Emmanuel Doronzo, a neotomizmus elfeledett óriása

Arcképcsarnok rovatunk célja olyan nagy formátumú katolikus személyek rövid bemutatása, akik méltatlanul el lettek feledve, holott tanításuk és példájuk szükségesebb, mint valaha.

Élete

Emmanuel Doronzo a dél-itáliai Barlettában, 1903-ban született. 1918-ban öltötte magára a Szeplőtelen Szűz Missziós Oblátusainak habitusát, és 1925-ben szentelték pappá. Az Angelicumon Reginald Garrigou-Lagrange hallgatója volt, aki később kedves és kiváló tanítványaként emlékezett rá.

Több mint négy évtizedig tartó teológiatanári pályafutását Torinóban kezdte, majd a texasi San Antonioban folytatta és az Amerikai Katolikus Egyetemen (Catholic University of America) fejezte be. Mesteréhez hasonlóan ő is kiváló oktatónak bizonyult. Kimagasló műveltségére nem úgy tekintett, mint amivel lenyűgözheti az embereket és kikövetelheti magának mások elismerését, hanem mint amit tovább kell adnia a következő generációknak. Ezért a nehezen felfogható és kiemelkedő absztrakciós képességet követelő gondolatmeneteket is érthető és világos módon, találó metaforákkal megvilágítva tárta tanítványai elé.

Tanácsadója volt a II. Vatikáni Zsinatra készülő amerikai teológiai bizottságnak. Az ezt követő években az Egyház válsága rendkívül elszomorította. Egy 1968-ban kelt levelében így panaszkodott: „Az a mélységes változás, melyen a teológia átesett az elmúlt két-három év alatt, egészen odáig fajult, hogy felismerhetetlenné vált, és egyre inkább egy felhígított, sőt rossz minőségű vallási oktatás szintjére süllyedt, mely úgy látszik, hogy mindent kétségbe von, még a hitigazságokat is”. Ez nem az a megújulás, amit a Zsinat akart, hanem „csak az »új teológia« kalandorai által kitaposott veszélyes és ideiglenes ösvény.” Napjainkban ezt az ösvényt már kezdi belepni a gaz. Egyre többen ismerik fel a hagyomány értékét és a neomodernista eszmék életképtelenségét. Doronzo atya azonban földi életében nem lehetett tanúja a megújulás kezdeteinek. 1976-ban, a virginiai Middleburgban hunyt el. Bár hirtelen halála több munka befejezésében akadályozta meg, de így is számos értékes teológiai művet hagyott maga után.

Munkássága

Művei között mindenekelőtt monumentális, több mint tizenegyezer oldalt kitevő szentségtani sorozatát kell említenünk:

• Tractatus dogmatici de baptismo et confimatione (Dogmatikus traktátus a keresztségről és bérmálásról, 1945)
• Tractatus dogmaticus de sacramentis in genere (Dogmatikus traktátus a szentségekről általában, 1946)
• Tractus dogmaticus de eucharistia (Dogmatikus traktátus az eucharisztiáról, 2 kötet, 1947-1948)
• Tractatus dogmaticus de poenitentia (Dogmatikus traktátus a bűnbánat szentségéről, 4 kötet, 1949-1953)
• Tractatus dogmaticus de extrema unctione (Dogmatikus traktátus az utolsó kenetről, 2 kötet, 1954-1955)
• Tractatus de ordine (Dogmatikus traktátus az egyházi rend szentségéről, 2 kötet, 1957-1962)
• Tractatus dogmaticus de matrimonio (Dogmatikus traktátus a házasságról, 1964)

Sajnálatos módon az utolsó, házasságról szóló traktátusának második kötete befejezetlenül maradt, amint az eredetileg négykötetesnek szánt Theologia Dogmaticája is. Ennek első kötete 1966-ban jelent meg. Tartalmaz egy bevezetést a teológiába, egy kinyilatkoztatásról, egy teológiai helyekről, valamint egy istentanról szóló traktátust. Az 1968-ban megjelent második kötete egy szentháromságtani, egy teremtéstani és egy kegyelemtani traktátust foglal magába. Ezeket az együttvéve több mint kétezer oldalt kitevő könyveket az utolsó latin nyelven írt teológiai manuálék közt tarthatjuk számon. A harmadik és negyedik kötet a krisztológiai, mariológiai, egyháztani, szentségtani és eszkatológiai traktátusokat tartalmazták volna, de sajnos már nem jelentek meg.

1973-tól jelent meg az angol nyelvű, The Science of Sacred Theology for Teachers (A szent teológia tudománya oktatók számára) című sorozata, mely a következő négy kötetet foglalja magába:

• Introduction to Theology (Bevezetés a teológiába)
• Revelation (Kinyilatkoztatás)
• The Channels of Revelation (A kinyilatkoztatás csatornái)
• The Church (Az Egyház)

Műveiben tanúságot tesz arról, hogy olvasta az „új teológia” képviselőinek könyveit és jól ismerte nézeteiket. Ezek azonban kicsit sem tudták lenyűgözni őt. Mindvégig hű maradt Aquinói Szent Tamáshoz és az ő iskolájához, annak ellenére, hogy a II. Vatikáni Zsinat utáni évek egyházi közhangulatának tetszését ezzel a legkevésbé sem tudta elnyerni.

Hrabanus