A kispolgári istentelenség szimptómái II.

Újabb több mint százéves írás, amely metsző élességgel mutatja be korunk „értelmiségét”. Most Vass József pap-miniszter szövegében ismerünk rá az álművelt istentelenségre és az erkölcsi züllésre – a múltkori Lendvai István által jegyzett írás hangvételét folytatva -, amely ma még aktuálisabb, mint amikor a szöveg született.

***

Mikor azonban a kultúremberiség hosszú béke idejét éli s eszével és feltaláló képességével a földön igen kényelmesen berendezkedik, mikor fényes és csillogó kereteket csiszol maga köré és igen sok gondot fordít testének kívánságaira, érzékeinek kielégítésére, mikor az életnek becsületes és természetes nehézségeitől rettegni kezd s munkát, önmegtagadást, halált elrejt maga elől, hogy ne is lássa őket, akkor két dolog történik.

Az egyik az, hogy az így elkényelmesedett ember nem akar többé komoly dolgokról gondolkozni, a másik az, hogy – különösen az újságokban –

száz- és ezerszámra keletkeznek apró, törpe bölcselkedők, akik az igazi bölcselkedők asztalairól lehulló morzsákat felszedegetik s azokat meg nem értve, elferdítve, akarattal megrontva a gondolkozásra lusta, úgynevezett nagyközönségnek feltálalják.

Az igazi bölcselők ilyenkor kimennek a divatból. Könyveik a könyvesboltok polcain pókhálóruhába öltözködnek, az apró, hígvelejű, sokszor pénzért ferdítő okoskodók írásai ellenben az újságok révén a lelkek millióiba behatolnak.

S mivel a gondolkozni nem akaró közönségnek nincs kritikája, ezen bölcsésztörpék és filozófia-vajákosok vakmerősége sem határt, sem mértéket nem ismer; lesipuskás módra egyszerűen belelövöldöznek a világ és élet nagy kérdéseinek szent őserdejébe, kávéházak márványasztalain írnak igen magasrendű ostobaságokat dolgokról, amelyekhez szent áhítattal közeledik az igazi tudós; ítélkeznek éretlen tyúkeszükkel problémákról, intézményekről, emberekről, Istenről, túlvilágról, bűnről, erényről, csak azért, mert még van tintájuk, papirosuk, s mert van újság, ahol szamarak és malacok szívesen látott vendégek.

Egyik régi görög bölcs példájára én is szívesen kacagnék ezen felfuvalkodott kultúrbékákon, ha azt nem kellene látnom, hogy az úgynevezett művelt nagyközönség nagy része lábaikhoz telepszik és siratni való készséggel be is veszi tálalásaikat. Sőt azt is meg kell állapítani, hogy valóságos iskolájuk van, követőik vannak, híveik vannak, tekintélyük van, ők a hangadók, aminek következtében a nagyközönség ama részének egész felfogása lapossá módosult, anyagivá süllyedt, a bűnt bizonyos izgató fényességben látja, az erényt, a becsületet, a jellemet, a következetességet, a vallásos életet, a tisztaságot pedig kikacagja.

Az asszony, aki férjét megcsalja, szerintük ügyes jukker-asszony, aki természetes jogait érvényesíti; a leány, aki félmeztelenen jár az utcán, otthon meg füstölgő cigarettával fogai között férfiakat is megpirító trágár beszédeket mond és hallgat, modern, felvilágosodott leány; a férfi, aki, ha görbén néznek rá, párbajozik, szava azonban nem ér egy ütet taplót, becsülete rongyos, mint a cigány-ködmön, ügyesen csal és sikkaszt, szerintük mocsoktalan gavallér.

A vallás bigottéria, vagy pedig divat, illik néha-néha néhány percre templomba menni, egy-egy divatos szónokot meghallgatni. Többre azonban az ilyen vallásosságból nem telik.

dr. Vass József: Magyarok vigasztalása
Szent István Társulat, Budapest, 1916. 68-70.