Juan de Torquemada, a zsinati mozgalmak ellensége

Juan de Torquemada – a híres inkvizítor nagybátyja – a késő középkori katolikus egyháztan egyik legjelentősebb, ma mégis kevéssé ismert alakja volt, aki a pápai primátus következetes védelmével vált meghatározóvá a zsinati mozgalmak korában. A domonkos bíboros monumentális műve, a Summa de Ecclesia nemcsak saját kora teológiai vitáira adott átfogó választ, hanem évszázadokon át iránytűként szolgált az Egyházról való gondolkodásban.

Juan de Torquemada, vagy latinosan Johannes de Turrecremata  (1388–1468) kasztíliai nemesi családban született. Tizenöt éves korában lépett be a domonkosokhoz, majd a párizsi egyetemen tanult teológiát. Rendjének és Kasztília királyának képviselőjeként jelen volt a bázeli zsinaton, ahol részt vett a huszitákkal való vitákban és sürgette az Egyház megreformálását. IV. Jenő pápa teológiai tanácsadójává, majd bíborossá tette. A ferrara-firenzei zsinaton tárgyalt a keletiekkel és vitatkozott a magyar történelemből is ismert Giuliano Cesarinivel.

A pápai primátus egyik legjobb védelmezője és a konciliarizmus ellensége volt. Támogatta a törökök elleni keresztes hadjáratot és rendjének reformját is.

Írásai közt találhatunk magyarázatot a Zsoltároskönyvhöz, kommentárokat a Decretum Gratiani nevű kánonjogi gyűjteményhez, dogmatikus és polemikus traktátusokat és jámbor elmélkedéseket is. Mivel munkáit a XVI. század után már nem nagyon adták ki, ezért sajnos igen csekély reményünk lehet arra, hogy kezünkbe vehessük őket. Néhány jelentősebb műve azonban digitalizálva lett, és fellelhető az interneten. Ezek közül is a legfőbb a Summa de Ecclesia című, négy könyvet kitevő egyháztana. Az első könyv az egyetemes Egyházról, mint látható intézményről, a második a pápáról és az ő primátusáról, a harmadik az egyetemes zsinatokról, a negyedik pedig a szakadárokról és eretnekekről tárgyal. Különös tekintettel van korának főbb problémáira, a konciliarizmus különféle formáira és a huszitizmusra. Szilárdan hirdeti, hogy az egyetemes zsinatok tekintélye a római pápától ered és függ.

Védelmezi a pápa tévedhetetlenségét és az egész Egyházra kiterjedő joghatósági hatalmát, mely minden egyes hívő tekintetében közvetlen. Azonban nem feledkezik meg arról sem, hogy a pápák okozhatnak botrányt és visszaélhetnek hatalmukkal. Ebben az esetben ellenállni is lehet nekik, természetesen a tisztelet fenntartásával és alázattal.

Álláspontjait szentírási helyekből, egyházatyáktól és nagy teológusoktól vett idézetekből, kánongyűjteményekből, történelmi példákból és a józan észből vett érveivel támasztja alá. Jó skolasztikus lévén nem hanyagolja el azt sem, hogy válaszoljon a nézeteivel szemben felhozható ellenvetésekre, felhasználva azokat tanítása bővebb kifejtéséhez. 

Bár az egyházatyáknál és a korábbi idők teológusainál számtalan ekkléziológiai tanítást olvashatunk, de

aligha fogunk találni olyan monumentális és szisztematikus egyháztani művet, mint amilyen Torquemadáé. Hivatkozási alapul szolgált olyan nagy hittudósoknak, mint például Caietanus, Bellarmin Szent Róbert vagy Suarez,

még ha nem is fogadták el minden egyes nézetét. Hasonlóképpen forrásként fog szolgálni a teológusok új nemzedékének is, akik a neomodernizmus életképtelenségét látva egyre érdeklődőbbekké válnak az utóbbi évtizedekben megvetett skolasztikusok iránt.

Hrabanus