Apostolok apostola – Mária Magdolna Aquinói Szent Tamás tanításában

Július 22-én az Egyház Mária Magdolnát ünnepli, akit az apostola apostolorum, vagyis az „apostolok apostola” megtisztelő címmel illet. Ez a megnevezés nem azt jelenti, hogy a Tizenkettő közé tartozott volna vagy apostoli tekintélye megegyezett volna az övékével. Sokkal inkább arra utal, hogy a feltámadt Krisztus őt választotta első hírnökéül, hogy az apostoloknak elvigye a húsvét örömhírét. Aquinói Szent Tamás, aki a teológia legnagyobb rendszerezője volt, figyelmet szentel Mária Magdolna alakjának János evangéliumához írt kommentárjában és a Summa Theologiae feltámadásról szóló kérdéseiben, megválaszolva a látszólagos teológiai ellentmondásokat is.

Aquinói Szent Tamás a nyugati egyházi hagyományt követi, amelyet Nagy Szent Gergely pápa fogalmazott meg a legvilágosabban. Eszerint a Lukács evangéliumában szereplő bűnbánó asszony, Mária Magdolna és Betániai Mária ugyanazon személy. A modern bibliatudomány gyakran különválasztja őket, a latin Egyház azonban évszázadokon át egy azon személynek tekintette őket, s ennek megfelelően formálódott a liturgia, a prédikációirodalom és a középkori lelkiség is. Szent Tamás ebből a hagyományból indul ki, amikor Mária Magdolna alakját a bűnbánatból fakadó tökéletes szeretet példájaként mutatja be.

Szent Tamás értelmezésében Mária Magdolna alakja arra is emlékeztet, hogy a kegyelem képes teljesen átalakítani az embert. A középkori hagyomány szerint ő volt az a bűnbánó asszony, akinek sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. A bűnbánat tehát nem pusztán a múlt siratása, hanem a szeretet újjászületése. Éppen ezért válhatott abból, aki egykor könnyeivel mosta Krisztus lábát, a feltámadás első hírnöke.

A János-evangélium huszadik fejezetéhez írt magyarázatában (Super Evangelium S. Ioannis Lectura §2470-2568) Tamás különös hangsúlyt helyez arra, hogy Mária Magdolna nem hagyta el a sírt. Péter és János meggyőződtek arról, hogy Krisztus teste nincs ott, majd hazatértek. Magdolna azonban ott maradt, sírt és tovább kereste Urát. Tamás szerint ennek oka a szeretet volt. A szeretet természete ugyanis az, hogy nem nyugszik bele az elvesztésbe, hanem kitartóan keresi a szeretett személyt. Aki kevésbé szeret, könnyebben lemond; aki igazán szeret, az akkor is keres, amikor minden reménytelennek látszik.

Aquinói Szent Tamás gondolatmenete itt mélyen gyökerezik az evangéliumban. Magdolna könnyei nem pusztán emberi fájdalmat fejeznek ki, hanem azt a szeretetet, amely még a halál látszólagos véglegességét sem hajlandó elfogadni. Krisztus ezért nem véletlenül éppen őt jutalmazza első megjelenésével. A szeretet előkészíti a lelket arra, hogy felismerje az Urat. Jellemző, hogy Mária Magdolna először nem ismeri fel Jézust; csak akkor nyílik meg szeme, amikor Krisztus nevén szólítja: „Mária!” Erre hangzik a válasz: „Rabboni!” A jó pásztor nevén szólítja juhát, a juh pedig felismeri pásztora hangját.

A Summa Theologiae-ben Szent Tamás felteszi a kérdést: vajon miért asszonyoknak jelent meg először Krisztus, és miért nem az apostoloknak? Ellenvetésként még Szent Pál szavait is idézi: „Az asszonyok az egyházban hallgassanak” (1Kor 14,34), illetve „Nem engedem pedig meg az asszonynak, hogy tanítson” (1Tim 2,12). Ha a feltámadás tanúinak nyilvánosan kell hirdetniük Krisztust, miként lehetett helyes, hogy elsőként éppen asszonyok kapták ezt a kiváltságot?

Tamás válasza finom teológiai különbségtételen alapul: az asszonynak nem engedtetik meg, hogy nyilvánosan tanítson az Egyházban, magánkörben azonban intésével és buzdításával oktathat másokat. Ezért mondja Szent Ambrus Lukács evangéliumához írt magyarázatában, hogy „az asszony azokhoz küldetik, akik az ő házanépéhez tartoznak,” nem pedig azért, hogy a nép előtt tanúskodjék a feltámadásról.

Krisztus mégis azért jelent meg először az asszonyoknak, hogy amiként egy asszony volt az első, aki a halál kezdetét hozta el a férfinak, úgy egy asszony legyen az első is, aki a dicsőségben feltámadt Krisztus életének kezdetét hirdeti. Ezért mondja Alexandriai Szent Cirill: „Az asszony, aki egykor a halál szolgálója volt, elsőként részesült a tiszteletre méltó feltámadás misztériumában, és elsőként hirdette azt.” Így tehát a női nem megszabadult a gyalázattól, és a rá kimondott átok visszavonatott.

Egyúttal ez azt is megmutatja, hogy a megdicsőült állapotban a női nem semmiféle hátrányt nem szenved majd; sőt, ha nagyobb szeretettel lángolnak, nagyobb dicsőségben is részesülnek az isteni színelátás által. Mivel ugyanis az asszonyok bensőségesebb szeretettel ragaszkodtak az Úrhoz – olyannyira, hogy még akkor sem távoztak sírjától, amikor a tanítványok már eltávoztak –, ezért ők láthatták meg elsőként a dicsőségben feltámadt Urat. (STh III. q 55, a 1, ad 3.)

Ez a bekezdés szinte összefoglalja Tamás egész lelkiségét. Az isteni misztériumokhoz – tehát a természetes ész fényénél meg nem ismerhető igazságokhoz – nem az értelem nagysága, hanem a szeretet mélysége vezet közel. Nem véletlen, hogy a sírnál nem a legtanultabb apostol maradt, hanem az, aki a leginkább szeretett.

Mária Magdolna azonban nem pusztán tanúja a feltámadásnak. Küldetést is kap. Krisztus ezt mondja neki: „Menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik…” (Jn 20,17).

Tamás így ír erről: „Figyeljük meg Mária Magdolnának adott három kiváltságot. Először is, prófétaként szolgálhatott, mert méltó volt látni az angyalokat, mert a próféta közvetítő az angyalok és az emberek között. Másodszor, angyali méltósággal vagy ranggal rendelkezett, amennyiben Krisztusra tekintett, akire az angyalok vágynak tekinteni. Harmadszor, apostoli tisztséget töltött be; sőt, az apostolok apostola volt, amennyiben az volt a feladata, hogy hirdesse a tanítványoknak Urunk feltámadását. Így, ahogyan egy nő hirdette először a halál igéit, úgy egy nő hirdette először az élet igéit is.” (Sup. Ioan. 2519)

Az evangéliumban ez az első húsvéti küldetés. Mielőtt az apostolok megkezdenék a világ evangelizálását, egy asszony viszi el nekik a legfontosabb hírt: Krisztus feltámadt. Innen ered az „apostolok apostola” elnevezés, amely már a kora középkorban széles körben elterjedt. Tamás ugyan nem ennek a címnek az eredeti megalkotója, de teológiája tökéletesen megvilágítja annak tartalmát. Magdolna nem saját tekintélyéből tanít, hanem Krisztus küldötteként közli azt, amit látott és hallott.

Mária Magdolna első prédikációja mindössze néhány szó volt: „Láttam az Urat.” (Jn 20,18) Ebben azonban már benne rejlik az egész apostoli igehirdetés. A katolikus hit nem elméletből születik, hanem a Feltámadottal való személyes találkozásból. Aquinói Szent Tamás számára ezért Mária Magdolna minden apostolkodás örök mintaképe: előbb szemlélődő, aztán tanú; előbb szerető lélek, aztán küldött.

A hagyományos katolikus lelkiség mindig különös tisztelettel tekintett Mária Magdolnára. Nem csupán a bűnbánó bűnös példáját látta benne, hanem azt a lelket, amelyet a kegyelem teljesen átformált, és amely a szemlélődésből apostoli küldetésre jutott. Ezért nevezi őt a liturgikus és teológiai hagyomány méltán az „apostolok apostolának”: annak, aki elsőként hirdette a legnagyobb örömhírt, amelyre az apostolok egész prédikációja, az Egyház egész élete és a katolikus reménység egésze épül: „Feltámadt az Úr, és valóban él.”

Korunk katolikusai számára különösen időszerű ez a tanítás. Sokszor hajlamosak vagyunk az apostolkodást szervezési kérdésnek, kommunikációs feladatnak vagy emberi rátermettségnek tekinteni. Aquinói Szent Tamás ezzel szemben arra emlékeztet, hogy az apostolkodás mindenekelőtt a Krisztus iránti szeretet gyümölcse. Ezért lehetett Mária Magdolna az apostolok apostola: nem rangja, nem hivatala vagy tudománya miatt, hanem azért, mert szeretete kitartóbb volt a többiekénél, és ez a szeretet elvezette őt a Feltámadotthoz, hogy aztán Ő küldje őt.

Caietanus