“Menjetek, és tartsátok meg magatoknak, amit hisztek. Aki megvall engem, csak félreértést szül”?

„Bár ezentúl nem mondjuk, de azért hisszük” – hallottam ezt az érvelést először a Filioque-botrány kapcsán, és hallom most újra a Szűzanya degradálása kapcsán. Ám akárhogy is nézem, ez homlokegyenest szemben áll az Úr Jézus Krisztus parancsával.

Az ügy súlyához képest hamar elcsitultak a hullámok a hitvallás megcsonkítása felett. A magyar görögkatolikusok ortodoxizálódó fele örömmel fogadta az új rendeletet, de a hitérzékkel rendelkező görög- és katolikus hívek számára mégiscsak valahogy tolmácsolni kellett azt, amit még Luthernek sem volt mersze meglépni. Ugyanis a protestáns egyházszakadást támasztó eretnek nem változtatta meg a hitvallást – szemben azokkal a görögkatolikus püspökökkel, akik azért léteznek, mert őseik próbálták megszüntetni az első nagy egyházszakadást.

Ennek az említett magyarázatnak a gyümölcse a „nem mondjuk, de azért hisszük” nonszensz (természetesen a többi homályos – a hagyományról és egységről szóló – fejtegetés mellett). Hiszen mi sem értelemszerűbb, hogy a hitvallásban nem valljuk meg a hitünket.

Miután kiadásra került a Mater Populi Fidelis, és a Magyar Kurír lehozta a kötelező egyetértést a „szakértőtől”, elkezdtek megszólalni a valóban illetékesek is: az egyik fő közreműködő elismerte, hogy a mariológusok tudatosan távol tartották magukat az új rendelkezéstől; egy valóban vezető mariológus pedig erőteljes kritikát fogalmazott meg a dokumentummal szemben, kijelentve, hogy látszik, hogy nem hozzáértő kezek munkája.

Ilyen előzmények után került sor Fernandez bíboros magyarázkodására, ahol elhangzott, hogy a coredemptrix és mediatrix címek „helytelennek” minősítése mindössze a hivatalos és liturgikus használatra értendő, és nem visszamenőleg. (Még kész szerencse, hogy Szent Tamásnak és a többi egyházdoktornak, valamint pápának nem kell a feltámadás után tollat ragadni és kifirkálni a coredemptrixre és mediatrixra vonatkozó bekezdéseiket).

Így a címek használata magánájtatosságban helyes, hiszen mint tanítás nem tiltott, azonban ez „egy olyan tanítás, ami összezavarhatja a hívőket és félreértéseket szülhet”, így az Egyház hivatalosan elhagyja. Így jutott Fernandez is a „nem mondjuk, de azért hisszük” nonszenszig.

Megkönnyítve azon progresszív biblikusok dolgát, akiknek megtetszik ez az új hittudományi módszer és retorika, kigyűjtök ide pár idézetet a Szentírásból, ami a fentebbiek alapján haladéktalanul a „nem mondjuk” kategóriába kell kerüljön:

Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. (Mt 10, 32)

A szívbeli hit megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. (Róm 10, 10)

Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett. (Zsid 10, 23)

Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: 
„Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. (2Kor 4, 13)

Caietanus