A Piusz Testvérületet kiközösíteni kívánó rendelet jelenti ki, hogy lehet a Testvérület miséire járni

A dokumentumhoz fűzött magyarázó jegyzék olyan korábbi dokumentumokra hivatkozik, amik önmagukban cáfolják azt, hogy a Testvérület liturgikus cselekményeiben való részvétel önmagától beálló kiközösítéssel járna. És ezt egy egyházmegye kérdésére külön meg is erősítette a Vatikán.

Mint ismeretes, szerdán négy püspököt szentelt a Szent X. Piusz Papi Testvérület, amely után a korábban belengetett kiközösítést közzétette a Fernandez bíboros által vezetett Hittani Dikasztérium. Ugyanakkor nagyon úgy néz ki, hogy Fernandez bíboros képességeit még egy valamirevaló kiközösítés megírása is meghaladja.

A rendelet, miután név szerint kimondja a szentelőkre és szenteltekre a kiközösítést, az utolsó mondatban így fogalmaz: „A klerikusokat és a világi hívőket figyelmeztetjük, hogy ne csatlakozzanak a Szent X. Piusz Papi Testvérület szakadásához, mert ipso facto a latae sententiae kiközösítés büntetését vonnák magukra.„

Ugyanakkor a rendelethez csatolt magyarázat cáfolja azt, hogy a hívek a Testvérülettel való közösködés miatt kiközösítésbe esnének.

A magyarázat – amely ugyancsak azt kívánja sugallni, hogy a Testvérület papjai, valamint az ilyen papok által bemutatott liturgikus cselekményekben résztvevők kiközösítés alá kerülnek – egy korábbi, 1996-os dokumentumra hivatkozik, így tartalmában semmi újdonság nincs a 2009 előtti állapothoz képest. Márpedig a papok és hívek akkor sem voltak kiközösítve.

Az 1996-os dokumentum vonatkozó pontja úgy fogalmaz, hogy:
5. […] A szakadással járó, automatikusan beálló (latae sententiae) kiközösítés azokra vonatkozik, akik „formálisan csatlakoznak” ehhez a szakadár mozgalomhoz. Bár a „szakadáshoz való formális csatlakozás” fogalmának pontos terjedelméről szóló kérdést az illetékes Hittani Kongregációhoz kellene intézni, e Pápai Tanács álláspontja szerint az ilyen csatlakozásnak két egymást kiegészítő elemet kell magában foglalnia:
a) egy belső természetű elemet, amely abban áll, hogy az illető szabadon és tudatosan azonosul a szakadás lényegével, vagyis oly módon választja Lefebvre követőit, hogy ezt a választást a pápa iránti engedelmesség fölé helyezi (ennek a magatartásnak a gyökerében rendszerint az Egyház Tanítóhivatalával ellentétes nézetek állnak);
b) egy külső természetű elemet, amely ennek a választásnak a nyilvános kifejezésében áll. Ennek legszembetűnőbb jele az, ha valaki kizárólag a lefebvrista közösség „egyházi” cselekményein vesz részt, miközben nem kapcsolódik be a Katolikus Egyház életébe és liturgikus eseményeibe. Ez a jel azonban önmagában nem egyértelmű, mivel előfordulhat, hogy egy hívő részt vesz Lefebvre követőinek liturgikus szertartásain anélkül, hogy osztaná szakadár szellemiségüket.

Magyarán „formálisan” kell szakadárnak lenni, aminek a „külső” és „belső” megvalósulásának egyaránt kell fennállnia, és amelyek meghatározása az, hogy: a.) az egyén elutasítja a pápát; b.) nem látogat „nem-piuszos” miséket.

A 6. pont feltételezi, hogy a Testvérület papjainál mind a kettő megvalósul. Ebből az utóbbi még ha meg is valósul – bár miért nem vehetne részt piuszos pap egy más közösség által celebrált régi rítusú misén? – az első pont akkor is gyenge lábakon áll.

Ennek egyik oka, hogy az „engedetlenség” – főleg, ha teológiailag és lelkismereteileg kellően megalapozott – nem egyenlő a skizmával és nem járhat kiközösítéssel, ahogy egy korábban szemlézett tanulmány rámutat. Ezenkívül a skizma egy akarati tett, szándék kell az elszakadáshoz, amit a Testvérület – de még Athanasius Schneider is – számtalanszor kifejtett.

A 7. pont pedig, amely a hívekre kívánja ezt vonatkoztatni, egyenesen kijelenti: „A többi hívő esetében azonban nyilvánvaló, hogy a lefebvrista mozgalom liturgikus cselekményein vagy egyéb tevékenységein való alkalmi részvétel önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a mozgalomhoz való formális csatlakozásról beszéljünk, feltéve, hogy az illető nem teszi magáévá annak tanbeli és fegyelmi különállását kifejező szemléletet. A lelkipásztori gyakorlatban helyzetük megítélése nehezebb lehet. Mindenekelőtt figyelembe kell venni az érintett személy szándékát, valamint azt, hogy ez a belső beállítottság miként nyilvánul meg konkrét cselekedetekben. Ezért az egyes eseteket egyenként, a külső és a belső fórum illetékes keretei között kell elbírálni.”

Peter Kwasniewski, az elismert hagyományhű katolikus professzor így fogalmaz ennek kapcsán:

„Szó szerinti értelmezésben ez azt jelenti, hogy a világi hívek továbbra is részt vehetnek az SSPX kápolnáiban bemutatott miséken.

[…] Az is világos, hogy az „esetről esetre megítélendő különböző helyzetek” csak olyan esetek lehetnek, amelyek valamilyen konkrét esemény vagy körülmény révén kerülnek napvilágra, hiszen semmiféle utalás nincs arra – és lehetőség sincs rá –, hogy valamiféle inkvizíció keretében minden egyházmegyei világi hívőt egyházi bíróság elé idézzenek, és a belső meggyőződéséről vagy külső cselekedeteiről faggassák.” – mutat rá egy technikai problémára is a szerző.

Ez azért is különösen fontos, mivel a nagyarázó dokumentum a „szakadásba esett piuszos hívek” visszafogadása kapcsán így rendelkezik: „Az apostoli nunciusok hozzáférhetnek azokhoz az eljárásokhoz, amelyeket az ordináriusok különböző esetekben alkalmazhatnak.”

Azonban ez a kiküldött dokumentum is azt erősíti meg, hogy a hívek látogathatják a Testvérület szentmiséit.

„A dokumentum kimondja, hogy a következő személyek „nem tekintendők felelősségre vonhatónak”: azok a világi hívek, akik kizárólag liturgikus vagy lelki okokból látogatták a Szent X. Piusz Papi Testvériséget; valamint azok a világi hívek, akik ugyan tudatában vannak a Szentszékkel fennálló feszültségeknek, de nem utasítják el az Egyház Tanítóhivatalát vagy a római pápa tekintélyét.” – foglalja össze a VatikánNews.

Caietanus