XII. Piusz hat intelme a fiatal nőknek

Alább XII. Piusz pápa leányokhoz intézett beszédeiből adunk közre hat rövid gondolatot az alábbi témakörökben: A leány új arca; Természetesség és finomság; A fiatal leány jellemvonásai; A leányifjúság veszélyei; Mindennapos rendetlenségek; A leány védelme.

A leány új arca.

Az élet új arculatával együtt a leányifjúság magatartása is megújult. Állandó a kapcsolata a világgal, a mai világgal, a zűrzavaros világgal, s nagyobb elfogulatlanságot, határozottságot, mondhatnók, férfiasságot adott jellemének. Kötelességeinek, felelősségének tudata egyúttal nagyobb őszinteséggel és merészséggel ruházta fel.

Ez az új életszemlélet talán rossz lenne? Nem, önmagában véve nem rossz, de rendszerint nem jár veszélyek nélkül. A fiatal leány új magatartása sem rossz önmagában. Ez az elfogulatlanság, mely a jelen életkörülmények következménye, megfelelően féken tartva és helyes felfogásban inkább erősségnek mondható. Ha a rendes határok között tartják és jól irányítják, fegyverül szolgálhat: védőfegyverül a személyes veszedelmek, hódító fegyverül a másokat érintő veszedelmek ellen. Értelmes, szerény és udvarias magatartás lehet, mely nem szakít az erénnyel, nem sértő, nem megalázó, hanem összeegyezteti a megbecsülést, a csodálatot s a szeretetet.¹

Természetesség és finomság.

A fiatal leány lehet modern, sportolhat, lehet bájos, természetes és finom, de anélkül, hogy követné az egészségtelen divat durvaságát, őrizze meg szívét mesterkéltség nélkül, lelke legyen, mint a tükör, tekintetét ne homályosítsa el árnyék sem kívül, sem belül, de legyen egyszersmind tartózkodó, őszinte és nyílt.²

A fiatal leány jellemvonásai

A modor fesztelensége, az erős, önérzetes lélek: mindez nem adja meg a nő, a leány igazi természetét. A leány mindig érzékeny, befolyásolható marad, bár sokszor nem is gondolja, nem is sejti ezt. Sőt, olykor annál inkább enged lelke féktelen indulatainak, minél több oka lenne az óvatosságra és tartózkodásra.

Alkatában megőrizte ösztönös nagylelkűségét, mely teljes önátadásra készteti és serkenti s amely, ha nem őrködik figyelmesen, meggondolatlan lelkesedésbe, mértéktelen szenvedélybe, végzetes oktalanságokba taszítja. Ebben a világban, amelyben jár, amelyben él, nem szabad megfeledkeznie arról, hogy másokból sem veszett ki az emberi természet s hogy őbenne is megvannak az első paradicsomi bukás ösztönző erői!³

A leányifjúság veszélyei

A rossz gyökér hajtása sohasem szűnt meg uralkodni az emberek szívében: kevélyebb lesz tőle a gőg, merészebb az érzékiség, mohóbb a bűnös kívánság.

Egyre több a botrány, a csábítók, a megrontók és megrontottak készakarva, kiszámítva előidézett botránya; az akaratlan, de nem kevésbé veszedelmes botrány, a szenvedélyes, gyenge, nemtörődöm, ostoba emberek botránya, akik nem mérlegelik egy szó, egy tekintet, egy lépés, egy engedmény következményeit,

úgy viselkednek, mint a kisgyermekek vagy a verebek az utcán, kilőnek egy nyilat, mely talán megöl, vagy legalábbis egész életére megsebesít egy emberi szívet. És mégis elkerülhetetlen, állandó feladatunk ezen az ösvényen haladni, a tövisek között járni, ebben a világban élni és boldogulni vele.⁴

Mindennapos rendetlenségek

Nem szándékozunk itt nyomon követni a szemünk előtt lejátszódó rendetlenségek szomorú és nagyon is ismert képét: a hiányos öltözködést, mely mintha inkább arra készült volna, hogy felfedje azt, amit takarnia kellene; a sportolást, mely olyan öltözködési móddal, felkínálkozással, „pajtáskodással” jár, amely még az elengedhetetlen szerénységgel sem egyeztetheló össze;

a táncokat, előadásokat, felolvasásokat, olvasmányokat, képeket, diszítményeket, amelyeknél a szórakozás és a tetszés vágya igen súlyos veszedelmek okozója lesz.⁵

A leány védelme.

Ma, midőn oly sok fal omlott össze jó és rossz között, ma, szeretett leányaim, nem várhatjátok többé kívülről védelmeteket. A sorompó, mely még megmaradt, nem kívületek, hanem bennetek van. Páli Szent Vince oly kedvesen mondja a Karitász első leányainak: „Ti nem követhetitek a régi apácák életét: a ti kolostorotok a város utcái, a ti klauzúrátok az engedelmesség, a ti rácsotok az istenfélelem, a ti fátylatok a szent szerénység.”

A szentnek e szavai nem érvényesek-e bizonyos mértékben számotokra is, keresztény leányok és asszonyok? Nektek is járnotok kell a város utcáin; nektek is védekeznetek kell erényetek korlátjával és fegyverével; s felhasználhatjátok erre határozottságotokat, egyenes beszédeteket, magatartásotokat is.

Az utcán, összejöveteleken, üzletekben, gyárakban, hivatalban, egyetemen, könyvtárban egy – ha szükséges – kemény szó megszabadíthat a vakmerő tolakodótól; kacagásod elriaszthatja az alkalmatlan követelőzőt; kezed bájos mozdulatával tűzbe vagy sárba dobhatod a veszedelmes képet, folyóiratot, a pocsolyából született könyvet, hogy soha ki ne juthasson onnan.⁶

Az eszményi leány. Szerk.: Kőműves Éva
Szalézi művek, 1944. 9-15. old.

1. XII. Pius pápa beszéde az „Alba” folyóirat leányolvasóihoz, 1942. május 17-én. ↩︎
2. Beszéd az Actio Catholica leányifjúságához 1940 okt. 6-án. ↩︎
3. Beszéd az „Alba” leányolvasóinak, 1942 május 11-én. ↩︎
4. Uo. ↩︎
5. A Szentatya beszéde a római leányifjúság előtt, 1941 május 22-én ↩︎
6. XII. Pius pápa beszéde az „Alba” leányolvasóihoz 1942 május 17-én. ↩︎