Szentségtörő áldozások magyar hagyományhű miséken

Nehéz szívvel tesszük közzé ezt a cikket. Sokan éppen azért fordultak a hagyományhű katolicizmus felé, mert nem tudtak többé azonosulni a szentségek posztzsinati kezelésével, az Eucharisztia iránti tisztelet megrendülésével és a liturgikus visszaélésekkel. Most mégis azt kell látnunk, hogy a szentségtörő áldozás a hagyományhű misék látogatói között is megjelenik. Az alábbiakban egy régóta jelen lévő, ám mostanra nyilvánossá vált jelenséget járunk körül.

Előzmények

Nagy felháborodást keltett korábbi cikkünk, hogy a bakonybéli bencések maguk közé fogadtak egy protestánst, aki továbbra sem tért át, nem gyón, nem vallja a katolikus tanítást, ám mégis rendszeresen szentáldozásban részesítik. Nem sokkal később kiderült, hogy ez a „protestáns-bencés” a Krisna-tudattal is szimpatizál, sőt terjeszti és reklámozza.

„A bakonybéli ügy így egyre problémásabb. A protestánsok áldoztatásától és közösségbe fogadásától eljutunk oda, hogy a Krisna-tudat erősítése is pozitív lelki célként jelenik meg. Ha mindez igaz, akkor nem egyszerűen fegyelmi vagy pasztorális problémáról beszélünk, hanem a katolicizmus megszűnéséről a bakonybéli kolostor falai között. A híveknek pedig joguk van tudni, hogy a bencés habitus alatt még a katolikus hit szólal-e meg, vagy már valami egészen más” -írtuk akkor.

A szentségtörő szentáldozás halálos bűn és végtelenül felháborító. Azonban hagyományhű katolikusként még megrázóbb, amikor azzal szembesülünk, hogy saját berkeinken belül is jelen van ez az ocsmány bűn. Túl a személyes bűnön súlyosbító tényező a nyilvános botrányokozás, és túl mindezeken a folyamatosan korlátozások alá vont régi rítus létét is fenyegeti, hiszen a hagyományos mise ellenségei kapva kapnak minden apróságon, amelyek felhasználásával támadhatják azt. Márpedig nyilvános eretnekek és pogányok szentségtörő áldozása komolyabb veszélyeket hordoz, mint hogy a celebráns pap a ’62-es vagy ’54-es misét mutatja-e be.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben is előfordultak pogány illetve eretnek perennialisták/metafizikai tradicionalisták hagyományhű szentmiséken. Erről jóformán mindenki tud, aki ismeri ezt az irányzatot és képviselőit, ám eddig a szentségtörés nem került kirakatba, hiszen sokszor mint „turisták”, passzív szemlélők, vagy szentségekhez nem járuló résztvevők voltak jelen a miséken.

***

Itt fontos egy distinkciót tennünk: nem lesz automatikusan eretnek vagy szentségtörő áldozó bárki, aki olvassa vagy szimpatizál pl. Guénon vagy Evola gondolataival. Számos helyes és lényeglátó megállapításuk van, amikkel katolikusként is egyet lehet érteni. Ugyanígy nem lesz az sem eretnek vagy szentségtörő, aki adott esetben jobban beleássa magát a metafizikai tradicionalizmusba, és annak politikai elvei és modernitáskritikája alapján határozza meg politikai nézeteit.

Azonban sokan nem állnak meg itt és a politikai elgondolásokon túl a spekulatív bölcselet, teológia és vallási világkép terén is magukévá teszik a perennializmus gondolatait. Márpedig aki a vallások transzcendens egységét vallja, illetve azt állítja, hogy az ember célja a metafizikai megvalósítás, amely ezoterikus célnak csupán egy exoterikus praxisa a katolicizmus – ahogy az iszlám, a hinduizmus stb. is -, nemcsak számos dogmát tagad, hanem egyenesen a szentháromságos Istent, az Úr Jézus Krisztus isteni mivoltát, megváltását, az általa alapított Egyház létét, tanítását, tehát az egész katolicizmust kérdőjelezi meg és utasítja el.

***

Nagyjából fél éve hallottam egy barátomtól, hogy egy közös ismerősünk, aki ezeket a pogány nézeteket vallja, valamint ilyen pogány gyakorlatokat végez, és alapból halálos bűnben van (nemcsak dogmák tagadása miatt, hanem személyes életvitele miatt is) szentáldozáshoz járult a Szent Mihály-templomban. Akkor kezdett el először nyomasztani a gondolat, hogy mennyien lehetnek ilyenek, akik nem csupán „turistáskodnak” a szentmiséken, hanem szentségekhez is járulnak.

Többek között ennek hatására is jelentettük meg azt a cikksorozatot, amely elején azt demonstráltuk Guénon egy művén keresztül, hogy a metafizikai tradicionalizmus gondolkodása mennyivel másabb mint a katolikus, majd az ellenvetésekre válaszul a metafizikai tradicionalizmus ismeretelméleti alapjait és fogalomalkotását vettük górcső alá (A vita ott kezdődik, ahol a fogalmak tisztázása véget ér; Szofista gnózis – a metafizikai tradicionalizmus önkényes fogalomalkotása). Ezt követően a protestánsok is szót kértek a kialakuló vitában, amelyre válaszul rámutattunk, hogy a protestantizmus és a metafizikai tradicionalizmus gondolkodásmódja mennyire hasonló. Végül újabb ellenvetésekre válaszul egy részletes tanulmányban jártuk körül Guénon állítólagos „katolicizmusát”, valamint azt, hogy a metafizikai tradicionalistákra jellemző különböző okkultista és ezoterikus praktikák következtében fennáll a démoni behatások veszélye is.

Cikksorozatunk célja az volt, hogy a metafizikai tradicionalizmus felé hajló katolikusokat, valamint a katolicizmus felé hajló metafizikai tradicionalistákat leginkább bölcseleti úton meggyőzzük arról, hogy elvessék a katolicizmussal összeegyeztethetetlen pogány és eretnek nézeteket (pláne praktikákat), és hogy a tévedésekhez való ragaszkodás megszűnésével kevesebb szentségtörés történjen. Kezdettől fogva hiú ábrándnak tűnt, hogy ezzel bármi komolyabb hatást érnénk el, ám lelkiismeretünk nem engedte, hogy ölbe tett kézzel nézzük a tömeges szentségtöréseket. Illetve ha csak egy ember is megtér ennek hatására, már megérte.

Kinek a felelősége?

A jelenleg hatályos kánonjog és a katekizmus tükrében a következő kép rajzolódik ki.

1. A hitbeli tévedés (CIC 750–751; KEK 2089)
   A perennialisták olyan vallási tételeket vallanak, amelyek ellentmondanak a katolikus dogmáknak.
2. Az eretnekség (CIC 751, 1321–1324, 1364; KEK 2089)
   Amennyiben a megkeresztelt személy valamely dogmát tudatosan és makacsul tagadja vagy abban makacsul kételkedik, eretnekséget követ el, mely halálos bűn és kiközösítéssel jár.
3. A szentáldozás tilalma (CIC 915; 1331)
   A nyilvánvalóan súlyos bűnben makacsul kitartó személyt nem szabad szentáldozáshoz engedni.
4. A méltatlan áldozás (CIC 916; KEK 1385, 1415)
   Aki súlyos bűn tudatában, megfelelő előkészület nélkül áldozik, szentségtörést követ el, és megszentségteleníti Krisztus testét és vérét.

Különösen visszás mindez annak fényében, hogy sokan éppen a posztzsinati liturgikus gyakorlatban tapasztalt visszaélések, a szentségek méltatlan kiszolgáltatása és kezelése, valamint az Eucharisztia iránti tisztelet megrendülése miatt fordultak a hagyományhű katolicizmus felé. A hagyomány ugyanis nem pusztán liturgikus ízlés vagy esztétikai választás, hanem mindenekelőtt a katolikus hit teljességéhez való ragaszkodás.

Ha éppen ott jelenik meg a szentségek ilyenfajta meggyalázása, ahová a jóérzésű katolikusok menekültek pont az ilyen gyakorlatok elől, akkor komoly lelki kár és hitelességi válság veszélye áll fenn.

Tekintve, hogy a papok nem léleklátók, nem tudhatják, hogy kinek szolgáltatják ki a szentséget. Így, ha olyan személyről van szó, aki nem nyilvános eretnek, személyes felelősége, hogy „saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11,29).

Onnantól, hogy tudomásunk van arról, hogy valaki rendszeresen szentáldozáshoz járul halálos bűnben, kötelességünk azt az illetékes pap tudomására hoznunk, hogy hallgatásunkkal ne váljunk a szentségtörés passzív részeseivé. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy állandóan mindenkit figyelni kell, és a papot kell ostromolnunk minden vélt vagy valós bűnnel. Ugyanakkor egy makacsul és nyilvánosan eretnek személy esetében ez helyénvaló eljárás).

Onnantól, hogy a papnak tudomása van róla, hogy valaki eretnek, az ő felelősségévé is válik a szentség kiszolgáltatása. Nem nyilvános eretnek esetében szentségtörésről, nyilvános eretnek esetében súlyos botrányról is szó van.

Ha a nem nyilvános eretnek megtér, nem ragaszkodik többé a tévedésekhez és meggyón, utána újra szentáldozáshoz járulhat. Azonban a nyilvános eretneknek – mivel tévedéseit nyilvánosan hirdette – nyilvánosan kell visszavonnia korábbi állításait és hitvallást tennie, hogy a botrány is megszűnjön.

Jelen írás apropója

A Médiavadász szerkesztője (nem fogjuk néven nevezni, hiszen nem a személye a lényeg, hanem a jelenség) az egyik hangadó, aki népszerűsíti a metafizikai tradicionalizmus elveit. Pár hónappal ezelőtt megkeresztelkedett.

Megkeresztelkedése után a pogány nézeteket népszerűsítő csatornájáról nem törölte le a katolikus tanítással összeegyeztethetetlen videókat és nem tett nyilvános hitvallást. Hagyományosan egy nagy elérésű szerző, ha betért az Egyházba, akkor a pap mindig felhívta rá a figyelmét, hogy a korábban nyilvánosan hirdetett nézeteit nyilvánosan vonja vissza. Ezt sajnos ma már nem követelik meg senkitől.

Ha csupán ennyiről lenne szó, nem foglalkoznánk vele, ám megtérése után is pogány praktikákat (pl. dzogchen) népszerűsít, végez, és a katolikus tanítással ellentétes tanokat hirdet követőinek. Tekintve, hogy ő nem titkon vallja ezeket a nézeteket, hanem nyilvános eretnek és személyében ismert, a szentségekhez járulása a nyilvános botrányt is magában hordozza.

Feltételezve, hogy az atya, akinél keresztelkedett és akinek a miséire jár, nem tudott erről – hiszen nyilvánvalóan nem áldoztatna meg nyilvános eretneket -, egy aggódó levélben felhívtuk rá a figyelmét. A szentségtörésen túl ecseteltük, hogy mivel személyében ismert, sokak megütközését kiváltja, hogy szentáldozáshoz járulhat. Említettük, hogy cselekedetei és tanításai sokakban zavart kelthetnek, még többeket szentségtörő cselekményekre ösztökélhetnek, alapvetően ássák alá a katolikus tanítást és lelkületet. Tekintve, hogy több, nem nyilvános eretnek is hasonló gyakorlatot folytat, üdvösnek tartanánk, ha az illetékes atya tanítói hatalmával fordulna hozzájuk, és egy prédikáció keretében felhívást intézne mindazokhoz, akik érintettek, hogy tartózkodjanak a szentáldozástól, amíg nézeteik nem egyeznek meg a katolikus tanítással, és nincsenek a megszentelő kegyelem állapotában.

Ugyan választ nem kaptunk, de magunk részéről lezártnak tekintettük az ügyet, mivel lehetőségeink egy cikksorozatnál és az illetékes atya megkeresésénél többre nem terjednek.

Azonban új helyzetet teremtett, hogy a Médiavadász szerkesztője ellátogatott egy podcastba, ahol súlyos kijelentéseket tett: „Hogy hogyan jött az, hogy én idén tavasszal megkeresztelkedtem… egyébként régi rítus szerint a Szent Mihály-templomban Budapesten… Hát egyrészt ez abból következik, hogy ez az általános vallásos érdeklődés, az nem nem csak a buddhizmusra terjed ki, hanem a kereszténységre is. Másrészt meg azt fedeztem fel, hogy a nyugati ember, hogyha egy hagyományban igazán jelen tud lenni, hogyha mindennapjaiban akarja azt élni, akkor azt egy keleti valláson keresztül nehezebben éri el. És ez a belátás juttatott arra, hogy akkor nekem a római katolicizmus útjára kell lépnem.„

Tehát saját bevallása szerint nem a katolikus hit igazságának felismerése, Krisztus egyedülálló megváltói küldetésének elfogadása vagy a katolikus Egyház egyedül üdvözítő voltának belátása vezette a keresztség felvételére. Indoklása továbbra is a katolikus tanítással összeegyeztethetetlen, a téves perennialista világképből indul ki, és a keresztség számára puszta praktikum.

Nem írható ez a tudatlanság számlájára sem, hiszen a keresztségi felkészítőn nyilván kifejtették, hogy a katolicizmus nem egy kulturálisan megfelelőbb spirituális út a vallási hagyományok sokaságában, hanem az egyetlen Üdvözítő, Jézus Krisztus által alapított Egyház hite. A keresztség nem valamely kulturális hagyományhoz való csatlakozás, hanem az ember újjászületése Krisztusban, a bűnökből való megtérés és az Egyházba történő felvétel szentsége. Aki ezt a szentséget egy vallási pluralizmust fenntartó, szinkretista világkép keretében értelmezi megátalkodott módon, az eretnek és halálos bűnben van.

Súlyos veszélyt hordoznak magukban ezek a kijelentések, tekintve, hogy az a póz, amelyet felvett, valamint az a magatartásforma, amelyet bemutatott, súlyosan téves, és személyének bizonyos körökben tekintélye van. Ugyanis nem kizárt, hogy az ő példáján felbuzdulva többek is a pogányságukat megtartva „katolizálnak”, majd pedig szentségtöréseket követnek el.

Nem beszélve arról, hogy keresztségének részleteit ecsetelve az atyát is bajba keverte az egyházi hatóságok előtt. Ezért másfél hete újabb levélben – ezúttal sajtómegkereséssel – fordultunk az illetékes atyához, melyre eddig választ nem kaptunk. (A megkeresés szövege a a cikk végén található, válasz esetén frissítjük cikkünket).

Miért játszanak a perennialisták hagyományhű katolikust?

A hazai metafizikai tradicionalizmus legnagyobb hatású és emblematikus alakja, László András Tradicionalitás és létszemlélet című művében azt fejti ki, és amellett tör lándzsát, hogy egy metafizikai tradicionalista nem lehet katolikus.

Katolikus szempontból ugyancsak teljesen tarthatatlan, amikor valaki egyszerre akar katolikus és metafizikai tradicionalista lenni. De ha már az akar lenni, legalábbis érthetetlen, hogy miért hagyományhű katolikus akar lenni és nem posztzsinati hívő, ugyanis utóbbi sokkal közelebb áll hozzájuk.

És ezt nem csak mi mondjuk. Baranyi Tibor Imre, a metafizikai tradicionalizmus egyik legnagyobb hazai guruja így ír könyvében: „A katolikus egyházban markánsan antitradicionális változásokat eredményező II. Vatikáni Zsinat általánosan negatív tevékenységén belül kivételes pozitív ellenpélda a Nostra Aetate kezdetű nyilatkozat »az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról«. Ez alapján hívő katolikus keresztényként sem gondolhatja komolyan senki, hogy a kereszténységen kívül semmilyen más tradicionális út és vallás nem üdvözít. Ez immáron tehát szigorúan katolikus alapon is nonszensz.”¹

Magyarán meglátása szerint – amely a vallások metafizikai egységét tételezi fel – az Egyház mindig is tévúton járt, amennyiben egyedül üdvözítő mivoltát hirdette és a többi vallást tévesnek titulálta. Ám végre eljött a zsinat, amely – némi protestáns, liberális és szabadkőműves influenciával – hitet tett ennek ellenkezője mellett. Halkan jegyezzük meg, hogy többek között a Nostra aetate az egyik legproblematikusabb zsinati dokumentum, amely éket ver a mindenkori tanítás és a posztzsinati teológia közé. Ugyanis azok az elvek, ahonnan ez ered, és azok a folyamodványok, ahova ez a dokumentum kifut, alapjában semmisíti meg a katolikus világképet.

Emellett a metafizikai tradicionalizmus egész gondolkodásmódja, ismeretelmélete, „módszertana” a modernizmus – és a protestantizmus – szubjektivista, immanantista és fideista felfogásával megegyező. Korábbi cikksorozatunkban ezt részletesen bemutattuk.

Mindezek fényében tényleg nyitott kérdés, hogy miért a hagyományhű katolicizmust választják a modernizmus helyett. A „mert az tradicionális” válasz a fentiek fényében igen sekélyes… Pierre Teilhard de Chardin, Karl Rahner, Henri de Lubac, Maurice Blondel, Hans Urs von Balthasar, Jean Daniélou, Louis Bouyer – ezek azok a nevek, akikkel közösséget vállalhatnak. S ezek azok a nevek, akik hatalmas károkat okoztak az Egyháznak.

1. Baranyi Tibor Imre: Útmutatás – Kérdések és válaszok a szellemi úton. Debrecen-Budapest, Kvintesszencia, 2024. 119. ↩︎