szerint ezek az írások sokkal biztosabb alapot adnak a most kibontakozott vita megértéséhez, mint a kölcsönös címkézés vagy az egymásra dobált filozófiai szakkifejezések.