Recenzió a Summa Theologiae legújabb magyar fordításáról
Hétfőn mutatták be a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a Summa Theologiae harmadik részének magyar fordítását. Szerkesztőségünk a bemutatón is részt vett, így az ott elhangzottak, valamint a kötet kézbevétele alapján kialakult benyomásainkat adjuk közre.
2023-ban, Aquinói Szent Tamás szentté avatásának 700. jubileumi évében jelentette be a Domonkos Rend magyarországi vikariátusa, hogy újabb fordítást készítenek a Summa Theologiae-ból. Akkor még nem volt egyértelmű, hogy melyik kötet, milyen szellemiségben és ki által kerül fordításra.
Végül az eddig magyarul egészében még meg nem jelent Tertia Pars lett lefordítva, világi laikus fordítók által, a magyar neotomizmus nagyjai által kialakított magyar tomista szaknyelv negligálásával.
Korábbi fordítások és lektorok
A Summa Theologiae eddigi legnagyobb egységes fordítását Tudós-Takács János végezte el, lefordítva a Prima Pars-t (I), a Prima Secundae-t (I/II), valamint a Secunda Secundae (II/II) 122 questióját a 189-ből. Szintén neki volt egy korábbi kiadású fordítása is a Prima Pars első 26 questiójáról, amely egy bilingvis kiadásban jelent meg.
Korábban – és később – töredékes fordításokban és szöveggyűjteményekben jelentek meg kisebb Summa-szakaszok, ezek közül két munkát érdemes kiemelni, Schütz Antal: Aquinói Szent Tamás szemelvényekben (1943) és Lelovics Lipót: Szent Tamás breviárium (1968) című munkáját.
A fordítások finanszírozásában és lektorálásában a Domonkos Rend korábban is szerepet vállalt. Tudós-Takács Jánost maga Mehrle Tamás OP, a fribourgi domonkos egyetem tanára – aki egyébként éveken át a Piusz Testvérület Écone-i szemináriumába is átjárt tanítani – kérte föl a ’90-es évek elején a Summa-fordítás elkészítésére, mondván, ő a legalkalmasabb erre a feladatra.
A Gede Testvérek által kiadott Prima Pars előszavában ugyanezt hangsúlyozza Dóczy Zsigmond OP is – az akkori tartományfőnök -, hogy a fordító „a Szent Tamás-i gondolkodás örökségét birtokolja, szorosan kötődik a rendhez, és szakértelmével kincset érő magyarázatokkal kíséri Szent Tamás szövegét.” Dóczy atya mellett Szigeti József OP is ellátta szempontokkal a fordítót, valamint az idén elhunyt Leszkovszky Pál OP lektorálta a Prima Pars mindkét kiadásának szövegét.
Vagyis kijelenthető, hogy a Tudós-Takács-féle fordítás nem csak a magyar neotomista hagyománnyal, hanem a Domonkos Rend örökségével is kontinuus.
A Prima Secundae lektora Juhász Gábor Tamás atya volt, míg a Secunda Secundae lektora – amely a fordító halála után jelent meg – az a Szabó Bertalan OP, aki a most megjelent Tertia Pars lektorálását is végezte. Utóbbi azért igen érdekes tény, mivel Szabó Bertalan atya így két, hozzáállásában és terminológiájában is ellenkező Summa-fordítás lektora. Szintén meglepő, hogy jelen kiadás Bertalan atya által írt előszavában egyetlen említés sincs a korábbi Summa-fordításokról, holott az ilyen művekben legalábbis szokás a korábbi eredményeket, vagy előzményeket röviden feltüntetni.
A magyar tomista szaknyelv és a laikus fordítók
Egy bölcseleti vagy hittudományi munka fordítása esetében kiemelt fontosságú nemcsak az adott diszciplína ismerete, hanem a szerző által alkalmazott terminus technicusok célnyelvre való átültetésének megfontoltsága.
Kezdjük az elsővel: a három fordítóból egy sem rendelkezik se kellő bölcseleti, se kellő teológiai, pláne nem kellő tomista képzettséggel.
- A legnagyobb név Romhányi Beatrix, aki elismert középkorász. Szakmai önéletrajzában az alábbi szakterületek vannak megemlítve: „középkori történelem, egyháztörténet, gazdaságtörténet, népességtörténet„. Bár foglalkozik egyháztörténettel, annak nem szellemi, hanem gazdasági vonzatait vizsgálja leginkább.
- Hursán Szabolcs történész és latinista végzettségét tekintve, ám szakterülete az önéletrajza alapján még távolabb áll Aquinói Szent Tamás beható ismeretétől.
- Darvas Mátyás nem történész, hanem irodalmár, önéletrajza szerint „koraújkori és újkori kéziratos források (formuláriumok, perjegyzőkönyvek), hely- és egyháztörténeti források (historia domusok, számadáskönyvek), oklevéltan, szövegkritika, fordítás, stilisztika” szakterülettel. Emellett egy hittantanári abszolutóriummal rendelkezik, ami, valljuk be – főleg a mai teológiai képzéseket tekintve – ugyancsak messze áll egy tomista teológustól.
Így bár a fordítók kétségtelenül járatosak a latin fordításban, komolyabb skolasztikus művek, pláne Szent Tamás értő fordításában teljesen gyakorlatlanok.
Ezt a járatlanságot kiküszöbölendő lektorált Bertalan atya, aki a bemutatón – azon túl, hogy hangot adott a neotomizmussal szembeni averzióinak – elismerte, hogy a szöveg az egybedolgozást követően is töredékes, a különböző szerzők által fordított questiók magukon hordják a fordítók keze nyomát, és hogy legkiválóbb magyar tomisták által kidolgozott és alkalmazott magyar szaknyelvet – amelyet Tudós-Takács is használt – sem kívánta megtartani.
Ugyanis a 19. század végén, miután XIII. Leó Aeterni patris körlevelének hatására hazánkban is megalakult az Aquinói Szent Tamás Társaság, az azt vezető Kiss János prelátus egyik legsürgetőbb feladatának látta, hogy egységes és bölcseletileg kellően megalapozott magyar fogalmak legyenek az egyes kifejezések fordításai.
A Kiss János által szerkesztett – és Társaság hivatalos közlönyéül szolgáló – Bölcseleti Folyóirat 1886 és 1903 között külön rovatban (A bölcselet magyar nyelve) több tucat tanulmányban járta körül a kérdést. Mikor a közönségből ezirányú kérdés érkezett, Bertalan atya meglepődésének adott hangot, mondván, nem is tudott róla, hogy vannak ilyen tanulmányok. Ám már eleve eldöntött kérdés volt, hogy „modernizálni” és „popularizálni” kell a nyelvezetet.
Így többek között az ens rationis és ens reale között különbséget tevő „lény” és „létező” fogalmak helyett minden „létezőként” lett fordítva, és a közérthetőség jegyében az actus és potentia is magyar átiratot kapott.
Szintén érdekes a címválasztás is. A fordítók és a kiadó ugyanis az eddig magyar nyelven nem használt A teológia összegzése címet adta a műnek. Ez a megoldás annál is meglepőbb, mert a bemutatón Szabó Bertalan OP maga is elismerte, hogy filológiailag és hagyománytörténetileg a Summa Theologiae cím megtartása a legszerencsésebb. A Summa Theologiae ugyanis nem egyszerűen egy könyvcím, hanem egy olyan, évszázadok alatt kanonikussá vált megjelölés, amelyet a világ legtöbb nyelvén vagy változatlanul hagynak, vagy legfeljebb alcímként egészítenek ki magyarázattal.
A domonkos örökség „meghaladása”?
Bertalan atya a bemutatón kifejtette, hogy a Supplementumot nem tekinti a Summa Theologiae részének. Noha nem Tamás maga írta a Summához, hanem tanítványa, Pipernói Reginald készítette Tamás művei és jegyzetei alapján, kizárólagosan Tamás gondolataiból áll. A több évszázados tomista hagyomány is a Summa szerves lezárásaként kezelte, valamennyi jelentős kiadásban ezzel együtt jelent meg, és a teljes Summa fogalma alatt rendszerint ezt is értették. Ezért legalábbis meglepő, hogy a bemutatón nem mint a hagyományos szerkesztési elv egyik eleméről, hanem mint a műtől idegen toldalékról esett szó.
A bemutatón elhangzottak alapján az is érzékelhető volt, hogy Szabó Bertalan tudatosan kíván távolságot tartani a 19–20. századi neotomista hagyománytól. Előadásában többször hangsúlyozta, hogy szerinte különbséget kell tenni Aquinói Szent Tamás eredeti gondolkodása és a később kibontakozó tomista iskola, különösen a neotomizmus között. A neotomizmust több alkalommal „merevnek” és „megcsontosodottnak” nevezte, miközben a mostani fordítás egyik céljaként éppen a hagyományos tomista terminológia „meghaladását” jelölte meg.
E szemlélet részben magyarázható azzal a teológiai közeggel is, amelyben képzését kapta. Szabó Bertalan részben a toulouse-i domonkos intézményben tanult, amely a II. Vatikáni Zsinat utáni évtizedekben a francia nouvelle théologie és olyan szerzők hatása alatt állt, mint Yves Congar. Ez az irányzat ugyan továbbra is Aquinói Szent Tamásra hivatkozott, de a 19. századi XIII. Leó pápa által ösztönzött neotomista iskolát gyakran történetileg meghaladottnak, túlságosan rendszerszerűnek vagy „skolasztikusnak” tekintette. A bemutatón elhangzott értékelések jól illeszkednek ehhez a teológiai megközelítéshez.
Nem egyszerűen arról van szó, hogy egyes latin kifejezéseket másképpen fordítottak, hanem arról, hogy a fordítás mögött egy olyan hermeneutikai előfeltevés áll, amely tudatosan el kíván távolodni attól a neotomista hagyománytól, amelyet Magyarországon Kiss János, Kecskés Pál, Horváth Sándor vagy Tudós-Takács János képviselt.
Ugyanakkor egy olyan rend esetében, amely évszázadokon át Aquinói Szent Tamás tanításának első számú őrzője és közvetítője volt, joggal várható el a saját szellemi hagyományával való folytonosság tudatos vállalása.
Éppen ezért az új Tertia Pars megjelenése nem pusztán egy új magyar fordítás kiadását jelenti, hanem egyúttal azt a kérdést is felveti, hogy a magyar Domonkos Rend miként viszonyul saját, a 19–20. században kialakult tomista örökségéhez. A bemutatón elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy legalábbis a kötet szakmai irányítását végző Szabó Bertalan OP ezt az örökséget nem folytatni, hanem „meghaladni” kívánja.
Caietanus