Vízkereszt utáni vasárnapok novemberben – liturgikus érdekesség

Hogyan fordulhat elő, hogy a hagyományos római liturgikus naptárban novemberben nem a pünkösd utáni, hanem a vízkereszt utáni vasárnap miséjét ünnepeljük? A jelenség elsőre különösnek tűnhet, valójában azonban a liturgikus év mozgó ünnepeinek egymáshoz való viszonyából következik. A római rítus hagyományos naptára ugyanis sajátos módon gondoskodik arról, hogy a vízkereszt után elmaradó vasárnapok liturgikus szövegei se vesszenek el.

Szunyogh Xavér Ferenc így magyarázza:

A vízkereszt után eső vasárnapok száma változik. Ha ugyanis a húsvét ünnepe nagyon korán, tehát március 22. és 26-ika között van, akkor a hetvenedvasárnapig csak két vasárnap van. Ellenben, ha a húsvét április 16-ika után van, akkor vízkereszt és hetvenedvasárnapja közé hat vasárnap kerül. Eszerint változik a pünkösd után eső vasárnapok száma is. A vízkereszt után elmaradt vasárnapokat ugyanis a pünkösd utáni 23. vasárnap után iktatjuk közbe és így a pünkösd utáni vasárnapok száma 24-től 28-ig változik.

Ezeken a vasárnapokon a szentmisét mindig a pünkösd utáni 23. vasárnapról vesszük, de az olvasmányokat (a szentleckét és az evangéliumot), valamint a három imádságot (a könyörgést, a csendes és az áldozás utáni imádságot), ha a pünkösd utáni utolsó vasárnap elött
– 24. vasárnap is van, akkor a vízkereszt utáni 6. vasárnapról;
– ha 25. vasárnap is van, akkor a vízkereszt utáni 5. vasárnapról
– ha 26. vasárnap is van, akkor a vízkereszt utáni 4. vasárnapról
– ha 27. vasárnap is van, akkor a vízkereszt utáni 3. vasárnapról mondjuk.
– A pünkösd utáni utolsó vasárnap szentmiséjét mindig úgy mondjuk, amint alább következik:

Az egyházi év utolsó vasárnapja elénk tárja a világ utolsó napját, mikor eljön az Úr a világot lángokban ítélni. Engedjük, hogy ennek a napnak komolysága lelkünk mélyéig átjárjon minket. Az üdvösség egy esztendeje elmúlt: vajon maradt-e nyoma lelkünkben? Felhasználtuk-e azt sok kegyelmet, melyet a liturgia által nyújtott számunkra az Egyház? Kérjünk bocsánatot a mulasztásért és tegyünk erős fogadást, hogy a következő liturgikus évben még jobban együtt imádkozzunk a liturgiában értünk imádkozó Egyházzal és még jobban vele együtt éljünk. – A szentleckében a hálára és az imádságra int minket Szent Pál. Adjunk hálát Istennek azért a sok kegyelemért, amellyel az elmúlt liturgikus évben gazdagított és imádsággal készüljünk az új liturgikus év küzdelmeire. Az utolsó ítéletet harsogja ránk fel a mai evangéliumban. Hogy milyen lesz számunkra ez az ítélet, azt a földi életünk dönti el. Azért hallgassunk Üdvözítőnk kettős tanítására. Először is ne engedjük magunkat félrevezetni, mert hamis próféták már most is járnak közöttünk. Azután vigyázzunk, hogy mindig készen álljunk, mert nem ismerjük sem a napot, sem az órát, mely elhív a számadásra.¹

Kicsit bővebben kifejtve:

A hagyományos római liturgikus évben a karácsonyi ünnepkört követő vízkereszt utáni időszak, valamint a húsvéti ünnepkört követő pünkösd utáni időszak vasárnapjai nem egymástól függetlenül követik egymást. Számukat ugyanis a húsvét változó időpontja határozza meg.

Vízkereszt ünnepét január 6-án tartjuk, az azt követő vasárnapokból pedig legfeljebb hat van. Ezek sorozatát azonban megszakíthatja a nagyböjtöt megelőző hetvenedvasárnap (Dominica in Septuagesima), amely a húsvét időpontjától függően január 18. és február 22. közé eshet. Ha tehát a húsvét korán következik be, a hetvenedvasárnap is korábban érkezik, így a vízkereszt utáni vasárnapok közül nem mindegyikre kerülhet sor a maga helyén.

A pünkösd utáni vasárnapok száma szintén változó: az egyházi évben akár huszonnyolc vasárnap is lehet ebben az időszakban. Más években viszont ennél kevesebb áll rendelkezésre. Ebből adódik, hogy egyes években a vízkereszt után elmaradt vasárnapok liturgiájára a pünkösd utáni időszak végén kerül sor.

A római misekönyv rendelkezései szerint, amennyiben a pünkösd utáni vasárnapok száma meghaladja a huszonnégyet, a huszonharmadik pünkösd utáni vasárnapot követően fel kell venni a vízkereszt után korábban elmaradt vasárnapok miséit. Ezek sorrendjét a liturgikus rubrikák szabályozzák.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a következőképpen alakulhat a liturgikus rend:

• Ha huszonöt pünkösd utáni vasárnap van, akkor a hatodik vízkereszt utáni vasárnap kerül a huszonnegyedik helyre.
• Huszonhat vasárnap esetén az ötödik és a hatodik vízkereszt utáni vasárnap következik.
• Huszonhét vasárnap esetén a negyedik, az ötödik és a hatodik vízkereszt utáni vasárnap kerül sorra.
• Huszonnyolc vasárnap esetén pedig a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik vízkereszt utáni vasárnapot is felveszik.

Fontos szabály, hogy az egyházi év mindig a huszonnegyedik pünkösd utáni vasárnappal zárul, függetlenül attól, hogy a naptári sorrendben hányadik vasárnapra kerül sor. Ezért a vízkereszt után elmaradt vasárnapok a huszonharmadik és a huszonnegyedik pünkösd utáni vasárnap közé ékelődnek be.

Az áthelyezés tehát nem pusztán a vasárnapok elnevezésének megváltoztatását jelenti: az adott vasárnap saját könyörgéseit, szentleckéjét és evangéliumát is megtartja. Az 1960-as általános misekönyvi rubrikák ugyanakkor külön rendelkeznek arról, hogy az áthelyezett vasárnapok egyes változó miseénekei – így a bevonulási, felajánlási és áldozási antifónák, valamint a graduále és az alleluja – a huszonharmadik pünkösd utáni vasárnap miséjéből veendők.

A huszonnegyedik pünkösd utáni vasárnap különleges helyet foglal el a liturgikus évben. Evangéliuma (Mt 24,15–35) az utolsó időkről, Jeruzsálem pusztulásáról, az Emberfia eljöveteléről és a végső ítéletről szól. Az egyházi év végéhez közeledve az Egyház így a történelem végső beteljesedésére irányítja a hívek figyelmét.

A liturgikus rend ezért ezt a vasárnapot minden esetben az utolsó helyre teszi, még akkor is, ha a naptári sorrendben huszonötödik, huszonhatodik vagy akár huszonhetedik vasárnapként következne.

A megoldás tehát nem valamiféle naptári következetlenség, hanem a római liturgikus hagyomány tudatos rendelkezése: a húsvét változó időpontja miatt elmaradó vasárnapok saját miseszövegei a pünkösdi időszak végén kapnak helyet, miközben az egyházi év az utolsó ítéletről szóló evangéliummal zárul.

Így fordulhat elő, hogy a novemberi vasárnapok egyikén a hívek nem egy újabb pünkösd utáni vasárnap, hanem például a negyedik, ötödik vagy hatodik vízkereszt utáni vasárnap miséjét hallják. Ez a hagyományos római liturgikus év mozgó ünnepeinek egyik kevésbé ismert, ám annál érdekesebb sajátossága.

Caietanus

1. Szunyogh Xavér Ferenc: Magyar-Latin misszále. Szent István Társulat, Budapest, 1944. 797-798 ↩︎