A hívő két típusa: a misztikus és a skolasztikus lélek – Horváth Sándor útmutatása

Alább Horváth Sándor OP világos, ugyanakkor mély okfejtését szemlézzük, melyben Aquinói Szent Tamás és Areopagita Dénes nyomán értekezik: „Tudni, látni akarok, hogy eljuthassak a szeretethez, hogy ennek melege áthassa szívemet – ez a skolasztika életprogramja. […] Szeretek, hogy lássak, tudjak és értsek – ez a mystikus munkaprogramja […] E két Hierotheus-típus egyikéhez tartozik minden lelki életet folytató ember, tudós és tudatlan egyaránt a maga módja szerint.„

Az areopagita Dénes neve alatt elterjedt mystikus tartalmú művek a középkor szellemi életét erősen befolyásolták. Szent Tamás is gyakran hivatkozik rájuk, bár újplatonikus színezetüket igyekszik letompítani s nem egyszer veszedelmesen a tévedések felé hajló kifejezéseiket helyesbíteni. Egy nézetet azonban fenntartás nélkül átvesz azokból s a belső életünket osztályozó, annak különféle megnyilvánulását jellemző sajátságok alapja gyanánt ismerteti azt.

Hierotheus doctus est, non solum discens, sed et patiens divina. Az Istennek élő embert nemcsak a tanulás világosítja meg, hanem az isteni fény besugárzása, az ihlettség is – ez az Areopagita mondásának értelme.

Szent Tamás mindannyiszor hivatkozik erre, amikor a lelki élet ama jelenségeit akarja megmagyarázni, amelyeket az ember cselekvő erőiből megérteni nem lehet. Megítélhetjük, mi az erény s mikor erényes a cselekedet fáradságos munkával szerzett tanulmányaink alapján, de ennél biztosabb és értékesebb az erényes ember ítélete, aki ezt ösztönszerűen érzi és saját lelkének élményei alapján s az erényes cselekedettel egyszintű fény világosságában látja. A világ problémáiról is ítélkezhetünk a megszerzett s a keserves fáradtsággal elsajátított bölcsesség fényében, de sokkal biztosabban jár ezek között s határozottabb és megnyugtatóbb feleletet talál az, akit az isteni bölcsesség világossága vezet.¹

Az előbbit a lélek cselekvő erői vezetik, ezeknek arányos kifejtése és használata jellemzik s minden ítéletére és életmegnyilvánulására rá van nyomva az egészen emberi arányok bélyege. Gondolkozása a logikai sémák és törvények szűk korlátai között folyik le s az elvonó ismeret nehéz fegyverzetének súlya alatt csak lassú lépésekkel jár.

Felkeresi s meg is találja az Isten és világ közötti kapcsokat; fogalmakba önti s így lelkében létesíti, élet és éltető elv gyanánt hordozza abban a valóságot, de mindezt hosszú fáradtság, az értelmet semmiségéből és kisarányúságából kiemelő küzdelmes munka árán. Doctus discens divina – látóvá lesz a maga erejéből, mert tanulmányozta az isteni dolgokat.

A másik nem az emberi, hanem az isteni bölcsesség fényében ítélkezik, nem emberi, hanem isteni arányú erőkkel működik. Az ismeret sematikus és fogalmi korlátozása háttérbe szorul s a lélek annyira a valóságon s a tiszta valóságon csüng, hogy az elvonás útja túlhosszúnak, a logikai fogalmak pedig túl gyengéknek tűnnek föl előtte annak eléréséhez és szemléltetéséhez. Ezért az intuíció, a közvetlen szemlélet élvezetesebb és tartalomban is gazdagabb útjára lép s a valóságot nemcsak helyettesítő képeiben és eszméiben (species), hanem önmagában, az azzá teljesen átalakult lélek megnyilvánulásaiban, az átélésben akarja birtokolni.²

Szent Tamás ezzel a Hierotheusokat, az Isten eszméjéből élő lelkeket, s velük együtt ezek tudását, a szent tudományt (doctrina sacra) két osztályba sorozza. Az egyik a gondolkozás, a cselekvő tisztulás és fölvilágosodás útján járóké. Ezek a hitből kölcsönzik ugyan elveiket, ezek világosságában ítélkeznek, de a természetes tudományos ismeret minden eszközét s főképp, ha nem is kizárólag, csak ezeket használják föl, hogy a kinyilatkoztatás elveit az élet és a világ problémáinak értékelésénél és megoldásánál gyümölcsöztessék.

Ezek a gondolkozó theológusok, a skolasztikusok. Munkájuk nagybecsű, hisz ennek köszönhető a hit megvédése, a kinyilatkoztatásnak rendszerbe öntése, tudományos összefoglalása és világnézeti alkalmazása. Foglalkozásuk az emberi élet egyik legszebb megnyilvánulása, amely telve van gyönyörűséggel s nemcsak az egyszerű igazság, hanem a bölcsesség birtoklásának élvezetével.

Tevékenységük az igazság általános szeretetéből indul ki, ebből táplálkozik s Isten tudásának élvezetében végződik. Tudni, látni akarok, hogy eljuthassak a szeretethez, hogy ennek melege áthassa szívemet – ez a skolasztika életprogramja.³

Ezzel szemben a mystikusok a szemlélet, a megérzés⁴ és egy magasabb tényezőre visszavezetendő szenvedőleges tisztulás útján járnak.⁵ A kinyilatkoztatás igazságainak értékesítésénél az emberi tudás és fontolgatás eszközei háttérbe lépnek, a lélek ösztönszerűen és természetesnek föltűnő, szikraszerűen kipattanó meglátások alakjában érzékeli azt, amire a kutató elme csak hosszú fáradtság árán juthat el, sőt észrevesz oly összefüggéseket és kapcsolatokat is, amelyek a tisztán gondolkodó értelem előtt örökre elrejtve maradnak.⁶

A mintegy énjükké átalakult s éppen ezért legsajátabb tulajdonuk gyanánt szeretett örök, isteni világosság fénye önti el a valóságot, amelyet szemlélnek s az életet, melyet értékelnek, úgyhogy nem ezeknek összegyűjtött sugarai világítják meg elméjüket, melegítik szívüket, hanem bensejük fénye és melege árad ki azokra, ez érteti meg a világot, ez szeretteti meg az életet.

A bensőnek túláradó fényessége és édes gyönyörűsége a kiinduló pont, ez ömlik ki a valóságra, a külvilágra, ez véteti észre a lélekkel, de mindjárt értékelteti is vele ama nagy problémákat és igen apró eseményeket, amelyek a gondolkozó elmét gyötrik s a világot meg az életet sokszor oly diszharmonikusnak tüntetik föl.

Szeretek, hogy lássak, tudjak és értsek – s a világ meg az élet problémái és nehézségei el ne nyomjanak –, ez a mystikus munkaprogramja s az igazság, amelyet keres és felfog, nem a száraz szemléleti igazság, a veritas speculativa, hanem az ízletes, az érzelem melegétől áthatott veritas affectiva, a megérzett, átélt igazság a scientia experimentalis.

Mindeme meglátások, megérzések és átélések között a lélek szenvedőlegesen viselkedik. Nem tétlenség ez, hanem a cselekvő erők arányainak oly háttérbe szorulása, hogy egyébként elicitive tevékeny megnyilvánulásuk magasabbrangú energiák közreműködését tételezi fel. Ezek arányainak képmása van rányomva a lélek működésére, amely a közönséges emberi korlátokat átlépve, isteni színezetet mutat föl. A magasabb erőforrást Szent Tamás a Szentlélekben jelöli meg, akinek fuvalmát a lélek szenvedőlegesen felveszi, majd nagy, emberfölötti tettekben gyümölcsözteti.⁷ […]

E két Hierotheus-típus egyikéhez tartozik minden lelki életet folytató ember, tudós és tudatlan egyaránt a maga módja szerint. Amennyiben pedig az egyik vagy másik irányzat tudománnyá vagy művészetté válna, a hittudás ama két fajának egyikét képviseli, amelyet skolasztika és mystika néven ismer a történelem.

Mindegyik irányzat termelt mesterembereket, akik egyoldalúan fejlesztve a gondolkozást a skolasztika paródiáját hozták létre, vagy pedig a Szentlélek húrozása és játéka nélkül akartak az ő hárfájává lenni s eltévelyedtek az érzelgés útvesztőiben. A valóságban nem találunk igazi skolasztikust mystikus ihlet nélkül, de ezt sem az előbbi fegyverzetének teljes hiányával.⁸ Mindazáltal a két típust határozott és éles vonások választják el egymástól, képviselőik pedig külön utakon járnak az egy nagy cél felé.

Horváth Sándor OP: Két hittudós-típus. (Szentlélek hárfája.)
In: Horváth Sándor: Örök eszmék és eszmei magvak Szent Tamásnál.
Budapest, Szent István Társulat, 1944. 188-191. old.

1. I. Qu. 1. a. 6. ad 3. ↩︎
2. Vö. a szerző Intuíció és átélés c. értek. 148. old. ↩︎
3. Vö. La sintesi… 23. s köv. old. ↩︎
4. Hogy e sorok írója nem az érzelmi élet féktelen csapongásaira gondol, bizonyítják Aquinói Szent Tamás c. műve, Aquinói Szent Tamás írói egyénisége, A hit előzményeinek, tárgyának és következményeinek megismerő tényezői és Ismereteink egyneműsége és a hittételek c. értekezései. ↩︎
5. A szerző erről értekezik Intuíció és átélés c. tanulmányában. ↩︎
6. Vö. Der tomistische Gottesbegriff 134. s köv. old. ↩︎
7. I-II. Qu. 68. ↩︎
8. Itt természetesen nem a skolasztika logikai felszerelésére gondolunk, hanem a fogalmira. Ha a cselekvő tisztulás nem adja ezt meg, a szenvedőleges föltétlenül gondoskodik róla. Vö. Intuíció és átélés 26. old. ↩︎