Ismét liberális püspökök politizálásának örvend a „politikai kereszténység ellen küzdő” Szemlélek

A Szemlélek portál újabb örömteli hangvételű szemlében tudósít arról, hogy katolikus püspökök a nacionalizmus ellen és a „közös Európa” mellett emeltek szót. A portál, amely rendszeresen bírálja a „politikai kereszténységet”, most lelkesen tapsol egyházi vezetők politikai tartalmú megszólalásainak.

Ez a magatartás újfent rámutat a Szemlélek következetlenségére: a keresztény politizálás csak akkor válik számukra problémává, ha az jobboldali, nemzeti vagy a hagyományos erkölcsi rendhez kötődő álláspontot képvisel. Amikor azonban püspökök a liberális, progresszív európai narratívához illeszkedő üzenetet fogalmaznak meg, hirtelen eltűnik minden aggodalom az Egyház „politizálása” miatt.

Pedig a kérdés nem az, hogy szabad-e a püspököknek megszólalni közéleti kérdésekben – hanem az, hogy milyen Európát támogatnak, és milyen erkölcsi irányba terelik a hívek gondolkodását.

A most dicsőített püspöki megnyilatkozás ugyanis azt az Európát kívánja erősíteni,
– amely élen jár az abortusz jogként való elismerésében,
– amely a homoszexualitás és a genderideológia propagálásában világelső,
– amely a keresztény antropológia helyére relativizmust és erkölcsi zűrzavart állít,
– amely a családot egyre kevésbé tekinti természetes alapintézménynek.

Ez az Európa nem semleges politikai tér, hanem kifejezetten szembemegy a katolikus tanítással az élet védelméről, a házasságról és az emberi személy rendeltetéséről.

Amikor tehát püspökök „közös Európa” mellett tesznek hitet, anélkül, hogy világosan megkülönböztetnék az erkölcsileg elfogadható és elfogadhatatlan irányokat, akkor objektíven egy olyan politikai konstrukciót támogatnak, amely ma intézményesen támadja a keresztény erkölcsi rendet.

Ez már nem pusztán lelkipásztori megszólalás, hanem politikai állásfoglalás – méghozzá egy konkrét világnézeti oldal javára. Ha szerkesztőségünk is megfogalmazná vízióját a „közös Európáról”, a Szemlélek azonnal „politikai kereszténységről” beszélne, sőt klerikálfasizmust és veszélyt kiáltana. Így azonban kettős mércét alkalmaz:
– a baloldali irányba hajló egyházi megszólalás „prófétai”,
– a hagyományos erkölcsöt védő politikai jelenlét viszont „káros”.

A nacionalizmus nem egyenlő a valóban káros sovinizmussal – de nem kevésbé veszélyes az a kozmopolita ideológia sem, amely a nemzeteket, a családot és a teremtett rendet bontja le egy elvont, erkölcsileg semleges „emberiség” nevében. A katolikus tanítás mindig a konkrét közösségekben élő ember védelméről szólt: családban, nemzetben, hitben gyökerezve.

Ezért nem lehet katolikus szempontból közömbös, hogy milyen Európát támogatunk. Egy olyan Európát, amely az abortuszt alapjoggá emeli és a bűnt erénnynek nevezi, nem lehet lelkiismeret-furdalás nélkül „közös jövőként” ünnepelni.

A Szemlélek mostani öröme nem más, mint annak beismerése, hogy nem a politizálás zavarja őket, hanem a nem kívánt politikai irány. Így azonban nem a „politikai kereszténységgel” küzdenek, hanem egy bizonyos kereszténységgel: azzal, amely még hisz az objektív igazságban, a teremtett rendben és a bűn fogalmában.

Az Egyháznak nem Európa ideológiai programjaihoz kell igazodnia, hanem Krisztushoz.
És minden püspöki megszólalás akkor szolgálja valóban a békét és az egységet, ha nem hallgat ott, ahol ma a legnagyobb támadás éri a teremtés rendjét.

Nem az Egyháznak kell alkalmazkodnia Európához, hanem Európának kellene megtérnie Krisztushoz.

Caietanus