Nagy Szent Gergely: Hogyan intendők a testi bűnt már ismerők, és hogyan az attól még mentesek?

Alább a morálteológia és a biblikum kiemelkedő egyháztanítójának, Nagy Szent Gergely pápának írása olvasható. A szentírási idézetekkel gazdagon tűzdelt szövegben összehasonlítja a testi bűnökben bukdácsolókra, valamint az ilyen bűnöktől mentes emberekre leselkedő veszélyeket, valamint hogy miként lehet őket motiválni, kitartásra buzdítani.

Másként kell meginteni a testi bűnt már ismerőket és másként az attól még menteseket. Figyelmeztetendők a test bűnében elbukottak, hogy legalább hajótörésük után meneküljenek a tengertől s bukásuknak már ismert veszedelmétől rettegjenek, nehogy elkövetett bűnözésük után irgalomból életben maradván, gonoszul ismételt bűnükben meghaljanak.

Azért szól az Írás a vétkező és a bűnnel soha fel nem hagyó lélekhez: „Homlokod olyan lett, mint a parázna asszonyé, nem akartál pirulni.” (Jer 3,3) Inteni kell tehát őket, vigyázzanak, hogyha a természettől kapott adományokat csorbítatlanul megőrizni nem akarták, legalább a támadt szakadásokat foltozgassák.

Fontolják meg, menyien vannak a hívek nagy sokaságában, akik mind magukat sértetlenül megőrzik, mind másokat megtérítenek tévelygésükből. Mit tudnak tehát mentségül felhozni, ha mások sértetlenül maradván, jómaguk még bukásuk után sem javulnak? Mit fognak szólni, midőn sokan másokat is hoznak magukkal e mennyországba, ők pedig még egymaguk sem állhatnak a várakozó Úr elé. Inteni kell tehát őket, hogy korábbi vétkeiket gondosan latolgassák, a fenyegető bűnveszélyt pedig kerüljék. Azért idézi e világ romlott elméinek emlékezetébe a régi bűnöket az Úr a próféta által Júdea hasonlatában, hogy a jövő időben szégyenkezzenek magukat bűnnel beszennyezni, mondván: „Ezek paráználkodtak Egyiptomban, ifjúságukban paráználkodtak; ott fogdosták emlőiket és rontották meg ifjú keblüket.” (Ez 23,3) Egyiptomban puhulnak meg az emlők, midőn az ember lelkének vágyóképességét a világ tisztátalan kívánságai hatalmukba ejtik. Egyiptomban hervadnak el a szüzesség emlői, midőn a még ép természeti ösztönt az ingerlő érzékiség rombolása megfertőzi.

Inteni kell a testiség bűnének ismerőit, vegyék észre helyes meglátással, mily nagy jóakarattal öleli keblére az Úr azokat a bűnösöket, akik visszatérnek hozzá, amint a próféta mondja: „Ha a férj elbocsátja feleségét, s az elválik tőle, és más férfiúhoz megy feleségül, vajon visszatérhet-e még hozzá? Vajon nem lesz-e tisztátalan és megfertőzött az az asszony? Te pedig sok szeretővel paráználkodtál! Mégis térj vissza hozzám, úgymond az Úr.” (Jer 3,1) Íme, itt a paráználkodó és elhagyott asszonyra vonatkoztatott igazságos ítéletről van szó, ezzel szemben, ha mi megtérünk, nem a szoros igazságban, hanem siralomban lesz részünk.

Amiből vonjuk le a következtetést: ha bűnbeesésünk után ilyen kegyes irgalmat kapunk, mekkora gonoszságot követünk el, ha a bűnhöz ismét visszatérünk? és mekkora a megbocsátása a bűnösökkel szemben annak, aki még a bűnbeesés után sem szűnik meg hívogatni őket?

A vétkezés után a visszahívott bűnös iránt való irgalmasságot igen jól szemlélteti a próféta, midőn a rossz útra tértnek ezt mondja: „És szemed látja majd oktatódat; Füled meghallja a mögötted állá figyelmez.tetőnek szavát.” (Iz 30,20-21) Isten ugyanis, midőn még a paradicsomban tartózkodott a szabad akaratát épségben bíró ember, szemtől-szembe intette az emberi nemet, értésére adván, mit szabad s mit nem szabad cselekednie. Az ember azonban hátat fordított Istennek, midőn gőgösen megvetette annak rendelkezését.

Isten mindazonáltal nem hagyta el a kevélykedőt, hanem hogy a jóra visszairányítsa, törvényt adott neki, jóra oktató vezetőket küldött, s halandó testünket magára öltvén, Őmaga megjelent közöttünk.

Mintegy háttérben állván figyelmeztetett bennünket, Ő a megvetett, s kegyének visszaszerzésére szólított fel bennünket. Amit pedig általában el lehet mondani mindenkiről, azt következésképen lehet állítani külön-külön minden egyesről. Mintegy Isten előtt állva veszi ugyanis mindenki az ő intéseit és parancsait, midőn a bűn elkövetése előtt az isteni akarat ismeretével rendelkezik. Színe előtt állani ugyanis annyi, mint őt bűntevéssel még meg nem vetni. Ha pedig valaki elhagyván az ártatlanság díszét a gonoszság útjára tér, hátat fordít Istennek. De íme most, még így, hátunk mögé kerülve is integet Isten, hogy rávegyen a hozzá való visszatérésre. Az eltértet visszahívja, a bűnöket nem tekinti, a visszatérőt hevesen fogadja karjaiba. Hátunk mögül halljuk tehát a szót, midőn a minket hívó Úrhoz legalább a bűn elkövetése után visszatérünk.

S ha már az Úr fenyítő igazságosságától nem félünk, legalább kegyes hívása térítsen észre bennünket; mert midőn megvettetése ellenére is még mindig hívogat bennünket, már igen naggyá duzzad az a gonoszság, amellyel őt megvetjük.

Ellenben a testi bűnöket nem ismerők intendők, hogy annál inkább féljenek a mélybe zuhanástól, minél magasabban állanak. Figyelmeztetendők annak a felismerésére, hogy minél kiemelkedőbb helyen állnak, annál sűrűbben érik az ellenfél nyilai. Az ilyent, aki azt hiszi, hogy nehezebben győzik le, hevesebb támadás szokta érni; s annál elviselhetetlenebbnek véli a legyőzetést, mivel látja, hogy a testileg gyarlók tábora harcol ellene.

Figyelmeztetendők, hogy mindig az örök jutalom lebegjen szemük előtt s akkor kétségtelenül örömmel fognak az ellenük támadó kísértésekkel megküzdeni. Mert ha az örökkétartó boldogságra irányul a tekintet, könnyen elviselhetőkké válnak a földi élet megpróbáltatásai. Hallják csak, mit mond a próféta: „Mert így szól az Úr a heréltekhez: Akik megőrzik szombatjaimat, És azt választják, ami nekem tetszik, És megtartják szövetségemet, Azoknak helyet adok házamban és falaim közölt; És fiúknál, leányoknál többet érő nevet.” (Iz 56,4-5) Azok ugyanis a heréltek, akik a test indulatait megzabolázva, kitépik szívükből a gonosz élet kedvelését.

Az Atyának irántuk való megbecsülése eléggé kitűnik abból, hogy az Ő házában vagyis az örökkévalóság honában még a fiaknál is nagyobb a megbecsülésük. Figyeljenek csak, mit mond Szent János: „Ezek azok, akik nem fertőztették meg magukat asszonyokkal, mert szüzek. Ezek követik a Bárányt, amerre csak megyen.” (Jel 14,4) És olyan éneket énekelnek, amelyet senki sem énekelhet, csak ez a száznegyvennégyezer. Különösképpen kiválasztatni arra, hogy valaki a Bárány előtt énekeljen, annyi, mint minden más hívőt megelőzve, Vele örvendezni a test ártatlansága miatt. Hallják a test bűneit nem ismerők, mit mond maga az Igazság erről a testi sértetlenségről. Nem mindenki fogja fel ezt az igét, hanem akiknek megadatott. (Mt 19,11) Azzal jelezte magasztosságát, hogy tagadta annak jelenlétét mindenkiben; midőn azt mondja, hogy nehéz azt fölfogni, ezzel jelzi hallgatóinak, hogyha fölfogták, nagy gyöngédséggel őrizzék.

Intendők tehát a test bűneit meg nem tapasztalók, hogy bár a szüzesség értékesebb a házas életnél, mindamellett ne tartsák magukat többre a házasoknál; ezzel mind a szüzességnek megadják az elsőséget, mind pedig önmagukat megalázzák, s így nem veszítik el azt, amit nagyobbra becsülnek, viszont az üres felfuvalkodástól megőrzik önmagukat.

Inteni kell őket, figyeljék meg, hogy a világiak magatartása sokszor megszégyeníti az önmegtartóztatók életét, minthogy amazok olyat is tesznek, amire nem kötelesek, ezek pedig még rendes hivatásuk teljesítésére sem sarkallják magukat. Ezért jól mondja a próféta: „Pironkodjál Szidon, mondja a tenger.” (Iz 23,4) Mintegy a tenger pirongatja Szidont, midőn a világban élőknek, a viszontagságok hullámain hányódóknak életét összehasonlítják azokéval, akik szilárdaknak és inghatatlanoknak látszanak, s ennek ellenére, ez utóbbiak viselkedése érdemel elítélést.

Gyakran ugyanis egyesek a testi bűnök után visszatérvén az Úrhoz, annál buzgóbbak a jóban, minél kárhoztatandóbb bűnösöknek ítélik magukat. Nem egyszer pedig az olyan, aki sértelenül megőrizte teste ártatlanságát, mivel alig talál magában siratni valót, azt hiszi, hogy neki teljesen elég élete ártatlansága, s ezért nem gyújtja szívét lángolásra a buzgalom heve.

S gyakran megtörténik, hogy kedvesebb lesz Isten előtt a bűn után szeretettől hevülő élet, mint az önbiztonságában tespedő ártatlanság. Ezért is szól így a Bíró: „Megbocsáttatott az ő sok bűne, mert nagyon szeretett.” (Lk 7,47) És ismét: „Nagy öröm lészen mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akiknek nincs szükségük bűnbánatra.” (Lk 15,7) Ezt tapasztalásból még könnyebben megértjük, ha saját lelkivilágunk állásfoglalását mérlegeljük. Mert íme, mi is jobban szeretjük azt a tövissel benőtt földet, amely felszántás után gazdag gyümölcsöt hozott számunkra, mint amelyen nem volt ugyan egy szál tövis sem, de megművelés után is csak szegényen terem.

Inteni kell a testi bűnökbe nem esetteket, magasabbrendűségük érzetében ne higgyék magukat többnek másoknál, mivel nem tudhatják, mennyivel jobb azoknak az élete, akik alattuk állanak. Az igaz Bíró értékelésében ugyanis a cselekedetek minősége megváltoztatja az embercsoportok érdemeit. Mert a dolgok képletét tekintve, ki ne tudná, hogy a drágakövek birodalmában a karbunkulus előbbrevaló a jácintnál. S mégis az égkékszínű jácintot többre tartják a halványszínű karbunkulusnál: mert amit a jácintnál megtagadott a természet rendje, azt kipótolja kellemes szépsége; a természet rendje szerint előbbre helyezett karbunkulust pedig színének minősége rúttá teszi.

Így előfordul az emberek társadalmában is, hogy a magasabb osztályban rosszabbak vannak, az alacsonyabban viszont nemesebbek; mert ez utóbbiak példás életükkel a külső helyzetük adta szint fölé emelkednek, míg amazok magas állásuk érdemét, nem támasztván alá erkölcsi magatartásukkal, csökkentik.

Nagy Szent Gergely: Regula pastoralis, 28. fejezet
Ford.: Félegyházy József