Létük melyik pillanatában vétkeztek és bűnhődtek meg a bukott angyalok?

Az alábbi tanulmány nemcsak a vitás kérdés eldöntése okán nagyszerű olvasmány, hanem rajta keresztül felvillan az Egyház szellemi gazdagsága, és a katolikus tanítás hatalmas komplexuma, amely nem hasraütésszerű ötletelés, hanem komoly szellemi, tudományos munka eredménye. A gazdagon jegyzetelt tanulmány többek között olyan óriásokat szólaltat meg, mint Aquinói Szent Tamás, Szent Bonaventura, Caietanus, Capreolus, Banez, Billuart, Gotti, Suarez stb.

A kinyilatkoztatásból bizonyos, hogy a bukott angyalok nem teremtésük pillanatában vétkeztek és hogy valami kis idő („aliqua mora” – Szent Tamás) állott rendelkezésükre létük első pillanata és bukásuk időpontja között.¹

Lucifer „lehullott az égből, mint ragyogó hajnalcsillag„², mert „az igazságban nem állt meg„.³ „Te, a hasonlatosság pecsétje, bölcsességgel teljes és tökéletes szépségű! Isten paradicsomának gyönyörűségében voltál… (De) gonoszsággal telt meg bensőd és vétkeztél” – mondja az angyalok fejedelméről Ezekiel.⁴

Ezek és egyéb szentírási helyek a ténykérdést biztosan eldöntik, de arra már nem szolgáltatnak alapot, hogy az elvi problémák között eligazodjunk. Viszont az elvi kérdések némi tisztázása segít annak a „bizonyos késlekedésnek” meghatározásában. Három kérdést lehet itt feltenni:

1. Vétkezhetett-e az angyal létének kezdő pillanatában?
2. Ha nem, akkor a második vagy a következő pillanatban buktak-e el? Vagy egyáltalában melyik időpontban „hullottak le az égből”?
3. Bukásuk pillanata egyúttal bűnhődésűk kezdő időpontja is?⁵

1. Nem vétkezhettek létük első pillanatában, amely a teremtés pillanatával egybeesik.⁶

Nem ugyanazért, mert ugyanabban a pillanatban, amikor a létet megkapták, az angyali akarat nem fordulhatott volna azonnal a rossz felé (Szent Tamás szerint ez a megokolás az „angyali időszámítás” félreértése lenne), hanem azért, mert „az első cselekedet, amit végez, magával a létezéssel indul el és Attól jön, Akitől maga a lét„. A létet pedig Isten adja, aki bűnre nem indíthatja az akaratot.⁷

Szent Anzelm, Halesi Sándor, Szent Bonaventura, Nagy Szent Albert, Durandus, Richardus, Henricus és mások is így okoskodnak. Duns Scotus,⁸ Gabriel, Marsilius, Molina, Valentia, Vasquez ellenkezőjét tanítják.⁹ Duns Scotus sorra veszi a nehézségeket. Fő érve: az első pillanatban érdemelhetett az angyal, tehát vétkezhetett is: mert idő szempontjából egyre megy: érdemet szerezni vagy bűnbe esni. Annyival is inkább, mivel a természeti képességeket a Teremtő nem korlátozta, hiszen az érdemszerzésről akkor szó sem lehetett volna.

Caietanus szembesíti Duns Scotus ellenvetéseit Szent Tamás tanításával, és fő érve Szent Tamás mellett az, hogy a lét első pillanatában más és más a bűn és a jótett lehetősége, amint maga Szent Tamás is jóelőre megfelelt¹⁰ D. Scotusnak. Megjegyzendő: Duns Scotus Szent Ágostont is saját pártjára hívja.¹¹ De amint Janssens szövegidézéssel és összehasonlítással kimutatja, jogtalanul.¹²

2. Ha az első pillanatban nem is, de a második pillanatban vétkezhettek, sőt vétkezniük kellett.

Teológiailag majdnem bizonyos, hogy Isten a kegyelem állapotában teremtette az angyalokat.¹³ Márpedig a kegyelem állapotában erkölcsileg közömbös cselekedet nem lehetséges,¹⁴ tehát vagy jó vagy rossz cselekedetet végezhettek. Feltéve, hogy cselekvőképességűkben nem voltak korlátozva. Ez pedig bizonyos. Tehát a bukott angyalnak léte második pillanatában kellett vétkeznie.

Elvileg meg lehet engedni Janssens¹⁵ véleményét, amelyet maga is mint merő lehetőséget vall: Isten fokozatosan nyilatkoztatta ki a természetfeletti világ titkait és pl. a harmadik vagy negyedik vagy esetleg későbbi időpontban követték el a bűnt az angyalok. (Különösen kedvezne ez az önistenítés suareziánus felfogásának.) Az Atyáknak kevésbé határozott kijelentései nincsenek ellene ilyen feltevéseknek.¹⁶

Az egyhangú teológiai vélemény azonban ezekkel a lehetőségekkel nem foglalkozik, mert alaptalanoknak tartja őket. És méltán. Mert ha Isten az angyal természeti ismeretkincsét egyszerre adja a léttel, akkor minden bizonnyal a hittitkokat is egyszerre tárta fel a kegyelemadással kapcsolatban. Tehát a vétkezés időpontját ezért sem lehet későbbre tenni. Főleg azonban azért nem, mert elvileg is komoly nehézségbe ütközik.

És Szent Tamás ily értelemben mondja: az angyalnak léte második pillanatában szűkségképpen kellett döntenie sorsa felől, mert első szabad tette a második pillanatban volt. Ha tehát a bűnt ekkor el nem követte volna, szűkségképpen kiérdemelte volna az örök boldogságot.¹⁷

S így a probléma végleges lezárására és egyben a ténykérdés eldöntésére vonatkozólag elég ennyi: az angyali időfogalom csak analóg értelemben a miénk. A szentírási és a hagyományos tekintélyérvek tág körben mozognak, Következőleg, a mi időfogalmunk analóg átvitele is csak részben segít. Úgyhogy pl. Suarez¹⁸ elfogadhatónak tartja, hogy a bukott angyalok egy ideig a kezdő kegyelmi állapotban éltek.¹⁹ S hivatkozik Ez. 28-ra és Lucifer csábító törekvéseire; az Atyák közül Nagy Szent Gergelyre, Damaszkuszi Szent Jánosra, a későbbiek közűl Halesi Sándorra, Altissiodorusra, Duns Scotusra, akik a többi Atyáknak és a Szentírásnak a kijelentéseiből szintén ezt az összbenyomást veszik.²⁰

Mindazáltal szem előtt tartva a hit forrásainak beszédmódját, amely elsősorban hozzánk, emberekhez igazodik és nem törekszik tételes fogalmazásra, mégiscsak valószínűbb Szent Tamásnak és követőinek metafizikai bizonyítása, amelyből tételesen következtethető: a bukott angyalnak léte második pillanatában vétkeznie kellett.²¹ Az elvi lehetőséget az angyali természet szellemi mozgékonysága magyarázza: egyik pillanatról a másikra, végső sorsa felől határozhatott. Teológiai meggondolás pedig azt mondja, hogy a második pillanat szűkségképpen sorsdöntő pillanat volt, amint kissé előbb Szent Tamás alapján igazoltuk.

3. Ide tartozik az angyali bűnhödés kezdő pillanatának meghatározása is.

A bukott angyalok bűnhődése vagy a bűn elkövetése pillanatában kezdődött vagy a következőben. Ez utóbbit vallják, kezdve Szent Tamástól, a nagyobb teológusok szinte kivétel nélkül (Duns Scotus, Gabriel, Durandus Capreolus, Molina, Bannez, Vasquez, Suarez, Salmant. stb.).²² Újabban Gotti²³ és Billuart határozottan visszavetik Caietan tanítását,²⁴ mintha a bűn elkövetése pillanatában azonnal a bűnhődés átka is rájuk szakadt volna. Mert amint Billuart mondja, az angyali időegység a különböző tevékenységek számával sokszorozódik. Márpedig nem lehet valami egyszerre útban a célhoz és magában a célban. Ezek különböző, egymás után következő létmozzanatok.

Caietanussal azonban valószínűbbnek kell vallani az előbbi nézetet: mert amíg útban van valami, addig tényleg nincs a célban. De ha letért az útról, azonnal célba is juthatott. Főleg, ha „célja” éppen ebben a negatív mozzanatban áll. Es ez utóbbi eset forog fenn a bukott angyalnál is.

A bűn ugyanis elfordulás Istentől és odafordulás a teremtményhez. E két mozzanat a bűn fogalmában csak logikailag különbözik egymástól. Tehát az ellenvetés előzete nem döntő. Viszont annál erősebben védi a maga igazát Caietanus véleménye, mivel a teremtményhez való odatapadás (egyenlő az Istentől való elfordulással) már maga a bűnhődés kezdő pillanata is lehet (paena damni és esetleg paena sensus). Magával a bűnnel kiváltott bűnhődés pillanatában pedig Isten nyomban kiróhatta a speciális büntetést is. Ebben semmi ellentmondás nincs.

Akik legalább három pillanatot vesznek fel és a bűnhődés kezdő pillanatául a harmadikat vallják, azoknak is igazuk van, ha a bűnhődés befejezett tényére gondolnak. (Pl. a letaszíttatás, mint formális helyváltoztatás, új időpontot kíván.) Caietanus ugyanis csak a bűnhődés kezdő pillanatát tekinti.

Szent Tamás követőinek egy része (először Petr. de Ledezma, őt követték Duns Scotus, Gabriel, Major, Vasquez, Molina, Suarez) a középutat választják, mondván: a bűn elkövetése pillanatában azonnal megkapták a büntetést elvben, de a bűnhődés állapota tényleg csak a következő pillanatban kezdődött.²⁵

Ezt az összemérést hadd zárja le Billuart kijelentése: „A bukás időpontjainak meghatározása nem tartozik az angyali bűn lényeges kérdései közé.” Így gondolkodhatott Szent Bonaventura és Halesi Sándor is, akik jóformán meg sem említik ezt a problémát, hanem megelégszenek az „aliqua mora”-val, amelyet a teremtés és a végső állapotok közt a kinyilatkoztatás alapján szűkségképpen fel kell venni. Viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni a teológusok nagy részét, főleg a 17. és 18. századi nagy rendszerezőket, akik aránytalanul sokat foglalkoznak az angyali idő kérdéseivel (Pl. Vasquez, Suarez, Salmanticenses).

Dr. Szappanyos Béla: Az angyalbukás teológiája Szent Tamás szellemében.
Korda Rt. Budapest, 1939. 41-45. old.

Mennyei hierarchia: az angyalok karai, rendjei és fajai

Vajon az angyalok testet öltenek-e? – Aquinói Szent Tamás válaszol

1. Az angyali időegység, pillanat (instans) meghatározása Szent Tamás szerint: egy-egy szellemi tevékenység ideje (I. 52, 3). De megjegyzendő, hogy egy tevékenység néha több részlettevékenység (pl. értés és akarás) eredője lehet. ↩︎
2. Is 14, 12. ↩︎
3. Jn 8, 44. ↩︎
4. Ez 28, 12 és 16. ↩︎
5. Rendkívül vitás és sokvéleményű terület az angyali állapotváltoztatás időpontjának kérdése. Visszanyúlik ez az angyali természet (tiszta szellem-e?; vagy valamiféle testtel is rendelkezik?), ismerés (kapja-e vagy részben szerzi ismereteit?), akarás (az akarat intenzív és extenzív ereje, az ismerethez való igazodása) és a gondviselés problémájára, valamint a gondviselés eszméinek értelmezésére (akarta-e Isten az angyalt az ő hozzájárulása nélkül is a kegyelem kezdő állapotába (in statu viae) helyezni, vagy pedig természeti rendben hagyta és saját hozzájárulásától tette függővé a kegyelem adományozását?). Ugyancsak összefügg ez a kérdés a kegyelmi állapotban végzett tevékenységek pillanatainak meghatározásával (kiérdemelték-e az első pillanatban az örök boldogságot?). – Minthogy mindezekben a kérdésekben idők folyamán igen eltérő vélemények alakultak ki – hiszen egyébként is a véleménykülönbözéseknek ezekben a kérdésekben szabad terület kínálkozik -, és a jelen probléma megoldásához jelentős szerephez jutnának, részletes ismertetésüket mellőzöm. Az itt alkalmazott alapelveket Szent Tamásnál találtam, ezekkel nyúlok a kérdéshez. ↩︎
6. Megjegyzendő: hitigazság, hogy az angyalok jónak teremtettek (ef. I. fejezet 3. § 2). De szabadon lehet vitázni afölött, hogy milyen időpontban követték el a bűnt és különösen megengedett a merő lehetőség keresése. ↩︎
7. cf. Thom I 63, 5 j De malo XVI 4; II Sent. 2 a. 3, 1. – Az Atyák a tényt rögzítik le és mindnyájan vallják. hogy az első pillanatban nem vétkezhettek. De annak már külön-külön kellene utánanézni, hogy csak a kinyilatkoztatás, vagy pedig elvi meggondolások is erre a véleményre indították őket. A problémát annak rendje és módja szerint a korai középkor élezte ki és attól kezdve több-kevesebb gonddal foglalkoznak vele a teológusok. Legalaposabban a Salmanticenses (De angelís, Dísp, XI dub. unicum: itt bőséges irodalom) és előttük már Bannez és Vasquez s föleg Suarez (De angel. VII 20, n. 9). Újabban Gotti, Billuart, Janssens (az újabbak közül különösen nála található történelmi áttekintés is j elméleti problémával nem vesződik; Summa Theol. VI 63. 5). Palmieri és mások (pl. Scheeben) is már csak röviden továbbítják a többségi tomista véleményt. ↩︎
8. Oxon.” 2 d. 5 qu. 2; Report. ib. d. 4. ↩︎
9. Salmant. De ango Dísp. XI dub. uníc. § 8. ↩︎
10. Thom I 63, 5 ad 3. ↩︎
11. Civ. Dei XI 13; és Gen. ad Iitt. II 29. ↩︎
12. Summa Theol. VI p. 827. ↩︎
13. Dictís Sanctorum magís consonum est” (I 62, 3). Duns Scotus, Szent Bonaventura valószínűbbnek tartják, hogy az angyalok teremtésük első pillanatában még nem jutottak a megszentelő kegyelem állapotába, hanem csak a második pillanatban, a harmadikban pedig már érdemeltek vagy vétkeztek, és a negyedikben a végső állapotba kerültek (ef. Oxon. 2 d. qu. 1 n. 6). Suarez és Szent Bonaventura és még néhányan csak az első pillanatra vonatkozólag értenek egyet Duns Scotussal. ↩︎
14. Még a természeti rendben sem. Noldin De principiis (De actibusmoraliter indifferentibus). Oeníponte, 1936, 24. ↩︎
15. Summa Theol. VI p. 831. ↩︎
16. A megtestesülés titkának fefedését. mint merő lehetőséget, kész Suarez is későbbi időpontra helyezni. Tényleg azonban nem teszi (VII 13). ↩︎
17. Thom I 63, 6. ↩︎
18. De ango VII 21 n. 2. ↩︎
19. Szent Tamás szembefordul Origenessel, sőt Petr. Lombardussal is, az angyali időfogalom meghatározását illetőleg (I 63, 5). ↩︎
20. cf. Janesens Summa Theol. p. 834. Sed. C. e. ↩︎
21. Thom 162, 5 ad 2; 63, 6 ad 4. Ide vehetők még Caietanus és Ferrara meghatározásai és Salmanticenses [Dísp, XII dub. I) és ugyancsak Gotti (qu. VII dub. III. § 2) és Janesens Szent Tamás-magyarázatai. Maga Suarez is a többség véleménye felé hajlik (VII 20 n. 1), bár a tekintélyi érvek neki mást mondanak, és hogy szokott módján egyeztessen, azt mondja: az angyali kezdő tevékenységek valószínűleg nyugvó állapotban voltak s így azt a „bizonyos késlekedést” az angyalok szempontjából hosszabb időegységnek lehet tekinteni („credibilius videntur, Angelos malos, priusquam peccarent fuisse bonos per aliquam moram coexistentem aliquo nostri temporis;” VII 21 n. 3). ↩︎
22. cf. Salmant. De ango Disp. XII dub. II. § 5. ↩︎
23. Sum. Theol. IX 7 dub. 3. § 2. ↩︎
24. Nazarius és Ferrara is hasonlóan tanítottak (Gent III cp. 110). Janssens sem lát ebben ellentmondást (VI 63, 6). ↩︎
25. cf. Salmant. De ango Dísp. XII dub, II. § 5. ↩︎