Aranyszájú Szent János: Senki és semmi nem bánthat minket – 3. rész

Ádvent második, harmadik és negyedik vasárnapján – lelkiségi tartalomként – Aranyszájú Szent János elmélkedését közöljük részletekben, amely a szenvedés misztériumát járja körül.

Az első és második rész itt olvasható.

Látod most már, hogy nem árthat annak senki más, aki önmagát nem teszi tönkre. Mert nem okoz kárt neki fiatalság, fogság, árvaság, száműzetés, egyedüllét, barátaitól való megfosztottság, súlyos feladat, vagy halálfélelem, mely megtámadja az egyedüli ember lelkét. Nem rettenti meg szegénység, bármilyen hiány, idegenek közti tartózkodás, ellenséges uralom. Nem fél, ha kiszolgáltatják a főhatalomnak, eltávolítják családjától, megfosztják a papoktól, a prófétáktól és mindenkitől, aki eddig törődött vele.

Bár nélkülözi az áldozatokat, a templomot, a közös imádságokat, de mindez nem teszi tönkre. Sőt nagyobb dicsőségben él, mint mikor otthon mindene megvolt. Ha megnyerték az első csatát, dicső koronát nyernek. Megőrzik a törvényt idegen országban is, nem teljesítik a zsarnokok istentelen parancsát, legyőzik a gonosz iránti félelmüket. Senki és semmi nem rendíti meg őket. Úgy élnek, mint otthon, mikor minden segítségük megvan.

Midőn munkájukat dicsőséggel befejezték, új küzdőtérre kell menniük. Ott is ugyanazok maradnak. Az előbbinél nehezebb munka vár rájuk: Tüzesítik már számukra a kemencét, maga a király vonul ellenük hadseregével. Megmozdul az egész perzsa hatalom. Minden cselvetést és erőszakot ellenük alkalmaznak: különböző énekeket, a kínzás ezer módját, fenyegetést, mindenfelől rémítő tekintetet és ennél is rémesebb beszédeket. De mivel szilárdan állnak és önmagukban mindent elviselnek, soha senki nem teszi tönkre őket. Még az előbbieknél is dicsőbb koronát kaptak.

Látszólag legyőzte őket Nabukodonozor, tüzes kemencébe vetette, de nem ártott nekik, sőt nagyobb hasznuk lett belőle és kiválóbbakká lettek. Nem volt templomuk (újra ugyanezt a példát használom), nem volt áldozatuk, sem hazájuk, papjuk, vagy prófétájuk. Idegen, ellenséges földön éltek, kemence közepén várakoztak. Az egész sereg és maga a király (mindezek értelmi szerzője) látta őket, fényes és látható győzelmet arattak. Elénekelték azt a csodálatos és szokatlan éneket, melyet napjainkig szerte a világon énekelnek. És zengik majd a következő nemzedékek is.

Lám, ha valaki nem okoz kárt önmagának, más nem teheti tönkre.

Nem győzöm eléggé ismételni ezt a mondatot. Fogság, szolgaság, elhagyatottság, hazátlanság, rokontalanság, halál, tűzvész, ekkora hadsereg, véres zsarnok nem bírt e három ifjúval. Pedig mind a három fogoly, szolga, idegen volt és idegen földön sem tudták megcsorbítani jellemüket. Minden cselvetés nagyobb szólásszabadságra adott nekik alkalmat. Mi árthat e lelkileg felkészült fiúknak? Semmi, még ha az egész világ is összefog ellenük.

Te erre azt feleled, hogy Isten mellettük volt és kimentette őket a lángokból. Igazad van! De ha te is megteszel mindent, biztosan veled is lesz az Isten. Azonban én ezeket az ifjakat nem azért csodálom, dicsőítem és mondom boldognak, mert legyőzték a lángot, a tűz erejénél erősebbek lettek. Azért magasztalom őket, mert igaz hitük miatt kötözték meg őket és dobták be a tüzes kemencébe, hogy láng eméssze meg őket.

Ott nyertek győzelmet és ott kapták meg a győzelmi koronát, mikor ugyanazokkal a szavakkal kezdtek imádkozni (még az eredményt nem is tudhatták), amiket a király elé vezettetésükkor mondtak szabad lélekkel és szókimondással: „Felelte és mondotta erre Sidrák, Misák és Abdenágó Nabukodonozor királynak: Nem szükséges, hogy mi neked erre feleljünk, mert íme, a mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud ragadni minket az égő tüzes kemencéből és ki tud szabadítani minket, ó király, a kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük és az aranyszobrot, melyet állíttattál, nem imádjuk”. (Dán.3,16-18.)

Hirdetem, hogy e pillanattól már győztesek voltak. Már ekkor megszerezték a győzelem díját. Elindultak a vértanúság koronája felé, hogy szavaikat tetteikkel bizonyítsák. Ha pedig a tűz a beléje vetett testeket tiszteletben tartja és a bilincseiket leoldja úgy, hogy bátran lehet lenn járkálni; ha a tűz megfeledkezik saját tulajdonságairól és a tüzes kemence hideg víz forrása lesz: ez utóbbi az isteni kegyelem nagy csodája és az isteni csoda felülről megnyilvánulása. Éppen azért a hős ifjak, mielőtt mindezek megtörténtek volna, mielőtt a lángok közt járkáltak volna, már megszerezték a győzelmet, kivívták a dicsőséget, elnyerték a győzelmi koronát az égben is, a földön is. A többi már nem adott az ő dicsőségükhöz semmit.

Mit válaszolhatsz erre? Külföldre kerültél, hazátlan lettél? Ők is. Fogságba jutottál és barbárok zsarnokoskodnak feletted? Ezt is megtalálod náluk. Nincs senkid, aki melletted lenne, irányítana, figyelmeztetne, tanítana? Ilyen gondoskodásban nekik sem volt részük. Talán megkötöztek? Megégettek? Meghaltál? Ezeknél súlyosabbakat nem tudsz mondani. Lásd, az ifjak mindezeken átmentek, mindegyikkel ragyogóbbakká, sokkal dicsőbbekké lettek. Mindegyik növelte mennyei jutalmukat. A zsidóknak volt ugyan templomuk, oltáruk, frigyszekrényük, voltak kerubangyalaik, engesztelőáldozataik, szentélyfüggönyük, rengeteg papjuk, napi istentiszteleteik, reggeli és esti áldozataik. Állandóan hallhatták élő és holt prófétáikról, akik fülükbe véstek mindent.

Felújították az egyiptomi csodának, a pusztának és minden másnak emlékét. Mindezeket a kezükre csavarták és az ajtófélfára felírták. Akkor csodálatos gondviselést, sok gondoskodást élveztek. Mindebből semmi hasznuk, sőt nagy káruk lett. Templomukba bálványt állítottak. Leányokat és fiúkat áldoztak fák alatt. Mindenfelé, szerte Palesztinában törvénytelen és bűnös áldozatokat mutatnak be. Ezer másfajta lehetetlenségre merészkednek. A három ifjú pedig idegen országban, ellenséges nép közt, háborús időben, uralkodó palotájában fordul meg. Senki és semmi támogatójuk nincs, ítéletre hurcolják, megégetik őket. Semmiféle káruk nem lesz, sőt szebben ragyognak. Ha ezt megismertük és ezekhez hasonlót gyűjtünk az isteni sugallatú Szentírásból (sok ilyen példát lehet találni a kiváló személyeknél),

ha bűnt követünk el, sem az időnek, sem ügyeinknek kedvezőtlensége, sem kényszer vagy erőszak, még csak az uralkodók zsarnoksága sem lehet elég ok a védekezésre.

Amivel kezdtem, arra térek vissza a befejezésben: ha valaki kárt, vagy jogtalanságot szenved, mindenképpen saját maga okozza, nem pedig mások, akárhányan is követnek el ellene jogtalanságot, vagy szorongatják. Ha keményen áll, jöhet az egész szárazföld és tenger közösen, nem tudja megingatni, mert az Úrban éber és vigyázatos. Kérlek benneteket, legyünk józanok és éberek mindenben. Minden csapást viseljünk el nemesen, hogy részesüljünk az örök, ragyogó boldogságban a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom most és mindörökkön örökké. Ámen.