Illő volt-e Istennek megtestesülni? – Aquinói Szent Tamás válaszol

Alább az Egyház legnagyobb teológusának, Aquinói Szent Tamásnak a vizsgálódása olvasható, amely segít minket a megtestesülés titkának mélyebb megértésében, tisztázva azt a kérdést, hogy összeegyeztethető-e a az Isten méltóságával az emberi természet felvétele.

Szerkesztői megjegyzés: Szent Tamás minden kérdést az ellenvetések bemutatásával kezd, így ne lepődjön meg senki – aki még nem találkozott skolasztikus érveléssel -, hogy először a hitigazság tagadását fogja olvasni.

Megfelelő volt-e, hogy az Isten megtestesüljön?

1.  Úgy látszik, hogy nem volt megfelelő, hogy Isten megtestesüljön. Minthogy Isten kezdettől fogva maga a jóság lényege,  úgy az a legjobb, ahogyan Isten öröktől fogva volt. De Isten öröktől fogva test nélkül volt, így a legjobban megfelelő, ha nem egyesül a testtel. Nem volt tehát megfelelő, hogy Isten megtestesüljön.

2.  Ezenkívül, nem megfelelő azoknak az összekapcsolása, amelyek egymástól végtelen távolságra vannak, amint nem megfelelő az, ha valaki egy olyan képet fest, amelyen az emberi fejhez egy ló nyaka kapcsolódik. De Isten és a test egymástól végtelen távolságra vannak, mert Isten a legegyszerűbb, a test pedig, különösen az emberi test, összetett. Tehát nem volt megfelelő, hogy Isten az emberi testtel egyesüljön.

3.  Ezenkívül, a test olyan messze van a legfőbb szellemi lénytől, mint a gonoszság a legfőbb jóságtól. De az egyáltalán nem megfelelő, hogy Isten, aki a legfőbb jó, felvegye a gonoszságot. Tehát nem volt megfelelő, hogy a legfőbb teremtetlen szellemi létező testet vegyen föl.

4.  Ezenkívül, nem megfelelő, hogy a kicsi tartalmazza azt, aki a nagyot meghaladja, és hogy az, aki a nagyok gondját viseli, a kicsibe költözzön. De az egész világmindenség nem elég ahhoz, hogy befogadja az egész világra gondot viselő Istent. Nem látszik tehát megfelelőnek az, hogy akihez képest kicsi a világmindenség, egy síró gyermek kis testében rejtőzzék, hogy az uralkodó oly sokáig legyen távol trónjától és az egész világra való gondot viselés egy kis testbe kerüljön – amint ezt Ágostonnak írja Volusianus (Ep. cxxxv).

Ezzel szemben áll, hogy igen megfelelőnek látszik, hogy ami  Istenben láthatatlan, a láthatók által nyilvánuljon meg, amint ez az Apostol Rómaiakhoz írt leveléből kiderül (Rom 1, 20): ami láthatatlan Istenben, … alkotásai alapján értelemmel fölismerhető. De amint Damaszkuszi János mondja III. könyve kezdetén, a megtestesülés titka által egyszerre mutatkozik meg Isten jósága, bölcsessége, igazságossága és hatalma (vagy ereje); jósága, mert nem vetette meg teremtménye gyöngeségét; igazságossága, mert nem mást tett meg a zsarnok legyőzőjévé és az embert nem erővel ragadta ki a halálból; bölcsessége, mert a legnehezebb számára a legmegfelelőbb megoldást találta; végtelen hatalma (vagy ereje), mert semmi sem nagyobb annál, hogy az Isten emberré legyen. Tehát megfelelő volt az, hogy Isten megtestesüljön.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy minden dolognak megfelel az, ami öt saját természete szerint megilleti. Ilyen értelemben megfelelő az, hogy az ember következtetéseket végezzen, ez ugyanis megilleti őt a természetének megfelelő értelmesség alapján. Maga Isten természete azonban a jóság, amint ez kiderül Areopagita Dénes Isteni nevekről szóló műve I. fejezetéből. Így minden, ami a jó szempontjában benne van, megfelel Istennek. A jó szempontjában azonban benne  van az, hogy magát másokkal közölje, amint ez kiderül Areopagita Dénes Isteni nevekről szóló műve IV. fejezetéből. Így a legfőbb jó szempontjában benne van az, hogy magát a legnagyobb mértékben közölje a teremtményekkel. Ez azonban a legteljesebb mértékben történik meg azáltal, hogy úgy köti magához a teremtett  természetet, hogy a háromból, az Igéből, a lélekből és a testből egy személy lesz, amint Ágoston mondja a Szentháromságról szóló műve XIII. könyvében. Tehát megfelelő volt az, hogy Isten megtestesüljön.

Az 1. ellenvetésre azt kell mondanunk, a megtestesülés misztériuma nem azáltal történik meg, hogy valamilyen módon Isten állapota úgy változik, hogy ez átmegy egy olyan állapotba, amely nem öröktől fogva van. Ez azáltal történik meg, hogy Isten magát a teremtménnyel új módon egyesíti, vagy helyesebben szólva a teremtményt egyesíti magával. Az ugyanis megfelelő, hogy a természete szerint változékony teremtmény nem mindig ugyanabban az állapotban van. Így megfelelően történik az, hogy az a teremtmény, amely előzőleg nem létezett és később létezésbe hívták, előzőleg nem volt Istennel egységben, később pedig Istennel egységben lesz.

A 2. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy nem megfelelő az, hogy az emberi test saját természetének állapota szerint egyesüljön Istennel, mert ez meghaladná méltóságát. Az azonban megfelel Istennek, hogy jóságának végtelen kiválósága szerint egyesítse ezt magával az ember üdvössége érdekében.

A 3. ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy minden olyan állapot, amely szerint egy teremtmény különbözik a teremtetőtől, Isten bölcsessége által van és Isten jóságához van rendelve. Minthogy Isten teremtetlen, változatlan, test nélküli, jósága miatt teremtett változó és testi teremtményeket. Hasonlóan, a büntetésben lévő rossz Isten igazságossága által jelent meg, Isten dicsősége miatt. A bűn gonoszságát pedig az isteni bölcsesség tervétől és az isteni jóság rendjétől való eltérés által követik el. Ezért lehet megfelelő a teremtett, változékony, testi, büntethető természet felvétele. Nem volt azonban megfelelő a bűn gonoszságának a felvétele.

A 4. ellenvetésre azt kell mondanunk, amit Ágoston válaszolt Volusianus-nak: nem tartozik a keresztény tanításhoz, hogy Isten az emberi természettel úgy lépjen egységre, hogy a világ kormányzását abbahagyja vagy ezt elveszíti vagy ezt a kis testbe mintegy megszorításokkal viszi át. Ez egy emberi vélemény, az ember gondolkodása csak a testre terjed ki. Isten azonban nem a tömege, hanem ereje miatt nagy, így a szoros helyen az ő erejének nagysága semmilyen megszorítást nem szenved. Nem hihetetlen tehát, hogy amint az ember múló szavát a sokaság és az egyesek teljességében meghallják, úgy az Isten megmaradó Szava egyszerre és mindenütt teljesen ott legyen. Így tehát Isten megtestesülése által semmilyen meg nem felelősség nem keletkezik.

Aquinói Szent Tamás
Summa Theologiae III. q 1, a 1.