A mennybemenetelekor miként érvényesült az Úr Jézus isteni és emberi természete? – Aquinói Szent Tamás válaszol
Alább az Egyház legnagyobb teológusának, Aquinói Szent Tamásnak a vizsgálódása olvasható, amely segít minket a mennybemenetel titkának mélyebb megértésében.
*Szerkesztői megjegyzés: Szent Tamás idézett művében, a Summa theologiae-ban minden kérdést az ellenvetések bemutatásával kezd, így ne lepődjön meg senki – aki még nem találkozott skolasztikus érveléssel -, hogy először a hitigazság tagadását fogja olvasni.
Krisztus melyik természete szerint ment föl a mennybe?
(STh III. q 57, a 2.)
A második problémát így közelítjük meg:
1. Úgy tűnik, hogy Krisztus isteni természete szerint ment föl a mennybe. A zsoltár [46, 6] ugyanis azt mondja, hogy fölment az Isten ujjongás közepette. A Másodtörvénykönyv 33. fejezete [26] szerint pedig a mennybe száll fel a te segítőd. Ezek a kijelentések azonban Istenről szólnak, mégpedig Krisztus megtestesülése előtt. Tehát Krisztus isteni természete miatt ment föl a mennybe.
2. Ezenkívül, a mennybe fölmenni ahhoz tartozik, aki leszállt a mennyből, ahogyan ezt János evangéliumának 3. fejezete [13] mondja: senki sem megy fel a mennybe, csak az, aki leszállt a mennyből. Az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezete [10] pedig ezt mondja: aki leszállt, ugyanaz, mint aki felment. Krisztus azonban nem embersége szerint szállt le a mennyből, hanem istensége szerint, mert emberi természete előzőleg a mennyben nem létezett, hanem csak isteni természete. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus istensége szerint ment föl a mennybe.
3. Ezenkívül, Krisztus mennybemenetele által az Atyához megy. De az Atyával mint ember nem egyenlő, azt mondja ugyanis János evangéliumának 14. fejezetében [28], hogy az Atya nagyobb nálam. Úgy látszik tehát, Krisztus istensége szerint ment fel a mennybe.
Ezzel szemben áll, amit a Glossza mond az Efezusiaknak írt levél 14. fejezetében írtakról [10] (az hogy fölment, mi mást jelentene, minthogy le is szállt): nyilvánvaló, hogy Krisztus embersége szerint szállt le és ment föl.
Válaszul azt kell mondanunk, hogy a „szerint” szó egyrészt vonatkozhat a mennybe fölmenő állapotára, másrészt pedig a mennybemenetel okára. Amennyiben állapotról beszélünk, nem lehet szó arról, hogy Krisztus isteni természete szerint ment föl a mennybe. Egyrészt azért, mert nem lehet olyan istenségnél magasabb állapot, ahová föl lehetne menni. Másrészt pedig a mennybemenetel fizikai mozgást jelent, az isteni természet azonban változatlan és helytől független. Így tehát Krisztus mennybemeneteléről csak emberi természete szerint lehet beszélni. Ez a természet ugyanis egy adott helyen van és alávethető mozgásnak. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy Krisztus emberi és nem pedig isteni természete szerint ment föl a mennybe. Ha azonban a „szerint” szó a mennybemenetel okára vonatkozik, akkor azt kell mondanunk, hogy Krisztus nem embersége, hanem istensége szerint ment föl a mennybe, ugyanis ez istensége és nem pedig emberi természete erejéből történt. Ezért mondja Szent Ágoston a mennybemenetelről szóló beszédében, hogy Krisztus velünk való közösségében függött a kereszten, de a mennybemenetel sajátja.
Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy az idézett szerzők prófétai módon szóltak Istenről, aki majd meg fog testesülni. Ugyan szószerinti értelemben Isten nem mehet a mennybe, fölmenetelről metaforikusan mégis lehet beszélni, hasonlóan ahhoz, amikor azt mondják, hogy az ember szívében magát Istennek alávetve és megalázkodva felemelkedik.
A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy ugyanaz, aki fölment a mennybe és leszállt a mennyből. Így szól ugyanis Szent Ágoston a hitvallásról tartott beszédében: ki az, aki leszállt? Az Isten és az ember. És ki az, aki fölment? Ugyanaz az Isten és ember. A leszállást azonban kétféle értelemben lehet Krisztusnak tulajdonítani. Amikor azt mondjuk, hogy leszállott a mennyből, akkor ezt neki mint Istennek tulajdonítjuk. Ez a leszállás nem helyváltozásként értendő, hanem kiüresedésként, amely által az, aki formája szerint Isten, a szolga formáját vette fel. Amint azonban a kiüresedésről nem abban az értelemben beszélünk, mintha teljességéből valamit is elveszített volna, hanem abban az értelemben, hogy kicsinységünket felvette, úgy beszélünk a mennyből való leszállásáról is, nem mintha a mennyet elhagyta volna, hanem abban az értelemben, hogy a személy egységébe fölvette a földi természetet. Ettől azonban különbözik az a leszállás, amelyről az Efezusiaknak írt levél 4. fejezete [9] szól és amely a föld alsó részeire való leszállást jelenti. Ez ugyanis a helyváltozás értelmében vett leszállás, amely éppen az emberi természet állapota szerint tulajdonítható Krisztusnak.
A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy azért mondjuk, hogy Krisztus az Atyához megy, mert helyet foglal az Atya jobbján. Ez azonban mind isteni, mind emberi természete szerint jár neki, amint erről a későbbiekben [q. 58 a. 3] szó lesz.
Vajon Krisztus saját erejéből ment föl mennybe?
(STh III. q 57, a 2.)
A harmadik problémát így közelítjük meg:
1. Úgy látszik, hogy Krisztus nem a saját erejéből ment föl a mennybe. Azt írja ugyanis Márk evangéliumának utolsó fejezete [19], hogy az Úr Jézus, miután szólt tanítványaihoz, fölvétetett a mennybe. Az Apostolok Cselekedeteinek 1. fejezete [9] pedig ezt mondja: szemük láttára fölemeltetett és a felhők eltakarták őt a szemük elől. Azt azonban, ami fölvétetik és fölemeltetik, más mozgatja. Tehát Krisztust nem saját ereje, hanem más erő hatására ment föl a mennybe.
2. Ezenkívül, Krisztus teste a mi testünkhöz hasonló földi test volt. A földi test természetével azonban ellentétes a felfelé való mozgás. A természettel ellentétes mozgás pedig nem történhet saját erőből. Tehát Krisztus nem saját erejéből ment föl a mennybe.
3. Ezenkívül, Krisztus saját ereje isteni erő. Úgy látszik azonban, hogy ez a mozgás nem isteni erő által történt, mert az isteni erő végtelensége miatt a mozgás azonnal, egy pillanat alatt lejátszódott volna és így a tanítványok nem láthatták volna, hogy Krisztus fölemeltetik a mennybe, ahogyan ezt az Apostolok Cselekedeteinek 1. fejezete [9] írja. Úgy látszik tehát, hogy Krisztus nem a saját erejéből ment föl a mennybe.
Ezzel szemben áll, amit Izaiás könyvének 63. fejezete [1] mond: ékesen öltözve lépdel ereje teljében. Nagy Szent Gergely a mennybemenetelről szóló homíliájában mondja: azt olvassuk, hogy Izaiás egy szekéren ment föl a mennybe, amiből nyilvánvaló, hogy ehhez a csak ember más segítségére szorult. Megváltónkról azonban nem olvassuk, hogy szekéren, hogy angyalok által emeltetik föl, mert aki mindent teremtett, saját erejéből emelkedik mindenek fölé.
Válaszul azt kell mondanunk, hogy Krisztusnak két, isteni és emberi természete van, így két természettel kapcsolatban beszélhetünk saját erejéről. Emberi természete szerint is kétféle erőről lehet szó. A saját ereje lehet az a természetes erő, amely a természet elveiből ered. Nyilvánvaló, hogy Krisztus saját természetes ereje által nem mehetett föl a mennybe. Az ember természetében lévő másik erő azonban dicsőségből eredő erő, Krisztus ez által fölment a mennybe. Egyesek szerint ez az erő az ötödik esszenciából (amelyet fénynek mondanak)1 származik. Szerintük ez alkotórésze az emberi testnek és a testben az ellentétes elemek2 ezáltal kerülnek összhangba. Így a halandóság állapotában az emberi testben az elemek természete a domináns, ezért esnek a testek természetük erejénél fogva lefelé. A dicsőség állapotában azonban a mennyei természet a domináns, amelynek hajlama és ereje által Krisztus és más szentek teste a mennybe emelkedik. Erről a lehetőségről már az első részben szó volt [I q. 76 a.7] és ezt részletesebben fogjuk tárgyalni az általános feltámadással kapcsolatban [Suppl. q. 84 a. 1], így ezzel itt a továbbiakban nem foglalkozunk.
Mások ezt az erőt a megdicsőült lélekből eredeztetik: ennek túláradása folytán dicsőül meg a test, amint ezt Szent Ágoston írja Dioscorus-hoz írt levelében. A megdicsőült test ugyanis olyan mértékben engedelmeskedik a boldogságban lévő léleknek, hogy, amint Szent Ágoston írja az Isten városa című művének 22. könyvében, ahol a lélek akarja, ott lesz rögtön a test is, és semmit sem akar a lélek, ami nem illik hozzá vagy a testhez. Mint fentebb mondottuk azonban, a megdicsőült és halhatatlan testhez a mennyekben tartózkodás illik. Ezért lelke akaratának erejéből ment föl Krisztus teste a mennybe. Ahogyan azonban a test a lélek által dicsőül meg, úgy, amint Szent Ágoston írja János evangéliumához írt magyarázatában, a lélek az Istenben való részesedés által válik boldoggá, ezért a mennybemenetel elsősorban az isteni erő által történt. Így tehát Krisztus saját erejéből ment föl a mennybe, elsősorban isteni erejéből, másodsorban pedig abból az erőből, amellyel a megdicsőült lélek akarata szerint mozgatja a testet.
Az 1. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy amint Krisztusról mondjuk, hogy egyrészt a saját erejéből támadt fel, de egyben az Atya támasztotta fel őt, mert az Atya és a Fiú ereje ugyanaz, úgy Krisztus saját erejéből ment fel a mennybe, de egyben az Atyától fölemeltetve és fölvétetve.
A 2. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy az ellenvetés azt bizonyítja, hogy Krisztus nem saját erejéből ment föl a mennybe, amennyiben ezt az erőt az emberi természet természetes erejének tekintjük. Saját erejéből ment föl azonban a mennybe, amennyiben ez az erő az isteni erő és amennyiben ez a boldogság állapotában lévő lelkének ereje. Jóllehet a fölmenetel ellentétes az emberi test természetének jelen állapotával, amelyben a test nincs teljesen alávetve a léleknek, ilyen ellentét nem lesz a megdicsőült test számára, és a fölmenetel nem csak külső hatásra történhet meg, ahogyan ez a jelen állapotban van.
A 3. ellenvetésre azt kell válaszolnunk, hogy jóllehet az isteni erő végtelen és végtelen módon működik Isten részéről, hatását azonban a dolgok képességüknek és Isten rendelkezésének megfelelően fogadják be. A test nem képes arra, hogy helyének változása egy pillanat alatt történjen meg, mert ennek a változásnak a tér mértéke szerint kell történnie, az idő azonban a tér osztása szerint osztódik, amint ezt igazolva van a Physica 6. könyvében. Ezért nem szükséges, hogy a test Isten által okozott mozgása egy pillanat alatt fejeződjön be, ez az Isten rendelkezése szerinti sebességgel történik.
Fordította: Matthaios