Az analitikus tomizmus manifesztuma II.
„A tomistáknak ma analitikusnak kell lenniük” – hangzik az ún. analitikus tomizmus hívó szava. A kortárs irányzat célja, hogy a jelenkor filozófia diskurzusának részesévé válva, újból bizonyítsa az arisztoteliánus–tomista bölcselet életképességét. A szemléletváltás lényege, hogy a puszta reprodukció helyett a rekonstrukció váljék a tomizmus jövőjének feltételévé, és relevanciájának zálogává. Két részes ismertetőnk második része a kortárs katolikus bölcseleti irányzatról. Az első itt érhető el.
Az analitikus és a skolasztikus módszertan
Ha ebben az értelemben, egyfajta bölcseleti módszertanként definiáljuk és ragadjuk meg az analitikus filozófia lényegét, akkor érthetővé válik, hogy egyrészről a kortárs tomisták némelyike szorosabb kapcsolatot teremtett az analitikus eljárásmód és a tomista gondolkodás öröksége között, hiszen, ha a tomista komolyan vehető vitapartnerre, beszélgetőtársra vágyik, akkor azt valószínűleg az analitikusok soraiban találja meg. Másrészről az arisztoteliánus filozófia egyes analitikus körökben reneszánszát éli, ugyanis, ha a filozófiatörténet nagy bölcseleti iskolái közül az analitikus filozófusoknak érdemes komolyan vennie valamit, akkor az az arisztoteliánus-tomista hagyomány. [1]
Mindennek az oka, hogy a stílus, amit az analitikus érvelési technika, valamint amit a tomista tradíció a skolasztika révén követ, nagy részben rezonálni tud egymásra, hiszen mindkét oldalra jellemző a „világosságot előnyben részesítő, a kétértelműségeket felderítő és feloldó, a szigorra törekvő, a bizonyítékokat és érveket igénylő”[2] vizsgálódási attitűd. Ha a két módszertant, az analitikust és a skolasztikust összevetjük, azonnal láthatóvá válik, hogy a két módszer metodológiai szerkezetüket tekintve hogyan konvergál egymással, és hogy miért tekinthetjük e két hagyományt ugyanazon módszer két különböző történeti változatának. A két módszer ugyanis szinte ugyanazt a fogalmi szigort és pontosságot, logikai fegyelmet és tisztaságot, precíz, világos, érveléscentrikus argumentációt követi. Mindezt lebontva az alábbi egyezésre lehetünk figyelmesek:
- Fogalmi precizitás: fogalomelemzés és finom distinkciók fontossága
- Argumentatív fegyelem: szigorú deduktív logikai érvelés, formális logikai struktúra használata
- Pro-kontra dialógus szerkezet: ellentétes álláspont rendszerezett vizsgálata és tárgyalása, ellenvetések rekonstruálása és kritizálása
„Ebben a tekintetben a legjobb analitikus filozófusok senkire sem hasonlítanak annyira, mint a legnagyobb skolasztikusokra.”[3] – írja Feser. De természetesen van különbség is. Hiszen, ha a skolasztikus módszert vesszük alapul, akkor a kérdést felvetést követő struktúra inherenesen dialektikus: videtur quod non (úgy látszik, hogy…), sed contra (ezzel szemben áll, hogy…), respondo (válaszul azt kell mondanunk, hogy), ad primium (az ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy…). Ezt a dialektikus forma, mint szerkezet persze hasonlít egy analitikus érvrendszerre a fentebb említett hasonlóságok miatt, de ez nem jelenik meg ennyire kötött formában. Így funkcionális értelemben teljes az ekvivalencia, míg formális értelmében mutatkozik eltérés a skolasztika szigorú dialogikus szerkezete, valamint az analitikus filozófia lazább felépítése miatt.[4]
Klima Gyula szerint az analitikus filozófia ilyen értelemben
„nem más, mint az olyan módon művelt filozófia, melyben az érvek és tézisek megfogalmazása során folytonosan reflektálunk arra a módra, ahogy kifejezéseink vonatkoznak az általunk megjelölni kívánt dologra.”[5]
E jellemzés és az előzőkben bemutatott stílusjegyeket figyelemben véve bátorkodhatunk megfogalmazni azt a kijelentést, miszerint az analitikus filozófia módszere nem az előző évszázad jelensége. Klima idézett tanulmányában egyenesen azt állítja, hogy ebben az értelemben véve Szent Tamás metafizikája (sőt teológiája) is a skolasztikus módszertan miatt – bár kissé anakronisztikusan hatva, de – analitikusnak tekinthető.[6] Haldane pedig hasonló konklúzióra jutva hozzáteszi, hogy mindazok számára, akik tisztelik Aquinói Tamás örökségét, követve őt, filozófiájuk középpontjába az érvelést és az igazolást kell helyezniük, tehát a „tomistáknak analitikusnak kell lenniük”.[7] Ha úgy tetszik, a kortárs filozófiában az tomista számára az analitikus módszer az egy szükségszerű árukapcsolás.[8]
Reprodukció helyett rekonstrukciót
A tomistáknak a kortárs bölcselettel folytatott párbeszéde és ezen filozófiai élethez történő adaptálódás, az analitikus módszertan elsajátításának okán mondhatjuk, hogy az analitikus tomizmus irányzata a következő jelmondatban manifesztálódik: reprodukció helyett rekonstrukciót! E gondolatnak a lényege nem mást fejez ki, mint azt az alapvető irányultságot a tomizmushoz, ahogyan annak szerepét látjuk a jelenkorban. Azt, hogy élő bölcseleti rendszerként tekintünk-e rá, amely képes választ adni mind a múlt, mind pedig a jelenben felmerülő filozófiai problémákra, vagy pedig egy adott korhoz kötött filozófiatörténeti érdekességként, a porosodó történelemkönyvek egy szegmenseként szemléljük azt. Ha tomistának lenni ugyanis annyit jelent, mint elzárkózva a fősodrattól, érintetlenül és kritikátlanul reprodukálni a szenttamási bölcseletet Aquinói szövegeinek egzegetikai tanulmányozása, és az őt követő neotomista/neoskolasztikus szerzők értelmezése révén, akkor a kor tomistáinak a szó szigorú értelmében véve nem filozófusoknak kell állnia, hanem (filozófia)történésznek. Ha azonban a tomista bölcselő nem csupán egy kortörténeti értéket lát Szent Tamásban, hanem valódi filozofikus alapállást vesz fel, akkor rekonstruálva Aquinói gondolatait, egy korszerű fogalmi keretrendszerbe integrálva, újrafogalmazva és alkalmazva azokat, a kortárs bölcselettel párbeszédet folytatva igyekszik adott kérdések megválaszolására és problémák megoldására. Ez esetben pedig alkalmazkodva a kor nyelvéhez, a módszer tekintetében szükségszerűen analitikusnak kell lennie, hiszen csak így tud értő módon reflektálni az eleven filozófiai vitákra és csak így adhat eszmevilágának relevanciájáról tanúbizonyságot.[9]
Természetesen ehhez arra van szükség, hogy az Aquinói általa kifejtett érveket ne kizárólagosan a szövegek történeti rögzítettségéhez kössük,[10] hanem megragadva azok egyetemes mondanivalóját tudjuk új kontextusba ágyazva tálalni, vagyis legyünk képesek saját korunkban, a saját problémahorizontunkban a rekonstrukcióra. Felvethető persze, hogy minden olyan megközelítés, amely a tomizmust ily módon megpróbálja más egyéb filozófiai megközelítésekkel szintetizálni (legyen szó akár a tartalomról, akár a módszertanról) és így „______ tomizmus” címkével ellátva túlmutat saját kiindulópontján, vagyis Szent Tamáson, az aláásva a tomizmust valójában éppen annak az elárulását fogja eredményezni.[11] Klima szerint azonban „ez a fajta »hűtlenség« az, ami ellen éppen Szent Tamás tiltakozna a legkevésbé”.[12] Hiszen, ha belegondolunk, Aquinói saját korában ugyanígy járt el mesterével, magával Arisztotelésszel szemben is, amikor „a Filozófus” világnézetének az újrafelfedezése a hit és az értelem egységbe foglalásának megteremtésének az eszközévé vált, párhuzamosan az arisztotelianizmus megújulásával. Mindez pedig csak úgy volt lehetséges, hogy az arisztoteliánus terminológiát Szent Tamás függetleníteni tudta attól a sajátos filozófiai és kulturális környezetének értelmezésétől, melyben azok kialakultak, és megragadva annak tértől és időtől független igazságát, a skolasztikus módszertan révén aktualizálta annak számára releváns tartalmát. Fogalmi eszközeivel finomította és tisztázta Arisztotelész gondolatvilágát, azaz nem változatlanul reprodukálta azt, hanem pontosan a rekonstrukció révén tartotta továbbra is a filozófiai problémák szempontjából nézve egy életképes irányzatnak.[13]
Az analitikus tomisták szerint a feladat ma ugyanez. A katolikus filozófia jövője az analitikus filozófia módszertani megközelítésével alkotott szintézis megteremtésében rejlik.[14] Ha ugyanis a tomizmus magát továbbra is a philosophia perennisként szeretné aposztrofálni, úgy metafizikai axiómáit, episztemológiai téziseit a kortárs filozófiai hagyományokkal való párbeszédben is tudnia kell igazolnia, és meg kell tudnia védenie. Életképességének bizonyítása azonban csak akkor válik lehetségessé, ha meg tud szólalni azon a nyelven, melyen ez a párbeszéd zajlik.[15] Elkerülve az intellektuális stagnálást csak akkor tud máig ható bölcseleti irányzat maradni, ha módszertanának jövőjét az analitikus filozófiában leli meg, s a reprodukció helyett a rekonstrukciót választja.[16] Ez volt Szent Tamás útja is, ez volt a nagy XX. századi neotomista szerzők útja is, s ez a mi utunk is.
Johannes – a szerző filozófus
[1] Feser, Edward (2014): Scholastic Metaphysics – Acontemporary Intruduction. Editiones Scholasticae, Neunkirchen-Seelscheid, 9. Ezt a jelenséget nevezi Feser, kortárs analitikus tomista gondolkodó „Arisztotelész bosszújának”. Utalva arra, hogy a kortárs filozófia tendenciózus módon a sokáig fennálló, általános metafizikaellenes beállítódása ellenére is, a filozófiai gondolkodás fejlődésével és előrehaladtával egyre inkább újra felfedezi azokat a metafizikai elveket, melyek korábban a célkeresztjében voltak. Ebben pedig óriási szerepe van az arisztotelészi bölcseletnek, melynek irányába folyamatosan nő az érdeklődés.
[2] Haldane (2006), 306.
[3] Feser (2014), 8.
[4] Természetesen hozzá kell tenni, hogy a hasonlóságokat szigorúan a metodológia szempontjából szabad megvonni. Nyilvánvaló, hogy az analitikus filozófia tartalmilag heterogén és fragmentált hagyományával szemben a skolasztika nem csak módszertan, de bizonyos értelemben, a meglévő eltérések ellenére is, egy közös doktrinális alapállásból kiindulva közös tartalmi egységet is jelent, közösen elfogadott princípiumok mentén. A skolasztika tehát egy adott metafizikai keretrendszer is, ami részben egy tartalmi egységet teremt, míg az analitikus filozófiában ilyenről szó sincs, az analitikusok nem indulnak ki semmilyen közös háttérfelvetésből. A fentiekben tehát szigorúan leválasztottuk a módszert a tartalomról, s ezért tudtunk rámutatni arra a nagyfokú ekvivalenciára, ami e szempontból a skolasztikus és az analitikus metódus között fennáll.
[5] Klima Gyula (1990): Szent Tamás metafizikája és az analitikus filozófia, avagy lehetséges-e analitikus metafizika?. In: Aquinói Szent Tamás: A létezőről és a lényegről, Helikon Kiadó, Békéscsaba. 8. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik az is, hogy pontosan az adott álláspont megfogalmazásmódja, a kifejezések használatának mibenléte lesz az, amely elfogadhatóvá teszi a védendő tézist, avagy sem. Így az egyik oka, amiért a nyelv elemzésének kérdésköre kiemelkedően fontos helyet kap az analitikus filozófiában, az pontosan azért van, mert csakis úgy tudjuk igazolni érvelésünk érvényességét, ha elkerüljük a terminológiai kétértelműséget. Haldane (1999), 176.
[6] Klima (1990), 8.
[7] Haldane (1999), 176.
[8] Természetesen, ahogy azt Feser megjegyzi, az analitikus tomizmuson belül is megkülönböztethetünk alkategóriákat attól függően, hogy a fogalomban az „analitikus” vagy éppen a „tomizmus” oldala van inkább hangsúlyozva a tartalmi részt illetően. Beszélhetünk például olyan analitikus filozófusokról, akik bár érdeklődést mutatnak Aquinói filozófiai rendszere iránt, de abból kifolyólag, hogy kulcsfontosságú tomista téziseket elutasítanak, nem nevezhetőek szigorú értelemben tomistának. Másrészről megemlíthetjük azokat a gondolkodókat is, akiknek érvelési módszertana az analitikus háttérről ad tanúbizonyságot, de nézeteikben ragaszkodnak a tomizmus által képviselt bölcseleti állásponthoz, megőrzik Aquinói metafizikájának és ismeretelméletének a gerincét.[8] Lásd: Feser, Edward (2009): The Thomistic tradition, Part II.. Edward Feser blogja, 2009. Október 18. https://edwardfeser.blogspot.com/2009/10/thomistic-tradition-part-ii.html (Utolsó letöltés: 2025.12.05.) Írásunkban természetesen az analitikus tomizmust ez utóbbi elképzelésével azonosítottuk, ahol a tomizmus dominál tartalmi értelemben és az analitikus a módszert, valamint a stílust jelezi.
[9] Haldane (1999), 185. és Klima (1990), 8., 40.
[10] Haldane (1999), 200.
[11] Shanley, Brian J. O.P. (2002): The Thomist Tradition. The Catholic University of America, Washington D.C., 19.
[12] Klima (1990), 40. Itt persze feltétlenül ki kell hangsúlyoznunk, hogy mindez a módszertanra vonatkozik és tartalmi szempontból már korántsem állja meg a helyét. Ahogy korábban is jeleztük, az olyan megközelítések, mint példának okért a transzcendentális tomizmus, vagy a fenomenológiai tomizmus mind-mind olyan álláspontok, melyek bizonyos metafizikai és episztemológiai tézisek szempontjából gyökeresen szakítanak Szent Tamással, és bár névlegesen tomisták, csak eszmetörténeti szempontból kategorizálhatóak egy nagyon tágan értelmezett tomista gyűjtőfogalom alá. Szűkebb értelemben véve távol állnak attól a tomista hagyománytól, amit a klasszikus tomisták képviseltek. Ezt a fajta hűtlenséget az analitikus módszertant követő tomistának tehát igenis ki kell vetnie magából, mert ez tartalmi torzítás, s nem a módszernek, mint eszköznek a korhoz igazított adaptációja.
[13] U.o., 39.
[14] Haldane (1999), 200.
[15] Shanley (2002), 19.
[16] Ezen akarat kifejeződése érdekében születtek meg példának okáért az alábbi művek is, melyek jól reprezentálják a koncepció működésének sikerét: Paterson, Craig P., Pugh M. S. (2006, szerk.): Analytical Thomism – Traditions in Dialogue. Routledge, New York.; Smith Barry (1997, szerk.): Analytical Thomism. The Monist, The Monist, 80. évf. 4. sz.; Haldane, John (2002, szerk): Mind, Metaphysics, and Value in the Thomistic and Analytical Traditions. University of Notre Dame Press, Notre Dame.