A németországi katolicizmus veszélyeztetettebb, mint a bálnák (+videók)

Nemrég teremtésvédelmi céllal egy bálnaszobrot állítottak ki egy német székesegyházban, ám ez az eredeti szimbolikán messze túlmutat: míg a bálnák a szennyezett tengerekben úsznak, az Egyház a szennyezett társadalomban. A különbség azonban az, hogy a bálna nem változtatja meg a saját természetét, hogy alkalmazkodjon a mérgezett vízhez; az Egyház viszont – különösen Németországban – kísértést érez arra, hogy gargalizáljon és jó nagyokat nyeljen a mocsokból. Cikkünk végén ezt egy videós összeállítással is illusztráljuk.

Nemrégiben Németországban, a Xanteni székesegyház terében egy nagyméretű bálna-installációt helyeztek el, amelyet liturgikus és „lelkipásztori” események hátteréül használtak. A szervezők szándéka szerint a bálna a teremtett világ védelmére kívánt utalni, valamint érzékenyíteni akarta a híveket az ökológiai kérdések iránt.

A világ tengereiben élő bálnák ma az emberi civilizáció áldozatai. Nem választják a szennyezést, nem kérik a műanyaggal teli vizeket, nem döntenek a saját pusztulásuk mellett. Egyszerűen elszenvedik mindazt, amit az ember rájuk kényszerít. A német katolicizmus helyzete azonban még ennél is tragikusabb: saját maga szennyezi a közösségeit és templomait, saját maga pusztítja ki saját magát.

A bálnák pusztulása lassú folyamat: nem egyetlen esemény, hanem a környezet fokozatos romlása öli meg őket. Ugyanígy a hit válsága sem egyetlen esemény következménye, hanem hosszan tartó erózióé. A szekularizált társadalom, az erkölcsi relativizmus és az ideológiai divatok olyan közeggé váltak, mint a szennyezett tenger: a katolikus ember kénytelen a sok szenny között evickélni.

A különbség azonban az, hogy a bálna nem változtatja meg a saját természetét, hogy alkalmazkodjon a mérgezett vízhez; az Egyház viszont – különösen Németországban – kísértést érez arra, hogy gargalizáljon és jó nagyokat nyeljen a mocsokból.

A modern társadalom nyomása kívülről érkezik, mint az emberi tevékenység a tengereken. Ezt a nyomást az Egyház mindig is ismerte, és a történelem során sokszor szenvedett el üldöztetést. Újdonság azonban, hogy ma nem csupán kívülről, hanem belülről is gyengül. A progresszív teológia nem nyílt tagadással dolgozik, hanem „újraértelmezéssel”.

Különösen beszédes, hogy miközben hatalmas figyelem irányul a teremtésvédelemre, szimbolikus gesztusokra és látványos installációkra, a hit alapvető tartalma háttérbe szorul. A bálna köré szervezett „szolgálatok” és liturgikus kísérletek azt sugallják, mintha a templom elsődleges feladata nem az áldozat bemutatása és a bűnbánatra hívás volna, hanem egy társadalmi üzenet közvetítése.

És nincs ez olyan távol tőlünk, mint gondolnánk: a pannonhalmi bencések által propagált „zöld böjt” is teljes fókusztévesztés, a böjt lényegének kiüresítése, és a liturgikus időszak eredeti céljától való megfosztása.

Ebben a közegben jelenik meg a szinodális út programja is, amely nem megújulást, hanem irányvesztést jelent. Amikor a tanítás mércéjévé nem a Szentírás és a Hagyomány, hanem a társadalmi elvárások és a közvélemény-kutatások válnak, az iránytű elromlik. Mint a bálna, amelynek tájékozódását megzavarja az emberi tevékenység és partra vetődik, úgy sodródik az Egyház is a világhoz való túlzott alkalmazkodás révén saját természetétől idegen partokra.

A legnagyobb különbség azonban továbbra is fennáll: a bálnák nem pusztítják el önmagukat. A katolicizmus viszont – ha feladja tanítását a modern elvárások kedvéért – saját belső tartalmát oldja fel. A természetet az ember rombolja, az Egyházat viszont ma nemcsak a világ támadja, hanem saját belső ellenségei is gyengítik. Ezért mondhatjuk, hogy a német katolicizmus helyzete bizonyos értelemben veszélyesebb, mint a bálnáké, mert itt nem pusztán külső fenyegetésről van szó, hanem az önfelszámolás gyakorlatáról.

Zárásként álljon itt néhány felvétel a német egyház jelenlegi állapotáról. De persze szükséghelyzet az Egyházban nincs, és akit ez elborzaszt, az szakadár… Jól mondom, Tucho?

A videóban látható:
– csirkékkel rohangálás félmeztelenül az oltár előtt
– infernális vernyákolás, mint „modern egyházzene”
– ifjúsági infantilizmus papok és nővérek asszisztálásával
– ún. karneváli mise (Faschingsmesse)

Caietanus