Prohászka Ottokár választási beszéde

„Itt az ideje, hogy a pártok elhagyják programjukból a nemzetköziséget s elfogadják a keresztény alapot.” – Alább Prohászka Ottokár 1920-as választási beszédét közöljük.

Tisztelt Polgártársak!

Manapság, mikor országunk igen nehéz helyzetben van, magasabb szempontból is szívesen, bár áldozatot érző lélekkel fogadtam ezt az új hivatást. Magyarország szomorú helyzetét nem kell rikító színekkel festeni. A gazdag országból szegény, lerongyolt ország lett, munkaalkalom nincs, pénzünk sokféle. Nemcsak szegény, szétszedésre ítélt ország vagyunk. A külpolitikában angol, francia, olasz érdek van, csak magyar érdek nincs. Hol a híd, amely összeköt a Nyugattal? Nem támaszkodhatunk senkire, annyit fogunk bírni, amennyit magunk érünk és dolgozunk.

Szellemi vérbajnak hívom én azt az erkölcsi betegséget, mely lelkünket megmérgezte. Megrendült bennünk minden hit, bizalom Isten, haza, jog, munka iránt. Mint a súlyos beteg, elvesztettük lélekjelenlétünket. Új nemzeti érzésre, új kereszténységre, a szociális munka új irányzatára, szóval új honfoglalásra van szükségünk.

Ez a három együttesen fogja nekünk megadni azt az erőt, amely bennünket kiemel a posványból, és amely véget vet a mai tűrhetetlen nemzeti nyomorúságnak. Új kiindulást kell keresnünk, hogy új Magyarországot építhessünk: izzó nemzeti érzésre, keresztény és szociális irányításra van szükségünk.
Mielőtt azonban ezeknek az alapoknak a megteremtéséhez hozzáfoghatnánk, még sürgősebb feladataink vannak.

Elsősorban békességet kell csinálnunk, mert mindenkiben él a vágy ez után, azután döntenünk kell az államforma kérdésében, és végül meg kell alapoznunk a kormány és a nemzeti hadsereg pozícióját. Csak így élhetünk a jövőben nyugodtan, csak így védelmezhetjük az integritást, amelyet meg kell védenünk két karral, a magyar címert és a magyar pajzsot átkarolva, hogy vagy a pajzzsal élve, vagy a pajzson tönkremenve, de a pajzstól el nem szakadva megállhassunk a helyünkön.

A békességhez azonban belső konszolidációra is szükségünk van és én kimondom egyenesen, hogy mindenki hallja és mindenki szívében visszhangozzék: ez a belső nemzeti konszolidáció a magyar királyság. Reális politikus akarok lenni, nem szociális zsargonból pötyögő emberektől kérek tanácsot, nézem a magyar tradíciót, s mert tudom, hogy olyan államforma kell, amely összepántol minket: a Szent Koronát ott akarom a címerpajzson látni.

Nem kell a köztársaság, amelyet a dotrinér okoskodók akartak nálunk megvalósítani, de amely nem a köz érdekeinek tiszteletét, hanem a közlazulást jelentette. Nekünk erő, bátorság, nemesség és magyar tradíció kell. A magyar Szent Korona jelenti ezt az erőt, mert magában foglalja az igazság, a jog, a hatalom, az alkotmány közösségét minden magyar ember számára, és ebben van benne a közérdekkel szemben minden magyar ember felelőssége is, amely biztosítja a nemzetet arról, hogy történetének nincs vége a békekötéssel, hanem élni fog minden ármány ellenére.

Mindenekfelett pedig a nemzeti hadsereg erősítését kell ma hangsúlyozni, mert hiszen nemrégiben még a pacifizmus uralkodott Magyarország földjén.

Az eszme szép, de a földön csak akkor lesz pacifizmus, ha az emberiség egészen megváltozik. A nagy pacifizmusban nem fegyverezhetjük le magunkat azért, hogy a Kunokat, Khónokat és Pogányokat fölfegyverezzük. Katonákra szükségünk van, ahogy szükségünk van rendre. Ma ne azt nézzük, hogy mi lesz esetleg a jövőben, hanem hogy mi van most, és akkor látni fogjuk, hogy Magyarországnak gerincre és önfegyelmezésre, történelmi tradíciókra van szüksége.

A Magyarországnak való államforma és a nemzeti hadsereg együttesen fogja biztosítani a területi integritást is, amely nemcsak geográfiailag fontos, hanem minden nemzeti vonatkozásban. Az egységes Magyarországot egy nagy drágaművű tálhoz lehetne hasonlítani, amelyen rajta van a zománc, a szenvedések, küzdelmek emléke, amelyet nem lehet egy intézkedéssel letörölni. Ha el is lanyhult a magyar lélek egy időre, a magyar lélek él, és ha kell, meg fogja hódítani magának az egész fenséges Magyarországot.

Sokáig olyan körülmények között éltünk, hogy nem tudtunk igazán nemzetiek lenni. A jövőben ne vessük meg a nemzeti gondolatot, mert egyedül ez adhat boldogságot a nemzeteknek. Az utóbbi idők liberalizmusa olyan időszaki téves felfogás volt, amilyen minden korban előfordul.

Ennek a kornak a liberalizmus volt az a gebéje, amelyen a világ összes hatalmasai ügettek. Ez a felfogás csak ideológiát jelentett, nem nézte a való életet és elterjesztette azt a gondolkozást, hogy inkább haljon meg a beteg, de az elméletnek élnie kell.

Magyarországnak a magyar faj a hordozója, és mivel a zsidóság különbözik ettől a fajtól, nem lehet megengedni, hogy a zsidó faj előnyökhöz jusson a magyar rovására. Az a liberalizmus, amely ehhez hozzájárulna, a magyar faj végpusztulását jelentené, és ki kívánhatja, hogy ezt elviseljük? A kereszténységnek azonban igazinak, mélynek és belülről jövőnek kell lennie mindenkiben, mert csak így lehet meg az egység, és így lesz általános az ellenszenv minden olyan irányzattal szemben, amely a bolsevizmussal rokon, hasonlít ehhez az orosz piszokból és orosz szenvedésből született veszedelemhez. Az igazi keresztény felfogás fog bennünket megmenteni attól a sajtótól is, amely szintén az elméleti elvek mindenhatóságát hirdeti az igazi élettel szemben, és amely meghonosította azt az erkölcsöt, amely a hazugságot is fegyvertárához számítja.

Ma már túlságosan reálisan gondolkozunk, elég volt nekünk a földön eddig nem létezett és ezután is alig megvalósítható szabadság, egyenlőség és testvériségből, amelyek mindig csak elméletek maradtak.

Kenyér, munkaalkalom és tisztességes megélhetés kell az embereknek. Gazdasági munkával és a vagyon okos mérséklésével emelni kell az alsóbb magyar osztályokat. Nehogy ennek a hercegnek, grófnak, vagy akár püspöknek százezer korona jövedelme, a másiknak száraz kenyere se legyen.

A magyar népnek földet kell juttatni, onnét, ahol van. Nem ollóval, lélek nélkül, hanem olyan földreformmal, amely a magyar népnek mikor földet juttat, arra is gondol, hogy nehogy eladósodjon, és ne csak az övé legyen, hanem az is maradjon. Ezért meg kell szervezni a hitelt és a szövetkezeteket. Rendkívül sürgős a mezőgazdasági kamarák felállítása, mert tarthatatlan az az állapot, hogy Magyarországon, ebben a földművelő államban mindenféle kamara legyen, csak mezőgazdasági nem.

Összefügg ezekkel a reformokkal az iskolák újjászervezése is. Itt se azt vegyük irányadóul, hogy mit mond ez vagy az az elmélet, hanem azt, hogy milyen iskolákra van tényleg szükség. A munkáskérdés szintén legfontosabb problémáink egyike, amely érvényesülést követel az egész vonalon. Lehetőleg minden jólétet a munkásnak kell juttatni, gondoskodni kell arról, hogy legalább öregségére minden munkás nyugalomban, jólétben élhessen. Ez a legjobb eszköze annak, hogy minden társadalmi osztály otthon érezze magát a magyar társadalomban és az országban. Lehetőleg minden munkás kapjon kertet, házat, mert a kertvárosok fognak békét és nyugalmat teremteni a társadalomban.

Követeljük minden ipari szakmában a képesítést. Nem szabad megengedni, hogy a pénz mindenre jogosítson, és tiltakozni kell az ellen, hogy a szakértelem nélküli egyének kaphassanak iparigazolványt. Reformálni kell a tanoncoktatást és ki kell terjeszteni az ipartestületek autonómiáját, mert a szakmai kérdések legtöbbjében ezeknek kell dönteni. Az ipartörvény általános revízióját szintén minden illetékes tényező kívánja. Igaz, hogy a hadviseltség nem jogforrás, de mégis nagy kötelességteljesítés volt, amely mindenképpen nagy tiszteletet és elismerést érdemel. Ezért minden lehetséges előnyt meg kell adni a hadviselteknek minden téren. A rokkantak ellátása terén még igen sok a tennivaló.  

A szociáldemokrácia jól tenné, ha a keresztény, nemzeti, szociális kurzussal megismerkedne.

Itt az ideje, hogy a pártok elhagyják programjukból a nemzetköziséget s elfogadják a keresztény alapot.

A népjóléti intézményeket, a munkások gazdasági előnyeit mi éppúgy akarjuk, mint a szociáldemokraták, érzelmi tekintetek választanak el csupán és a túlhaladott marxi elmélet. És nem szabad megfeledkeznünk a középosztályról, amely szinte katasztrófa előtt áll. Segítsünk a magyar államon, hogy megmenthesse a középosztályt. Legyenek arról meggyőződve, kedves polgártársaim, hogy nekünk össze kell fognunk, és tekintsék ezt a gyülekezetet egy nagy kézfogónak. Egyesüljünk valamennyien egy nagy keresztény fölfogásban, olvadjunk össze a keresztényszociális programban. A nemzet most úgy érzi magát, mint akit detronizáltak. Hogy ezen segítsünk, összetartásra kell iparkodnunk, mert csak a rettenthetetlen, egységes és tétovázás nélküli erőkifejtés hozhatja ránk Isten áldását és öntheti belénk ismét az élet melegét. Adja Isten, hogy minél előbb távozzon tőlünk a fagy, a tavasz dobogtassa meg szívünket, és képesítsen bennünket erős életre. A megbízatást tehernek tartom, segítsenek egyetértéssel, összetartással, és én amit bírok, azt megteszem, hogy magyar hazánkat előbbre vinni segítsem.

A szöveg az alábbi szövegkiadásból származik, amely több forrás alapján rekonstruálta a beszédet. A könnyebb fogyaszthatóság érdekében alakítottunk rajta.