Nyolc kérdés és válasz Szent Máté elhívásáról

Szent Máté ünnepén Leonard Goffine premontrei atyának „Oktató és épületes könyvéből” közöljük a szent apostolra vonatkozó rövid életrajzot és evangéliummagyarázatot.

Máté – megtérése előtt Lévi – Galileából származott s Alfeusnak (Márk 2:13) volt a fia, tehát testvére az ifjabb sz. Jakabnak. Foglalkozására nézve vámos, azaz azon vám beszedője volt, melyet a zsidók a római császárnak fizetni tartoztak. Krisztus Urunk a vámtól hívta meg őt az apostoli hivatalra. Máté azonnal elhagyta jövedelmező tisztét s vele együtt mindenét, amivel csak bírt s követte Jézust. Később erényes buzgalma által annyira kitüntette magát a többi tanítványok között, hogy Jézus őt apostolául választá. A Szentlélek eljövetele után, mint Euzebius és Epifanius följegyezték, az apostolok oszlásáig Júdeában és a szomszéd tartományokban tartózkodott.

Az apostolok oszlása előtt írta meg a megtért zsidók kérésére evangéliumát is zsidó vagy szír-khaldeus nyelven. Sz. Bertalan ezt az evangéliumot vitte magával Indiába, Barnabás pedig Görögországba. Alexandriai Kelemen szerint Máté sokat imádkozott és igen szigorú életet élt. Evangéliumát egyik néptől a másikhoz vitte s útjában mindenütt fű, gyökér és vad gyümölcs képezte eledelét. Végre, mint a legtöbb történetíró bizonyítja, Hirtakus szerecsen király imádkozása és áldozása közben tőrrel döfte keresztül. Sz. Máté ugyanis ellenezte, hogy a király az Istennek szentelt Eugénia szűzzel összekeljen, miért is Hirtakus bosszúból leszúrta.

Máté szent ereklyéit a X. században Nápolynak Szalerno városába vitték, ahol máig nagy tiszteletben tartják.

Sz. Mátét, mint egykori vámszedőt, kezében erszénnyel ábrázolják. Halála nemére nézve ezenkívül bárddal, lándzsával és fejszével, sőt szegletmértékkel is. Jelképe angyal, vagy emberi alak.

Az Evangélium (Máté 9:9-13): Az időben, Jézus láta egy Máté nevű embert a vámon ülni. És mondá neki: kövess engem. És fölkelvén, követé őt. És lőn, hogy letelepedvén ennek házában, íme sok vámos és bűnös jövén, letelepedének Jézussal és az ő tanítványaival. És látván a farizeusok, mondák az ő tanítványainak: Miért eszik a vámosokkal és bűnösökkel a ti mesteretek? Jézus pedig hallván ezt, mondá: Nem szükséges az orvos egészségeseknek, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig, tanuljátok meg, mit tesz az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem jöttem híni az igazakat, hanem a bűnösöket.

Miért gyűlölték a zsidók a vámszedőket?

Mindenek felett azért, mert igazságtalanságot véltek abban feltalálni, hogy őket mint Istennek választott népét, a pogány rómaiak engedelmességre és adófizetésre kényszerítik. A vámosok pedig éppen ezen adónemet szedték be a rómaiak nevében, kiktől a vámszedés jogát kibérelték. Ez már magában véve is elegendő ok volt arra, hogy a zsidókban gyűlöletet ébresszen; de emellett még gyakran igazságtalanságot is követtek el a vámosok a zsidók ellen. A gyűlölet és megvetés ezek folytán annyira ment, hogy vámos és bűnös teljesen egyjelentőségű szóvá lett.

Mit tanulunk abból, hogy Máté Krisztust azonnal követte?

1. Hogy Istent mi is azonnal kövessük, ha hív bennünket, hogy meghívásának helyt nem adva, okot ne szolgáltassunk arra, hogy megszűnjön minket hívni s kegyelmével megajándékozni.

2. Hogy kerüljük a bűnre csábító alkalmat is. Kövessük Máté példáját, aki nem csak a bűnös életet, de azzal együtt az erre alkalmat nyújtó földi javakat és hivatalt is örökre odahagyva, azonnal követte Krisztust.

Hogyan követte Máté Krisztus Urunkat?

Testileg és lelkileg egyaránt. Testileg azzal, hogy vámházát és azzal együtt jövedelmező hivatalát hagyta el, s azonnal követte az Urat és folytonosan követője is maradt; lelkileg pedig azzal, hogy megtérése után alázatosságában és szelídségében, irgalmasságában és jótékonyságában Krisztushoz iparkodott hasonlóvá lenni. Lelkileg tehát még mi is követhetjük Krisztust, sőt kell is követnünk, ha benne és országában részesülni óhajtunk (János I, 2:6).

Kinél telepedett asztalhoz Jézus?

Máténál, aki megtérése után nagy vendégséget tartott és arra sok vámszedőt (hihetőleg alkalmazottjait) hívott meg, hogy Jézus beszédét hallva, esetleg azok is megtérjenek.

Az igazán és benső bűnbánat után megtért bűnös tehát nem elégszik meg és nem is szabad megelégednie azzal, hogy csupán önmaga tér meg, hanem arra is kell törekednie, hogy másokat, különösen pedig azokat, kikkel együtt vétkezett, megtérítsen.

Miért evett Krisztus a bűnözőkkel?

Hogy alkalma legyen azok lelkét igéjével táplálni s megtérésre bírni. Üdvös és istenes dolgot művelnénk tehát mi is, ha vendégeskedéseink alkalmával hasznos, szent és nem hiú, világi társalgást folytatnánk. Nagyban és hathatósan mozdítanánk elő ezzel a bűnösök megtérését, s mint sz. Dénes mondja, Isten előtt a legtetszőbb, legkedvesebb és legistenesebb dolgot művelnénk, minden egyebek felett.

Kiket értünk az egészségesek, betegek és kit az orvos alatt?

Egészségesek alatt azon igaz keresztényeket értjük, kik Isten akarata szerint élnek. Becses az ilyen élet nagyon, – szív és lélekkel törekedjünk tehát arra, hogy ezt elnyerhessük. – Betegek alatt a bűnösöket értjük, mert a bűn beszennyezi, megsebesíti és megöli a lelket; – beteggé teszi és megfosztja Isten kegyelmétől és tetszésétől. Nyomorult és ínséges a bűnös ember – beteg, milyenhez fogható a világon nem lehet. – Orvos alatt magát Krisztus Urunkat értjük, akiről a zsoltár (106:20) mondja: »Kibocsátja igéjét, (azaz Krisztus) és meggyógyítá őket«; ki hogy valóban az emberiség lelki és testi orvosa volt, számtalanszor bebizonyította. Bűnükben e lelki orvoshoz siessünk tehát, mert ő lelkünket meggyógyítja s visszaadja egészségét.

Mit jelentenek Urunk e szavai: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot«?

Azt, hogy Isten mindenek felett és első sorban irgalmasságot, azaz szeretetteljes és tiszta szívet, nem pedig az ezt nélkülöző forrásból eredő áldozatot kíván. A farizeusok pedig egyedül a küláldozatokra helyeztek fősúlyt, s úgy vélekedtek, hogy az Istennek bemutatott áldozattal együtt már ők is kedvesek Isten előtt, ha mindjárt az irgalmasságot nem gyakorolnák is, avagy ha szívük irigységgel és haraggal, gyűlölködéssel és kevélységgel lenne is telve. Urunk tehát figyelmeztetni és tanítani óhajtotta őket. Mi is mélyen lelkünkbe véssük e szavakat, s imádságainkban, áldozatainkban és cselekedeteinkben mindig a szeretetteljes szív, az irgalmasság tiszta érzete vezéreljen.

Mit értünk e szavak alatt: »Mert nem jöttem hívni az igazakat, hanem a bűnösöket«?

Azt, hogy Urunknak, mint Megváltónknak, első és legfőbb feladata a bűnösök megmentése, s csak azután az igazak hívása. Bizonyítják ezt Urunknak sz. Lukácsnál jegyzett következő szavai is: »Nagyobb öröm van a mennyben egy megtért bűnös fölött, mint kilencvenkilenc igazon, kik megtérés nélkül nem szűkölködnek.« De mert mindannyian bűnösök vagyunk, tehát mindnyájunknak szükséges bűnbánatot tartanunk, azért bűneink bocsánatáért buzgó és ájtatos imával kérjük az Úr Jézust és mennyei Atyját, a mi kegyelmes Istenünket – bevallva vétkeinket töredelmesen, – mert csak így nyerhetjük el azok bocsánatát.

Az Egyház imádsága.
Mindenható Isten! Kegyelmes Urunk! Ó, nyújts sz. Máté apostolod és evangelistád által nekünk segedelmet. Az ő esedezése és érdemei által add meg azt, amit saját tehetségünkkel tőled el nem nyerhetünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.

Goffine Lénárt premontrei szerzetes atya Katholikus oktató és épületes könyve,
Szent István Társulat, Budapest, 1903. 834.