Hagyományhű evangélium kommentár a modernista exegézis korában

Írásunkban Thomas Crean domonkos atya Márk- és Lukács-evangéliumhoz írt kommentárjait mutatjuk be, amelyek hűségesek az egyházi hagyományhoz, komolyan veszik a szent szöveg történeti valóságát, és nem félnek annak spirituális mélységeit sem feltárni.

Ha valaki a kezébe vett egy modern bibliakommentárt annak reményében, hogy kielégítő magyarázatokat fog találni benne a számára nehézséget jelentő szentírási szakaszokra, könnyen meglehet, hogy csalódnia kellett. Talán nem is talált mást, mint olyan értekezéseket, melyek egyfajta tudományosságot sugárzó álobjektivitással kérdőjelezik meg a szentiratok létrejöttével kapcsolatos hagyományos álláspontokat, mondván, hogy a bibliai könyvek keletkezését a saját alapjukat utólagosan lerakó, jelen állapotuknak és jövőbeli reményeiknek alátámasztását korábbi tekintélyek szájába csempésző közösségek „teremtő erejének” (magyarán valóságtól elszakadt hazug fantáziálásának) kell tulajdonítanunk, s ennélfogva már nincs is különösebb szükség az értelmezésükre, hiszen jelentős részük már nem felel meg a mai egyházi közösségek helyzetének és igényeinek, vagyis elvesztették azon funkciójukat, melynek érdekében megírták őket.

Így az „exegéta” feladata nem más, mint hogy parafrazáljon néhány olyan szentírási szakaszt, mely a vallásra pusztán szellemi önkielégítésként tekintő és mindenféle kényelmetlenség elől menekülő modern ember füleit nem sérti, és nyugtassa meg őt afelől, hogy ezen kívül minden csak korhoz kötött, járulékos és napjainkban már figyelmen kívül hagyható tanítás, mely legfeljebb vallástörténeti szempontból érdekes, de a mai keresztények számára semmi mondanivalója sincs.

Sajnos az elmúlt évtizedekben nem volt könnyű olyan biblikus műveket találni, melyek teljes mértékben mentesek maradtak volna ettől a szellemiségtől. Napjainkban viszont egyre inkább erősödik azon reményünk alapja, hogy a szentírástudomány válsága is a vége felé közeledik.

Portálunkon már bemutattunk egy munkát, mely a Pentateuchus ősisége és hitelessége mellett érvelt, és szándékunkban áll további színvonalas katolikus művek ismertetése is. Jelen írásunkban Thomas Crean O.P. Márk és Lukács evangéliumához írt kommentárjait fogjuk szemlézni.

Crean atya egy szerzetes közösség elöljárójának kérésére kezdte írni magyarázatait. Inkább egyszerűbb olvasmánynak és elmélkedési anyagnak szánta őket, semmint tudományos műnek. Bár ezt bizonyos szempontból sajnáljuk, hisz munkáiból kitűnik, hogy képes lett volna tudományos színvonalú kommentárok írására, de ezek az átlagos hívőknek szánt könyvei is messze túlszárnyalják azon biblikus művek sokaságát, melyek tudományossága kimerül bizonyos formai követelmények teljesítésében, valamint az objektivitás látszatának fenntartásában minden hagyományos nézet megkérdőjelezése által.

Crean egyszerű megoldásokat kínál az evangéliumok azon látszólagos ellentmondásaira, melyek alapján a kritikusok előszeretettel kérdőjelezik meg a szent iratok megbízhatóságát.

Számos egyházatyát és teológust szólaltat meg, mint például Szent Gaudentiust, Hitvalló Szent Maximoszt, Aquinói Szent Tamást vagy Bellarmin Szent Róbertet. Magyarázatai során azt keresi, hogy mit akart mondani a szent szerző, de nem téveszti szem elől azt a lehetőséget, hogy allegorikus, szimbolikus beszéd állt a szándékában. Lukács evangéliumához írt kommentárjáról Dr. Scott Hahn, korunk egyik legkiválóbb biblikusa a következőt mondja: „Thomas Crean atya evangélium-magyarázata élettel teli, történelmileg jól megalapozott, de készséges a szöveg spirituális értelmének felfedezésére is.”

Ízelítőként mindkét kommentárjából lefordítottunk egy rövid szakaszt.

Lk 18,25-höz („könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bejutni.”) a következőket írja:

„Bármely csoda a természetben könnyebb, mint bármelyik lélek megigazulása, hiszen az előbbi esetben Isten egyszerűen hatást gyakorol egy teremtményre, míg az utóbbi által egy személy részesedik Isten természetében. Továbbá ahhoz, hogy a teve átmenjen a tű fokán, csak egy isteni beavatkozás kell. Ahhoz viszont, hogy egy gazdag bejusson Isten országába, általában sok isteni beavatkozás szükséges, sok szentség és segítő kegyelem formájában. Ezek nélkül lehetetlen, hogy egy gazdag embert ne vezesse arra a vagyona, hogy néha megszegje Isten törvényét és így eljátssza üdvösségét.”

És így magyarázza az első ránézésre pontatlannak tűnő szavakat Mk 2,25-26-ban („Sohasem olvastátok-e, mit cselekedett Dávid, mikor szükségben volt, és éhezett ő és akik vele voltak? Miképp ment be az Isten házába Abiatár főpapsága alatt, és evett a kitett kenyerekből…”):

„Jóllehet Abiatár pap volt abban az időben, de atyja, Ákimelek még életben volt, tehát még ő volt a főpap. Az Ószövetség is azt állítja, hogy Ákimelek volt az, akivel Dávid beszélt. Miért szólt tehát Krisztus úgy erről az eseményről, mintha Abiatár főpapsága alatt történt volna? Amint később látni fogjuk, Márk a »főpap« szót elég tág értelemben használja, és bármilyen fontosabb papot ezzel jelöl. De több is van ebben: Abiatárt, úgy mint Sault, később az Isten elvetette, és papi vonalát megszüntették, amikor egy hamis örököst akart Dávid utódaként trónra juttatni. Nevének használata – melyet a farizeusok biztosan furcsának tartottak – további figyelmeztetésként szolgál arra a kockázatra, melyet az igazi dávidi örökössel, azaz Jézussal szembeni ellenállásukkal magukra vonnak.”   

Hrabanus