Pio atya a liturgikus- és rendi reformról
Az egyház egyik legnépszerűbb szentje megélte a II. Vatikáni Zsinatot és az azt követő változásokat. Az új irányvonallal kapcsolatban kritikus volt, aminek többször hangot is adott.
Köztudott, hogy Pio atya milyen komolyan vette a szentmiseáldozatot, így nem meglepő, hogy amikor 1965-ben a kis délolasz kapucinus kolostorba is eljutott az anyanyelven való misézés, és egy új rítussal való “kísérletezés” híre, a Páter tüstént levelet írt Rómába, amiben kérvényezte, hogy a szentmisét élete végéig annak valódi formájában végezhesse. Amikor Bacci bíboros megérkezett az engedéllyel, Pio atya a következő szavakkal fogadta:
„Az ég szerelmére, hamar vessenek véget a Zsinatnak.”
Ugyanezen évben az egyik lelki gyermekének ezeket írta: „Imádkozzunk a sötétség ezen idejében. Vezekeljünk a Szentatyáért.” VI. Pál pápa egyike volt azon keveseknek, akiknek a képét mindig a szobájában tartotta.
A ferences rend aggiornamentója
Hasonlóképpen gondolkodott a ferences renden belül tervezett újításokról is. 1966-ban a ferencesek generálisa a rendszabályról szóló káptalan előtt Rómából San Giovanni Rotondóba ment, hogy Pio atya imáját és áldását kérje. A szentéletű pappal a kerengőben találkozott. „Atyám, azért jöttem, hogy imáit kérjem az új rendszabályról szóló különleges káptalanért…” – szólt hozzá, a „különleges káptalan” és az „új rendszabály” szavakat félszegen kimondva. Ekkor Pio atya egy feldühödt mozdulatot tett, majd kifakadt:
„Ez semmi más, csupán romboló értelmetlenség.”
Erre a generális így válaszolt: „De Atyám, figyelembe kell vennünk a fiatalabb generációkat…az ifjúság a saját divatjához húz…új elvárásaik vannak. Csupán meg kell őket érteni, és szeretni őket, ahogy vannak.” Ezeket hallva Pio atya elindult a cellája felé, ám visszafordult, és egy intő mozdulatot téve a következőket mondta:
„Nem szabad tönkretennünk magunkat, nem szabad tönkretennünk magunkat! Az Úr ítéletekor Szent Ferenc nem fog minket fiainak elismerni!”
Egy évvel később ugyanez történt egy, a kapucinusok aggiornamentójával kapcsolatban folytatott beszélgetés során. Néhány testvér a definitor generális atyával beszélgetett a Renden belüli problémákról. Ekkor Pio atya sokkosan felkiáltott, és éles tekintettel a következőket mondta:
„Mi az ördögöt művelnek önök Rómában? Miben áskálkodnak? Még Szent Ferenc reguláját is meg akarják változtatni!”
A definitor így válaszolt: „Atyám, változásokat kérnek, mert az ifjúság nem akarja a tonzúrát, a habitust, a szandált…” – Pio atya így felelt:
„Zavarják el őket! Zavarják el őket! Hogy mondhat ilyet? Tán szívességet tesznek ők Szent Ferencnek a habitus felvételével, és az ő életformájának követésével? Vagy nem Szent Ferenc ajánlja nekik ezt a nagy ajándékot?”
A The Angelus 1999 májusi száma nyomán
Stephanus
