Scupoli: Bizalmatlanság önmagunk iránt

A korai barokk híres szerzőjének, Lorenzo Scupolinak a kíváló „Lelki harc” című könyvéből osztunk meg egy részletet, amelyben felhívja a figyelmet a bukások leggyakoribb okára – hogy azt hisszük, saját erőnkből ellen tudunk állni a kísértéseknek -, valamint ismertet négy módot, amivel küzdhetünk ezen hajlamunk ellen.

A bizalmatlanság önmagunk iránt annyira szükséges ebben a küzdelemben, hogy nélküle nemcsak az óhajtott győzelmet nem szerezhetjük meg, de még szenvedélyeink legkisebbikét sem tudjuk legyőzni.

Véssük ezt mélyen a tudatunkba. Mert megrontott természetünk – sajnos – ugyancsak hajlandó saját magunk becsülésére. A valóságban semmik sem vagyunk, de azért nagyra tartjuk magunkat és erőink hiú túlbecsülésében tulságosan sokra vállalkozunk.

Ez a hiba, mely annál veszedelmesebb, mert nehezen ismerhető fel, Istennek nagyon ellenére van. Mert lsten megkívánja és elvárja tőlünk annak a kétségtelen igazságnak az elismerését, hogy minden kegyelem és erő, amivel bírunk, egyedül Tőle, minden jó kútforrásától származik, és hogy önmagunktól még csak egy Neki tetsző gondolat sem ébredhet bennünk.

Még ez az olyannyira fontos bizalmatlanság is önmagunk iránt, lsten kezének a műve, melyet a legkülönbözőbb eszközök segítségével juttat hozzánk. Hol szent sugallatok, majd kínos szenvedések, heves, sokszor szinte legyőzhetetlennek látszó kísértések útján, vagy más, előttünk ismeretlen és érthetetlen módon. De azért megkívánja, hogy mi is megtegyük a magunk részéről, amit tehetünk.

E célra négy különböző módot jelölök meg neked, melyeken, ha az isteni kegyelem is támogat, elsajátíthatod ezt az üdvös bizalmatlanságot.

Az első abban áll, hogy felismerd nyomorúságodat és semmiségedet és vedd fontolóra, hogy a magad erejéből semmi olyan jót sem tehetsz, amível a mennyei boldogságot kiérdemelhetnéd.

A második az, hogy buzgó és alázatos imában gyakran kérd az Úrtól ezt a felismerést, mert az az Ő adománya. De ahhoz, hogy megnyerhesd, nemcsak a hiányát kell érezned, hanem azt is, hogy önmagad képtelen vagy megszerezni. Ezzel a fölismeréssel fölszerelve járulj újra meg újra az isteni Felség elé és szílárd bizalommal reméld, hogy Ő jóságában megadja azt neked.

Azután várd be állhatatosan azt az időt, melyet a Gondviselés bölcs előrelátásában arra alkalmasnak tart, s bizonyosan elnyered, amit kérsz.

A harmadik mód abban áll, hogy állandóan félj önmagadtól, saját itéleteidtől és mindattól, ami veszedelmet hozhat rád, vagyis a bűnre való erős hajlandóságodtól, nagyszámú ellenségeidtől, akikkel szemben a legcsekélyebb ellenállásra sem vagy képes, a harcban való nagy gyakorlatuktól, alattomosságuktól, mellyel a világosság angyalának a képét öltik magukra, s attól a megszámlálhatatlan csapdától és cselfogástól, mellyel az erény útján vesztedre törnek.

A negyedik mód az, hogy ha hibát követtél el, merülj mélyebb és élénkebb elmélkedésbe határtalan gyöngeséged fölött. Hiszen Isten éppen azért engedte meg bukásodat, hogy ebben az új megvilágításban jobban megismerd, s mint nyomorult teremtést, megvesd magadat és mások által is megvetésre méltónak kívánj tartatni. E szándék nélkül nincs erényes bizalmatlanság, mert az csak az igazi alázatosságon és nyomorúságunknak ilyen tapasztalatokból merített ismeretén alapulhat.

Elvitázhatatlan tény ugyanis, hogy mindenkinek, aki a teremtetlen Igazsággal és a legteljesebb Világossággal egyesülni akar, szüksége van önmaga megismerésére.

A gőgösnek és elbizakodottnak Isten az Ő jóságában rendszerint a bukás útján adja meg ezt a megismerést, amennyiben megengedi, hogy igazságos módon olyan hibába essék, amelytől – azt hitte – saját erejéből is távol tudja tartani magát. Így vezeti rá Isten az önismeretre és arra, hogy megtanuljon bizalmatlan lenni önmagával szemben. De ezzel a sajnálatos eszközzel csak akkor él az Úr, ha az előbb említett enyhébbek nem hozták meg az Ő végtelen jóságában szándékolt eredményt.

Isten megengedi, hogy az ember kevélységének és önmaga túlbecsülésének kisebb vagy nagyobb mértéke szerint kevésbé, vagy jobban elbukjék, úgyhogy ahol elbizakodottság és kevélység egyáltalán nincs, mint a Boldogságos Szűz Máriánál, ott a bukásnak sem kell bekövetkeznie.

Ha tehát elbuktál, menekülj lélekben gyorsan önmagad alázatos megismeréséhez és szakadatlan imádsággal kérd Istent, adja meg neked az igazi világosságot, hogy abban megismerd magadat és teljes bizalmatlansággal tudj viseltetni önmagad iránt. Mert ha ezt nem teszed, könnyen elbukhatsz újra és sokkal mélyebb romlásba merülhetsz.

Lorenzo Scupoli: Lelki harc
ford.: Gerely Jolán;
Szalézi Művek, Rákospalota, 1934. 18-22. old.
Online elérhető a PPEK jóvoltából