A gitáros mise a megtestesült boomerség

Az internetes szlengként elterjedt „boomer” kifejezés a korosztályon túl már egy viselkedésformát, gondolkodásmódot is jelent. A gitáros mise pedig mind a kettő kritériumainak megfelel.

A „boomer” szó eredetileg egy nemzedéket jelölt, de internetes szlengben új értelmet is kapott, ami nem születési évet, hanem magatartásformát jelez.

A boomer ma az, aki esetlenül próbál szót érteni a fiatalabb generációkkal, félreérti a trendeket, görcsösen próbál „jó fej” lenni, és ezzel végül inkább szekunder szégyent vált ki, mint valódi kapcsolódást.

Nem rosszindulat vezérli, hanem téves diagnózis: azt hiszi, hogy a korszerűség egyenlő a formabontással, az alkalmazkodás pedig egyenlő az önfeladással. Ebben az értelemben a gitáros mise nem pusztán egy liturgikus forma, hanem egy lelki attitűd megtestesülése.

A „boomer misszió”

Az Egyház mindig missziós volt: Krisztus parancsa, hogy minden nemzetet tanítvánnyá tegyen. A kérdés soha nem az volt, hogy megszólítjuk-e a fiatalokat, hanem az, hogyan.

A boomer hozzáállás ott jelenik meg, amikor a progresszív klerikusok nem a fiatalok valódi vágyait keresik, hanem azt képzelik, hogy tudják, mire van szükségük: egy kis „lazaságra”, gitárra, mosolygós dalokra, közvetlen hangulatra. Ez a gondolkodás abból indul ki, hogy a fiatal ember elsősorban szórakozást, közösségi élményt és érzelmi megerősítést keres.

Holott a tapasztalat egyre inkább azt mutatja, hogy sok fiatal éppen az ellenkezőjére vágyik. Nem még egy klubhangulatú térre, hanem valamire, ami nem hasonlít semmi másra az életében. Nem horizontális élményre, hanem vertikálisra. Nem arra, ami „olyan, mint mi”, hanem arra, ami „más, mint minden más”.

A gitáros mise generációs értelemben is megfelel a boomer kritériumnak: stílusában és esztétikájában többnyire a hetvenes–nyolcvanas évek ifjúsági világát tükrözi. Ami akkor lázadónak és újnak számított, mára muzeális lett. A „modern” forma itt nem a jelenhez, hanem egy lassan fél évszázada letűnt évtizedhez igazodik.

Szellemi értelemben pedig azért boomer, mert egy félreismerésen alapul: azt feltételezi, hogy a fiatalok azért nem jönnek templomba, mert túl „komoly” és túl „régi” a liturgia. Ezért megpróbálja azt fiatalosítani. Csakhogy sok fiatal éppen a hagyományos liturgiához vonzódik: a csendre, a rendtartásra, az ősi nyelvre, a transzcendensre. Nem azért, mert régimódi, hanem mert nem a világról szól, hanem Istenről.

Paradox módon tehát a modernizmus boomer módon közelít a fiatalokhoz, amikor a gitáros misét erőlteti: nem hallgatja meg őket, hanem egy saját elképzelést próbál rájuk erőszakolni arról, mi lenne számukra vonzó.

A fiatal boomerek

A boomer azonban nem csak időseket jelent. Léteznek fiatal boomerek is, pontosan azok, akik a szó szleng értelmében viselkednek így.

A gitáros miséhez vonzódó fiatalok egy jókora része ebbe a kategóriába tartozik: nem egyszerűen más ízlésük van, hanem kényszeresen szeretnének korszerűnek látszani. Azt hiszik, hogy a kereszténység csak akkor lehet hiteles, ha „világi”, „laza” és „beilleszthető” a társadalmi trendek közé. Ez a hozzáállás abból a vágyból fakad, hogy a világ elismerését megszerezzék.

Hogy a hit ne legyen botránykő, hanem elfogadható kulturális termék. Így azonban a liturgia lassan önmaga paródiájává válik: nem az áldozat misztériumát jeleníti meg, hanem egy közösségi performanszt. Nem Istenhez akar felemelni, hanem a világba akar betagozódni.

Ez is boomer magatartás: görcsös jófejkedés, amely mögött ott van a félelem attól, hogy a kereszténység „ciki” lehet.

A liturgia természete szerint ellenkulturális. Nem igazodik a korszellemhez, hanem formálja az embert. Nem a világ nyelvét beszéli, hanem az Egyház nyelvét. A gregorián, a latin, a csend mind azt fejezik ki, hogy itt valami más történik, mint bárhol máshol.

A fiatalokat nem az vonzza igazán, ami hasonlít a világra, hanem az, ami radikálisan különbözik tőle. A hagyományos liturgia ezért nem akadálya az evangelizációnak, hanem eszköze. Sokakat éppen ez térít meg: a szépség, a rend, az isteni misztérium tapasztalata.

A „boomer” ma nem korosztály, hanem tévedés: annak a tévedése, hogy a korszerűség azonos az alkalmazkodással, a misszió azonos a jófejkedéssel. A gitáros mise ennek a tévedésnek a liturgikus formája. Nem azért problematikus, mert új, hanem mert félreérti a fiatalokat és félreérti a liturgia lényegét is. A jövő nem abban van, hogy az Egyház egyre jobban hasonlítson a világra, hanem abban, hogy újra merjen különbözni tőle.

És talán ma a legkevésbé boomer tett nem az, ha gitárt viszünk az oltárhoz, hanem az, ha visszatalálunk ahhoz, amit az Egyház mindig is tudott: nem mi tesszük korszerűvé a liturgiát, hanem a liturgia tesz minket örökkévalóvá.

Caietanus