Hagyományhű pap ütött le és tartott lefogva egy menekülő bűnelkövetőt

Jean-Baptiste Commins, az ICKSP papja Detroitban egy közlekedési baleset helyszínéről menekülő gyanúsítottat saját kezűleg állított meg, majd a sérült áldozat segítségére sietett.

A francia–amerikai származású Jean-Baptiste Commins a detroiti St. Joseph Shrine parkolójában tartózkodott, amikor hangos fékcsikorgást és csattanást hallott az utcáról. A helyszínre sietve azt látta, hogy egy fiatal férfi futva menekül a baleset helyszínéről. Valaki rákiáltott: „Állítsák meg!”, mire a reverendát viselő pap habozás nélkül akcióba lépett.

Commins atya utolérte és földre vitte a gyanúsítottat. Elmondása szerint a férfi hevesen ellenállt, ezért kénytelen volt fizikai erőt alkalmazni annak érdekében, hogy ne jelentsen veszélyt a környezetére. A pap később úgy nyilatkozott, nem tudhatta, van-e fegyver a menekülőnél, ezért fontosnak tartotta, hogy megakadályozza a további menekülést. A dulakodás során a kezén kisebb sérüléseket szenvedett.

A hatóságok szerint a 18 éves gyanúsított egy feltehetően lopott gépkocsit vezetett, és egy rendőri intézkedés elől próbált elmenekülni, amikor összeütközött egy másik autóval. A fiatalt letartóztatták, további három személyt pedig előállítottak az ügy kapcsán.

Miután a rendőrök átvették a gyanúsított őrizetét, a pap azonnal a baleset sérültjéhez sietett. A másik járművet vezető nő ugyan nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de kezdetben alig reagált a környezetére. Commins atya a mentősökkel együtt maradt mellette, és arról is gondoskodni akart, hogy szükség esetén lelki segítséget, áldást vagy akár a betegek kenetét is megkaphassa a sérült.

Az eset különösen azért keltett figyelmet a katolikus közösségekben, mert Commins atya az ICKSP (Institute of Christ the King Sovereign Priest) tagja, amely a hagyományos római liturgia és a katolikus örökség ápolása mellett kötelezte el magát. A pap Franciaországban tanult az intézet iskoláiban, majd olaszországi szemináriumukban készült a papságra. Jelenleg Detroitban szolgál.

A történet jól példázza, hogy a katolikus pap hivatása nem csupán az oltár szolgálatát jelenti. Commins atya a veszélyhelyzetben egyszerre tanúsított bátorságot, felelősségérzetet és lelkipásztori gondoskodást: előbb megakadályozta a menekülést, majd a sérült ember mellé állt. Az incidens után visszatért mindennapi kötelességeihez, imádságaihoz és közösségéhez. Ahogy egy interjúban szerényen fogalmazott: „csak egy újabb nap Detroitban”.

A National Catholic Register és a New York Post nyomán
Caietanus

Kapcsolódó cikkek