Az iszlám istenkáromló vallás

„Amint a zsidó Talmud, úgy a Korán is telve van mindenféle hiú és Istenhez méltatlan mesékkel, sőt istenkáromlásokkal.„– jelenti ki Répászky József kiváló dogmatikájában. A zsidóságról szóló részlet után az iszlámról szóló fejtegetéseit közöljük.

A mohamedanizmus, jóllehet Krisztust prófétának és isteni követnek tartja, a keresztény vallás legfőbb hitigazságait mégis tagadja. El nem ismeri a Szentháromság titkát, nem az Isten Fia megtestesülését s Krisztus istenségét, elveti a szentségeket, a megváltásról és kegyelemről szóló hitigazságokat stb.

Mily elvei vannak az iszlámnak, megtanulhatjuk a Korán-ból és a Sunna-ból. A Korán (vagy a névelővel Alkoran) Mohamed jegyzeteiből áll, melyeket Abubeker összegyűjtött és könyvbe foglaltatott össze. A Sunna bizonyos hagyományos törvényt s a Koránhoz magyarázatokat foglal magában; de nem valamennyi mohamedán által fogadtatik el. Vannak köztük t. i. szunniták, kik a Sunnát elfogadják és siíták, kik azt elvetik. Ha a mohamedanizmust megvizsgáljuk, kiderül, hogy az nem lehet isteni vallás; mert sem a kinyilatkoztatás belismérveinek meg nem felel, sem külsőképp nincs Isten által meghitelesítve.

Ugyanis:

1. A Korán nem egyéb, mint a keresztény, zsidó, régi szaracén s pogány vallásokból összehordott vallástanok és Mohamed saját ábrándos tanainak összefüggés nélküli halmaza, melyek egymással homlokegyenest ellenkeznek. Számos oly elv foglaltatik benne, mely az isteni vallás fogalmával, a józan ésszel, az ember céljával s Isten tökélyeivel össze nem fér. Mert jóllehet a mohamedán vallás az Isten egységét tanítja s e tekintetben feljebb áll a pogányságnál, de a legmerevebb istenegység fönntartása következtében nincs benne helye a megváltásról és a megszentelésről való tannak, nincs benne helye az áldozatnak és a kiengesztelésnek.

A Korán föltétlen vak sorsot állit föl, és nemcsak az emberek, hanem az Isten szabadságát is tagadja;¹ ezzel tehát az Isten eszméjét is semmivé teszi. Azt tanítja, hogy Isten számtalan embert kárhozatra teremtett. Midőn pedig azt állítja, hogy a porból teremtett ember lelke az Isten lényegének egy parányi részecskéje, egyrészről materializmust, másrészről panteizmust hirdet.

A Korán szerint az utolsó ítélet 50000 évig fog tartani; az igaz mohamedánok a paradicsomba mennek s ott érzéki gyönyörökkel jutalmaztatnak.

Amint a zsidó Talmud, úgy a Korán is telve van mindenféle hiú és Istenhez méltatlan mesékkel, sőt istenkáromlásokkal.

2. A Korán erkölcstani elvei sem egyeztethetők meg az Isten szentségével és az ember végcéljával. Az Isten és a felebarát iránti szeretetet hirdeti ugyan, de felebarátnak csak az igazhitű mohamedánt tartja; a többieket megkárosítani, gyűlölni, bántalmazni, sőt megölni is nemcsak szabad, hanem vallásos cselekmény. Különben pedig az egész vallás csupáncsak külsőségekre irányul s mindenféle mosakodások, imák, böjtölés és zarándokolás Mekkába legalább egyszer az életben parancsoltatnak; nem azért, hogy ezen külső cselekedetek a belső vallásosságot, erkölcsiséget s jóságot mozdítsák elő, mert Mohamed elvei szerint a cselekmények nem is bírnak érdemességgel, mivel szabad akarat nincs: hanem ama cselekvények csak arra valók, hogy a próféta követői azok által a hitetlenektől megkülönböztessenek, s majdan a paradicsomban élvezhessék az érzéki gyönyöröket. […]

Szerencsétlen vallás az, mely az érzékiségre amúgy is hajlandó emberben még vallásígéretekkel is ébreszti a lealacsonyító vágyakat, s előre is megöl benne minden jóravaló törekvést. A Korán megengedi a többnejűséget s ezáltal elősegíti az emberek elpusztulását s elfajzását. Tény, hogy a mohamedanizmus a művelődés ellensége: a vak sors elve vészes gondnélküliségbe, apátiába, tétlenségbe ragadja Mohamed követőit, s még a természeti erkölcsiségre való törekvést is elfojtja bennük. Ily vallás nem eredhet Istentől.

Különben a történeti tényekre nézve is hamisakat állít a Korán, midőn Máriát, Jézus anyját, Mózes hasonnevű nővérével összetéveszti, a pátriárkák, Mózes és Krisztus történeteit egymással összezavarja.

3. De a kinyilatkoztatás külső ismérveivel sincs meghitelesítve mohamedanizmus.

Ismeretes dolog, hogy Mohamed, a próféta ravasz, nagyravágyó, bosszúálló, vérengző, kegyetlen ember volt; az ő személyes tulajdonságai korántsem olyanok, hogy azokból arra lehetne következtetni, miszerint Isten őt küldötte volna az emberek megjavítására és egy isteni vallás megalapítására.

Mohamed erkölcsi jelleme párhuzamba sem állítható Mózessel, a prófétákkal és apostolokkal: Jézus Krisztust nem is említjük.

4. Ha Mohamed isteni követ volt: miért nem bizonyította be küldetését isteni jelekkel? Midőn a zsidók és a mekkai arabok csodát kértek tőle, azt mondotta: „En nem jöttem csodát tenni, hanem vallást hirdetni.“ Ő jól tudta, hogy saját és nem az Isten akaratát hirdeti: jól tudta, hogy hazudozásait isteni jelek nem fogják meghitelesíteni; azért maga nemcsak nem hivatkozott csodákra, hanem számtalanszor állította, hogy a csoda nem csalhatatlan jele az isteni küldetésnek. A későbbi arabok költöttek ugyan csodákat is, de vagy olyakat, melyeket senki sem látott, pl. hogy egy teve éjjelenként titokban fülébe súgta Mohamednek a kinyilatkoztatást, vagy pedig olyan csodákról beszéltek, melyekben semmi csodaszerű nincs, pl. hogy egy galamb röpdösött néha a próféta vállára. Azt is költötték róla, hogy a hold egy szegvénye belezuhant a próféta köntöse ujjába, de ő azt nagylelkűen visszahajította a holdtestre, nem akarván, hogy a föld sötétségben maradjon.

De a próféták sem jövendölték meg Mohamed megjelenését, sem ő maga nem jövendölt úgy, mint az ószövetségi próféták vagy pedig Krisztus. Amit Mohamed megjövendölt, az éppen nem teljesedett be.

Így pl. állandó győzelmet jósolt az ő híveinek: ezen jövendölését a tények régen megcáfolták. A mohamedanizmus tehát sem a belismérveknek meg nem felelvén, sem pedig csodákkal és jövendölésekkel nem lévén meghitelesítve, Istentől nem származik. Ha némelyek az iszlám gyors elterjedésére hivatkoznak s ekképp azt a kereszténységgel párhuzamba állítják, ezt helytelenül teszik, mert a mohamedanizmus ebben is ellentéte a katolikus egyház vallásának. Az apostolok üres kézzel indultak a világ szellemi meghódítására: Mohamed, hogy pénzzel is térítsen, gazdag kereskedővel szövetkezett.

A zsidókat akarván részére vonni, a keresztények Szentháromságát elvetette és a körülmetélést megtartotta. Hogy a szentség szinében tűnjék föl, a bor élvezetét megtiltotta. Hogy a keresztények közül is nyerjen követőket, Krisztust és az apostolokat dicsérte. Sok hívet szerzett neki az, hogy az érzékiségnek kedvezett, megengedvén a korlátlan soknejűséget; legtöbbet pedig fegyverrel kényszeritett az ö vallásának elfogadására. Jézus Krisztus erkölcsi országot, Mohamed valláspolitikait alapított. A kereszténység az észhez és a szívhez szól; a mohamedanizmus a fölhevült képzelődéshez és a kéjvágyó érzékiséghez.

Jézus hite az igazság erejével győzte meg a világot; Mohamed a kard élével terjesztette valláselveit.

Jézus tisztaságra, Mohamed kéjelgésre tanította az embereket. Az iszlámnak van prófétája, csodák, tehát küldetésének igazolványai nélkül; van vallása, hittan és hit, áldozat és szentségek nélkül; van erkölcstana, mely a szenvedélyeknek kedvez, s a kéjvágyat elősegíti; van érzéki paradicsoma, melytől az erkölcsi érzet elfordulni kénytelen. Ezek nem az isteni vallás jellemvonásai, ily elvek, minőkre a Korán tanít, Istentől nem eredhetnek.

Répászky József: Általános dogmatika I.
Eger, 1887, 975-978.

1. Sura 17, 13 és 9, 53 ↩︎