Dogmatikai bizonyosságok a tisztítótűzről II. – A megváltás előtt elhunyt igazak lelkei

Húsvét egyik kulcsmozzanata az „alászállt a poklokra”. Ez nem általánosságban a poklot jelenti, hanem annak egy bizonyos helyét, a limbus patrumot. Noha ez szorosan véve nem a tisztítótűzhöz tartozik, jelen sorozatunkban tárgyaljuk, hiszen átmeneti állapotról van szó. Alább két kiváló dogmatikus vonatkozó írásaival ismertetjük.

Johannes Katschthaler

Az Ószövetségben elhunytak lelkei, habár szentek s tiszták voltak is, a mennyországba, mely az emberek elől addig el volt zárva, Krisztus szenvedése s halála előtt nem jöhettek; s ezen pillanatig egy helyen tartózkodtak, mely az atyák limbusának neveztetik – az atyáktól s patriarcháktól, kik ott tartózkodtak;

– vagy Ábrahám kebelének – kebel, sinus-nak, tekintettel arra a fáradságtól ment nyugalomra, melyben ott részesültek, s arra, hogy ott fájdalmat nem szenvedtek, ha nélkülözték is Istennek boldogító szemléletét; Ábrahám kebelének, mert ezen nyugalomhoz csak a hívő juthatott, Ábrahámot pedig a hívők atyjának tartjuk, Zsidók. 11. 6. „Aki Istenhez akar jutni, annak hinnie kell.” V. ö. Gal. 3, 7.

A hivők atyjának mondom Ábrahámot, mert a hit legelső példáját Ábrahámban nyerte az emberiség, ki legelőször vált el a hitetlenek tömegétől s a hitnek különös jelét vette; s azért a nyugalmat, melyben az emberek haláluk után részesülnek, Ábrahám kebelének mondjuk, mint ez sz. Ágostonnál¹ is kitűnik.

„Hanem a szentek lelkei – így folytatja sz. Tamás² -, nem részesültek a halál után mindenkor egyenlő nyugalomban: mert Krisztus eljövetele után Isten szemléletét élvezők teljes nyugalomban részesülnek;

mig Krisztus eljövetele előtt részesültek ugyan nyugalomban, amennyiben a büntetéstől föl voltak mentve, de nem élvezték a vágy nyugalmát a cél elérése által.

S azért a szentek Krisztus előtti állapota szemlélhető aszerint, amint nyugalomban részesültek s így Ábrahám kebelének nevezzük; de tekinthető aszerint is, ami nyugalmukból hiányzott s így limbus inferni (az alvilág határa vagy mintegy végső része). Krisztus eljövetele előtt tehát a limbus inferni és Ábrahám kebele egy volt járulékaiban (per accidens), de nem önmagában, s azért semmi sem akadályozza, hogy Ábrahám kebele Krisztus eljövetele után is teljesen különbözzék a limbustól: mert megtörténhetik, hogy az, ami járulékaiban egy, szétválasztassék.”³

Takács József

I. Hitvallásokban és más dokumentumokban áll, hogy Krisztus leszáll a poklokra, tehát hozzátartozik a hithez.

Az egyház tanítása kifejezett:

• Apostoli hitvallás: „alászáll a poklokra” (D 6)
• Athanasius hitvallása: „… leszállott a poklokra…” (D40)
• Abelard Péter tévedése: „Hogy Krisztus lelke maga nem szállt le poklokra, hanem csak hatalma révén.” (D 385)
• IV. Lateráni zsinat: „… leszállt a poklokra … leszállt lélekben …” (D 429) vö. II. Lyoni zsinat Palaeologus Mihály hitvallásában: (D 462).
• IV. Kelemen: örmények tévedésével szemben tanítja, „… hogy Krisztus nem rombolta le az alsó poklot azzal, hogy leszállt a poklokra…” (D 574 a)

[…] Az egyházatyák és teológusok mind állítják, hogy Krisztus pokolra szállt.

II. Kérdezhető, milyen pokoli helyre szállt le Krisztus, és ott mit végzett?

Egyes atyák úgy vélték, hogy Krisztus, mint ahogy a földön halála előtt prédikált, úgy prédikált holtan is három napig a pokolban, és megvitte a megváltást oda is azoknak, akik kívánták az üdvösséget. Jóval több egyházatya azt tanította, hogy azért szállt le a poklokra, hogy kiszabadítsa az igazak lelkét, főleg az ószövetségi szenteket. Ma ez a nézet katolikus tanítás, bár nem meghatározott hittétel. A középkori teológusok a „pátriárkák limbus”-ának, magyarul pokol tornácának nevezték el azt a helyet, ahol a régi igazak, főleg a pátriárkák a megváltás beteljesedéséig várták a mennybejutást, ahol Krisztus mennybemenetelekor helyet készít az arra méltók számára.

A Trienti Katekizmus így beszél a pokol tornácáról: „Ez a harmadik hely, és ez az Úr Krisztus eljövetele előtti szentek lelkeit fogadta magába, ott fájdalom érzete nélkül a megváltás boldog reménye tartotta bennük a bizalmat, és nyugodt lakást élveztek. Ezeknek a jámboroknak a lelkét tehát, akik Ábrahám kebelén várták a szabadító Üdvözítőt, kiszabadította az Úr Krisztus, amikor a poklokra leszállt.”⁴

Ebből arra lehet következtetni, hogy az Ószövetségben létezett olyan állapot és hely, ahol a tisztulásra nem szoruló, vagy a tisztítóhelyről szabaduló igaz lelkek tartózkodtak, készen várva a megváltás beteljesülését és a mennyországba való bejutást (vö. Bölcs 3,1-4; 4,7 és az idézett zsoltárok, valamint Lk 16,22; 23,43). Ezt a helyet Ábrahám kebelének vagy paradicsomnak nevezték. A paradicsom elnevezés az ősszülők paradicsomát idézi, Ábrahám kebele pedig védelmet és nyugalmat fejez ki minden hívők atyjának ölén, aki áldás lett mindenki számára.

Általánosabb nézet, hogy Krisztus leszállva a pokol tornácába, közölte az ott tartózkodókkal a megváltást, és megajándékozta őket Isten boldog színe látásával, tehát a sötét hely, a halál árnyéka a boldogság helyévé vált. Valószínűbb, hogy ezek a lelkek a vízióval megajándékozva, de legalább Krisztus kíséretében jutottak be a mennybe.

Eszerint a pátriárkák pokol tornáca Krisztus leszállása után nem ugyanúgy létezett többé, Krisztus mennybemenetele után pedig megszűnt.

III. Tovább kérdezhető, hogy Krisztus alászállva poklokra, csak a pátriárkák pokol tornácán volt-e jelen? Ennek semmi más hatása nem volt az ott lévő lelkek megigazulásán kívül.

Semmi nem indokolja, hogy Krisztus más pokolbéli helyet meglátogatott volna.

a) Nem volt szükség arra, hogy a Sátánt és démonokat saját helyükön ostrom alá vegye és legyőzze, mert a győzelem Krisztus kereszthalálával bekövetkezett és teljessé vált.

b) Nem volt szükség a kárhozottak különleges megszégyenítésére bűneik miatt.

c) Nem volt lehetséges, hogy olyat kiszabadítson, aki tényleg elkárhozott, mert a kárhozottak tudják, hogy örökre kárhoztattak, és ezt csak Isten ítéletéből tudhatják. Isten pedig senkinek nem jelenthet be örök kárhozatot, ha tudja, hogy kiszabadul – ez Isten igazmondása ellen lenne. Ha pedig valaki tudta, hogy valaha kiszabadul, nem volt kárhozott.

d) Csak elgondolható, de semmivel alá nem támasztható, hogy Krisztus megjelenése a tisztítótűzből is kiszabadított valakit.

e) A gyermekek pokol tornácában céltalan volna Krisztus megjelenése, hiszen ezek nem is tudnak a természetfölötti rendről, tehát a megváltást sem értették volna meg, sőt ekkor is csak mások megszabadulásáról hallhattak volna, és hogy ők nem részesülhetnek ilyen jóban.

Takács József: Dogmatika
Örökmécs, 2007. 930-933. old.

Johannes Katschthaler: Ágazatos hittan VI.
– Isten országának befejezéséről
Ford: dr. Kiss János, Budapest, 1899. 52. oldal

Dogmatikai bizonyosságok a tisztítótűzről I. – A tisztulás tárgya

Újra dogmát tagadott Kocsis Fülöp – ezúttal a köztévében

1. l, 12. Super Genes. ad. litt. c. 33. M. 34. k. 481. old. ↩︎
2. 4. dist. 4, 5. qu. 1. a. 2. quaestiuncula 1. ↩︎
3. V. ö. Gotti, Theol. schol. t. 3. 598 old. (3. P. s. Thom. tract. 14. qu. 1. dub. 2-ben). ↩︎
4. (P. I. c. VI. n. 3.) ↩︎