Az ismeretlen szentség II. – A betegek kenetének hatásairól

Sorozatunkban a betegek kenetét mutatjuk be, amely talán a legrejtélyesebb szentség a hívek előtt. Mindezt nagynevű dogmatikusok munkái alapján kívánjuk megtenni, így a második részben Johannes Katschthaler alapos összefoglalóját közöljük a szentség hatásairól.

Az ismeretlen szentség I. – A betegek kenetének krisztusi eredete

Ezen szentség hatásai:

1. A megszentelő malasztnak növekedése és a szentség sajátos malasztja, vagyis azon működő malasztokra szóló jog, melyekkel a beteg lelkileg megkönnyebbül és megerősödik;
2. a bűnök bocsánata, ha ugyan vannak még megbocsátandó bűnök:
3. a bűnök maradványának, mindenekelőtt az ideiglenes büntetésnek, de a vétkezésre való gonosz hajlamoknak is, melyek az elkövetett bűnök gyakori cselekményeinek következményei eltörlése.

• Ilyenek pl. a rosszra való hajlam, a jóra való restség, az észnek a bűn következtében való elgyengülése, melynek az az eredménye, hogy az ember nem képes fölemelkedni a mennyeiekhez, szomorúság, életuntság, búskomorság és más ily aggasztó állapotok, melyek az elkövetett bűnök és azokra való visszaemlékezésből szoktak származni és melyekre az ördög ily pillanatban hevesebben bujtogat ezen szavak szerint: „Leszállott az ördög hozzátok és nagy az ő haragja, tudván, hogy kevés ideje vagyon.”¹

Ezen eredmények nagyobbak vagy kisebbek, aszerint, amint nagyobb vagy kisebb a készültség abban, ki fölveszi.

• Azonkívül megjegyezzük, hogy a bűnöket nem törli el, hacsak az illető beteg vagy a fölvevés pillanatában, vagy, ha eszméletlen állapotban van, a szentség fölvétele előtt, valami jó gerjedelmet nem ébresztett föl magában. XIV. Benedek² ezt írja: „Már pedig az utolsó kenetnek semmi eredménye sincs az illető beteg valami jó gerjedelme nélkül; mert sem a bocsánatos bűnöket el nem törli, hacsak legalább valamiképpen nem rosszallja azokat, sem a halálos bűnöket nem képes eltörölni, hacsak nem kárhoztatja azokat legalább tökéletlen bánattal, mely a bűnbánat szentségében a bűnök bocsánatára és az üdvösség elnyerésére szükséges„; ugyanezen véleményen van a többséggel Suarez.³ Mivel pedig az, ki eszméletétől és érzékeitől már meg van fosztva, ily jó gerjedelmeket bizonyosan nem kelthet föl.

4. A test meggyógyulása, ha a beteg lelki üdvére szolgál.⁴

Ugyanezen hatásokat jelzi IV. Jenő is az örményeknek adott határozatában, midőn így szól: „Hatása pedig az értelem meggyógyulása,⁵ s amennyiben a léleknek hasznára volt, magának a testnek meggyógyulása is;” nemkülönben a trienti zsinat is.⁶

• Ezen szókkal: „Ezen szentségnek továbbá haszna és hatása a Szentlélek kegyelme, kinek jósága folytán ezen kenet a bűnöket, ha vannak olyanok, melyektől még meg nem tisztult, eltörli és a bűn maradványait is megsemmisíti és a bűnös lelkét megkönnyebbíti és megerősíti, felébresztvén benne az Isten könyörületességébe vetett nagy bizalmat, mely által a beteg megkönnyebbülvén, a betegség fájdalmait és terheit könnyebben viseli, az ördög kísértéseinek, incselkedő bosszantásának könnyebben ellenáll: és ez alatt, ha lelke üdvére szolgált, testi egészségét is visszanyeri.” Idevágó ugyanazon ülés második kánona is: „Ha valaki azt mondaná, hogy a betegek szent kenete nem jár kegyelemmel, sem nem törli el a bűnöket, sem nem könnyebbíti meg a betegeket… az ki legyen közösítve.” ugyanazt olvassuk a római kátéban⁷ „Fejtsék ki azért a lelkipásztorok, hogy ezen szentség malasztban részesít, mely a bűnöket, főleg a kisebbeket, vagy, mint közönséges néven nevezzük, a bocsánatosakat eltörli; mert a halálos bűnöket a töredelem szentsége bocsátja meg. Mert ezen szentség kiválólag nem a nagyobb bűnök megbocsátására rendeltetett, ezt ugyanis csak a keresztség és a töredelem szentsége eszközlik. Másik haszna a szent kenetnek, hogy a lelket a bűn által okozott lankadtságtól és erőtlenségtől és a bűnnek minden többi maradványaitól megszabadítja… Mert az ember természetében fekszik, hogy az emberi dolgokban semmitől sem fél annyira, mint a haláltól. Ezen félelmet pedig fölötte növeli az elkövetett vétkek tudata, főleg midőn lelkiismeretünk súlyos vádja gyötör bennünket… Továbbá fölötte aggasztó azon gondolat, hogy nemsokára Isten ítélőszéke elé kell állnunk, aki rólunk legigazságosabb ítéletet fog hozni, úgy amint megérdemeljük… Hogy tehát a hívek elméje ezen aggodalomtól megmeneküljön, s lelkük áhítatos és szent örömmel teljék meg, ezt az utolsókenet szentsége eszközli.„

Az 1-re.

Jakab apostol azt mondja: „És megkönnyebbíti őt az Úr.” A görög szöveg azt mondja: ἐγερεῖ, fölemeli; néhány codex: megkönnyebbíti; I. Ince: föléleszti; mely szók mind egy dolgot és ugyanazt jelentik, tudniillik a malasztot, mely a lelket fölemeli, fölemeltetvén pedig a betegség kellemetlenségeit elviseli és üdvössége elleneivel bátran küzd.

A hagyományt illetőleg a sz. atyáknak és a szerkönyveknek már föntebb említett szavaira hivatkozunk, melyekhez még antiochiai Viktor eme szavait adjuk:⁸ „Az olaj többek között mind a munka nehézségeit könnyíti, mind a világosságot táplálja, mind vidámságot szerez” azaz, jelenti a megkönnyebbülést és az erőt.

E vélemény igazságát végre maga a józan ész is bizonyítja, tekintve a végcélt, mely a szentség rendeltetése. Mert ha Krisztus az egészséges embereknek több szentséggel segédeszközt nyújtott arra, hogy az ellenségek támadásai ellen sértetlenül megmaradjanak: akkor az utolsó kenet által segítségükre akar lenni a súlyos betegeknek, kik a közeli haláltól s a rögtöni ítélettől remegnek és kiket elkövetett vétkeik tudata gyötör: igen helyes tehát, hogy az által malasztot nyerjenek, mellyel megerősítve a betegség fájdalmait és nehézségeit örömest tűrjék, a rájuk bízott lelket, akármikor akarja Isten visszakérni, készek legyenek örömest visszaadni, miáltal, mint a trienti zsinat mondja, föléledjen bennük az Isten könyörületességébe vetett bizalom és a lélek megerősödjék, hogy az ördögnek és incselkedéseinek ellenállhasson.

Ezen hatásnak látható jele maga a szent kenet,⁹ mivel az az olaj mind a lángnak tápanyagot szolgáltat, vidámságot szerez, a fájdalmak enyhítésére nagyon alkalmas, az elfáradt test erejét visszaadja, mind pedig a birkózókat és a viaskodókat alkalmasakká szokta tenni a küzdelemre.

Sok hittudós azt állítja, hogy azon hatás, mely a megszentelő malasztnak és a szentségi malasztnak, vagyis ezen szentség végcéljához alkalmazott különös isteni segítségekre való jog növelésében áll, az utolsó kenet főhatása. Miért is azok az utolsó kenetet a remény szentségének nevezik, amely a levert lelket újra feléleszti és megerősíti, mint a bérmálást a hit és az Oltáriszentséget a szeretet szentségének nevezik.

A 2-ra.

Azt mondtam, hogy ezen szentség gyümölcse a bűnök és pedig elsősorban a bocsánatos bűnök eltörlésében áll; másodsorban pedig a halálos bűnökében is; ezt sz. Jakab szavai is bizonyítják: „És ha bűnökben van, megbocsáttatnak neki.” Bűnökről szól, nem téve semmi különbséget a bocsánatosak és a halálosak között, és mindjárt, a következő versben,¹⁰ bűnökről beszél, melyek az üdvösségtől fosztanak meg, tehát halálosak. Ugyanaz tűnik ki az utolsó kenet kiszolgáltatására előírt alakból, melyben kérjük Istent, hogy ezen szent kenet által bocsássa meg a betegnek, akármit vétkezett; ugyanazt mondják a hagyománynak eddig elősorolt bizonyítékai, melyekben ezen vélemény mindenütt föllelhető; továbbá azon szentatyák beszédmodorából is látszik, kiket föntebb említettünk; nem különben magából az észből, mely azt Isten szeretetteljes könyörületességétől az örök üdvösség legválságosabb pillanatában elvárja.

De azért nem kell azt gondolnunk, hogy ez által az utolsó kenet a bűnbánat rovására van. Mert a szent kenet, amennyiben a halálos bűnök bocsánatát eszközli, a bűnbánat szentségének, hogy úgy mondjam, függelékét és kiegészítő részét képezi,¹¹ mely a gyónásban talán felmerült hiányokat pótolja, t. i. eltörli a bűnöket, melyeket a beteg a gyónásból vagy feledékenysége folytán kihagyott, vagy amelyeket betegsége miatt nem gyónhatott meg, vagy nem tudta, hogy azok halálos bűnök. Ha pedig valaki, hirtelen támadt betegsége miatt, vagy eszméletlen állapota miatt, a szent gyónás előleges elvégzése nélkül veszi föl az utolsó kenetet: azt állítjuk, hogy az ilyen ember halálos bűnei, föltéve, hogy legalább tökéletlen természetfölötti bánata van, csak másodsorban törültetnek el és tekintettel a bűnbánat szentségére, ha tudniillik a betegnek legalább szívében megvolt a gyónás után való vágy: sőt azt hiszem, hogy nem közvetlenül, hanem csak közvetve, t. i. úgy, hogy ha a beteg meggyógyul, kötelessége azon bűnöket meggyónni. ¹²

Különben a szentség ezen hatása csak feltételes, amit már az apostol szavai is kifejeznek: „Ha bűnökben van.”

A 3-ra.

Ami a bűnök maradványait illeti, amennyiben azok az észnek, az előbb elkövetett bűnökből származott szellemi gyengeségében, nemkülönben az ördög incselkedéseiben stb, állanak, hogy ezeket az utolsó kenet eltörli, világos azokból, amiket az első ponthoz irtunk, t. i. a végcélból, melyre az utolsókenet rendelve van. Az pedig, hogy a még hátralevő ideiglenes büntetések is elengedtetnek, némileg abból bizonyítható be, hogy az utolsó kenet leginkább, magában tekintve, azon célra van rendelve, hogy az embert előkészítse a mennyei dicsőségre s azért távolítsa el azon akadályokat, melyek a dicsőség elnyerésében útját állják.

Már pedig nemcsak a bűn maradványa, hanem a bűnnek még el nem engedett büntetése is akadályozza a dicsőségbe való belépést.¹³

A 4-re.

Az utolsó kenet a test egészségét eszközli az apostol szavai szerint: „A hitből jött imádság megszabadítja (σώσει) a beteget.”¹⁴

A trienti zsinat pedig föltételesnek mondja ezen eredményt, ha tudniillik a lélek üdvösségére szolgál; mert a test egészsége sem feltétlenül a legjobb jó, és a szentségek sincsenek közönségesen a külső kegyelmek szerzésére rendelve.

• Az utolsó kenet ezen hatást valószínűleg a véghezvitt cselekmény folytán eszközli, hanem észrevétlenül és rendes úton, segítvén t. i. a természet erőit. Azért ezen eredményben nem részesülnek azok, kik ezen szentséget mindaddig föl nem veszik, míg a betegség annyira erőt nem vesz rajtuk, hogy meg sem gyógyulhatnak, hacsak csodálatosan nem. Bellarmin azt kérdi,¹⁵ miért kapják vissza manap oly kevesen egészségüket ezen szentség által? és ezt feleli: Mert elmulasztják fölvételét, míg az élethez való minden reménységüket el nem vesztik és nem gyógyulhatnak meg, csak csoda által.

Johannes Katschthaler: Ágazatos hittan V.
– A szentségekről II.
Ford: dr. Kiss János, Budapest, 1898. 188-193.

1. Jelen. 12, 12. ↩︎
2. de synod. dioec. 1. 8. c. 7. n. 3. ↩︎
3. n. 22. ↩︎
4. V. ō. az utolsó kenet ezen hatásait, illetőleg sz. Tamást, Summ. Theol. P. 3. Suppl. qu. 30.; ugyanannál, Seut. 4. dist. 23. qu. 1. a. 2.; Suarez, i. m. disp. 41. sect. 1.; XIV. Benedek, 1. h.: Ferraris, Prompta Bibl., Extrem. Unct. n. 45. s köv.; De Augustinis, i. h. 393. s köv, old. ↩︎
5. Ezen szavak: az értelem meggyógyulása mindazon hatásokat magukban foglalják, melyeket az 1., 2. és 3. szám alatt előszámláltunk. Nagyon helyesen mondja a pápa, hogy az értelem meggyógyulása: mert az utolsó kenetben nyert malaszt valóban az elmét gyógyítja meg, elűzvén a bűnöket, melyekre akad, eltörölvén a bünöknek maradványait is, és természetfölötti módon megerősítvén az észt. ↩︎
6. 14. ülés, de Extrem. Unct. 2. foj. ↩︎
7. i. h. n. 14. ↩︎
8. Ad cap. 6. Marci (Mignenél. C. Th. 24. k. 106. old.). ↩︎
9. Különben az utolsó kenetnek nemcsak ezen fő hatását jelképezi ezen szentség anyaga, t. i. az olajjal való megkenés, hanem a többit is, melyeket említettem: mert amint az olaj megtisztít (azért kenték Ahasver király számára rendelt szűzeket hat hónapig mirhaolajjal), úgy ezen szentség is megtisztítja a lelket, a bűnök maradványait, azaz a bocsánatos bűnöket és a bűn büntetését eltörli; amint az olaj gyógyít (ezért a samaritanus bekötvén annak sebeit, ki a latrok kezeibe került, olajat és bort öntött bele, hogy meggyógyuljon), úgy ezen szentség a test egészségére is kihat; amint az olaj erősít (azért a viaskodó bajnokok olajjal kenték be magukat), úgy ezen szentség is különösen az utolsó és legveszélyesebb halálküzdelemben erősíti meg az embert; amint az olaj fölvídámít (a zsoltár szerint: „Azért kent föl téged az Isten a te Istened vigasság olajával társaid fölött), úgy ezen szentség is annál nagyobb örömet szerez, minél nagyobb reményt táplál az örökkévaló boldogság és öröm elnyerésére.” ↩︎
10. «Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, Lozy üdvözüljetek… Jak. 5., 16 ↩︎
11. Borrom. sz. Károlynál olvassuk, Instruct. de Sacram. Extr. Unet. (Act. concil. Mediol. 1. k. 449. old.): „Ezen szentség haszna és eredménye az, hogy eltörli a bűn maradványait, a bűnbánat szentségét mintegy kiegészíti. A marad-ványok alatt azon bűnöket értjük… melyek más szentségek fölvétele után még megmaradnak. Mert megtörténhetik, hogy a bűnös elfelejtette vagy más ozból nem gyónhatta meg s igy halálos bún marad fön; melynek eltörlésében ezen szentségnek megvan a hatása, mely szerint lehetséges, hogy aki máskülön-ben elkárhozott volna, ezen szentség fólvételével üdvözül.” ↩︎
12. V. 6. sz. Tamást, Contra Gent. 1. 4. c. 73. ugyanannak, Summ Theol. P. 3. qu. 30. a. 1.; Liebermann, Inst. theol. Extr. Unet. a. 2. §. 3. Hogy azokat, amiket a halálos bűnöknek az utolsó kenet szentsége által való megbocsátásáról mondottunk, félre ne értsük, jó lesz fölhozni, amit Suarez nél olvasunk, i. h. disp. 41., sect. 1. n. 19., tudniillik: A módot illetőleg miképen történik ez, óvakodni kell a szélsőségektől. Mert először nem hiszem. hogy ezen szentség tökéletes bánatra indítsa azt, aki a bűnbánat szent-sége nélkül, tudva és akarva, egyedül és tökéletlen bánattal bűnbánat szentsége nélkül járul ezen szentséghez; még akkor is, ha nem tőle függ a gyónás, de meg nem gyónhatik; mert legalább is annyi tőle függ, hogy bánattal járuljon hozzá: ugyanis mindig lehet bánatot ébreszteni, és magától érthető, hogy erre kötelezve van, s amint föltételezzük, nem menti ki sem a tudatlanság, sem ezen szentség, mert ez, magától érthető, elevenek szentsége, jóllehet a gyengélkedőké és azért föltételezi a malaszt állapotát s nem is azért van rendelve, hogy első-sorban egyenesen azt eredményezze; tehát ezen szentség rendeltetése ellenére tesz az, ki jól tudja, hogy lelkileg holt, azaz, halálos bűnben van, mégis fölveszi, ámbár tökéletlen bánatot ébresztve. Ugyancsak, a bűnbánat és keresztség szent-ségére való tekintet nélkül, a természeti parancs is tökéletes bánatra kötelez: mert az önmagában véve szükséges eszköz a bűnbocsánatra, melynek szükse gessége nem szűnik meg, haesak más eszköz nem akad, mely első sorban önmagában véve azon célra van rendelve, amit ezon szentségről, valamint a többiről sem lehet mondani; mert különben ezen szentség magában véve azon célra volna rendelve, melyre a bűnbánat, t. i. a bűnbocsánatra, ami teljességgel nem áll. Végre ezt hangoztatja Jakab és a trienti zsinat azon föltételes meg-jegyzésében: „Ha bünökben van stb., ami, mint említettük, leginkább a halálos bűnökre vonatkozik: az lett tehát kijelentve, hogy ezen szentség csak a rejtekben maradt bűnök és veszélyek miatt van rendelve, s nem, mintha magában véve bűnös állapotban szabad volna ezt fölvenni.”
    „Innét van, hogy önmagában, szükséges a malaszt állapotában való lét és következőleg az, aki tudja, hogy halálos bünben van, előbb vagy méltóképen gyönjék meg, vagy ha nincs gyóntató, legalább bánatot indítson; esetleg pedig elég a tökéletien bánat egyedül is, csak biztos legyen, hogy a tökéletes bánat elhagyásával nem követ új bűnt. Magát pedig akkor mentheti, ha, vagy minden bizonynyal azt hiszi, hogy az ő tökéletlen bánata, tökéletes, vagy szentül meg van győződve, hogy eléggé el van rá készülve, vagy és ekkor bizonyosan, ha mikor neki a szentséget kiszolgáltatják, eszméletlen állapotban van; mert akkor maga a szentség fölvétele által tényleg nem vétkezhetik: azért, ha tökéletlen bánatot ébresztett, midőn eszméletét veszítette, kétségkívül üdvözül. Mert ezen állapotot a legutóbb tanusított előkészület szerint kell meg ítélni, mert azt véljük, hogy erkölcsileg abban maradt. Azért, ha épenséggel semmi bűnbánat nem előzte volna meg, az illető nem volna méltóképen elkészülve a szentség gyümölcsében való részesülésre, mert azt kell feltételeznünk, hogy erkölcsileg még mindig bünben akart maradni: ellenkezőleg, ha tökéletlen bánat előzte meg mint mondva volt.”
    ↩︎
13. Különben, hogy mennyi büntetést enged el ezen szentség, ugymond Suarez, i. h. n. 17., „Isten tudja. Mégis azt hiszem, nem kell azt mondanom, hogy a büntetést mindenestül elengedi mindjárt, mint a keresztségben; ugyanis semmi okunk nincs arra, hogy ezt állítsuk és az igazsággal és a tisztítótűz szükségességével sokban ellenkezik, hol a hivők is sokat szenvednek ezen szentség felvétele után, ami nem történnék, ha ezen szentség az egész büntetést eltörölné… Tehát azt mondom, hogy elengedi ugyan a büntetést a véghez vitt cselekmény folytán s az illető készültségéhez és ájtatosságához mérten, de épen azért nem mindig engedi el az egészet.” ↩︎
14. A szentatyák nyilatkozatait olvasd és De Sainte Beuvenél, Extrem. Unet. disp. a. 4. (Migne, C. Th. 24. k. 106. old.).
    ↩︎
15. De arte bene moriendi 1. 2. c. 8. ↩︎