Kortárs meglátások a Pentateuchus-kritika kudarcáról

Aki folytatott teológiai tanulmányokat, az kétségkívül találkozott egy finoman szólva érdekes jelenséggel: olybá tűnik, hogy az egyes szentírási könyvek hitelességét, megbízhatóságát és ősiségét támadó bibliakritika állításait sok keresztény hittudós szinte bármiféle kritika nélkül átveszi és tanítja.

Igaz ez a Pentateuchus, azaz Mózes öt könyve esetében is (Teremtés könyve, Kivonulás könyve, Leviták könyve, Számok könyve, Második Törvénykönyv). Rózsa Huba ószövetségi bevezetése több mint 70 oldalt szán a Pentateuchus-kritika történetének és a különféle elméletek rövid ismertetésének.¹ Ezek a hipotézisek megegyeznek abban, hogy a szóban forgó könyveknek nagyjából semmi közük sincs Mózeshez, hanem jóval későbbi, akár a babiloni fogság utáni korra is kiterjedő, több évszázados írói és szerkesztői tevékenység eredményei. Erre a következtetésre nagyrészt a szövegben felfedezni vélt feszültségek és ellentmondások alapján jutnak.² Nem egy elmélet már elég valószerűtlen fan fiction jellegét ölti. Egyik ilyen vélemény szerint a fogság után a különböző zsidó irányzatok perzsa nyomásra olvasztották egy alkotássá az egymással feszültségben álló hagyományaikat és törvényeiket,³ de van olyan is, ami azt állítja, hogy az egymással polemizáló papi csoportok felváltva toldozgatták a szövegbe a saját felfogásuknak megfelelő elemeket még a hellenista korban is.⁴

Ezzel szemben a józan katolikus álláspont néhány elemét a következőképpen foglalhatjuk össze, szem előtt tartva a Pápai Biblikus Bizottság két megnyilatkozását:⁵ Nem tartható az a vélemény, miszerint a Pentateuchus nagyrészt a mózesi kornál későbbi források összeszerkesztéséből származik. Mindazonáltal a mózesi szerzőséget nem feltétlenül kell úgy érteni, hogy Mózes mindent saját kezűleg írt le, hanem akár az is megengedhető, hogy gondolatainak leírását másokra bízta, és az általuk elkészített művet mint vezető és sugalmazott szerző jóváhagyta, valamint korábbi dokumentumokat és szájhagyományokat szőtt bele, természetesen ezt is isteni sugalmazás hatására. Ezenfelül későbbi sugalmazott szerzők jegyzeteket és magyarázatokat toldhattak a szövegbe, vagy egyes elavult szavakat és szóalakzatokat koruk nyelvhasználatának megfelelően érthetőbbekre cserélhettek.⁶ Mindazonáltal világos, hogy keletkezését tekintve a Pentateuchus nagyrészt Mózeshez köthető, és így méltán nevezzük a Szentírás első öt könyvét Mózes könyveinek.

Azonban ha egy hallgató ezt az álláspontot fejti ki professzorai előtt, könnyen meglehet, hogy azok úgy fognak tekinteni rá, mint egy laposföld-hívőre. A katolikus szentírástudománynak e szerencsétlen állapotában különösen ajánlott olvasmány John S. Bergsma és Jeffrey L. Morrow, a Steubenville-i Ferences Egyetem (Franciscan University of Steubenville) professzorainak Murmuring against Moses, The Contentious History and Contested Future of Pentateuchal Studies c. könyve. A mű számos olyan komoly tudóst mutat be a 19. század végétől napjainkig, akik többé-kevésbé a hagyományos álláspontot képviselvén cáfolták a fent említett kritikus hipotéziseket.⁷ Bizonyítékát nyújtják ezzel annak is, hogy az az állítólagos tudományos konszenzus, melyre a Szentírás hitelességét és tekintélyét aláásó elméletek képviselői szoktak hivatkozni a maguk védelmében és ellenfeleik lejáratása érdekében, a valóságban nem létezik.

Bergsma pár évvel ezelőtt Brant Pitrevel közösen írt ószövetségi bevezetésében már röviden bemutatott érveket a Pentateuchus késői keletkezését valló okmányelméletek ellen.⁸ A Murmuring against Moses ezen érvek közül kettőt tárgyal nagyobb részletességgel: a próféták irodalmi függőségét a Pentateuchustól,⁹ valamint a „Sion teológia”¹⁰ hiányát Mózes öt könyvéből.¹¹ Természetesen az olvasó számos egyéb érv rövid ismertetésével is találkozhat, s minthogy a mű igen alaposan lábjegyzetelt és több mint hatodát a bibliográfia teszi ki, így kiváló alapjául szolgálhat részletesebb kutatások folytatásához és további érvelések megismeréséhez. Mindenesetre a szerzők azon az állásponton vannak, hogy a Pentateuchus eredetét a Dávid előtti korban kellene keresnünk,¹² és „minél inkább vizsgálja valaki a bizonyítékokat, melyeket Izrael népének egész irodalmi hagyománya nyújt, annál inkább úgy tűnik, hogy csak egy olyan helyzet alkalmas a Pentateuchus életbe lépésére Izraelben, amely közel van ahhoz, amit a mű ajánl magával kapcsolatban.”¹³ Véleményünk szerint a szerzők nem alaptalanul állítják magukról a következőt: „erre az álláspontra nem vallási elkötelezettségek alapján jutottunk, hanem rendes történetkritikai érvelés által”.¹⁴

Végezetül a könyv viszonylag hosszan tárgyalja a Pentateuchus-kritika történetét az ókortól Julius Wellhausenig.¹⁵ Ez azért is érdekes, mert a témával foglalkozó művek sokszor elhanyagolják ezt a korszakot, azt a benyomást keltvén, hogy a komolyan vehető Pentateuchus-kritika a 19. században kezdődött. Ez azonban meglehetősen távol áll a valóságtól. Példaként említhető a középkorból Ibn Hazm. Annak ellenére, hogy nyilván zsidóellenessége vezette őt a Pentateuchus kritikájára, a zsidó Hava Lazarus-Yafeh így ír munkájáról: „érvelésének színvonala és a szöveg szisztematikus kritikus megközelítése gyakran megfelel a modern bibliakritika követelményének.”¹⁶ Azonban érdekes módon Ibn Hazm a modernekéhez hasonló szőrszálhasogató szövegkritikája ellenére egyáltalán nem hozza fel a dublettekből vett érvet a Tóra irodalmi egysége ellen.¹⁷ Csak nem azért, mert ezek megfelelnek a sémi nyelvű népek stílusának, írási és elbeszélési szokásainak, s így nem szükséges őket későbbi redaktorok munkájából eredeztetnünk, amint azt már többen felvetették az ezekre hivatkozó kritikusok ellen?¹⁸

Egyébként a könyv ezen utolsó szakaszában a szerzők rámutatnak az általuk ismertetett kritikusok munkája mögött meghúzódó elfogultságokra és politikai szándékokra is, amennyiben azokból tudhatunk valamit. Talán valaki ezt is érdekesnek találja, de véleményem szerint az érvelés szempontjából nincs túl sok jelentősége.

Hrabanus – a szerző teológus

1. Vö. RÓZSA, H., Bevezetés az Ószövetség könyveibe, Szent István Társulat, Budapest, 2016, 59–130. ↩︎
2. Természetesen katolikusként valljuk, hogy valódi ellentmondás nincs a Szentírás részei között, legfeljebb csak látszólagos. Amint XV. Benedek tanítja, az igazságnak ezen igéjében nem találhatunk olyan dolgokat és állításokat, melyek egymással ellenkeznének: „in hoc »verbo veritatis« nullas res sententiasque inter se pugnantes inveniri posse” – Spiritus Paraclitus in Acta Apostolicae Sedis 12 (1920) 392. Különösen érdekes tehát, ha egy katolikus szentírástudós állítólagos ellentmondásokból kiindulva erősködik egy szentírási szöveg keletkezésével kapcsolatos fura véleménye mellett. ↩︎
3. Vö. RÓZSA, H., Bevezetés az Ószövetség könyveibe, 104. ↩︎
4. Vö. Ua. 123. ↩︎
5. Vö. A Biblikus Bizottság válasza, 1906. június 27. in Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai (szerk. DENZINGER, H.; HÜNERMANN, P.), Örökmécs Kiadó – Szent István Társulat, Bátonyterenye – Budapest, 2004, (a továbbiakban DH) n. 3394–3397; A Biblikus Bizottság titkárárnak levele Suhard bíborosnak, Párizs érsekének, 1948. január 16. in DH 3862–3863. ↩︎
6. A későbbi betoldások egyik klasszikus és nyilvánvaló példája a Második törvénykönyv végén található: „Aztán meghala ott, Moáb földén, Mózes, az Úr szolgája, az Úr parancsára és Ő eltemeté őt Moáb földének völgyében, Fogorral szemben, de senki sem ismeri sírját mind a jelen napig.” (MTörv 34,5 k). ↩︎
7. Vö. BERGSMA, J., S., MORROW, J., L., Murmuring against Moses, The Contentious History and Contested Future of Pentateuchal Studies, Emmaus Academic, Steubenville, Ohio, 2023, 3–78. ↩︎
8. Vö. BERGSMA, J., PITRE, B., A Catholic Introduction to the Bible, Volume 1, The Old Testament, Ignatius Press, San Francisco, 2018, 81–89. ↩︎
9. Vö. BERGSMA, J., S., MORROW, J., L., Murmuring against Moses, 81–124. ↩︎
10. Az Ószövetség más részeiben jelentős „Sion teológia” a dávidi királysággal párhuzamosan lépett fel. Alapjait három isteni választás, illetve ígéret képezi: Dávidnak és ivadékainak kiválasztása és uralma, Jeruzsálem kiválasztása, mint Isten szent városa, és a jeruzsálemi templom, mint vallási központ és az Úr lakhelye. Ha a Pentateuchus valóban a királyság korában, vagy a babiloni fogság után készült el, méghozzá esetleg bizonyos papi csoportok elképzeléseinek legitimációja érdekében, vagy a saját alapjait és eredetét kereső közösség kreativitása nyomán, akkor miért hiányoznak belőle az ilyen fontos elemekkel kapcsolatba hozható utalások? ↩︎
11. Vö. BERGSMA, J., S., MORROW, J., L., Murmuring against Moses, 125–169. ↩︎
12. Vö. Ua. 143. ↩︎
13. „the more one considers the evidence of the entire literary tradition of the people of Israel, the more it seems that the only suitable setting for the promulgation of the Pentateuch within Israel is a setting close to what it suggests for itself.” Ua. 169. ↩︎
14. „we have arrived at this position not on the basis of faith commitments but via a properly historical critical argument” Ua. 143. ↩︎
15. Vö. Ua. 173–253. ↩︎
16. „his level of argumentation and systematic critical approach to the text often equals the standard of modern Bible criticism.” LAZARUS-YAFEH, H., Interwined Worlds: Medieval Islam and Bible Criticism, Princeton University Press, Princeton, NJ, 1992, 66. idézi: BERGSMA, J., S., MORROW, J., L., Murmuring against Moses, 187. ↩︎
17. Vö. BERGSMA, J., S., MORROW, J., L., Murmuring against Moses, 190. k. A dublettek kettős történetek, olyan elbeszélések, melyek ugyanazt az alaphelyzetet írják le, de más kifejezésekkel és részletekkel, s ezért a kritikusok feszültségeket, ellentmondásokat látnak köztük, melyekből arra következtetnek, hogy különböző hagyományok eredetileg önálló elbeszéléseiből szerkesztették őket. Vö. RÓZSA, H., Bevezetés az Ószövetség könyveibe, 59. ↩︎
18. Vö. BEA, A., De Pentateucho, E Pontificio Instituto Biblico, Romae, 1933, 77. k; CORNELY, R., Introductionis in S. Scripturae Libros Compendium, Sumptibus P. Lethielleux, Parisiis, 1929, 334; A Biblikus Bizottság titkárárnak levele Suhard bíborosnak, in DH 3863. Természetesen amint azt fentebb is említettük, lehet, hogy valóban különféle elbeszéléseket dolgoztak össze. De ehhez miért kellene több évszázados, a babiloni fogságon is túlnyúló redakciós folyamatot feltételezni?Megtehette ezt Mózes is, vagy az ő vezetése alatt működő írók. ↩︎