Az analitikus tomizmus manifesztuma I.
„A tomistáknak ma analitikusnak kell lenniük” – hangzik az ún. analitikus tomizmus hívó szava. A kortárs irányzat célja, hogy a jelenkor filozófia diskurzusának részesévé válva, újból bizonyítsa az arisztoteliánus–tomista bölcselet életképességét. A szemléletváltás lényege, hogy a puszta reprodukció helyett a rekonstrukció váljék a tomizmus jövőjének feltételévé, és relevanciájának zálogává. Két részes ismertetőnk első része a kortárs katolikus bölcseleti irányzatról.
Ha a kortárs filozófiai térbe tekintünk, bár kétségtelen, hogy nem a mainstream felszínen, de egy érdekes jelenségként tárulhat elénk a hazánkban eddig gyakorlatilag ismeretlen, ún. analitikus tomizmus irányzata, és az ehhez köthető gondolkodók követte filozófiai rendszer. A kifejezés persze – a képviselői által meghatározott tartalmi keretrendszer ismerete nélkül – önmagában bizonytalanságra adhat okot, felvetve a kérdést, hogy mégis hogyan tekinthetünk e két teljesen különböző gondolati hagyományra úgy, mint amelyek természetes szövetségesként segítik egymást, egy gyümölcsöző bölcseleti szintézis látszatát keltve?[1] Ha ugyanis filozófiatörténetileg mind az analitikus, mind pedig a tomista bölcseleti hagyományt annak egy-egy jeles képviselőjéhez kötjük, és így a történeti elemzés módszertanát alkalmazva igyekszünk feltárni eme irányzatok lényegi irányultságát, akkor hamar nyilvánvalóvá válik az analitikus tomizmus irányába tanúsított szkeptikus magatartás. Ennek alapvetően két oka van.
Kölcsönös bizalmatlanság
(1) Egyrészről beszélhetünk arról a történelmi és kulturális intuícióról mind a laikus katolikus olvasóközönség, mind pedig az akadémiai tomista filozófiai közeg részéről, mely alapvetően meghatározza ezen csoportok viszonyulását az analitikus filozófiai hagyomány irányába. Az ok, amiért az ún. philosophia perennis követői elzárkóznak és elszigetelik munkásságukat az analitikus filozófiát gyakorló szakmabeli társaiktól és alapvető bizalmatlansággal fordulnak irányukba, az John Haldane, az analitikus tomizmus úttörője szerint nem más, mint hogy „ez utóbbi komoly fenyegetést jelent Istenre, a jóságra és az igazságra.”[2] E nézőpont az analitikus filozófiát mintegy azonosítja egy, az analitikusokra valóban jellemző metafizikaellenes attitűddel, mely részben a logikai pozitivizmusnak köszönhetően „megrontotta” az analitikus filozófiát.[3]
Ezen körülményeket és a tomisták által levont idegenkedő konklúziót erősíti az a filozófiához való általános viszonyulási mód is az analitikusok részéről, melyet a már idézet Haldane a telosz hiányaként aposztrofál. A szerző szerint ugyanis míg a tomista filozófia számára egyértelműen kirajzolódni látszik a cél, a spekulatív és a gyakorlati igazság keresésében, melyben a bölcselet az ún. intellektuális főút, addig az analitikusok nem képesek arra, hogy a filozófia lényegét illetően meggyőző válasszal szolgáljanak.[4] Mintha ez a filozófiai narratíva és direktíva szükségszerűen, lényegi sajátosságaiból adódóan, eredendően egyfelől önmagában hordozná az anyagi valóság fizikai aspektusától eltérő metafizikai princípiumok eszméjének az elutasítását és együtt járna a materializmussal, valamint az ateizmussal.
Továbbá még ehhez a ponthoz kapcsolódva meg kell jegyeznünk, hogy az érem másik oldalát szemlélve az analitikus filozófusok nagyrésze is bizalmatlankodva fordult, s javarészt fordul a mai napig is a tomizmus és maga Aquinói Tamás személye és filozófiai munkássága felé. Gyakran úgy gondolták/gondolják, hogy a neoskolasztika XIX.–XX. századi gondolkodói – csakúgy, mint mesterük, Szent Tamás – „igencsak megfertőződtek a vallás tekintélyelvűségétől és a teizmus előfeltevésétől”, aminek köszönhetően e bölcseleti irányzat klasszikus értelemben véve filozófiaként hiteltelenné vált.[5] E gondolat igazolásaként elég csak Bertrand Russel szavait idézni, mely szerint „Szt. Tamásban kevés igazi filozofikus szellem rejlik. […] Már mielőtt filozofálni kezd, tudja az igazságot: az megvan már a katolikus hit kinyilatkoztatásában.”[6]
(2) Másrészről a kérdést tovább bonyolítja, hogy míg a tomizmus, mint bölcseleti rendszer viszonylag egységesen és világosan megragadható, addig az analitikus filozófia egy igencsak nehezen meghatározható fogalom marad. Előbbit ugyanis változatos megjelenési formái ellenére is összeköti, hogy egy bizonyos gondolati korpuszra, tudniillik Aquinói Szent Tamás tanításaira és ezen létszemlélet történeti interpretációira vezethető vissza, és e nyomán magába foglal minden olyan gondolatot és gondolkodásmódot, ami Szent Tamás és követői műveiben bizonyoson tanok összességeként egy filozófiai rendszerben kifejeződnek.[7] Ezzel szemben utóbbi, azaz az analitikus filozófia egy igencsak tág fogalom, amely a kortárs filozófia számos, egymástól adott esetben gyökeresen eltérő, belső konfliktusukat is feltáró megközelítésre is kiterjed, azaz egyáltalán nem egy monolitikus, homogén hagyományként tárul elénk. [8] Nincsenek olyan bölcseleti tantételeik, melyben mindannyian közösen osztoznának, s mely tartalmi egyezésnek köszönthetően egy egységes gondolati rendszerként aposztrofálhatnánk az analitikus filozófiát.
Mindezek fényében a bevezetőben megfogalmazott aggodalom az analitikus tomizmus kifejezéssel kapcsolatosan megerősödni látszik. Ámbár nyilvánvaló, hogy a fenti nehézségeket, ezeket a látszólagos önellentmondásokat a magukat e filozófiai hagyomány gondolkodói közé soroló teoretikusoknak sikerül feloldaniuk. Mivel, ahogy korábban említettem, a tomizmus, mint bölcseleti irányzat rendelkezik egy jól körülírható fogalmi-tartalmi keretrendszerrel, így nyilvánvalóan az analitikus tomizmus kifejezésben az „analitikus” jelző értelmezése az, amely leginkább legitimálhatja, vagy éppen alááshatja az irányzat létjogosultságát. Lássuk tehát, hogy mit értenek az analitikus tomisták magán e szóösszetételen és miért tartják fontosnak kihangsúlyozni tomistaként az analitikus orientációjukat.
Az analitikus megközelítés mibenléte
A már idézett Haldane, az analitikus tomizmus egyik vezérlakja, kinek nevéhez a fogalompár megalkotása is kapcsolódik, a The Monist egyik tematikusan az analitikus tomizmus témakörének szentelt számában a következőképpen foglalja össze, egyfajta programadó irányelvként a kifejezés lényegét:
„[az analitikus tomizmus] arra törekszik, hogy leginkább az angol nyelvterületen elterjedt uralkodó huszadik századi filozófia módszereit és eszméit az Aquinói által bevezetett és kidolgozott gondolatiság széles keretével összefüggésben alkalmazza”[9]
Lényegében egy olyan bölcseleti megközelítésről beszélhetünk, amely egymással kölcsönös viszonyrendszert alakít ki az angolszász, vagyis leginkább az analitikus filozófia stílusa és az Aquinói, valamint a követői által felvetett problémák, valamint az ezen felvetésekre adott válaszok között. Látható, hogy alapjában véve az analitikus jelző bár specifikusan az angolszász filozófiai világ területére korlátozódik a fenti meghatározásban, legfőképpen nem egy bizonyos nézetrendszert és tanok egy csoportját, nem doktrinális tartalmat és az erre épülő filozófiai elköteleződést jelöli, hanem érvelési stílusoknak és vizsgálati metódusoknak az összességét, azt a fajta módszertani leírást, amellyel a filozófiának operálnia kell, ha eredményes akar lenni.[10] Amennyiben tehát az analitikus filozófiát módszerként, adott technikák alkalmazásaként és a filozófia művelésének egy sajátos módjaként, bizonyos értelemben egy attitűdként határozzuk meg, úgy az gyakorlatilag felhasználható a filozófiai spektrum bármely pontján elhelyezkedő álláspont mellett felhozható érvek védelmében.[11]
Az analitikus tomisták tehát úgy gondolják, hogy a fogalmat lehetséges függetleníteni attól a kulturális és történeti környezettől, melyben az kialakult és így hozzátapadt bizonyos XX. századi gondolkodók elméleteihez[12]. Lehetséges arra csak egy olyan vázként tekinteni, amely egy olyan keretrendszert biztosíthat bármely filozófia tartalom számára, ami mintegy meghatározza azt a vizsgálódási mechanizmust, ahogyan a szélesebb körű bölcseleti problémákat megközelíthetjük és azokhoz hozzányúlhatunk. Nem szükséges tehát analitikusként elköteleződni a fentebb említett antimetafizikai, antiteista álláspontok és az analitikus hagyományhoz köthető filozófusok tézisei mellett, hiszen az analitikus eszközök alkalmasak lehetnek az ezekkel ellenkező nézőpont alátámasztására és előmozdítására is, avagy „az analitikus nyelv elsajátítása nem követeli meg az analitikus filozófusok által képviselt álláspontok elfogadását.”[13]Az analitikus filozófia vonzereje így érthetővé válik a tomista oldalról szemlélve, ugyanis Aquinói Szent Tamás személyére, a tomista bölcselet egészére is jellemző az a szigorú és fegyelmezett érvelési metódus, melyben állításaik igazolása helyezik a hangsúlyt, s amely más formában, de lényegét tekintve ugyanúgy az analitikus filozófia módszertani origóját képzi.
Folytatás itt.
Johannes – a szerző filozófus
[1] Haldane, John (1999): Thomism and the Future of Catholic Philosophy. New Blackfriars, 80. évf. 938. sz. 183.
[2] Haldane, John (1997): What Future has Catholic Philosophy?. Proceedings of the American Catholic Philosophical Association 71. évf. 84. Elizabeth Anscombe filozófus mindehhez hozzáteszi, hogy ez a meggyőződés már-már annyira általános, annyira gyakori, hogy azt a legtöbbször érvek nélkül, mintegy alapvetésként értelmezve feltételezik. Anscombe gondolatait idézi: Haldane, John (2006): Analytical Thomism: How We Got Here, Why It Is Worth Remaining and Where We May Go to Next. In: Paterson, Craig P., Pugh M. S. (szerk.): Analytical Thomism – Traditions in Dialogue, Routledge, New York. 307.
[3] O’Callaghan, John P. (2007): Thomism and Analytic Philosophy: A Discussion. The Thomist: A Speculative Quarterly Review. 71. évf. 2. sz. 269. Ugyanitt O’Callaghan hozzáteszi, hogy szerinte ez az általános benyomás vezetett oda, hogy a tágabb értelemben vett tomizmus a kortárs filozófiai áramlatokkal való találkozása során a kontinentális filozófiában, a fenomenológiában és az egzisztencializmusban talált segítőtársa a XX. század második felében. Itt persze O’Callaghant kiegészítve, gyorsan hozzá is tehetjük, hogy az ilyesfajta „tomizmusok” (vö: transzcendentális neotomizmus) csak névlegesen sorolhatóak e filozófiai hagyomány égisze alá, doktrinális értelemben, a tomizmus hagyományos olvasatát követve azonban bátran mondhatjuk, hogy letértek az Angyali Doktor által lefektetett bölcselet nyomvonaláról.
[4] Haldane (1997), 88.
[5] O’Callaghan (2007), 269. Erre csak ráerősített, hogy XIII. Leó pápa a skolasztikus filozófia újjáélesztésének előmozdításának, a modernizmus elleni szellemi hadviselés érdekében íródott Aeterni Patris c. enciklikájában mondhatni az Egyház félhivatalos filozófiai rendszerévé avatta a tomizmust.
[6] Russel, Bertrand (1994): A nyugati filozófia története. Göncöl Kiadó Kft, Budapest. 389.
[7] Paterson, Craig P.; Pugh M. S. (2006): Introduction to Analytical Thomsim. In: Paterson, Craig P., Pugh M. S. (szerk.): Analytical Thomism – Traditions in Dialogue, Routledge, New York. xiii. és Haldane, John (1997): Analytical Thomism: A Prefatory Note. The Monist, 80. évf. 4. sz. 485.
[8] Kerr, Ferguss O.P. (2004): Aquinas and Analytic Philosophy: Natural Allies?. Modern Theology, 20. évf. 1. sz. 124.
[9] Haldane (1997), 486.
[10] Haldane (2006), 304., 307. Ilyen szempontból tulajdonképpen a 20. században az analitikus filozófia az, amely a bölcselet művelésének hogyanja kapcsán a kontitentális irányzatok leágazásával szemben pozícionálva magát a több mint 2500 éves filozófiai hagyományt folytatja: ugyanazokra az alapvető kérdésekre keresi a választ, és módszertana tekintetében a szigorú érvelés eszköztárát alkalmazza.
[11] Paterson; Pugh (2006) xiii.
[12] Eleve az analitikusok metafizikaellenes attitűdjének a kialakulása pusztán a körülmények sajnálatos összjátékának a következménye. Nem tagadható, hogy arányaiban véve az angol-amerikai analitikusok úgymond hajlamosabbak a korábban említett „vádpontoknak” megfelelni, de ez leginkább annak a tágabb tudományos kontextusnak, az angolszász világban kialakult szellemi környezetnek a hozománya, amelyben a klasszikus értelemben vett analitikus filozófia is született, és nem annak módszertani struktúrájának inherens következménye. Lásd: Haldane (2006), 307.
[13] Haldane (1999), 187.