Désiré Mercier: Keresztény önmegtagadás – 1. rész
Nagyböjt péntekein Désiré Mercier írásából fordítunk részleteket lelki tartalomként. Az első részben megismerjük az önmegtagadás tárgyát, valamint a testi önmegtagadás kapcsán kapunk tanácsokat.
Bevezető írásunk a szerzőről: Désiré Mercier, az antimodernista pszichológia úttörője
A keresztény önmegtagadás tárgya
A keresztény önmegtagadás célja, hogy hatástalanná tegye azokat a rosszindulatú befolyásokat, amelyeket az eredendő bűn még mindig gyakorol lelkünkben, még azután is, hogy a keresztség megújította azt. Bár Krisztusban való megújulásunk a bűnt teljesen eltörli bennünk, mégis messze állunk az eredeti tisztaságtól és az eredeti békétől.
A Trienti Zsinat elismeri, hogy az érzéki kívánság, vagyis a test, a szem és a gőg hármas kívánsága érzékelhetően megmarad bennünk a keresztség után is, hogy a keresztény élet dicsőséges küzdelmeire ösztönözzön bennünket.
„Hogy azonban a megkereszteltekben megmarad a vágyakozás vagy a bűnre való hajlam (concupiscentia vel fomes), azt ez a Szent Egyházi Zsinat vallja és tudja; […] Az Apostol ezt a vágyat olykor „bűnnek” nevezi,1 ugyanakkor a Szent Egyházi Zsinat kijelenti, hogy a katolikus Egyház ezt az elnevezést soha nem úgy értette, mintha az újjászületettekben valóban és tulajdonképpen bűn volna, hanem azért, mert a bűnből ered és a bűnre hajlamossá tesz.”2
Ez a hármas kívánság az, amelyet a Szentírás egyszer „régi embernek” nevez, aki a „új emberrel” áll szemben (vagyis Jézussal, aki bennünk él); máskor pedig „testnek”, vagyis a bukott természetnek, amely a „lélekkel”, azaz a természetfeletti kegyelem által megújított természetünkkel áll szemben.
Ezt a „régi embert”, illetve ezt a „testet”, vagyis az egész embert kettős erkölcsi és fizikai életével nem kell megsemmisíteni (mert ez lehetetlen mindaddig, amíg a földi élet tart), hanem „meg kell öldökölni”, azaz gyakorlatilag egy halott tehetetlenségéhez, közömbösségéhez és terméketlenségéhez kell hasonlítania.
A régi ember működését meg kell akadályozni abban, hogy „gyümölcsöt” teremjen, amely a bűn, és meg kell szüntetni tevékenységét egész erkölcsi életünkben. A keresztény önmegtagadásnak tehát az egész embert át kell fognia, és ki kell terjednie tevékenységeink minden területére, amelyben természetünk mozogni képes.
Ilyen tehát az önmegtagadás erényének lényege: alkalmazását (gyakorlatát) úgy mutatjuk be, hogy egymás után végigmegyünk az emberi tevékenységek sokféle megnyilvánulásain, amelyek bennünk megmutatkoznak, ezek pedig a következők:
- A szerves működés, vagyis a testi élet.
- Az érzéki tevékenység, amely megnyilvánulhat akár érzékszerveink (az öt külső érzék) vagy a képzelet által közvetített érzékelhető megismerés formájában, akár érzéki vágy vagy szenvedély formájában.
- Az észszerű és szabad aktivitás: gondolataink, ítéleteink és akarati döntéseink eredete.
- Ezt követően lelki életünk kifelé való megnyilvánulását, vagyis külső cselekedeteinket fogjuk vizsgálni.
- Végül pedig a felebarátaink közötti, vagyis az interperszonális kapcsolatainkat vizsgáljuk.
A keresztény önmegtagadás gyakorlása
1. pont: A test önmegtagadása
Az önmegtagadás minden gyakorlatát, amelyet itt összegyűjtöttünk, a szentek példáiból vettük, különösen Szent Ágostontól, Aquinói Szent Tamástól, Szent Teréztől, Szalézi Szent Ferenctől, Brechmans Szent Jánostól; vagy olyan elismert lelki mesterek ajánlották, mint például a tiszteletreméltó Louis de Blois, Rodriguez, Scaramelli, Allemand abbé, Hamon abbé, Dubois abbé, stb.
1.) Az ételek tekintetében szorítkozzon a szigorúan szükségesre, amennyire ez lehetséges. Gondolkodjék el azokon a szavakon, amelyeket Szent Ágoston Istenhez intézett: „Ó, Istenem, Te arra tanítottál, hogy a táplálékot csak eszközként használjam. Jaj, Uram, ki az közöttünk, aki itt néha nem lépi át a határt? Ha van ilyen, kijelentem, hogy ez az ember nagy, és nevedet nagyszerű módon dicsőíti.”3
2.) Gyakran kérje Istent, sőt kérje naponta, hogy kegyelmével akadályozza meg, hogy a szükség határait túllépje és az élvezet csábításának (az evés élvezetének) átadja magát.
3.) Az étkezések között ne vegyen magához semmit, hacsak szükség nem áll fenn, vagy az illendőség nem teszi indokolttá.
4.) Gyakorolja a tartózkodást és a böjtöt, de csak belső engedelmességben és hallgatagsággal.
5.) Nem tilos különböző testi élvezeteket megízlelni, de tegye ezt tiszta szándékkal és Istent dicsérve.
6.) Teremtsen szilárd rendet az alvásában úgy, hogy közben kerülje a tunyaságot és az elpuhultságot, különösen reggel. Ha tudja, határozzon meg egy állandó időpontot a lefekvésre és a felkelésre, és ehhez tartsa magát teljes határozottsággal.
7.) Általában csak annyi pihenést engedjen meg magának, amennyire a szükség mértéke szerint szüksége van; nagylelkűen adja át magát a munkának, és ne kímélje magát a fáradságtól. Óvakodjék attól, hogy testét kimerítse, de ügyeljen arra is, hogy ne hízelegjen neki. Amint észreveszi, hogy akár csak csekély mértékben is úrnak és mesternek akar mutatkozni, azonnal bánjon vele szolgaként.
8.) Ha valamilyen enyhe rosszullétet érez, kerülje, hogy rosszkedvével mások terhére legyen. Mások sirathatják Önt, mi magunk viszont maradjunk hallgatagok és türelmesek: mint Isten Báránya, aki valóban minden gyengeségünket hordozta.
9.) Óvakodjék attól, hogy a legkisebb kellemetlenségből okot csináljon napi rendjétől való felmentésre vagy annak megszegésére. „Ami a szabályokat és előírásokat illeti, minden felmentést úgy kell gyűlölni, mint a pestist” — írta Berchmans Szent János.
10.) Fogadja készségesen azt a fáradságos önmegtagadást, amelyet betegségnek neveznek, és viselje azt alázattal, türelemmel és kitartással.
Folytatása következik
Désiré Mercier: Christliche Abtötung
ins Deutsche übersetzt vom Institut St. Karl Borromaus
Freude an der Wahrheit – Römisch-katholische Schriften, Nr. 37
Fordította: Antonius
- (Róm 6,12) ↩︎
- Trienti Zsinat, 5. ülésszak, Határozat az eredeti bűnről — DB 792 ↩︎
- Vallomások X, 31 ↩︎