A legnagyobb, akit leginkább elfeledtek: Szabó Szádok
Az elit római domonkos főiskola, az Angelicum első rektora 18 éven át; Szent X. Piusz közeli munkatársa; az osztrák-magyar birodalmi rendtartomány háromszoros elöljárója; a domonkos rendi reform hazai és nemzetközi motorja; tevékeny és fáradhatatlan szervező, a katolikus hittudomány nemzetközi élvonalához tartozó professzor, hazánk egyik legnagyobb szülötte, akiről eddig egy valamirevaló életrajz sem született. Alábbi írásunk ezt a hiányt kívánja pótolni.
Szabó Szádok életútjának és fontosabb műveinek bemutatásán túl, röviden kitérünk arra az egyetlen momentumra is, ami feldolgozásra került az életéből, ez pedig Prohászka Ottokár Index ügye, melyet az írás végén véleményezünk.
Pályafutása
Szabó Sándor, a későbbi Szádok, 1869-ben született Vasváron. Szülei a vasvári káptalan birtokán szolgáltak. Tehetséges gyermek lévén a káptalan támogatásával kezdte meg gimnáziumi tanulmányait Kőszegen, majd Szombathelyen folytatta azokat. A vasvári domonkosok azonban már ekkor figyelemmel kísérték fejlődését. A vasvári házfőnök javaslatára 1884-ben, a hivatalos korhatár betöltése előtt, mindössze tizenöt évesen felvették a domonkos rendbe.
A rendbe való belépése egy olyan történelmi pillanatban történt, amikor a közép-európai domonkosság éppen mélyreható átalakuláson ment keresztül. Az 1855-ös konkordátumot követően Alexandre Vincent Jandel rendfőnök 1856-ban kánoni vizitációt tartott a Habsburg Monarchia területén működő domonkos közösségekben. Ennek nyomán létrejött az egységes Provincia Imperii, amely az osztrák, magyar, cseh és morva rendházakat fogta össze. A reform központja Graz lett, ahol Tommaso Anselmi irányítása alatt noviciátus és rendi főiskola működött. Anselmi feladata nem egyszerűen a szabályok formális betartatása volt, hanem új, az obszervancia szellemében nevelt szerzetesi nemzedéket kellett létrehoznia.
Szádok ennek a reformnemzedéknek a késői generációjához tartozott. Még személyesen ismerte Anselmit, s későbbi hivatalai és tudományos pályája során jelentős mennyiségű dokumentumhoz és szóbeli információhoz jutott a reform történetéről. Ez magyarázza, hogy öregkorában miért éppen a rendi reform történetének megörökítését tartotta egyik legfontosabb feladatának.
1892-ben pappá szentelték, és rövidesen megkezdte oktatói működését a grazi rendi főiskolán. Tudományos pályája mellett nagyon hamar megmutatkozott rendi vezetői képessége is.
Aztán a Gondviselés úgy hozta, hogy 1898-ban, a bécsi általános káptalan idején egy megbetegedett rendtársa helyett kellett megtartania az ünnepi disputációt. A feladatot olyan színvonalon teljesítette, hogy még ugyanebben az évben, mindössze huszonkilenc (!) éves korában, megválasztották a Birodalmi Rendtartomány tartományfőnökévé. 1902-ben újraválasztották.
Ez a tény önmagában sokat elárul rendi tekintélyéről. Egy több országot magában foglaló rendtartomány vezetését ilyen fiatal korban nem lehetett pusztán tudományos címek alapján megszerezni. A választás egyszerre feltételezte a rendtársak bizalmát, vezetői képességet, lelki stabilitást, személyes tekintélyt és azt a meggyőződést, hogy az illető képes egy reform alatt álló rendtartomány jövőjét alakítani. Élete során háromszor is betöltötte a tartományfőnöki pozíciót.
Szádok működését azért is érdemes kiemelni, mert a magyar domonkosság ekkor kezdett valóban megerősödni. A 19. század közepi reform kezdetén az obszervancia szigorúbb követelményei komoly veszteséget okoztak, ugyanis a régi rendtagok közül sokan elhagyták a közösséget. A reform azonban hosszabb távon éppen az ellenkező eredményt hozta. A gondosan nevelt utánpótlásnak köszönhetően a századfordulóra gyors növekedés kezdődött, és a közös Birodalmi Rendtartományban fokozatosan a magyar rendtagok kerültek többségbe, amelynek folyományaként 1938-ban létrejöhetett az önálló magyar rendtartomány. Ennek a folyamatnak Szádok nem egyszerű szemlélője, hanem egyik vezetője volt.
A budapesti rendház 1903-as megalapítása különösen fontos állomás volt. A magyar domonkosok ekkor már nem csupán történelmi rendházak fenntartására törekedtek, hanem új, nagyvárosi apostoli és tudományos központot hoztak létre. A Thököly úti ház később a magyar domonkos élet központjává vált, és itt kapott helyet a rendi főiskola és a noviciátus is.
Szádok pályájának legnagyobb vállalkozása azonban Rómához kötődik. A domonkos rend általános káptalanjai már az 1890-es évektől sürgették a római Szent Tamás Kollégium fejlesztését. A rend 1904-es viterbói káptalanja Hyacinthe-Marie Cormier rendfőnökre bízta, hogy a római intézményt az egész rend számára működő studium generalissimum szintjére emelje. Cormier új helyet keresett az intézmény számára a Via San Vitale utcában; az új épület alapkövét 1908-ban tették le, az oktatás pedig 1909. november 5-én indult meg.
Az új intézmény első tanulmányi régensévé Szabó Szádokot nevezték ki, aki 18 éven át látta el ezt a feladatot. Nem mellékes, hogy ő ekkor már nem egy kezdő professzor volt, hiszen a 40 éves szerzetes a Birodalmi Rendtartomány korábbi tartományfőnökeként érkezett Rómába és egyszerre hozta magával a rendi vezető, a teológus valamint a tanár tapasztalatát.
Az Angelicum 1909-ben 120 hallgatóval és 26 oktatóval indult, három karral: teológiai, filozófiai és kánonjogi fakultással. Szabó nem egyszerűen professzora lett egy már működő egyetemnek, hanem az új intézmény első tanulmányi vezetőjeként neki kellett kialakítania azt a tudományos működést, amelyből az Angelicum nemzetközileg vezető hittudományi egyetemmé válhatott.
A teológiatörténeti szakirodalom szerint Szádok vezetése alatt az Angelicum hamar a rend elismert tanulmányi központjává fejlődött, amelyhez egyre nagyobb számban érkeztek külső hallgatók: szemináriumi növendékek, egyházmegyés papok és más szerzetesrendek tagjai is.
Az Angelicum Szádok számára nem pusztán egy oktatási intézmény volt, hanem világosan látta annak doktrinális küldetését is. Az Angelicumról szóló történeti kutatás szerint Szádok az intézmény feladatát abban is látta, hogy Rómában olyan tomista központ legyen, amely ellensúlyt képez a jezsuita teológiai hagyománnyal szemben, amely a tiszta tomizmus helyett sokszor egy molinizmussal vagy suarezizmussal higított egyveleget képviselt.
Ezt nem valamiféle mellékes rendi rivalizálásként kell értelmezni, hiszen a századforduló katolikus teológiai világában a tomizmus kérdése kiemelt súllyal bírt. XIII. Leó Aeterni Patris kezdetű enciklikája nyomán Aquinói Szent Tamás tanítása a katolikus teológiai megújulás központi hivatkozási pontjává vált.
Az Angelicum feladata éppen ezért az volt, hogy a domonkos rend saját tomista hagyományát magas tudományos szinten képviselje. Az intézmény tekintélyének növekedését jól mutatja, hogy XI. Piusz 1923-as Studiorum ducem enciklikájában az Angelicumot külön is kiemelte, és úgy beszélt róla, mint arról a helyről, ahol Aquinói Szent Tamás mintegy „otthon” van. Ez a pápai elismerés tulajdonképpen Szádok közel két évtizednyi régensi működésének szólt.
Szádok szervezői tehetsége talán még világosabban látszik egy másik vállalkozásban, az Unio Thomistica létrehozásában. 1923-ban Szádok megszervezte az Angelicum hallgatóinak és egykori hallgatóinak tomista egyesületét, az Unio Thomisticát. Célja Aquinói Szent Tamás tanításának védelme és terjesztése volt. A társaság hamarosan saját folyóiratot is indított.
1924-ben megjelent az Unio Thomistica első száma, majd a folyóirat rövidesen Angelicum néven folytatta működését. A lap később kiemelkedő nemzetközi tudományos fórummá vált, amely különböző nyelveken – többek között olaszul, franciául, angolul, németül és spanyolul – közölt teológiai, filozófiai, kánonjogi és társadalomtudományi írásokat. Fontos kiemelni, hogy ennek létrehozásában Szabó fegyvertársa egy másik magyar domonkos, Haynal András volt.
Vagyis ugyanazt a mintát látjuk, mint magyarországi rendi munkájában: személyi utánpótlás → intézmény → tudományos közösség → önálló fórum → hosszú távú intézményi örökség.
Szádok tehát nem egy jelentéktelen rendi főiskola élén állt. Olyan tudományos közeget alakított ki, amelyből a 20. századi katolikus neotomizmus egyik legfontosabb intézményi központja fejlődött.
1927-ben, tizennyolc év római vezetői munka után távozott az Angelicumból, és Fribourgban – vagyis az első számú rendi egyetemen – folytatta professzori működését. 1930-ban azonban ismét tartományfőnökké választották. Ez volt a harmadik alkalom, amikor rendtársai a rendtartomány vezetésével bízták meg. Hivatala letelte után Szádok Sopronba került. 1934 és 1937 között a soproni rendház házfőnöke volt, majd ugyanott töltötte nyugdíjas éveit.
A szerzetesrendek feloszlatása 1950-ben azonban az ő életének végére is rányomta bélyegét. A domonkos rendházak felszámolása után ki tudta küzdeni, hogy a helyén maradjon, abban a kolostori részben, amelyet a plébániai működés számára meghagytak. Nem költözött el, és egészen haláláig ott élt.
Élete utolsó éveiben kezdett hozzá monumentális rendtörténeti visszaemlékezéseinek rögzítéséhez. Bőle Kornél 1951-es naplóbejegyzése szerint Szádok ekkor is a rend egyik legszorgalmasabb gyóntatója volt, valamint emlékeit egy gépelő nővérnek diktálta.
Halála 1956. március 6-án következett be, két nappal a hasonlóan nagy formátumú rendtársa, Horváth Sándor halála után, az általa egész életében követett Angyali Doktor, Aquinói Szent Tamás ünnepének vigíliáján.
Fontosabb művei
Xenia thomistica (1924-25)
A Xenia Thomistica Szabó Szádok tudományos pályájának egyik legjelentősebb vállalkozása, amely egyben jól mutatja azt a nemzetközi tudományos elismertséget is, amelyet az Angelicum élén kivívott. A monumentális vállalkozást Ludovicus Theissling domonkos rendfőnök kezdeményezésére, Szent Tamás szentté avatásának hatszázadik évfordulójára Szabó Szádok szerkesztette. Az első kötet filozófiai, a második teológiai, a harmadik pedig történeti-kritikai tanulmányokat tartalmazott; a szerzők számos országból érkeztek, és a művek latin, olasz, francia, spanyol, angol és német nyelven jelentek meg, mintegy 1800 oldalt felölelve. Egy korabeli francia recenzió ezért nem egyszerűen tanulmánykötetként, hanem a Doctor communis előtt tisztelgő valóban egyetemes vállalkozásként méltatta, külön kiemelve Szabó Szádoknak a kiadvány létrejöttében játszott szerepét. A kötet jelentőségét az is mutatja, hogy a korabeli tudományos irodalomban olyan neves tomisták munkái kaptak benne helyet, mint – a teljesség igénye nélkül – Josef Gredt, Reginald Garrigou-Lagrange, Édouard Hugon, Dominicus Prümmer, Martin Grabmann, Franz Ehrle és Louis Billot. A Xenia Thomistica így egyszerre volt a nemzetközi neotomista tudományosság reprezentatív gyűjteménye és Szabó Szádok intézményszervező munkájának egyik legkézzelfoghatóbb eredménye.
De scientia beata Christi. Commentatio theologica (1924)
A Xenia Thomistica második kötetében megjelent, közel 150 oldalas értekezésében Krisztus emberi értelmének természetét, mindenekelőtt a boldogító istenlátás (visio beatifica) kérdését vizsgálja a tomista teológia alapján. A kérdésnek ekkor különös aktualitást adott a Krisztus tudására vonatkozó teológiai vita, amelyben azt kellett tisztázni, miként egyeztethető össze Krisztus valódi emberi természete azzal, hogy emberi lelkében kezdettől fogva tökéletes istenismeret áll fenn. Szabó Szent Tamás érveire támaszkodva a Krisztusban fennálló boldogító tudás és az emberi értelem egyéb megismerési módjai közötti viszonyt elemzi; munkáját a későbbi dogmatikai irodalom is rendszeresen hivatkozza a Krisztus tudásáról szóló szakirodalomban. Ez a mű jól mutatja Szabó Szádok tudományos profilját: nem pusztán a tomizmus általános védelmezője volt, hanem annak egészen részletes dogmatikai kérdéseit is önálló, szisztematikus kutatás tárgyává tette.
Die Auktorität des hl. Thomas von Aquin in der Theologie (1919)
A tanulmány a nagynevű Divus Thomas folyóirat hasábjain látott napvilágot, majd különlenyomatként is megjelent Regensburgban és Rómában. A mű központi kérdése, hogy milyen értelemben és milyen alapon illeti meg Aquinói Szent Tamást az a sajátos tekintély, amelyet az Egyház a teológiai tudományban neki tulajdonít. Szabó számára ez nem pusztán egy középkori teológus történeti tekintélyének kérdése volt, hanem szorosan összefüggött azzal, hogy milyen alapokon kell állnia a katolikus teológiának, s milyen helyet kell elfoglalnia benne az Angyali Doktor tanításának. A mű így szervesen illeszkedik a századforduló neoskolasztikus megújulásába, amely XIII. Leó Aeterni Patris kezdeményezését követően Szent Tamás tanításának központi szerepét kívánta visszaállítani a katolikus filozófiában és teológiában. Nem véletlen, hogy a mű a következő évek tomista irodalmában is hivatkozási pontként jelent meg: Szabó ekkor már az Angelicum élén állva nemcsak intézményvezetőként, hanem a tomista teológia egyik nemzetközileg jegyzett képviselőjeként is bekapcsolódott abba a tudományos törekvésbe, amely Szent Tamás egyházi és teológiai tekintélyének természetét és határait igyekezett pontosan meghatározni.
Albert Ehrhards Schrift: „Katholisches Christentum und moderne Kultur“ untersucht von P. Sadoc Szabó O. P. – Ein Beitrag zur Klärung der religiösen Frage in der Gegenwart (1909)
Szabó Szádok tudományos működésének már korai szakaszában megjelent az a határozott tomista irányultság, amely későbbi teológiai munkásságát is jellemezte. 1909-ben Grazban jelentette meg mintegy kétszáz oldalas munkáját. Ehrhard eredeti műve ekkorra a modernizálódó, a kor kulturális és szellemi áramlataival való intenzívebb párbeszédet kereső katolikus gondolkodás egyik ismert és nagy hatású munkájává vált: első kiadását rövid időn belül újabb követte, ami Szabó szerint éppen azt mutatta, hogy a benne képviselt sajátos szemlélet széles körben terjed. Szabó ezért nem pusztán ismertetni kívánta Ehrhard könyvét, hanem annak alapvető szemléletét vetette alá szigorú kritikai vizsgálatnak. Vele szemben a skolasztikus, mindenekelőtt a tomista filozófia és teológia maradandó érvényét védelmezte.
Érvelésének egyik alapgondolata szerint a katolicizmusnak nem új, a modern korhoz igazított világképre van szüksége. A tomista filozófia a természetes-, a katolikus hit pedig a természetfeletti rendben biztosítja azt az objektív világképet, amely minden korszak számára érvényes. Szabó könyvének kérdésfeltevése ezért több mint egy századdal később sem vesztette el aktualitását. A II. Vatikáni Zsinat aggiornamento-programja, majd napjainkban a szinodalitás körül kibontakozó viták ismét azt a kérdést állítják középpontba, miként viszonyuljon az Egyház a kor szellemi és kulturális változásaihoz. Szabó Szádok ebben a művében az erről a kérdésről szóló párbajt hatalmas fölénnyel megnyerte.
Magyar nyelven megjelent munkái
Önálló magyar nyelvű kötete nem jelent meg, ám a korszak kiemelkedő teológiai és bölcseleti folyóirataiban (Bölcseleti Folyóirat, Hittudományi Folyóirat, Religio) rendszeresen publikált.
- A mozgás és mozdítás lénytani ismertetése 1-4.
- A rossz eredete Aquinói Szt Tamás szerint
- A teremtés fogalma Szent Tamásnál
- Ernest Commer: System der Philosophie (recenzió)
- Thomas Esser: Die Lehre des hl. Thomas von Aquino über die Möglichkeit einer anfanglosen Schöpfung (recenzió)
- Zigliara bíboros álláspontja az alapvető hittan tárgya és beosztása tekintetében
- A kegyelem és a szabadakarat kérdéséhez I-II.
- Még egy szó a kegyelem és a szabadakarat kérdéséhez
- Zárószavak a tomizmus-vitához. Szabó Szádok-tól és Tomcsányi Lajos-tól
Az utóbbi négy írás a Religio hasábjain kibontakozott teológiai vita része. A kegyelem és a szabad akarat kérdését érintő tomista–molinista vitában Brinzeu Miklós görögkatolikus, valamint Tomcsányi Lajos és Komári István jezsuita atyákkal birkózott meg egyszemélyben. A vita tétje nem pusztán egy teológiai részletkérdés volt, hanem az isteni kegyelem hatékonyságának és az emberi szabad akaratnak, vagyis az isteni okság és az emberi szabadság egymáshoz való viszonyának értelmezése. A tomizmus a kegyelem elsődlegességét és Isten hatékony okságát hangsúlyozta, míg a molinista megközelítés a szabad akarat önállóbb szerepét igyekezett kiemelni.
Aquinói Szent Tamás életrajza (1898)
Szabó Szádok fordította magyarra és látta el előszóval Szent Tamás Charles-Anatole Joyau által írt életrajzát. Joyau műve a maga korában is jelentős életrajzi vállalkozásnak számított, s Szent Tamás életének és munkásságának mindmáig az egyik legértékesebb klasszikus feldolgozása. Nem túlzás azt állítani, hogy a mai napig a legjobb szentéletrajz az Angyali Doktorról, amely magyar nyelven hozzáférhető.
Prohászka és az Index ügye
Prohászka Ottokár Indexre kerülésének kérdését a Prohászka-kutatás már számtalan alkalommal elemezte, és szerencsére Szabó Szádoknak a püspök ominózus műveiről készített észrevételei és jelentése is hozzáférhetővé váltak. Ezért e helyütt nem kívánunk újból belemerülni az ügy minden részletébe, csupán saját álláspontunkat szeretnénk világossá tenni.
Prohászkát tiszteljük és nagyra becsüljük (ezt talán az is jól mutatja, hogy az Ostiarius felületein minden pénteken rendszeresen közlünk tőle idézetet). Ugyanakkor a róla alkotott képhez hozzátartozik annak felismerése is, hogy teológiai fejlődésére sajnálatos módon hatással voltak a protomodernista irányzatok, különösen az úgynevezett „római iskola”; később pedig a modernista Le Roy és Blondel is szellemi látókörébe került.
A modernista válság csúcspontján, Szent X. Piusz pápasága alatt a római egyházi hatóságok rendkívüli szigorral vizsgáltak minden olyan teológiai megfogalmazást, amely a modernizmus tévedéseivel érintkezhetett. Ebben a környezetben dolgozott Rómában Szabó Szádok is, aki a Prohászka-művek vizsgálatában ennek a szigorú katolikus mércének megfelelően járt el. Jelentéséből pedig kitűnik, hogy Prohászka egyes írásaiban olyan megnyilvánulások szerepeltek, amelyek a katolikus mérce szerint komoly aggodalomra adhattak okot.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Prohászka egész életművét vagy személyét ezekből az írásokból kellene megítélnünk. Az Egyház ítéletét ő maga alázattal elfogadta, és az Indexre kerülést követő időszakban gondolkodásában is egyre világosabban érvényesült a skolasztikus, különösen a tomista irányultság. Az Aquinói Szent Tamás Társaság védnöke és tevékeny tagjaként, élete vége felé naplójában maga írta: „egyre inkább thomista leszek”.
Ebben az értelemben az egyházi ítélet nem pusztán egy korrekciót jelentett, hanem atyai feddésként is értelmezhető és hozzájárulhatott ahhoz, hogy Prohászka teológiai gondolkodása megtisztuljon a kor szellemi áramlatainak bizonyos hatásaitól, és egyre szilárdabban az Egyház tanításához és Aquinói Szent Tamás örökségéhez igazodjon. Ez pedig hozzájárult, hogy azzá a nagyformátumú főpappá alakuljon, akit ma joggal tisztelünk a nemzet apostolaként, a magyar közéleti katolicizmus egyik legnagyobb alakjaként, és a kor kultúrharcának rendkívüli hatású bajnokaként. Ez pedig így Szabó Szádoknak is köszönhető.
Caietanus
A kiemelt képen szereplő portrék lelőhelye, a Vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, amelynek ezúton is köszönjük, hogy a rendelkezésünkre bocsátotta a képeket.
