Lorenzo Scupoli: Hogyan küzdjünk a restség ellen?

A korai barokk híres szerzőjének, Lorenzo Scupolinak a kíváló „Lelki harc” című könyvéből osztunk meg egy részletet, amely a nagyböjt második felében különösen aktuális lehet.

Ha nem akarsz a hanyagság nyomorult szolgaságába kerülni, amely nemcsak a tökéletesség útját zárná el előled, hanem kiszolgáltatna ellenségeidnek is [a szerző az ellenség alatt mindig a kísértő démonokat érti – szerk.], kerülnöd kell minden kiváncsiságot és földi ragaszkodást és el kell utasítanod magadtól minden olyan foglalkozást, amely nem illik állapotodhoz. Majd pedig kövess el mindent, hogy eleget tégy jó sugallataidnak és feljebbvalóid parancsainak oly módon, hogy mindent a maga idejében és úgy végezz, amint az nekik tetszik.

Ne tétovázz egy pillanatig sem. Mert az első kis halasztás másikat, majd harmadikat és még többet von maga után, s a későbbieknek a hajlandóság már könnyebben enged, mint az elsőnek, mert ilyenkor már csábítja és fogva tartja a kedvtelés, amit megízlelt. Így történik aztán, hogy az ember vagy későn fog bizonyos dologhoz, vagy mint unalmasat teljesen elmulasztja azt.

Így fejlődik ki lassanként a restség szokása, mely végül annyira visz bennünket, hogy amikor rabságában vagyunk, megfogadjuk, hogy majd máskor nagyon gondosak és szorgalmasak leszünk, mert magunk is szégyelljük, hogy idáig ennyire hanyagok voltunk.

Ez a restség mindenre kiterjed és nemcsak akaratunkat mérgezi meg, undort keltve benne minden munka iránt, hanem elvakítja az értelmet is, hogy az ne lássa meg, hogy milyen hiábavaló és alaptalan az elhatározásunk, hogy majd a jövőben elvégezzük, amit a jelenben kellene megvalósítanunk és amit most teljesen önkényesen elmulasztunk, vagy máskorra halasztunk.

Az sem elegendő, hogy a reád váró munkát éppen csak sietve elvégezd, hanem a munka természetének és minéműségének legmegfelelőbb időben és a kiviteléhez szükséges legnagyobb gondossággal kell azt elvégezned úgy, hogy a lehető legtökéletesebb legyen.

Mert ha az ember idő előtt elvégzi a munkáját, csak azért, hogy gyorsan, anélkül, hogy jó munkára törekednék, megszabaduljon tőle és azután a nyugodt semmittevésnek adhassa át magát, amire irányult már a gyorsan elintézett munka közben is minden gondolata, az nem szorgalom, hanem finom restség.

Ez a nagy hiba abból származik, hogy nem gondoljuk meg, milyen nagy érték a jó munka, ha azt megfelelő időben és azzal az elhatározással végezzük el, hogy szembenézünk mindazzal a fáradsággal és nehézséggel, amit a restség okoz a fiatal harcosnak.

Vedd ezért gyakran fontolóra, hogy a léleknek egyetlen Istenhez emelkedése és egyetlen térdhajtás lsten tiszteletére többet ér, mint a világ minden kincse és hogy valahányszor legyőzzük önmagunkat, vagy vétkes szenvedélyeinket, az angyalok dicsőségteljes győzelmi koronát hoznak lelkünknek a mennyből.

Gondolj azonban arra is, hogy Isten lassanként megvonja a resttől a neki juttatott kegyelmeket, míg a szorgalmasban gyarapítja azokat, hogy végül a számára fenntartott öröm részesévé tegye.

Ha kezdetben talán nem mersz nagylelkűen elébe menni a fáradalmaknak és nehézségeknek, akkor rejtsd el azokat magad elől, hogy kisebbeknek lásd őket, mint aminőknek a rest tartja. Látod például, hogy bizonyos erény elérésére, annak igen sok indulatát kell felkeltened magadban, hogy a nehézségek még hosszú napokon át eltartanak, a legyőzendő ellenség pedig sok és erős. Kezdd el ilyenkor a megfelelő indulatok felkeltését úgy, mintha csak egynéhányról volna szó és mintha csak néhány napi fáradozásra volna szükséged.

Küzdj csak egy ellenség ellen, mintha többel nem is kellene harcolnod és bízzál szilárdan, hogy Isten segítségével erősebb leszel, mint ők. Ily módon a restség lassanként alábbhagy és az ellenkező erény utat talál a lelkedbe.

Ugyanígy járj el az imádságnál. Imagyakodatod körülbelül egy órát vesz igénybe és restségednek ez nagyon terhére esik. Úgy fogj hát hozzá, mintha csak egy negyedóra felét akarnád imára fordítani, így aztán könnyen térsz majd át a negyedóra másik felére és a többi időre, ami még hátra van. Ha a második, vagy a következő fél negyedórák valamelyikében erős kedvtelenséget tapasztalnál és túlságosan nehezedre esnék az ima, inkább hagyd abba, mintsem, hogy unottan végezd, és folytasd valamivel később.

Ugyanezt cselekedd munkáiddal is. Ha megtörténik, hogy többféle munkát kell végezned és restséged soknak és nehéznek találja azokat és nyugtalanságot okoz, vedd elő és kezdd eI valamelyik munkát úgy, mintha több nem is várna rád. Maradj azután emellett szorgalmasan. Így sorjában elvégzed valamennyit éspedig sokkal kevesebb fáradsággal, mint ahogy restségedben elképzelted.

Aki nem a leírt módon jár el és a mutatkozó fáradságnak és nehézségnek nem megy bátran elébe, azt annyira hatalmába keríti a restség, hogy az erény gyakorlásával kezdetben járó fáradságok és nehézségek nem csak akkor nyugtalanítják, amikor valóban jelen vannak, hanem aggodalmat és lehangoltságot okoznak még távolból is, amennyiben állandó félelemmel töltik el, hogy az ellenség bármikor megtámadhatja, vagy nyomában jár, hogy megterhelje. Ezért aztán nyugtalan lesz még nyugalmában is.

Tudnod kell, keresztény lélek, azt is, hogy a restség bűne rejtett mérgével nemcsak azokat az első kis gyökerecskéket teszi tönkre, melyekből az erényes szokásoknak kellene fakadniuk, hanem a már megszerzett szokásokat is elrontja. Mert mint a féreg a fába, úgy rágja bele magát ez a méreg a lelki életbe és elpusztítja azt. A gonosz lélek pedig mindenkit, de főképpen azokat, akik lelki életet akarnak élni, megkörnyékezi így, hogy tőrbe csalhassa.

Őrködj azért, keresztény lélek, ima és jócselekedetek által, s ne késlekedj menyegzői ruhád megszövésével, mert abban kell majd fogadnod a Vőlegényt.

Jusson eszedbe mindennap, hogy Az, aki a reggelt adja, nem ígérte meg az estét is, és ha megadja az estét, nem lehetsz biztos a reggel felől. Használd fel tehát életed minden pillanatát Isten tetszése szerint, úgy, mintha a következő idő már nem állna rendelkezésedre. Tedd ezt annyival is inkább, mert pontos számadást kell adnod minden pillanatodról.

Végezetül figyelmeztetlek, hogy elveszettnek kell tekintened azt a napot, amelyen sokféle ügyet elintéztél ugyan, de nem arattál győzelmeket rossz hajlamaid és akaratosságod fölött, nem mondtál köszönetet Istennek jótéteményeiért, kiváltképpen pedig érted elviselt keserves kínszenvedéseiért és azért az atyai fenyítésért, melyre akkor méltat, mikor saját szenvedéseinek drága kincseiben részesít.

Lorenzo Scupoli: Lelki harc
ford. Gerely Jolán;
Szalézi Művek, Rákospalota, 1934. 86-92.
Online elérhető a PPEK jóvoltából