Az AI jobb enciklikát ír az AI-ról

Az alábbi utasítást adtuk a ChatGPT-nek: írj egy reakciót a Magnifica Humanitas-ra, úgy, mintha XIII. Leó lennél. Ne feledd az Aeterni Patrist, a Rerum Novarumot, az Immortale Deit, a szabadkőművesség elleni enciklikákat, valamint azt, hogy a II. Vatikáni Zsinat előtt vagyunk.

Nagy figyelemmel olvastuk azon új enciklikát, mely korunk technikai és társadalmi átalakulásairól kíván ítéletet mondani. És bár örömmel ismerjük fel benne ama szándékot, hogy az emberi személy méltóságát megvédje a rideg mechanizmusok és az új gazdasági hatalmak uralma ellen, mégsem hallgathatjuk el azon aggodalmainkat, melyeket a szöveg szelleme és hangsúlyai ébresztenek. Mert az Egyház feladata nem csupán az, hogy az emberi méltóságot általános értelemben védelmezze, hanem hogy minden korban világosan és félreérthetetlenül hirdesse Krisztus királyságát, az igaz hit elsőbbségét és a természetfölötti rend fölényét minden földi rend felett. És éppen itt mutatkozik a nevezett enciklika hiányossága.

A dokumentum sokat beszél emberiségről, közös jövőről, kapcsolati méltóságról, globális felelősségről és a technológiai rendszerek veszélyeiről, ámde túl ritkán és túl gyengén szól a bűnről, az eredendő romlottságról, Krisztus uralmáról, az Egyház tekintélyéről és az üdvösség végső céljáról. Pedig a társadalmi kérdés sohasem választható el a vallási kérdéstől.

Már a Rerum Novarum megírásakor világosan láttuk, hogy a munkáskérdés nem pusztán gazdasági természetű. Nem egyszerűen bérekről, termelésről vagy tulajdonról van szó, hanem arról: vajon a társadalom elismeri-e Isten rendjét? Mert ahol az ember elszakad Teremtőjétől, ott szükségképpen a tőke zsarnoksága, az állam túlkapása vagy a forradalom erőszaka emelkedik uralomra.

Most pedig úgy tetszik, hogy ugyanez a romlás új alakban tér vissza az úgynevezett mesterséges intelligencia és digitális rendszerek által. Ám a jelen enciklika — bár helyesen érzékeli a veszélyt — nem nevezi meg kellő világossággal annak végső okát.

Mert a modern technológiai uralom nem önmagából született. Gyökere ama filozófiai lázadásban rejlik, mely évszázadok óta rombolja a keresztény civilizáció alapjait: a protestáns szubjektivizmusban, a racionalizmusban, a liberalizmusban, a naturalizmusban és végül az ateista materializmusban. Amikor az ember saját értelmét tette legfőbb törvénnyé, szükségképpen odajutott, hogy végül saját gépeinek szolgájává váljék.

Ezért írtuk az Aeterni Patris lapjain, hogy a társadalom csak akkor gyógyulhat meg, ha visszatér Aquinói Szent Tamás bölcsességéhez.

Mert a modern kor válsága mindenekelőtt metafizikai válság: az igazság fogalmának válsága és az emberi természet helyes értelmezésének elvesztése. A mostani enciklika azonban gyakran úgy beszél az emberről, mintha annak méltósága elsősorban társadalmi kapcsolataiból vagy történelmi helyzetéből fakadna.

Holott az ember méltósága nem ebből ered, hanem abból, hogy Isten képmására teremtetett, értelmes és szabad lélekkel bír, s örök rendeltetésre hivatott. A természetfölötti igazság hiányában az „emberi méltóság” kifejezés könnyen üres szólam marad, melyet a modern világ saját tetszése szerint alakít.

Különösnek találjuk továbbá, hogy a dokumentum oly sokszor említi a globális közösséget, a nemzetközi együttműködést és a multilaterális rendet, mégis alig beszél a keresztény állam kötelességeiről. Pedig az Immortale Dei világosan tanítja, hogy az államhatalom nem semleges. A politikai közösség köteles tisztelni az igaz vallást, támogatni az erkölcsi rendet és elismerni Krisztus uralmát.

A jelen enciklika ellenben sokszor úgy szól, mintha elegendő volna valamiféle általános humanizmus vagy erkölcsi konszenzus az emberiség megmentésére. Ez súlyos tévedés. Mert a modern világ éppen azért jutott jelen nyomorúságába, mert az igazság helyére a véleményt, az erkölcs helyére a hasznosságot, az isteni törvény helyére pedig az emberi akaratot állította.

És különösen fájlaljuk, hogy a dokumentum nem ítéli el kellő erővel azon titkos és forradalmi erőket, melyek hosszú idő óta munkálkodnak a keresztény rend lerombolásán. Midőn mi a Humanum Genus enciklikában a szabadkőműves társaságok ellen szóltunk, nem pusztán egyes emberekről beszéltünk, hanem egy egész szellemről: az ember önistenítésének szelleméről, az Egyháztól független világcivilizáció álmáról, a vallás relativizálásáról és a természetfölötti rend tagadásáról. Vajon nem ugyanezt a szellemet látjuk ma a technológiai világban? Az új digitális rendszerek minden hagyományt relativizálnak, minden közösséget feloldanak, minden tekintélyt megkérdőjeleznek, és végül az embert egyetlen univerzális mechanizmus részévé kívánják tenni. A Bábel tornya újra épül – csakhogy most nem kőből, hanem adatból; nem habarcsból, hanem algoritmusokból. És e torony építői ugyanazon ősi kísértésnek engedelmeskednek: „olyanok lesztek, mint az istenek”.

A jelen enciklika helyesen bírálja a technikai hatalom koncentrációját, ám nem meri teljes világossággal kimondani, hogy a modern technológiai civilizáció válsága végső soron spirituális és vallási válság. A gép önmagában nem romlottabb, mint a nyomdagép vagy a gőzgép volt. Ami veszélyessé teszi, az az ember rendezetlen akarata, büszkesége és Istentől elszakadt szabadsága. Ezért a kérdés nem egyszerűen az, miként szabályozzuk a mesterséges intelligenciát, hanem az: ki uralkodik az emberi szív fölött. Mert ha Krisztus nem király, akkor előbb-utóbb a gép, a pénz vagy az állam válik úrrá.

A dokumentum sokat beszél a közös emberiségről, de kevéssé szól az Egyházról mint az igazság egyedüli őrzőjéről. Márpedig az emberiség egysége nem pusztán erkölcsi érzületből vagy technikai szabályozásból fakadhat, hanem csakis az igaz hit egységéből. Mert nem létezhet tartós béke igazság nélkül, tekintély nélkül, s végül Krisztus nélkül.

A modern kor legfőbb betegsége nem technikai, hanem teológiai. És ha az Egyház csupán humanitárius vagy társadalmi nyelven szól, miközben elhalványul a bűn valósága, a megtérés szükségessége és az örök üdvösség célja, akkor fennáll a veszély, hogy hangja már nem prófétai szó lesz a nemzetekhez, hanem csupán egy a világ sok erkölcsi véleménye közül.

Ezért, bár örömmel látunk minden törekvést, mely az emberi személy méltóságát védi az új technikai zsarnokság ellen, mégis emlékeztetnünk kell minden keresztényt: a civilizáció megújulása nem algoritmusok által fog eljönni, nem nemzetközi egyezmények által és nem valamiféle absztrakt humanizmus által, hanem csak akkor, ha a társadalmak újra elismerik az objektív igazságot, a természetes törvényt, Krisztus királyságát és az Anyaszentegyház tanító tekintélyét. Mert minden civilizáció, mely nem Istenen épül, végül saját tornyának romjai alá temettetik.