A kispolgári istentelenség szimptómái

Lendvai István katolikus publicista már 1919-ben nagyon jól festette le azt az embertípust, amely mára uralkodó többséggé vált.

***

[…] A lázadás szelleme bourgeois szellem. Minden művelődés fényes tirádái alatt ott settenkedik. Ott éli kicsiny és jelentéktelen életét a Polgár – ez a sanda, kapzsi, hitetlen, rágalmazó emberfajta. […]

Mi van fölírva a bourgeois értéktábláira? Mindaz, amivel az úri gondolkozást ki akarja rágalmazni a világból, le akarja szólni, le akarja kisebbíteni, mint a róka a szőlőt, amely nyomban savanyú neki, mihelyt elérhetetlen. S mi az, ami a bourgeoisnak elérhetetlen? Mindenekelőtt Isten.

A szolgaszellemnek legnagyobb hazugsága, hogy Isten a kicsinyek, az összetörtek, a vérszegények gondolata. Istenük éppen a legerősebbeknek van, azoknak, akik elbírják roppant terhét.

Szegény Nietzsche akkor szédült le a toronytetőről, mikor elfogta a szörnyű rabszolgairigység: hogy lehetne a mindenségben Isten, ha egyszer nem ő az? Ekkor tört ki Nietzschéből a vértesteiből kilázadó nyárspolgár, aki nem a maga énjét akarja a végtelenbe alámeríteni, hanem a végtelent összeszűkíteni a maga én-pontocskájába.

A bourgeois nem bírja el Istent, és nem bírja el a gőgös értelemnek többi paradoxiáit: a szeretetet, a jóságot, a megbocsátást, a hitet, a bizalmat, a helytállást, a hűséget, a hazát, a lángelmét, az urat, az anyagi haszon nélküli cselekvést, a tiszta szemet, a gyámoltalan szívet, a hősi kardot, és a legnagyobb krisztusi botrányt.

[…]

A bourgeois „öntudatos”, a bourgeois „tudományos”, a bourgeois mindenkit be akar csapni és nem „hagyja magát becsapni”, a bourgeois hasát növeszti, egészségére vigyáz, a bourgeois alkalmazkodik, a bourgeois takarékos, keres, nem ad az életnek, hanem minél többet „bevesz” tőle, a bourgeois keresi az egyenlőséget,

azt a közös tyúkszemet, amelyben megegyezik talán Dantéval és Goethével, a lángelme és az őrület rokonvonásait mohón kutatja, gazdasági eredőit rajzolja Leonardo da Vinci képeinek és Michelangelo szobrainak, a környezetből „magyarázza” Szent Ágostont és assisi Ferencet, és alkalmazkodással magyarázza a sasnak szárnyait és az oroszlán ugrásait. A bourgeoisnak a pénz a mértékegysége, és — hohó, mi a bibliája? Marx doktor, Engels, Darwin, Herbert Spencer és az összes „progresszív” apostolok írásai.

Marx a legnagyobb bourgeois, a szociáldemokrácia és a kommunizmus a végsőkig fejlesztett bourgeoisie, a „világpolgárság”. Marx könyvei az európai művelődés sírfeliratai.

[…]

Ez a fölfogás az, amelyik Jézus Krisztusban csak politikai agitátort tud látni…

Lendvai István: A lázadás szelleme
Nemzeti Újság, 1. évf., 19. sz., (1919. okt 19.), 1-2.