Egyházatyák a megtestesülésről

A megtestesülésről való karácsonyi elmélkedéshez a legnagyobb egyházatyák írásait hívjuk segítségül. Ezeket Aquinói Szent Tamás tárja elénk kivételes művében, amely egy olyan evangélium kommentár, melyben csak más szerzőket szólaltat meg, de olyan zseniálisan összefűzve írásaikat, hogy az ember azt hihetné, egy szerző munkája az, amit olvas.

Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: „Íme a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni.” Ez azt jelenti: „Velünk az Isten.” (Mt 1, 22-23.)

Aranyszájú Szent János (In Matth. hom. 5):
Mivel az angyal látta az isteni irgalom mélységét és azt, hogy feloldódnak a természet törvényei, és hogy az, aki mindennél fentebb való, az emberekhez szállt le, aki mindennél alább való, mindezeket a dolgokat egyetlen szóval jelöli meg: mindez pedig… történt, mintha azt mondaná: Ne gondold azt, hogy ezeket csak most határozta el az Isten. Ezek már régen előre lettek rendelve. Illendő dolog volt, hogy az angyal nem a Szűznek, hanem Józsefnek mondta el a jövendölést, mint annak az embernek, aki a prófétákról elmélkedett, és ezekben járatos volt. Az angyal először a Szűzet feleségként nevezte, most azonban a próféta szavával szűznek mondja, hogy [József] ezt is a prófétától hallhassa, mint olyasvalamit, ami már régen így lett megtervezve. Ezért az általa mondott dolgok bizonyítására idézi Izajást, vagy inkább Istent, ugyanis nem azt mondja, hogy beteljesedett az, amit Izajás mondott, hanem amit az Úr mondott Izajás által.

Szent Jeromos (Super Isaiam lib. 2 exp. c. 7 super Ecce virgo concipiet):
Mivel a próféta könyvében e szöveg előtt az áll, hogy: maga az Úr fog nektek jelet adni (Iz 7,14), ennek az eseménynek csodásnak kell lennie. Ha azonban egy fiatal lány vagy egy kislány szült volna, mint ahogyan a zsidók értelmezik ezt a szöveget, és nem egy szűz szült volna, hogyan lehetne ezt jelnek nevezni, hiszen a kislány szó csupán az életkort jelzi és nem a szűzi sértetlenséget. Igaz, hogy a szüzet Bethulának mondják, és itt nem ezt a szót használja a próféta, hanem helyette a halma szóval él, amelyet a Septuaginta-fordításon kívül minden fordítás serdülő leánynak fordít. További a halma szónak a hébereknél két értelme van: egyaránt jelenthet ugyanis „serdülő leánykát” és „elrejtett leányt” is. Tehát a halma nem pusztán „kislányt” vagy „szüzet” jelent, hanem „elrejtett” és „emberektől elzárva [nevelt] szüzet” is, aki sohasem volt kitéve férfiak pillantásainak, hanem szülei által nagy gonddal őriztetett. Pun nyelven is, amelyről azt mondják, hogy a héber nyelvből ered, a halma szó kifejezetten szüzet jelent. A mi nyelvünkön (latin) is a halma szó „szentet” jelent. A zsidók pedig csaknem az összes nyelv szavaival élnek. Bármennyire is kutatok emlékezetemben, úgy gondolom, hogy sehol sem olvastam egy olyan szöveget se, ahol házas nőt neveztek volna halmának, hanem csak olyan nőre mondták ezt, aki szűz volt, és nemcsak szűz volt, hanem serdülő korban is volt. Ugyanis olyan is lehet, hogy egy szűz öregecske. Ez a szűz [Mária] tehát fiatal éveiben járt, és mindenképpen szűz volt, de nem volt olyan kislány, aki még nem tudott volna közösülni férfival.

Ahelyett, amit Máté evangélista mond: méhében fogan, a próféta szövegében, mivel jövendöl, jelzi, hogy ez a jövőben fog megtörténni, és így írja: kapni fog. Az evangélista, aki nem a jövőről, hanem az elmúlt dolgokról mondja el ezt a történetet, megváltoztatja a szóhasználatot, az accipiet helyett habebit-et mond, ugyanis aki birtokol valamit, az semmiképpen sem fog valamit kapni. [Máté] így mondja: Íme a szűz méhében fogan és fiút szül.

Nagy Szent Leó (Ad Flavianum epist. 10. 2):
Szentlélektől fogant anyai méhében a Szűz, aki sértetlen szüzességgel úgy szülte meg őt, ahogyan szüzességét megőrizve foganta őt.

Szent Ágoston (Serm. 11 de Nativ. 15 de tempore):
Aki érintésével összetört végtagokat tudott meggyógyítani másokban, mennyivel inkább hagyta meg anyjában születésekor azt, amit sértetlenül talált. Ugyanis a születésénél nem csökkent anyja testének sértetlensége, hanem inkább növekedett, és szüzessége nem lett elvéve, hanem tökéletesítve.

Ankürai Theodotosz (Serm. Ephesini Concilii):
Photinus azt állítja, hogy pusztán ember volt, aki született, és nem nevezi azt Isten születésének, hanem azt állítja, hogy aki a hüvelyből előjött, az az Istentől elválasztott ember volt. Mondja meg most Photinus, hogyan lehetséges, hogy egy nő hüvelyén át született emberi természet, miképpen őrizhette meg a hüvely szüzességét? Ugyanis egyetlen embernek az anyja sem maradt szűz. De mivel testben az Isten Igéje született, megőrizte [anyja] szüzességét, megmutatva, hogy ő az Ige. Ugyanis a mi igénk sem sérti lelkünket, amikor megszületik. Ugyanígy az Isten Igéje sem tette tönkre [anyja] szüzességét, mikor elhatározta, hogy megszületik.

Majd így folytatódik: És a nevét Emmánuelnek fogják hívni.

Aranyszájú Szent János (In Matth. hom. 5):
A Szentírásnak az a szokása, hogy azokat a dolgokat, amelyek megtörténnek, azokat névként említi. A nevet Emmánuelnek fogják hívni szavak tehát nem jelentenek egyebet, mint azt, hogy látni fogják, hogy az Isten az emberekkel van. Ezért mondja azt, hogy fogják hívni, nem pedig azt, hogy fogod hívni.

Hrabanus Maurus:
Először a zsoltárt éneklő angyalok fogják így hívni, másodszor az igét hirdető apostolok, azután szent vértanúk, majd pedig valamennyi hívő.

Szent Jeromos (Super Isaiam):
A Septuaginta-fordítás és a három másik görög fordítás egyformán fogod hívni-nek fordítja, itt azonban ehelyett a fogják hívni áll. A héber eredetiben nincs így. A charatim ige ugyanis, amelyet a fent említett fordítók valamennyien fogod hívni-nek fordítanak, értelmezhető úgy is, hogy és fog hívni. Vagyis az a Szűz, aki foganni és szülni fogja Krisztust, ő fogja Emmánuelnek hívni, mely azt jelenti, hogy velünk az Isten.

Szent Remig:
Azt a kérdést kell feltennünk, hogy az, aki ezt a nevet így fordította: a próféta, az evangélista vagy más fordító? Tudnunk kell, hogy a próféta nem fordította, a szent evangélistának pedig miért kellett volna lefordítania, hiszen héberül írt. Talán mivel ez az elnevezés homályos volt a zsidók számára, ezért kellett lefordítania. Mégis hihetőbb az, hogy valamely fordító fordította így, nehogy a latin beszélők számára e név értelme homályban maradjon. Ezzel a névvel a mi Urunk Jézus Krisztus egy személyében létező két lényege, vagyis az isteni és az emberi lényege fejeződik ki. Ő, aki az idők kezdete előtt titokzatos módon született az Atya Istentől, ugyanő az idők végén, a szűz anyától születve Emmánuel, azaz velünk az Isten lett. Azt, hogy velünk az Isten, a következőképpen lehet értelmeznünk: egyé lett velünk, azaz szenvedőképessé, halandóvá, és a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk. De így is lehet értelmezni: tökéletességünk lényegét magára véve személyének egységében az ő isteni lényegével kapcsolta azt össze.

Szent Jeromos (Super Isaiam lib. 3 in exp. c. 7):
Tudnunk kell, hogy a zsidók úgy vélik, hogy ez a jóslat Ezékiásra, Ákáz fiára vonatkozik, mivel az ő uralkodása idején esett el Szamária. Ezt azonban semmiképpen sem lehet bizonyítani. Ákáz, Joatam fia Júdea és Jeruzsálem fölött 16 évig uralkodott, őt fia, Ezékiás követte az uralomban 23 éves korában, és 29 évig uralkodott Júdea és Jeruzsálem fölött. Hogyan lenne lehetséges tehát, hogy azt a próféciát, amelyet [Izajás] Ákáz uralkodásának első évében látott, az Ezékiás fogantatására és születésére vonatkozónak mondta, hiszen amikor Ákáz uralkodni kezdett, Ezékiás már 9 éves volt. Csak azt lehetne elképzelni, hogy Ezékiás uralmának 6. évét, amikor Szamária elesett, mondja a jövendölés az ő gyerekkorának, nem az életkora, hanem az uralkodási ideje szerint. De még az ostobák számára is nyilvánvaló, hogy ez erőszakolt és önkényes magyarázat. Vannak közöttünk néhányan, akik azt állítják, hogy Izajásnak két fia volt, Jásub és Emmánuel, és prófétanő felesége szülte Emmánuelt mint Urunk és üdvözítőnk előképét. Ez azonban meseszerű elképzelés.

Petrus Alphonsus (Dial. contra Iudeos):
Nincs arról tudomásunk, hogy abban az időben bárkit is Emmánuelnek neveztek volna. De a zsidók ellenvetik: miként vonatkozhat ez Krisztusra és Máriára, hiszen Ákáztól Máriáig sok évszázad telt el. De jól lehet Ákáznak beszélt a próféta, mégsem csak hozzá volt intézve, vagy az ő idejére vonatkozott a jövendölés. Azért hangzik így: Halljátok, Dávid háza (Iz 7,13), és nem úgy „Halljad, Ákáz!” Továbbá így szól: Maga az Úr fog jelet adni nektek. Hangsúlyozza, hogy maga, mintha azt hangsúlyozná, hogy nem másvalaki. Ezt úgy lehet értelmezni, hogy maga az Úr lesz ez a jel. Azzal pedig, hogy többes számban mondja, hogy nektek, és nem, hogy neked, azt jelzi, hogy nem Ákáz miatt, avagy nem csak hozzá szólt ez a jövendölés.”

Szent Jeromos (Super Isaiam lib. 3):
A következőképpen kell értenünk tehát, azt amit Ákáznak mondott: Dávid háza! Azt a fiút, aki szűztől fog születni, most hívják Emmánuelnek, azaz velünk az Istennek, mivel magukból az eseményekből (valószínűleg a két ellenséges királyt megszabadítva) nyilvánvalóvá válik, hogy veled van az Isten. Később pedig Jézusnak, azaz szabadítónak fogják hívni, mert ő fogja megszabadítani a teljes emberi nemet. Hát ne csodálkozz, Dávid háza, eme újdonság fölött, ha a szűz Istent fog szülni, akinek akkora a hatalma, hogy bár sokkal később születik, mégis most szabadít meg téged, amikor segítségül hívod.

Szent Ágoston (Contra Faustum 12, 45):
Ki lenne olyan őrült, aki Manichaeus-sal együtt azt mondaná, hogy gyengehitű az, aki tanúság híján nem hisz Krisztusban, hiszen azt mondja az apostol: Hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak, és hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse (Róm 10,14). Mégis, hogy az emberek ne vessék meg és ne tartsák hazugságnak, amiket az apostolok hirdettek, be lett bizonyítva, hogy a próféták ezeket előre megjövendölték. Jóllehet tanúskodnak ugyan [Krisztusról] a csodák, mégis lennének olyanok, akik [Krisztus] varázslói hatalmának tulajdonítanák mindezeket, ha ez az ő nézeteiket a prófétai tanúság nem győzné le. Senki semmiféleképpen nem állíthatja azt, hogy Krisztus varázslói művészetével hosszú idővel születése előtt prófétákat állított volna magának, akik róla jövendöltek volna.

(Contra Faustum 13, 7): Ha egy pogány embernek azt mondjuk, hogy „higgy Krisztusban, mert Isten”, és ő azt válaszolja, hogy „miért higgyek”, a próféták tanúbizonyságával szembesítve pedig azt mondaná, hogy önként sem akar hinni, akkor a próféták hitelességét azzal bizonyítjuk be, hogy amit előre megjövendöltek, azok a dolgok be is következtek. Úgy vélem, nem ismeretlen előtted, hogy ez a világi királyoktól a keresztény vallás előtt mennyi üldöztetést szenvedett el; most pedig lássa, hogy maguk a föld királyai Krisztus uralmának alattvalóivá váltak, és neki szolgál minden nép. Mindezt pedig megjövendölték a próféták. Ezt hallván a próféták írásaiból és látva azt, hogy ez az egész földön mindenütt beteljesedett, majd hitre indítja őt.

Glossa:
Az ilyenfajta tévedést zárja ki az evangélista, amikor azt mondja, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta szava által. Van jövendölés, amely az Isten eleve elrendeléséből származik. Ennek mindenképpen be kell teljesednie, akár a mi közreműködésünk nélkül is. Ilyen az a jövendölés, amelyről most beszélünk. Ezért mondja azt, hogy: Ime, hogy ezzel a jövendölés bizonyosságát bizonyítsa. Van olyan jövendölés is, amely az Isten előre tudásából származik. Ebbe a mi szabad akaratú tevékenységünk is belefolyik, és a kegyelem együttműködése révén jutalmat nyerünk, vagy jogosan elhagyatva a kegyelemtől, büntetést kapunk. Van aztán olyan jövendölés is, amely nem az Isten előre tudásából származik, hanem emberi módon történő fenyegetés. Például ilyen a következő: Még negyven nap és Ninive elpusztul! (Jón 3,4). Ezt úgy kell érteni, hogy ez csak abban az esetben történik meg, ha a niniveiek nem térnek meg.”

Aquinói Szent Tamás:
Catena aurea I. – Kommentár Máté evangéliumához
Ford.: Benyik György – Lázár István János
JATE Press, Szeged, 2000., 48-52. oldal