Horváth Sándor OP.: A megváltás társa: Coredemptrix

Alább a nemzetközi szinten is elsimert tomista filozófusnak és teológusnak, Horváth Sándor (1884-1956) domonkos atyának, a „Mulier amicta sole: Szűz Mária Krisztus fényében” című 1948-as könyvéből közlünk aktualitással bíró részletet. A mi közlésünk az eredeti nyelvezetet, és a mai köznyelv számára néhol bonyolult megfogalmazásokat érintetlenül hagyja. A teljes kötet azonban hamarosan megjelenik a Jel Kiadó gondozásában, ahol ilyen apróbb korrektúrákra is sor kerül.

Az Egyház erről hittétel formájában nem nyilatkozott. Csak azt lehet ilyen gyanánt felhozni, hogy Mária valóságos Anyja a Megváltónak. Ő szülte a világnak, és így közvetett oka megváltásunknak, olyanformán, mint a szülők, akiktől az emberiséget irányító zsenik és nagy emberek származnak. Ezekből a keresztény lelkiség további következtetéseket von le, amikor azt kérdezi: messzebbre is kiterjed-e Mária közreműködése? Vajon nem került-e több is Máriából Istennek fentebb leírt örök döntésébe? A kérdésre különböző feleletet adunk, aszerint, hogy miként vélekedünk a teremtmények által létrehozott cselekedetek értékéről és Krisztus érdemeinek mibenlétéről. Ott, ahol a teremtmény csak statiszta a világtörténésben, elutasító feleletet adnak a kérdésre. Ahol pedig csak Krisztus érdemeit a mindent kizáró actio theandrica (Isten-emberi működés) értelmében méltatják, szintén nincs értelme a kérdésnek. Sem Mária, sem más teremtmény a megváltás művébe bele nem szólhatott, és közreműködése Isten döntéseibe nem volt felvehető . A katolikus felfogás ezt nem vallja. Hittételként hirdeti, hogy a teremtmény Isten előtt érdemet szerezhet.[1] Ez mindenekelőtt kizárja a pelagiánizmus által hirdetett gőgöt, mintha az ember a maga erejéből tudna valamit Isten előtt felmutatni, aminek erejében üdvözülését kiérdemelhetné.[2] Az, hogy természetfölöttileg jót és érdemszerzőt cselekedhessünk, kizárólag Isten irgalmasságának és Krisztus érdemeinek a műve. Hitünk szerint tehát egyedül Krisztus üdvösségünk szerzője. Ebben a tekintetben ezért minden más teremtett közreműködés (corredemptio) kizárandó, állítása pedig tűrhetetlen eretnekség. Ily értelemben Máriának nincs megváltásunkban része.

Krisztus azonban minden kegyelemnek egyetemleges forrása, principium universale gratificationis in genere humano. Az egyetemleges pedig felöleli a részleges adottságokat, ezeknek az egyetemlegesség természete szerint oka, indokoló tényezője. Krisztus tehát a kereszten szerzett érdemeiben bemutatta az Atyának mindama jó és érdemszerző cselekedeteket, amelyeket a bukott emberiség ezek erejében végez, vagy végezhet. Személyi méltóságánál fogva érdemei végtelen, kimeríthetetlen értékűek. A bennük való részesedés tehát nem csökkenti azokat, de nem is ad hozzájuk semmit sem, hiszen kizárólag belőlük merítenek és táplálkoznak. Így Krisztus megváltói méltósága nemcsak nem zárja ki a benne hívők érdemeit, hanem egyenesen meg is kívánja. Nem az emberi értékektől független kincset halmozott fel bennük, nem azt akarta, hogy legyenek, hanem a kegyelmi élet dinamikájának és megvalósító tényezőjének szánta ezeket az Atya és a vele egylényegű és egyakaratú Fiú. Isten kegyelméből, Krisztus érdemeiből üdvözül mindenki, feltételezve szabadakarati együttműködését Isten hívásával, és a megigazulás megvalósulásával.

Ha így nézzük a dolgot, akkor Mária közreműködése a megváltás művében magától értetődő következtetés, amelyet a keresztény lelkület csak kitörő lelkesedéssel üdvözölhet, és szeretettel fogadja azt a fentebb említett vélekedések szerint elfogadhatatlan, az Egyháztól azonban jóváhagyott kifejezést: Corredemptrix, a megváltás társa. Mindenki az, aki Krisztus hitében és kegyelmeivel való együttműködésben üdvözülni akar. Erre irányuló jócselekedeteit és érdemeit Krisztusból meríti, de azokat a magáéivá teszi hódoló alázatossága és szabadakarati együttműködése révén. Máriát is ez az érzület éltette. Isten a kegyelem teljességével tüntette ki. Ingyen, minden megelőző érdem nélkül. Mikor azonban az angyal előtt kimondta a «fiat»-ot, akkor alázattal fogadta el annak a fölségét és mindent felölelő érdemeit, akit akkor fogant. Mint Krisztus életének kísérője és kereszthalálának résztvevő szemlélője és átélője elmondhatta: quae non rapui, tunc exsolvebam.[3] Nem magam emelkedtem ilyen méltóságra, nem is törekedtem feléje helytelen eszközökkel, de az árát meg kellett fizetnem azzal, hogy Egyszülöttem a kereszten halt meg. Ezzel működött közre Mária a saját megváltásának érdekében.[4] Amit ingyen kapott, Krisztussal együttérző szenvedése árán meg is vette. Isten minden kegyelme ingyenes, de a velük való együttműködés küzdelmeitől és gyötrelmeitől senkit sem mentesít. Minél nagyobbak kegyelmei, annál nagyobb azoknak az ára a természet ellenkezésének legyőzése terén. Ebben az értelemben mindenki a maga üdvözülésének együttműködő oka: corredemptor.

De Mária Krisztus megváltását nemcsak a maga, hanem az egész emberiség nevében fogadta el. Senki nem tudta úgy, mint ő, hogy ki Krisztus, és hogy miért függ a kereszten. Az angyaltól értesült erről, ebbéli hite kísérte egész életén keresztül. Senki sem kapcsolódott ebbe a hitbe oly mély meggyőződéssel, mint Mária, senki sem nézte Krisztus életét és szenvedését olyan egyetemes szempontból, mint Mária. Szent meggyőződéssel mondhatjuk tehát, hogy a Szent Szűz az egész emberiség nevében vállalta Fiát Megváltónak és Üdvözítőnek, és az ezzel járó szenvedést is ilyen érzülettel viselte. Méltó volt tehát, hogy részvétét az Atya különös módon tekintse Krisztus érdemeiben végzett közreműködésnek, ilyen gyanánt vegye föl örök döntésébe, és Máriát megtisztelje a corredemptrix egyedülálló megjelölésével.[5] Amit Krisztus tekintéllyel (ex condigno) és az igazságosság minden követelményének megfelelően (ex toto rigore iustitiae) érdemelt ki, azt juttatja Anyjának méltányosságból (ex congruo). Így lett az, ami elidegeníthetetlenül Krisztusé, a részesedés révén Máriáé, ezáltal lett teljes értelemben Mater Salvatorisszá.

Ebben tűnik ki egészen kiemelkedő módon, hogy miért mondjuk Máriát Primogenita omnis creaturae-nak. Mikor Szent Pál Krisztust Primogenitus omnis creaturae-nak mondja, hozzáteszi «primatum in omnibus tenens!»[6] Mindenre kiterjedő elsőbbség és hatalom ez, amely Krisztust mint a Mindenség Királyát illeti meg. Tekintéllyel szerezte meg magának a bukott emberiséget, tekintéllyel kormányozza azt, és uralkodik rajta. Neki adott az Atya minden hatalmat a földön és mennyben.[7] Ebben az elsőbbségben és hatalomban részesítette Anyját, aki vele együtt választatott ki. A Corredemptrix és Mediatrix szorosan összefügg egymással. Potuit, decuit – ez biztos. A debuit és a fecit is nagyon elfogadhatónak tűnik fel. A két utolsót mint tényt, a teológia a kinyilatkoztatás adataiból igyekszik fáradságos munkával megállapítani; az Egyház pedig a Szentlélek segítségével (assistentia) megfelelő időpontban kimondja a végső szót.

Horváth Sándor OP.
Mulier amicta sole: Szűz Mária Krisztus fényében
A Szent Domonkos-rend kiadása, Budapest, 1948.
141-144. oldal

[1] Denz. 809; 836.

[2] Denz. 191.

[3] Zsolt 68,5. Ennek a helynek idézése nem szónoki fogás. Viszonypárját megtaláljuk Krisztusban, akiről Szent Pál mondja: non rapinam arbitratus est esse se aequalem Deo (Fil 2,2). A verset különféleképpen lehet értelmezni, de a jogtalan, erőszakos, dicsvágyó tulajdonítás, vagy éppen az istenség eltulajdonításának tagadása ki van benne fejezve. Ebben látjuk a Máriával való párhuzam jogosultságát. Kegyelemben lett Isten Anyjává (quae non rapui), úgy mint Fia a személyes egyesülés révén volt Isten (non rapinam arbitratus est), épp így nem jogtalanul tartotta magát egyenlőnek Istennel, Mária pedig Isten Anyjának. Mindkettőnek keserű szenvedéssel kellett méltósága mellett tanúskodnia (quae non rapui tunc exsolvebam).

[4] Így teljesedik be Márián az, hogy a halálra ítélt emberiség első megváltottja, primogenita mortuorum. Kiemelt értelemben részesedett Krisztus érdemeiben, mivel a megváltás és megváltottság teljes tudatában vett részt Krisztus kereszthalálának érdemeiben akkor, amikor másoknak erről még csak homályos ismerete volt.

[5] Denz. 3034.

[6] Kol 1,18.

[7] Mt 28,18.