XII. Piusz rendelkezései az „ökumenikus mozgalom” kapcsán

Lefordított részleteit adjuk közre annak a rendelkezésnek, amelyben 1949-ben XII. Piusz világos szabályokat adott arra, hogy miként közösködhetnek „ökumenikus” céllal katolikusok és más keresztények a katolicizmus sérelme nélkül, és valóban segítve az elszakadt keresztények Egyházba való visszatérését. Azonban ezeknek az elveknek az ökumenikus imahét a mai formájában a legkevésbé sem felel meg.

A dokumentumot a Szent Officium (ma Hittani dikasztérium) adta ki a világ püspökeinek címezve. A szöveg az Acta Apostolica Saedisben közölt latin eredeti részeinek fordítása.

***

Különös gondot kell fordítaniuk azokra a kiadványokra, amelyek e tárgyban jelennek meg, és figyelemmel kell kísérniük a szent kánonok „az előzetes könyvcenzúráról és bizonyos könyvek tiltásáról” szóló rendelkezéseit (kán. 1384 stb.), nehogy katolikusok által ilyen jellegű kiadványok megjelenjenek, akár megírás, akár terjesztés, akár olvasás céljából.

Továbbá gondosan gondoskodjanak arról, hogy azok a nemkatolikusok, akik a katolikus hit megismerésére hajlandók, megfelelő személyekhez legyenek irányítva az egyházi hivatalok által, akik kellő bölcsességgel és tapasztalattal rendelkeznek, hogy a hithez való megtérés valódi útján vezessék őket, és a katolikus hitben oktatva, vallásos életre neveljék őket, különösen megfelelő összejövetelek és lelkigyakorlatok révén, valamint más hasonló eszközökkel.

2. […] Kerülendő ugyanis az a lelkület, amelyet ma „irenizmusnak” neveznek, amely szerint a katolikus tanítást — akár a dogmákat, akár a dogmákkal összefüggő igazságokat — összehasonlító tanulmányozás és az egyes felekezetek hitének fokozatos közelítése által úgy próbálják egymáshoz igazítani, hogy a tanítás eltéréseit mintegy elsimítják, és ezzel a katolikus tan tisztasága sérül, valódi és biztos értelme pedig elhomályosul.

[…]

Szintén határozottan kerülendő az a gondolkodásmód, amely a reformáció és a reformátorok történetében eltúlozza a katolikusok hibáit, és elhallgatja a reformátorok bűneit.

[…]

Ezért az egész és sértetlen katolikus tanítást kell előadni és kifejteni: semmit sem szabad elhallgatni, sem kétértelmű szavakkal elhomályosítani, ami az Egyház valódi igazolásához tartozik — azaz az Egyház alkotmányáról, a római pápa joghatósági elsőségéről, valamint az Egyház egységéről —, amelyhez való visszatérés révén a különváltak az egyetlen igaz Krisztus-egyházhoz jutnak el.

[…]

Nem szabad úgy beszélni, mintha a visszatérők valami lényegeset hoznának az Egyháznak, ami eddig hiányzott volna belőle. Ezt világosan és határozottan kell tanítani, mert az igazság önmagában is vonzó, és mert az igazságon kívül soha nem lehet valódi egységet elérni.

3. A katolikusok és nemkatolikusok közötti vegyes összejövetelek és megbeszélések tekintetében, amelyek a közelmúltban „hitben való egyesülés” címén különféle helyeken kezdődtek, különös éberségre és mértéktartásra van szükség a helyi ordináriusok részéről. Mert bár kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy a nemkatolikusok között terjesszék a katolikus hit ismeretét olyan tanításokkal, amelyeket ők maguk többnyire még nem ismernek kellőképpen; a másik oldalon viszont ezek könnyen nem csekély veszélyeket hordoznak magukban a katolikus közömbösség (indifferentizmus) tekintetében.

Amikor bizonyos jó gyümölcsök reménye felcsillanni látszik, az ordinárius gondoskodjék arról, hogy az ügyet helyesen irányítsák, kijelölve a lehető legalkalmasabb papokat ezekre az összejövetelekre, akik a katolikus tanítást megfelelően és összhangban tudják előadni és megvédeni.

A hívek azonban ne vegyenek részt ezeken az összejöveteleken, hacsak nem kapták meg az Egyházi Hatóság külön engedélyét, amelyet csak azoknak szabad megadni, akikről ismert, hogy jól képzettek és szilárdak a hitben.

Ha viszont nem mutatkozik jó gyümölcs reménye, vagy ha az ügy más okból sajátos veszélyeket hordoz magában, a híveket bölcsen el kell tiltani ezektől az összejövetelektől, magukat az összejöveteleket pedig idejében fel kell oszlatni vagy fokozatosan meg kell szüntetni.

Mivel azonban a tapasztalat azt tanítja, hogy az ilyen nagyobb szabású összejövetelek rendszerint kevés gyümölcsöt és több veszélyt hoznak, csak a leggondosabb vizsgálat után engedhetők meg.

A katolikus és nemkatolikus teológusok közötti párbeszédekre pedig kizárólag olyan papokat szabad küldeni, akik teológiai tudásuk és az Egyház által e tárgyban megállapított elvekhez és normákhoz való szilárd ragaszkodásuk révén valóban alkalmasnak bizonyultak.

4. […] A helyi megbeszélések és összejövetelek tekintetében, amelyek a Figyelmeztetésben kifejtettek szerint ide tartoznak, a helyi ordináriusok számára — e jelen Utasítás közzétételétől számított három évre — megadatik az a felhatalmazás, hogy megadják a szükséges előzetes szentszéki engedélyt, mégpedig az alábbi feltételekkel:

1) a szent dolgokban való közösség (communicatio in sacris) teljes mértékben kerülendő;

2) magukat a tárgyalásokat kellő módon felügyeljék és irányítsák;
3) minden év végén jelentést kell tenni e Legfőbb Szent Kongregációnak arról, hogy mely helyeken indultak ilyen összejövetelek, és milyen tapasztalatokat gyűjtöttek belőlük.

[…]

Acta Apostolica Saedis, 42. (1950),
Acta SS. Congregationum; Suprema Sacea Congregatio S. Officii;
Instructio ad ocorum ordinarios (De motione oecumenica) 142-147. p.

Caietanus

A legújabb vétségek Magyarországon a rendeletben foglaltakkal szemben: