Mediatrix: válaszok az ellenvetésekre – részlet egy dogmatikaprofesszor monográfiájából

Hiánypótló fordítást adunk közre – ami egy dogmatikaprofesszor könyvének részlete –, amely rendkívüli pontossággal, ám közérthetően mutatja be, hogy a Szűzanya „minden kegyelmek közvetítője” (mediatrix). A korábban közölt részletben fény derült arra, hogy a nemrég megtámadott tételt valójában egy hajszál választja el attól, hogy dogma legyen. Jelen részben a közkeletű ellenvetésekre adott cáfolatokat mutatja be a szerző.

Ellenvetések Mária egyetemes kegyelemközvetítői szerepével szemben:

A Mária általi általános kegyelemközvetítői szerep ellenzői a következő ellenvetéseket fogalmazták meg:

a) Az 1Tim 2,5 szerint Krisztus „az egyetlen közvetítő Isten és az emberek között”.
Ez a protestánsok fő ellenvetése. Így ír például Asmussen: „Mi, evangélikusok […] inkább vállaljuk az egyházszakadást, mintsem akár csak látszólag is igent mondjunk arra, hogy az apostol szavaival (1Tim 2,5) ellentétben egynél több közvetítő létezzen.”¹

Az apostoli kijelentésből azonban csak az következik, hogy Krisztus az egyetlen tökéletes közvetítő, ami nem zárja ki azt, hogy alárendelt módon más közvetítők is részt vegyenek az emberek Istennel való egyesítésében.² Ellenkező esetben például a másokért mondott imádság teljesen értelmetlen volna, és nem létezhetne papság sem.

Mária közvetítése teljes mértékben Krisztus közvetítésétől függ, és annak alá van rendelve. Krisztus méltóságát csak akkor csorbítaná, ha Mária tőle függetlenül érhetne el valamit Istennél, vagy ha közvetítői szerepét Fiáéval egyenrangúnak tekintenék. Az ő közvetítése azonban teljes egészében Krisztus érdemeiben gyökerezik.

b) Egy további ellenvetés így szól: ha Mária kegyelemközvetítése valóban minden kegyelemre kiterjed, akkor a szentségek, mint kegyelemközvetítő eszközök feleslegessé válnának, az igazak jócselekedeteinek hatékonysága csökkenne, és a többi szent közbenjárása elveszítené jelentőségét.

Mária azonban nem azért esedezik, hogy a kegyelmek szentségek nélkül jussanak el hozzánk, hanem éppen azt kéri számunkra, hogy megkapjuk a szentségeket, valamint azokat az aktuális kegyelmeket, amelyek a szentségek gyümölcsöző vételéhez szükségesek.

Garrigou-Lagrange így ír fentebb említett szakvéleményében: „Ebből az említett egyetemes befolyásból még az Újszövetség szentségeinek hatása sem zárható ki, amely a cselekmény végrehajtása által (ex opere operato) jön létre: […] a Boldogságos Szűz […] közvetve hat, amennyiben kieszközli számunkra a szentségek érvényes kiszolgáltatását és az aktuális kegyelmeket (gratia actualis), amelyek által megfelelő módon felkészülünk a szentségi kegyelem gyümölcsöző befogadására.”³

A jócselekedetek tekintetében Mária azokat az aktuális kegyelmeket szerzi meg számunkra, amelyek e cselekedetekhez szükségesek. Így a kegyelemben való növekedés is, amely az érdemszerző cselekedetekből fakad, Mária közbenjárásában gyökerezik.

A többi szenttel kapcsolatban azt kell mondanunk, hogy ők először nála esedeznek, vagy Krisztus Máriát értesíti a többi szent közbenjárásáról, hogy ő is ugyanazt kérje. Garrigou-Lagrange ehhez Szent Anzelmet idézi, aki így szólítja meg Máriát: „Ha te hallgatsz, egyetlen szent sem fog kérni, egyetlen sem segít. Ha te kérsz, mindenki kérni fog, és mindenki segíteni fog.”⁴

Hauke erre egy megrázó példát hoz Jeanne d’Arc szentté avatási eljárásából: „Ezt megelőzően vita bontakozott ki Billot bíboros és […] Edouard Hugon között. A döntő vitapont egy Lourdes-ban történt, csodaként elismert gyógyulás (Teresa Belin hirtelen felépülése) értelmezése volt. Az orléans-i püspök, Touchet monsignore korábban Máriához fordult a csodáért Jeanne d’Arc közbenjárását kérve. Billot úgy vélte, hogy a csoda Mária által történt, semmiképpen sem az orléans-i szűz által. Amikor Billot ezt az álláspontját egy pápai bizottságban keresztülvitte, a szenttéavatási eljárás majdnem meghiúsult. A fordulat akkor következett be, amikor az orléans-i püspök XV. Benedek tanácsára Hugont kérte fel egy szakvélemény elkészítésére, amely végül kedvezően hangolta a bizottságot (1918). Billot azonban mindvégig ellenállt. A pápa a csodák elismeréséről szóló dekrétumban (1919.4.6.) hangsúlyozta, hogy Mária egyetemes közbenjárása és a szentek imája nem zárják ki egymást. Mária által »jut el hozzánk minden kegyelem és minden jótétemény«. A szentek közbenjárásával együtt »feltételeznünk kell azok közreműködését, akiket az egyházatyák Mediatrix omnium gratiarum néven üdvözöltek«.”⁵

c) További ellenvetés, hogy az általános kegyelemközvetítés meghaladja egy teremtmény képességeit. Hogyan tudná Mária minden ember számára minden pillanatban kieszközölni azokat a kegyelmeket, amelyekre éppen szükségük van? Egyáltalán honnan tudja, hogy kinek mire van szüksége?

A dicsőség állapotában azonban új és magasabb rendű megismerési módok léteznek. Amint Isten egyszerű lényegében egyetlen aktusban ismeri meg a világ számtalan dolgát, úgy az üdvözültek is Isten lényegében és a beléjük öntött megismerési formák által sok dolgot magasabb és egységesebb módon ismernek meg. Aquinói Szent Tamás a visio beatifica kapcsán megjegyzi: minél tökéletesebben látja egy üdvözült Istent, annál inkább felismeri azt is, amit Isten tesz és tenni képes (vö. STh I q.12 a.8). Mindazt, amit a szentek Istenben látnak, nem egymás után, hanem egyszerre, egyetlen aktusban ismerik meg, mivel nem különálló megismerési képek által, hanem az isteni lényegben látják a dolgokat (vö. a.10).

Nyilvánvalóan nem minden mennyei szent ismeri Istenben minden földön élő ember sorsát és sajátos szükségleteit. Tamás szerint az üdvözültek Istenben mindazt látják, ami számukra megfelelő és ami érdekli őket (vö. STh II–II q.83 a.4 ad 2um; III q.10 a.2). Így például a szülők ismerik gyermekeik és más rokonaik sorsát, a papok tudnak azokról a lelkekről, akik rájuk voltak bízva, stb. Mivel Mária minden ember lelki anyja, átfogó ismerete van mindarról, ami az egyesek üdvösségére vonatkozik. Látja azt is, hogy Isten mit szándékozik tenni minden egyes emberrel, és milyen kegyelmeket akar neki adni, ezért Istentől indíttatva kéri ezeket. Akarása és közbenjárásának megvalósulása nem villámgyors ide-oda mozgás, hanem nyugalomban történik, összhangban az egyszerű és nyugodt isteni megismeréssel.

Mivel Mária a mennyek királynője, és a tanítóhivatal és a liturgia dokumentumai szerint a mennyben uralkodik, bizonyos értelemben még „önállóságot” is tulajdoníthatunk neki a kegyelmek kiosztásában. Mintegy szabadon rendelkezik a kegyelmek kincstárával, természetesen mindig teljes összhangban Isten akaratával.

Sok teológus Mária kegyelemközvetítését pusztán erkölcsi hatásra, közbenjárásának erejére korlátozza. Mások azonban tovább mennek, és Mária tevékenységének fizikai hatékonyságot tulajdonítanak, mint eszköz-oknak. Ahogyan Erzsébetet köszöntő szavai bizonyos értelemben eszköz-okai voltak annak, hogy a kegyelem átszálljon a méhében hordozott Gyermekről Keresztelő Szent Jánosra (vö. Lk 1,42), úgy Isten nemcsak Mária közbenjárása miatt, hanem általa osztja ki a kegyelmeket.

Garrigou-Lagrange szerint,⁶ ami igaz a feloldozó papra vagy a csodatevőre, annak Máriára is igaznak kell lennie. A pap kétségtelenül eszköz-oka a bűnök megbocsátásának – miért ne lehetne Mária a kegyelem közvetítésének eszközi oka? Ezt látja ő előrevetítve a Stabat Mater szavaiban: „Add, hogy szívem lángra gyúljon, […] add, hogy Krisztus halálát magamban hordozzam…„⁷

XII. Piusz is e tétel mellett látszik érvelni, amikor az Ad caeli reginam enciklikában így ír: „Ha az Ige az általa felvett emberi természeten keresztül csodákat tesz és kegyelmet áraszt, ha a szentségeket és szentjeit használja eszközül a lelkek üdvösségére, miért ne használhatná fel szent Anyjának feladatát és működését is, hogy az üdvösség gyümölcseit nekünk közvetítse?”⁸

Más teológusok viszont úgy vélik, hogy a fizikai kegyelemközvetítés tana túlságosan közelíti Máriát Krisztushoz.⁹

A tanítás napjainkban

Sokan remélték, hogy a II. Vatikáni Zsinat dogmaként hirdeti ki Mária általános kegyelemközvetítését. A zsinat azonban megelégedett azzal, hogy a Lumen gentium 8. fejezetében általánosabb módon tanítsa Mária közbenjáró tevékenységét: „Mária anyasága a kegyelem rendjében megszakítás nélkül folytatódik… A mennybe felvéve nem tette le ezt az üdvözítő feladatát, hanem sokrétű közbenjárásával továbbra is kieszközli számunkra az örök üdvösség ajándékait. Anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még a zarándokúton járnak, és veszélyek és szorongattatások között élnek, míg el nem jutnak a boldog hazába. Ezért az Egyház a Boldogságos Szüzet a szószóló, a segítő, a pártfogó és a közvetítő címével hívja segítségül. Ezt azonban úgy kell érteni, hogy Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek méltóságát és hatékonyságát semmitől meg nem fosztja, és ahhoz semmit hozzá nem tesz” (62. pont). Itt tehát nem hangzik el kifejezetten az az állítás, hogy minden kegyelem Mária kezén keresztül jut el hozzánk.

Nyilvánvalóan elsősorban ökumenikus megfontolások tartották vissza a zsinati atyák nagy részét egy új Mária-dogmától. Ez Otto Semmelroth SJ. kommentárjából is kitűnik: „Mária közvetítői címéről a zsinaton igen élénk vita folyt, amely a zsinati atyákat két szélsőséges csoportra osztotta, míg mellettük egy közvetítő harmadik csoport is kialakult. Az egyik csoport mindenáron ki akarta mondani, hogy Mária minden kegyelem közvetítője, míg a másik ugyanolyan határozottan kerülni akarta ezt a címet. Józanul szemlélve itt nem annyira a tartalomban mutatkozó nagy különbségekről volt szó, hanem arról az aggodalomról, hogy a „közvetítő” fogalom használata félreértésekhez vezethetne, amelyek veszélyeztetnék az igazságot, és feleslegesen megterhelnék az ökumenikus törekvéseket. Tekintettel arra, hogy mindkét csoport érvei jogosak voltak, egy harmadik csoport köztes megoldást javasolt: a „közvetítő” címet ne kerüljék teljesen, de olyan módon fejezzék ki és biztosítsák, hogy a félt félreértések elkerülhetők legyenek. Ennek felel meg a mostani szöveg is, amely hosszú viták eredménye mind az aula, mind a Teológiai Bizottság keretében.„¹⁰

Rahner és Vorgrimler zsinati kompendiumának kommentárja szinte gúnyos hangon jegyzi meg: „A fejezet értékeléséhez nemcsak a tárgyat önmagában kell szemlélni, hanem a mariológia olykor mértéktelen kiterjesztését is (nem is szólva egyes országok Mária-tiszteletének terjedelméről és formáiról) XII. Pius idején. Ehhez képest a fejezet – aránytalan hosszúsága ellenére – jelentős előrelépést jelent. … Kiemelendő, hogy a zsinat tudatosan mellőzte a „Coredemptrix” (Mária, mint társmegváltó) kifejezést… A zsinat által nem kívánt, de VI. Pál által utólag Máriának adott, Egyház Anyja cím többértelmű, bár helyesen értelmezhető. Kiemelendő továbbá, hogy a „Közvetítő” címet nem mondja ki kifejezetten Máriára vonatkoztatva, hanem csupán megállapítja, hogy az Egyház e cím alatt is megszólítja őt más címekkel együtt.„¹¹

Az a következtetés azonban, hogy a zsinat valójában nem ismeri el Mária közvetítői címét, aligha helytálló. Ebben az összefüggésben némiképp különös, hogy Manfred Hauke rámutat: legalább a zsinati szöveg lábjegyzeteiben számos olyan fontos forrás szerepel, amelyek Mária általános kegyelemközvetítését tanítják.¹² A zsinat utáni pápák megnyilatkozásaiban is találunk olyan kijelentéseket, amelyek ebbe az irányba mutatnak, még ha nem is hangsúlyozzák annyira kifejezetten, hogy valóban minden kegyelem Mária közvetítésével adatnék.

VI. Pál – aki a zsinat idején kihirdette a „Mária, az Egyház Anyja” címet – az 1967-es Signum magnum apostoli buzdításban így ír: „Máriával úgy van, mint minden emberi anyával: feladata nem merülhet ki egy új emberi élet világrahozatalában, hanem ki kell terjednie annak táplálására és nevelésére is. Részt vett Fia áldozatában, aki üdvösségünk oka, mégpedig olyan bensőséges módon, hogy méltán nevezhető tőle nemcsak az egyetlen tanítvány, János anyjának, hanem – ha szabad így mondani – az egész emberi nem anyjának is, amelyet János mintegy képviselt. Ezért most a mennyből is folytatja anyai szolgálatát, hozzájárulva ahhoz, hogy az isteni élet felébredjen és növekedjék a megváltott emberek szívében. Ez az igazság mélységes vigaszt nyújt, és a bölcs Isten szabad akarata szerint kiegészítése az emberi üdvösség misztériumának. Ezért minden kereszténynek hittel kell ragaszkodnia hozzá.”¹³

Az 1968. június 30-án kihirdetett „Isten népének hitvallásában” ezt mondta: „Hisszük, hogy a legszentebb Istenszülő, az új Éva, az Egyház Anyja, a mennyben is folytatja anyai feladatát Krisztus tagjaiért, együttműködve az isteni élet megszületésében és növekedésében a megváltott lelkekben.”¹⁴

Szépek II. János Pál következő gondolatai is: „Valóban így van: ha Jézus, az egyetlen közvetítő, imádságunk útja, akkor Mária, aki teljesen átlátszó volt számára, megmutatja nekünk ezt az utat. … Különösen a kánai menyegzőn teszi világossá az evangélium Mária közbenjárásának hatékonyságát, amikor Jézusnál az emberi szükségletek szószólója lesz: ,,Nincs boruk” (Jn 2,3). A rózsafüzér egyszerre szemlélődő és kérő ima. Az Istenanyához intézett kitartó fohász azon a bizalmon alapul, hogy anyai közbenjárása Fia szívénél mindent elér. Ő, kegyelemből mindenható’, ahogyan a boldog Bartolo Longo merész, de helyesen értendő kifejezéssel megfogalmazta Supplica alla Vergine imájában. Ez a bizonyosság az evangéliumból kiindulva az idők folyamán egyre jobban megerősödött a hívő népben. A nagy költő, Dante, Szent Bernát gondolatvilágát követve, csodálatos módon így énekli meg ezt: ,,Asszony, oly nagy vagy, és oly nagy az erőd, hogy aki kegyelemre szomjazva nem téged hív, az szárnyak nélkül próbálna repülni.”¹⁵

Az egyik legvilágosabb megfogalmazás a Redemptoris Mater enciklikában található: „Az Úr szolgálójának anyai közvetítése Fia megváltó halálával egyetemes dimenziót nyert, mert a megváltás műve minden embert átfog. Így különleges módon mutatkozik meg Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek, Isten és az emberek között való egyetlen és egyetemes közvetítése. Mária közreműködése alárendelt módon részesedik a Megváltó közvetítésének egyetemes jellegében, az egyetlen közvetítőében.”¹⁶

Ugyanebben az enciklikában (45. pont) Jézusnak az anyjához intézett szavait: „Íme, a te fiad” nemcsak Jánosra, hanem minden keresztényre vonatkoztatja. Mária általános kegyelemközvetítésének tana ráirányítja figyelmünket mennyei Anyánktól való mély függőségünkre: Krisztus után mindent neki is köszönhetünk! Ez a tanbéli alapja Montforti Grignon Szent Lajos felszólításának, hogy mindent „Máriával, Máriában, Máriáért és Márián keresztül” tegyünk.

Matthias Gaudron: Die Gnadenvolle –
Die Lehre der Kirche über die allerseligste Jungfrau Maria
Sarto Verlag, 2020, 107-114. oldal
Fordította: Antonius

1. Maria die Muttergottes, Stuttgart 1950, S. 49 f; zitiert nach: Brinktrinc. S. 107.; ↩︎
2. Der hl. Thomas spricht von Mittlern secundum quid, die „disposilve vel ministerialiter“ mitwirken. Vgl. S Th III q.26 a.l. ↩︎
3. Zitiert nach: Hauke, Das Gutachten, S. 82 f.  ↩︎
4. Or.46; PL 158,944. ↩︎
5. Hauke. Das Gutachten, S. 81. ↩︎
6. De Christo salvatore, S. 521. Auch Hugon trat für die physische Gnadenvcrmittlung Mariens ein. ↩︎
7. „Fac ut ardeat cor meum … Fac ut portem Christi mortem …“ ↩︎
8. Graber/Ziegenaus: Die niarianischen Weltrundschreiben derPäpste von Pius IX. bis Johannes Paul 11. Regensburg31997, S. 245, Nr. 242. ↩︎
9. Vgl. Hauke, Das Gutachten S. 79. Er nennt besonders Merkelbach und Bittremieux als Gegner der These. ↩︎
10. LThK2 XII. 336 ↩︎
11. Kleines Konzilskompendium, S. 121. ↩︎
12. Theologisches 11/12 2006. Sp. 392 ↩︎
13. Graber/Ziegenaus: Die marianischen Weltrundschreiben S. 302, Nr. 302 ↩︎
14. Zitiert nach: Graber/Ziegenaus: S. 412. Nr. 433. ↩︎
15. Apostolisches Schreiben Rosarium Virginis Mariae überden Rosenkranz vom 16. ↩︎
16. Enzyklika Redemptoris Mater vom 25. März 1987, Nr. 40. Zitiert nach Graber/Ziegenaus: Die marianischen Weltntndschreiben … S. 404, Nr. 426. ↩︎