Mediatrix: egy lépésre a dogmától – részlet egy dogmatikaprofesszor monográfiájából

Hiánypótló fordítást adunk közre – ami egy dogmatikaprofesszor könyvének részlete – amely rendkívüli pontosságal, ám közérthetően mutatja be, hogy a Szűzanya „minden kegyelmek közvetítője” (mediatrix), sőt, fény derül arra is, hogy a nemrég megtámadott tételt, egy hajszál választja el attól, hogy dogma legyen.

A kegyelmek közvetítője

A „kegyelmek közvetítője” fogalom többféleképpen érthető:

1. Mária minden kegyelem közvetítője annyiban, amennyiben ő adta a világnak a Megváltót.
   Ez dogma, és egyetlen keresztény sem vitathatja.
2. Mária általános kegyelemközvetítő abban az értelemben, hogy közbenjárása által Isten minden embernek bármely üdvösségi kegyelmet közvetíthet.
   Ezt a tételt egyetlen valóban katolikus teológus sem vitatja.
3. Mária minden kegyelem közvetítője azon az alapon is, hogy Isten rendelése szerint dicsőségébe való belépése óta senki sem kap semmiféle üdvbéli  kegyelmet, amelyet ne az ő különleges közbenjárása által nyert volna el.
   Ez sok kiváló tudós véleménye – s jelen fejezet éppen erről a kérdésről szól.

Teológiai bizonyíték

A Tanítóhivatal XIII. Leó óta hirdeti az egyetemes közvetítés tanát. A pápa ugyanis Octobri mense kezdetű rózsafüzér-enciklikájában (1891. szeptember 22.) így ír:

„Amilyen bizonyos, hogy a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett a miénk, ugyanolyan igaz az az állítás is, hogy Isten akarata szerint a kegyelmek e kincséből számunkra csak Mária által adatik; miként senki sem mehet az Atyához, csak a Fiú által, hasonló módon senki sem juthat Krisztushoz, csak Mária által… És ezért adatott neki feladata szerint szinte mérhetetlen hatalom, hogy minden kegyelem kiosztója legyen” (HK 486).

X. Piusz szintén határozott szavakkal nyilatkozott e tárgyról: „E fájdalom- és akaratközösség alapján Mária és Krisztus között Mária »kiérdemelte, hogy a legméltóbban legyen a visszaállítója az elveszített világnak«, és ezért azon adományok gondnoka, amelyeket Jézus halála és vére által szerzett meg számunkra. Nem tagadjuk, hogy e javak kiosztása Krisztus személyes és sajátos joga; hiszen egyedül az ő halála által szereződtek meg, és ő maga a hatalmánál fogva a közvetítő Isten és emberek között. Ám az említett fájdalom- és szenvedésközösség alapján az isteni Szűznek megadatott, hogy ő legyen »az egész világ leghatalmasabb közvetítője és kiengesztelője egyszülött Fiánál«… Mária pedig az »akvadukt«, vagyis a nyak, amelyen keresztül a test a fővel egyesül.”[1] XV. Benedek pedig azt tanította: Krisztussal való együttszenvedése miatt: „Minden kegyelmet az üdvösség kincséből mintegy a fájdalmas Szűz kezéből kapunk.”[2]

1921. január 12-én XV. Benedek engedélyezte a Maria mediatrix omnium gratiarum (Minden kegyelem közvetítője Mária) officiumát. Ebben nagy szerepe volt Désiré Mercier (1851–1926) belga bíborosnak, aki a dogma kimondását is szorgalmazta. A liturgikus szöveg először a belga egyházmegyék számára kapott jóváhagyást, de kérésre más egyházmegyék és szerzetesrendek is átvehették. 1921 végére már 450 püspök kérte jóváhagyását, és ez a szám a következő években tovább nőtt.[3]

XI. Piusz idején a katolikus teológusok már csak a tan teológiai minősítésén vitatkoztak, nem pedig igazságán. Sokan úgy tartották, hogy a tan „implicit módon kinyilatkoztatott”, mások szerint „jámbor és valószínű tétel” (sententia pia et probabilis).

„A teológiai minősítés kérdésétől eltekintve 1925-re a tan már az Egyház általánosan elfogadott örökségéhez tartozott; a legnevesebb ellenző, Ludwig Maria Muralori felvilágosodás kori teológus egykor Liguori Szent Alfonz ellenállásába ütközött, és Mercier korában már nem akadtak követői. A XIV. Benedek óta tett pápai nyilatkozatok megerősítették a teológusok és prédikátorok általános meggyőződését. A Civiltà Cattolica 1924-ben megjelent szakvéleménye így fogalmazott: »Napjainkban nem ismerünk egyetlen katolikus szerzőt sem, aki tanunknak ellentmondana.«”[4]

XI. Piusz 1922-ben három pápai bizottságot is felállított – Belgiumban, Spanyolországban és Rómában –, hogy vizsgálják meg, lehetséges-e a Mária egyetemes közvetítői szerepét dogmaként definiálni. A belga és a spanyol bizottság kedvező választ adott.

A római bizottságról mindmáig nincs biztos információ. Manfred Hauke, aki megtalálta Garrigou-Lagrange szakvéleményét e témában, úgy véli, maga Garrigou-Lagrange is a római bizottság tagja lehetett. Szakvéleménye szerint a tan definíciója lehetséges és kívánatos.[5]

A Szentírás tanúsága

A Szentírás ehhez a tanhoz elsősorban „arányossági okokat” és utalásokat szolgáltat:

• A Teremtés könyve 3,15 általánosan jelzi Mária és Krisztus szoros közösségét a megváltás művében.
• Ahogyan Krisztus a kereszt által kiérdemelt kegyelmeket a mennyből osztja, úgy megfelelő, hogy ezek a kegyelmek Mária közbenjárására adassanak, hiszen ő azokat vele együtt érdemelte ki (lásd a következő fejezetet). Másként Mária szoros együttműködése a Fiúval az üdvösség művében halála után megszakadna.

Az Újszövetség Máriát a megváltás minden fontos állomásánál jelen lévőként mutatja be:

• Ő fogadja az Üdvözítőt az egész emberiség nevében (Lk 1,38; vö. Summa Theologiae III q.30 a.1).
• Hangjának üdvözlése által a Keresztelő Szent János megszabadul az áteredő bűntől (Lk 1,41).
• Ő szüli a világnak a Megváltót.
• Kérésére Krisztus első csodáját végbeviszi (Jn 2,3).
• A kereszt alatt áll, és a világ üdvéért felajánlja Fiát (Jn 19).
• Krisztus mennybemenetele után az apostolokkal együtt imádkozik a Szentlélek eljöveteléért (Apg 1,14).

E szoros együttműködésnek a mennyben is folytatódnia kell, ahol istenanyai méltósága és érdemei ott nyerik el igazi elismerésüket, hogy a Király oldalán királynőként uralkodik, s minden kegyelem az ő kezei által jut el az emberekhez.

Mária, mint minden hívő anyja

A katolikus hívők általános meggyőződése szerint Mária „minden hívő anyja”. Ez a Szentírásra támaszkodik:

• Ha Mária Krisztusnak, a misztikus Test fejének anyja, akkor a Test tagjainak is anyja;
• Krisztus Jánoshoz intézett szavai – „Asszony, íme a te fiad!” (Jn 19,26–27) – minden hívőre vonatkoztathatók.

Origenész[6] már utal rá, és Rupert von Deutz (†1135)[7] óta általános katolikus magyarázat, hogy Krisztus e szavakkal Máriát minden keresztény anyjává tette; János személyében mindannyiunkat neki adott fiává. A pápák ezt az értelmezést sensus perpetuus Ecclesiae-ként, az Egyház örökérvényű értelmeként ismerték el.[8]

Az „Asszony” megszólítás univerzális jelentésére sok exegeta is felhívja a figyelmet. A lelki anyaság konkrét értelme abban áll, hogy Mária megszerzi számunkra az üdvösséghez szükséges kegyelmeket.

A hagyomány tanúsága

Origenész kifejezetten beszél Mária lelki anyaságáról: „Mivel Mária Krisztus anyja, az igazak anyja is.”[9] (mert Gal 2,20 szerint Krisztus él az igazakban). Epiphaniosz Máriát „az élők anyjának” nevezi, mert ő hozta világra Krisztust, „aki maga az élet”.[10] Augustinus gyönyörűen írja: Mária „a Krisztus-tagok anyja, akik mi vagyunk, mert szeretetével működött közre ahhoz, hogy a hívők az Egyházban megszülessenek.”[11]

Az atyák gyakran állítják egymás mellé Évát és Máriát. Irénéusz: Mária „az engedelmességével saját maga és az egész emberi nem számára az üdvösség okává lett”.[12] Máriát „közbenjárónak”,[13] „a megváltás művében közreműködőnek”[14] nevezi. Odáig megy, hogy azt mondja: megtisztított anyaméhében „az emberek újraszületnek Isten számára”![15] Hieronymus: „Az asszony által menekült meg az egész világ. Eszedbe jut Éva, de tekintsd Máriát is: az előbbi kiűzött a Paradicsomból, az utóbbi visszavezet a mennybe.”[16]

Az atyák általában azt értik ez alatt, hogy Mária hite és engedelmessége méltóvá tette arra, hogy a kegyelmek szerzőjét fogadja és a világnak adja. De ha ő valóban a hívők anyja, mint Éva az élők anyja volt, akkor természetes következtetés, hogy a mennyből is igaz anyai gondot visel minden gyermekére. A keleti atyák – különösen az efezusi zsinat után – hangsúlyozzák Mária közbenjárásának mindenhatóságát.

Ephrém (†373): „Úrnőm… minden javak osztogatója… a Vigasztaló után másik vigasztalónk, és a Közvetítő után az egész világ közvetítője, mutasd meg, hogy mindent megtehetsz és hatalmad van mindent véghezvinni a mennyben és a földön.”[17]

Ez a tan egyre határozottabban az Egyház tanításává vált, amit az imádságok is tükröznek: Emlékezzél meg, Oltalmad alá futunk, Salve Regina, a litánia-könyörgések, stb. A liturgia még a Sirák fiának könyve 24,25 szavait is Máriára alkalmazza: „Bennem van az élet és az igazság minden kegyelme, bennem az élet és az erény minden reménye.”

Aquinói Szent Tamás tanítja: minél nagyobb egy szent szeretete, annál inkább imádkozik az emberekért, és minél szorosabban kapcsolódik Istenhez, annál hatékonyabb az imája.[18] Mária a legnagyobb szent, így ő imádkozik legtöbbet, és imája a leghatásosabb. Az Ave Maria magyarázatában írja: „Minden veszedelemben segítséget kaphatsz ettől a dicsőséges Szűztől… minden erényes cselekedetben támaszkodhatsz segítségére.”[19]

Összegzésként:

• Mária minden ember üdvösségének oka és közvetítője, mert ő adta a világnak a Megváltót.
• Hajlandó mindenben segíteni, és közbenjárásával mindent elérhet.
• Bár az a tétel, hogy minden egyes kegyelmet Mária közbenjárására nyerünk, kifejezetten nem szerepel a legősibb hagyományban, mégis teljesen összhangban áll azzal a képpel, amelyet a legkorábbi atyák Máriáról mint új Éváról és Krisztus társáról felvázoltak.

A nyugati egyházban csak Anzelm (†1109) óta találunk kifejezett tanúságot Mária általános kegyelemközvetítéséről. A keleti egyházban viszont már a 8. században Germanosz konstantinápolyi pátriárka (†733) tanítja: „Senki sem nyeri el az üdvösséget rajtad kívül, ó legszentebb. Senki sem szabadul meg a rossztól rajtad kívül, ó szeplőtelen. Senki sem kap kegyelmet rajtad kívül.”[20]

Ez a tan az újkorra egyre általánosabban elfogadottá vált, s a Tanítóhivatal nyilatkozatai azt mutatják, hogy a kinyilatkoztatás magvának helyes kibontása történt. Mivel a tétel alapjai a kinyilatkoztatásban gyökereznek, dogmaként való kimondása kétségtelenül lehetséges.

Garrigou-Lagrange a dogma lehetősége mellett megjegyzi: „A szeplőtelen fogantatásról kevés tanúság volt és sok ellenvetés, az egyetemes közvetítésről viszont sok tanúság van és egyetlen súlyos ellenvetés sem; igen, … az egyetemes közvetítés már az Egyház rendes tanítóhivatalához tartozik.”[21]

A legfőbb érvek összefoglalása

Az általános kegyelemközvetítés mellett szóló fő érvek:

• Mivel Mária adta a világnak a kegyelem minden forrását, természetes, hogy továbbra is rajta keresztül árad minden kegyelem. Ő a aquaeductus gratiae – a kegyelem „vízvezetéke”, a misztikus test „nyaka”.
• Mária az új Éva, aki az új Ádám oldalán működött közre a megváltásban. Ahogy Krisztus mennyei közvetítése is folytatódik, úgy Mária közreműködése sem szűnhet meg halála után.
• Mária magába fogadta Krisztus egész érdemét, és ennek mintegy kezelője lett.
• Mária minden megváltott anyja, s így akarja őket a tökéletességre vezetni – ezt pedig teljes értelemben csak úgy teheti, ha ő az általános kegyelemközvetítő.
• A kegyelem közlése egyetemes módon az Egyházhoz kötött; Mária pedig az Egyház tökéletes előképe és legalkalmasabb képviselője az egyház imáinak – ő a misztikus test „szíve”.

Az általános kegyelemközvetítés tana nem állítja, hogy Isten nem ad kegyelmet Mária kifejezett segítségül hívása nélkül, hanem csak azt, hogy imáink Mária közbenjárásával nyerik el meghallgatásukat. Ha azonban valaki szándékosan kizárná Mária segítségét, az veszélyeztetné imája meghallgatását.

A tan természetesen nem azt jelenti, hogy Mária közbenjárása szükséges volna ahhoz, hogy Krisztust segítségre indítsa, mintha Krisztus nem lenne önmagában is kész erre. Hanem azt, hogy Isten rendelése szerint Krisztus érdemei és közbenjárása senkinek nem jutnak osztályrészül Mária kísérő közbenjárása nélkül.

Matthias Gaudron: Die Gnadenvolle –
Die Lehre der Kirche über die allerseligste Jungfrau Maria
Sarto Verlag, 2020, 98-106. oldal
Fordította: Antonius

---

[1] Enzyklika Ad diem illuni vom 2.2.1904, DH 3370. Der Titel „Wiederherstcllerin des ganzen Erdkreises“ geht auf Tarasius, Oral, in praesentat. Deiparae (PG 98,1499) zurück. Vgl. HK S. 289 Anm. 3.
[2] Apostolisches Schreiben Inter sodalicia vom 22.3.1918. 130 Vgl. Manfred Hauke: Das Gutachten von Garrigou-Lagrange zur dogmatischen Definition der universalen Mittlerschafi Mariens’, in: Doctor Ange Heus-Annuarium thomisticum internationale, Vol. IV – 2004,  S.63.
[3] Ebd. s. 62.
[4] Vgj Hauke: Maria, „Mittlerin aller Gnaden“, im Vatikanischen Geheimarchiv aus der Zeit Pitts’ IX. In: Theologisches 11/12 2006, Sp. 381 ff. Derselbe: Das Gutachten … S. 37 ff
[5] In Joh. praef. L.5.
[6] Leci. 13 in Joan
[7] So Leo XTII. in Adiutricem populi (HK 484). aber auch Benedikt XIV., Pius VTTL, Gregor XVI., Pius X.. Benedikt XV.. Pius XI., Paul VI. (siche unten S. 112), Johannes Paul II. (Enzyklika Redemptoris Maier Nr. 45) und Benedikt XVI. (Enzy klika Spe salvi Nr. 50).
[8] In Joh pracf. 6.
[9] Haer. 78.18.
[10] De s. virg. 6. M
[11] Adv. haer. IIL22.4.
[12] Ebd. V.19.1.
[13] Ebd. m.21,7.
[14] Ebd. IV.33.11.
[15] Trac. de Ps 96.
[16] Oratio, ed. Assemani 6.
[17] STh n-Uq.83a.il.
[18] „In omni pcriculo potes salutcm obtinere ab ipsa Virginc gloriosa… In omni opcrc virtutis potes eam habere in adiutorium“ (Qpusc. 6 in salutat. angel.).
[19] Orat. in zonani B. Mariae’. PG 98,379.
[20] Zitiert nach: Hauke, Das Gutachten S. 87.
[21] Siehe unten S. 123.