A fiatalok nemi önmegtartóztatása élettani megvilágításban
Az alábbi előadás 1932-ben hangzott el a Magyar Katholikus Orvosok Szent Lukács Egyesületének ülésén. Az írás az orvostudomány eredményeire támaszkodva igazolja a katolikus erkölcstan önmegtartóztatásra vonatkozó irányelveinek szükségességét, bemutatva annak élettani vonatkozásait. Az elmúlt közel száz év során az endokrinológia és az immunológia számos részletkérdésben jelentősen fejlődött, ezért a szöveget a szükséges, lábjegyzetben tett aktualizálásokkal közöljük.
Dr. Mosonyi János: Az ifjú nemi önmegtartóztatása élettani megvizsgálásban.
Az ifjúság hivatásos nevelői előtt jól ismeretes az a kórkép, melyet a már élete hajnalán az érzékiség rabjává lett ifjú tár elénk. Ha ez a sápadt arcú, vérszegény, fáradt tekintetű, koravén ifjú orvoshoz fordul, annak álmatlanságról, levertségről, szívdobogásról, idegességről szokott panaszkodni. Másrészt, ha a szűzi, abstinens életet élő ifjú alakját idézem lelki szemeink elé, elégséges pirospozsgás arcára, feszülő izmaira, vidám, nyílt tekintetére, munkakedvére hivatkoznom, hogy e néhány ecsetvonással megfessem élethű képét, amint az mindannyiunknak kedves látványt nyújt.
Élettani ismeretek nélkül is minden józanul gondolkodó előtt világos, hogy az érzékiség karjaiban sínylődő ifjú nyilvánvalóan erőinek elpocsékolása révén jutott e siralmas állapotba, és viszont egész természetesnek tűnik, hogy az önmegtartóztató élet megtakarított energiája fejlesztette ki az erőtől duzzadó ifjúi szervezetet.
Bármennyire maguktól értetődőknek látszanak e következtetések, mégis gyakran kell tapasztalnunk, hogy még orvosok is akadnak, akik vétkes könnyelműséggel sok hozzájuk forduló ifjúnak okozzák vesztét, amidőn a legtöbbször csak képzelt panaszaik okául abstinens életüket jelölik meg s ellenszerül a nemi kiélést ajánlják e szerencsétleneknek.
Egyes orvosok ezen eljárásának elbírálásánál ugyan nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy e kérdés hátterében a legtöbb esetben világnézetek állnak egymással szemben, a szigorú krisztusi erkölcs a minden földi élvezetet fenékig ürítő materialista világfelfogással. Bár nem zárható ki az eset sem, hogy valaki «tudományos» meggyőződésből követi el e végzetes hibát.
Ez utóbbi eshetőséget figyelembe véve, legyen szabad e rövid cikk keretében az orvos-természettudomány fegyvertárából néhány érvet ismertetnem, egyrészt ezen áltudományos felfogás téves voltának kimutatására, másrészt az egyháznak a nemi önmegtartóztatás kérdésében immáron két évezred óta elfoglalt egyedül helyes álláspontjának megvilágítása céljából.
Bizonyítani kívánom, hogy a nemi abstinentia az ifjúkorban semmi körülmények között sem lehet ártalmas az egészségre, sőt, hogy az élettan megbízható kísérleti megfigyeléseiből világosan következik, hogy már pusztán a túl korai, bár nem gyakori, de különösen a mértéktelenül űzött szexuális tevékenység (onania, cohabitatio) a hormon-correlatióban súlyos zavarokat idézhet elő, melyek a fiatal szervezet normális kifejlődését gátolhatják, azt esetleg teljes romlásba is dönthetik.
Élettani ismereteink szerint a gyermek akkor serdül ifjúvá, ha a nemi mirigyei (herék) elérik teljes működőképességüket, azaz termékenyítőképes spermatozoonokat termelnek és a vérbe egy kémiai anyagot, az ú. n. genitalis hormont választják el.1 A nemi mirigyek váladékának egyik része, amely a spermatozoonokat tartalmazza, kifelé ürül és a fajfenntartás szolgálatában áll, a hormont magában foglaló váladék pedig a vérpályába jut. Állatokon végzett kísérletekből és embereken tett megfigyelésekből ismeretes, hogy az ifjúvá serdülés (nemi érés = pubertás) külső, somatikus (testi) jelenségeinek kifejlődését az eddig tisztán még elő nem állított, kémiailag ismeretlen összetételű genitalis hormon idézi elő. Arra vonatkozólag, hogy a genitalis hormon képződéshelye azonos-e a spermatozoonokéval, avagy — ami mellett főleg az állatkísérletek szólnak — a herék Leydig-féle sejteknek nevezett állománya termeli-e, még eltérőek a vélemények.2 Számos kísérlettel beigazolt tény, hogy ha a genitalis hormon a 14—16. életévben megjelenik a vérben, a gyermek szervezete feltűnő változásokon megy át. A genitalis szervek fokozottabb fejlődésnek indulnak, megjelenik a szeméremdomb és a hónaljak szőrzete, a szakáll és a bajusz. A végtagcsontok hosszanti növekedése meglassúbbodván, hamarosan meg is szűnik, mivel a genitalis hormon az ú. n. epiphysispore elcsontosodását idézi elő; a gége és a hangszalagok növekedése viszont főleg elölről hátrafelé feltűnő fokozódást mutat, aminek következménye, hogy a fiú hangja a pubertás korában kb. egy octávval mélyebb lesz. E korban az egyén lelkivilágában is jellegzetes változások észlelhetők.
A genitalis mirigyek tehát az élettani szempontból óriási jelentőségű endokrin (belső elválasztásos) mirigyrendszerbe tartoznak, amely rendszernek egyes tagjai, mirigyei egymással szoros funkcionális kapcsolatban (correlatio) vannak. Így tehát a genitalis hormon képződése és hatása több más hormontermelő szerv tevékenységétől is függ.3
Ismeretes, hogy a hypophysis (agyvelőfüggelék) elülső lebenyének egyik hormonja, az ú. n. pubertás-hormon4 megelőzi a genitalis hormont a vérben és a nemi mirigyek csak a hypophysis pubertás-hormonjának hatására kezdik meg működésüket.
A mellékvese kéregállományának rendellenes növekedése, fokozott hormontermelése a pubertás túl korai (pl. 8. életévben) beállását vonhatja maga után.
Igen szembetűnő hormonkapcsolat mutatható ki a nemi mirigyek és a thymus (csecsemő-mirigy) működése között. A thymus kifejlődése és visszafejlődése szoros összefüggésben van a nemi mirigyek tevékenységével. E két mirigy működésében mutatkozó szoros összefüggés megértéséhez röviden a thymus élettani jelentőségét kell ismertetnünk.5
Számos állatkísérlet meggyőző adatai alapján a thymus működésére vonatkozólag megállapítható, hogy hormonja főleg a végtagcsontok hosszanti növekedésére hat serkentőleg, de általában a szervezet minden egyes sejtjének fejlődését fokozza, ami a Carrel-féle szövetkultúrákkal mutatható ki (thymus-kivonatanyagok hozzáadására a sejtek élénkebb fejlődésnek indulnak). Érdekes eredményekre vezettek azon kísérletek, melyekben fiatal, háromhetes patkányok testébe más fiatal patkányokból vett thymus-mirigyeket ültettek át (hyperthymisatio, Demel, 1922). Az ily módon operált állatok szervezetében tehát 2, esetleg 3 thymus-mirigy termelte a normális szükségletet meghaladó mennyiségben a hormont. Ezen állatok az ellenőrző vizsgálat céljaira szolgáló normális állatokkal szemben jobban fejlődtek, híztak, élénkebbek voltak, a csontjaik hossznövekedése kifejezettebb volt, a csontlécek tömörebbek s a velőüregek kisebbekké lettek.
Mindezen jelenségek ellenkezőjét észlelhetjük, ha a fiatal állat thymusát kiirtjuk. A thymusától megfosztott állat a fejlődésben visszamarad, a végtagcsontjai feltűnően rövidek s mész-sókban szegények. Sok esetben az állat rövidesen a thymuskiirtás után teljesen lesoványodik, nagyfokú izomgyengeség következtében szinte lábra sem tud állni s néhány hónap elteltével el is pusztul. Thymus-nélküli kutyák középponti idegrendszerében szövettani elváltozásokat is sikerült kimutatni, sőt Klose és Vogt állatokon thymuskiirtás után intelligencia-zavarokat is észleltek.
E kísérleti eredmények szerint tehát a thymus-hormon befolyásolja 1. a szervezet mészanyagcseréjét, amennyiben a mész lerakódását a csontokban elősegíti, 2. fokozza az izom tevékenységét és 3. a szervezet hossznövekedését.
A thymus általában is, de talán a legszembetűnőbben a szervezet hossznövekedésére gyakorolt hatásában a nemi mirigyek ellenlábasa. A genitalis hormon ugyanis, mint fentebb láttuk, a hossznövekedésre gátlólag hat. A két mirigy között fennálló antagonizmus következtében, élettani körülmények közt a thymus a pubertás idején fokozatosan visszafejlődik. A thymus működésére tehát csak a fejlődő, gyors tempóban növekedő szervezetnek van szüksége s amikor az organismus felépítésének nagy munkája már befejezéshez közeledik, a legutoljára megérő nemi mirigyek késztetik a thymuszt működésének korlátozására. A thymus visszafejlődése élettani körülmények közt csak fokozatosan következik be, aminthogy az ivarérés, a nemi mirigyek teljes kifejlődése is fokozatos, hónapok, évek alatt végbemenő biológiai folyamat.
Mindezekből kiviláglik tehát, hogy a fiatal, növekedő organismus tökéletes kifejlődésében a nemi mirigyek és a thymus zavartalan hormontermelésének fontos szerepe van.
Pathologiai és kísérleti megfigyelések bizonyítják, hogy a belső secretiós mirigyek közt fennálló egyensúlyállapot egyik vagy másik mirigy fokozott, esetleg csökkent működése következtében könnyen zavart szenved. A legsúlyosabb zavarok mindenesetre valamelyik mirigy kiirtása vagy megbetegedésével járó teljes működéskiesése után állnak elő, amikor is egyetlen hormonszerv megbetegedése számos más belső secretiós mirigy rendellenes működését vonja maga után.
A thymus és a nemi mirigyek működésére vonatkozó e tekintetben emberen végzett klinikai megfigyelések és állatkísérletek adatai állnak rendelkezésünkre. Ezekből kiderült, hogy a nemi mirigyeknek fiatal egyénekben bekövetkező működéskiesése (sérülés vagy betegség folytán), illetve állatokon végzett kiirtása után a thymus nem fejlődik vissza a rendes időben, hormontermelése a normálisnál hosszabb ideig tart s viszont pubertás praecox esetében, amidőn a genitalis hormon idő előtt árasztja el a szervezetet, gyakran fejletlen, működésre alig képes thymust sikerült kimutatni.
Kísérleti adataink vannak arra vonatkozólag is, hogy a szexuális tevékenység, amely a genitalis hormon termelését nagy mértékben fokozza, a thymus visszafejlődését lényegesen sietteti.
Több kutatónak ily irányú vizsgálatából kitűnt, hogy a szexuális funkcióban gátolt és a szexuális tevékenység meggátlása nélkül felnevelt állatok thymusa közt mind a mirigy súlyára nézve, mind a szövettani struktúrájában feltűnő különbségek mutathatók ki. Az izolált állatok thymusa nehezebb az utóbbiakénál, a különbség a thymusnak a testsúlyhoz viszonyított értékében kifejezve: 27%. A szövettani vizsgálatokból is megállapítható, hogy a szexuális tevékenység következtében a thymus hormontermelő állománya majdnem teljesen eltűnik (Henderson, 1904, Klose, 1912, Knipping és Rieder, 1924).
Hangsúlyozni kívánom, hogy e kísérleteket fiatalkorú, tehát még thymusszal rendelkező állatokon végezték és hogy a thymusnak idő előtti elsatnyulása nemcsak a fokozott, hanem már a normális szexuális tevékenység következtében is beállott. Ily módon tehát e kísérleti eredmények a mi szempontunkból nagy jelentőségűek. Figyelembe véve ugyanis a thymusnak fentebb tárgyalt fiziológiai hatását és szem előtt tartva a thymus fokozatos visszafejlődésének élettani jelentőségét, nyilvánvaló, hogy a fiatal, fejlődésben levő organizmus, a thymusnak hirtelen, átmenet nélkül bekövetkező sorvadását, hormontermelésének idő előtt való megszűnését meg fogja sínyleni. Mivel pedig az egész belsőelválasztású mirigyrendszer óraszerkezet módjára működő funkcionális egységet alkot, könnyen érthető, hogy a nemi mirigyek s a thymus működése közt beálló egyensúlyzavar csak a megindítója egy kihatásában még súlyosabb, csaknem az egész hormonrendszerre kiterjedő funkciózavarnak.
A belsőelválasztásos mirigyrendszer és az idegrendszeri tevékenység közt fennálló szoros összefüggésből következik továbbá, hogy az imént vázolt hormonális funkciózavar az idegrendszer működését is súlyosan veszélyezteti. Fentebb említettük már a pubertásnak az egyén lelkivilágára gyakorolt jellegzetes hatását, továbbá, hogy egyes szerzők thymuskiirtás után állatokon intelligenciazavarokat is észleltek; jól ismeretesek a nemi mirigyek kiirtásával (működéskiesésével) járó s különösen az egyén intellektuális tevékenységében, érzésvilágában, temperamentumában mutatkozó változások, főképpen pedig a hormonoknak az akaratunktól függetlenül működő (autonóm), a vérereket, szívet, beleket stb. beidegző idegrendszerre való hatása. Egészséges szervezetben ugyanis a normális hormoncorrelatio az összes idegfolyamatoknak érzékeny regulatora, s így mi sem természetesebb, mint hogy a hormon-egyensúly megbillenése legelsősorban az idegrendszer súlyos működés-zavarát vonja maga után, amelynek a bevezetésben említett jellemző tünetei az álmatlanság, levertség, idegesség, szívdobogás stb. szoktak lenni.
E néhány sorban csupán nagyjában vázoltam azokat a súlyos következményeket, amelyek a hatodik parancs ellen vétkező ifjúra várnak. Itt csak a test sorvadásáról volt szó, pedig tudjuk, hogy a paráznaságnak egy még szörnyűbb következménye is van: a lélek pusztulását is okozza.
Dr. Mosonyi János: Az ifjú nemi önmegtartóztatása élettani megvilágításban.
Katholikus Szemle, 46. évf (1932), 9. sz. 204-209.
- A szerző még olyan korban írta tanulmányát, amikor a férfi nemi hormonok kémiai szerkezete nem volt ismert. Néhány évvel később sikerült izolálni és azonosítani a tesztoszteront (1935), amelyről ma tudjuk, hogy a pubertás és a másodlagos nemi jellegek kialakulásának elsődleges hormonja. ↩︎
- Ma már ismert, hogy a herék Leydig-sejtjei termelik a tesztoszteront, míg a spermiumképzés a herecsatornákban zajlik. ↩︎
- A XX. század második felében feltárt hipotalamusz–hypophysis–gonád tengely (HPG-tengely) részletesen megmagyarázta a nemi hormontermelés idegi és hormonális szabályozását. ↩︎
- A szerző által említett „pubertás-hormon” alatt ma a hypophysis gonadotrop hormonjait (LH és FSH) értjük, amelyek szabályozzák a here működését. ↩︎
- A thymus működéséről alkotott kép azóta jelentősen módosult. Ma elsősorban az immunrendszer központi szerveként ismert, ahol a T-limfociták érnek. Bár pubertás után valóban fokozatos involúciója következik be, ennek jelentőségét ma elsősorban immunológiai, nem pedig általános növekedési vagy hormonális szempontból értelmezik. ↩︎