A holtakért végzett közbenjárás dogmatikai megvilágításban

Hogy lehet, hogy az élők elhunytakért végzett imái hatékonyabbak mint a szenteké? Mik a holtakért végzett közbenjárás föltételei, mely módon és kinek használ közbenjárásunk és teljes értékükben használnak-e? A szentmise mely részei és miként közvetítenek kegyelmet az elhunytak számára? Alább egy kiváló dogmatika könyv ezt tárgyaló részletét adjuk közre.

*A Katschthaler-féle dogmatika jellemzője, hogy számos információt hosszú lábjegyzetekben fejt ki. Alábbi közlésben, a könnyebb kezelhetőség érdekében, ezeket a lábjegyzeteket beépítettük a törzsszövegbe. Szintén a közérthetőség érdekében néhol kissé módosítottunk a régies nyelvezeten

***

Valóban sajátságos volna, ha azt, amit az Egyház tanítása szerint élőknek nyújthatunk, így pl. értük imádkozni és őket segélni, azoknak, miután elhaltak, nem nyújthatnánk. A szeretet ugyanis — mint sz. Tamás mondja — amely által az Egyház tagjait kölcsönösen összefűzvén, a megholtakra is kiterjed; sőt az élőknek szándéka azokra irányulhat, ha az elhunytak az élők emlékezetében vannak.

• Summ. Theol. Suppl. 3. qu. 71. art 2.: A szeretet, mely az Egyház tagjait összekötő kapocs, nemcsak az élőkre terjed ki, hanem egyszersmind a holtakra, kik szeretetben múlnak ki. „A szeretet ugyanis, mely a lélek élete, valamint a lélek élete a testnek, nem szűnik meg … Hasonlóképen élnek a megholtak is az élő emberek emlékezetében. És ezért irányulhat reájuk az élők szándéka. És eszerint kétféleképpen használnak az élők könyörgései a holtaknak, valamint az élőknek is …. valamint a szeretet kapcsánál fogva, úgy a reájuk irányuló szándéknál fogva is.” És ugyanott artic. 6.: „A tisztítótűz büntetése az elégtétel pótlására szolgál, mely a testben nem lett teljesen nyújtva. És ezért, mivel — mint a mondottakból kitűnik — az egyiknek jócselekedetei szolgálhatnak másnak elégtételül, akár élő, akár már meghalt legyen az; nincs kétség, hogy az élők könyörgései a tisztítótűzben létezőknek használnak.” Továbbá, ugyanott art. 6. ad. 3.: „A léleknek tisztítótűz büntetései által való tisztulása nem egyéb, mint a dicsőség elnyerését akadályozó bűnösség kiengesztelése. És mivel büntetés által valaki, ha azt másért fölvállalja, képes másnak bűnösségét kiengesztelni . . . nem lesz okszerűtlen, ha valaki másnak elégtétele által megtisztul.”
• Ilyetén s hasonló okok, miket, nehogy most nagyon eltérjünk, bővebben kifejteni nem akarunk, oly nyomósak, hogy majdnem minden nép, nemcsak a keresztény, hanem még a nem keresztény nép véleménye is abban összpontosul, hogy a halottak az élők által felsegélhetők. A zsidók, mint már említettem, sabatjaikon imádkoznak és alamizsnát adnak szülőik és rokonaik lelkeikért; hasonlóképpen a mohamedánok összegyülekezvén ünnepeik előestéin a temetőben, imádkoznak halottaikért, alamizsnát és különféle étneműeket osztanak szét. Sőt a pogányok is hasonlóképp cselekedtek (Aristoteles in Problem. mondja, hogy méltányosabb a holtakon, mint az élőkön segítenünk); és a pogányok rendszerint így könyörögtek halottaikért: Legyen neked a föld könnyű. Sőt maguk a 16-ik s következő századbeli eretnekek is, mint már említettem, többnyire az igazság titokszerű hatalma által mintegy kényszerítve egész szépen könyörögtek a megholtakért. Olvashatók ilyen, a protestánsok által a holtakért végzett imák Wiest–nél.¹

Sz. Tamás azon igazság bebizonyítására, hogy az elhunytak főképp az oltáráldozat, alamizsna és imádság által felsegélhetők, még néhány bizonyítékot hoz fel.

• Azt mondja ugyanis i. h. 9-ik art: Ezen jócselekedetek főképp a holtakért való könyörgésért keletkeztek, melyek leginkább a szeretet közléséhez vagy a szándéknak másra való irányításához tartoznak. A szeretethez pedig tartozik főképp az Oltáriszentség, mivel szentsége az egyházi egyességnek, magában foglalván azt, kiben az egész Egyház egyesül és erősödik, ti. Krisztust. Innét az Oltáriszentség, a szeretetnek mintegy eredete és kapcsolata. És ezért bír különösen e kettő a szeretetnél fogva a megholtakra nézve könyörgés erejével: ti. az egyház miseáldozata és az alamizsna. Hanem a holtakra irányított szándék szempontjából leginkább használ az ima, mert az ima a maga természeténél fogva nem fejez ki pusztán vonatkozást az imádkozóra, mint egyéb cselekedetek, hanem határozottan arra, kiért az imádság végeztetik. És ezért e három képezi főképp a holtakon segítő eszközöket; ámbár hinnünk kell, hogy bármely más jócselekedet is, mely szeretetből a holtakért végeztetik, használhat azoknak.
  Miután kimutattuk, hogy a tisztitótűzben lévő lelkek könyörgések által felsegélhetők, még egynéhány megjegyzést kell e kérdést illetőleg ide csatolnunk: Vajon végeznek-e a tisztítótűzben lévő lelkekért a boldogok (és angyalok) a mennyben is könyörgő imákat?
  Némelyek (pl. Soto Domonkos) tagadják, részint a Szentírás és szentatyák hallgatásánál fogva, részint mivel a boldogok nincsenek többé az elégtétel állapotában, mint mi; márpedig a könyörgések a tisztítótűzben levőknek csakis az elégtétel útján használhatnak. Mások, mégpedig sokkal többen (pl. Tamás és általában a thomisták, Suarez, az újabbak közt Hurter, Albert Balsano) igenlőleg fejtik meg e kérdést. Gotti mondja, hogy ez valószínűbb és általános.² Az igenlő feleletet ilyképp okadatolják. A szenvedő Egyház a szentek egyessége erejénél fogva, valamint a küzdő, úgy a győzedelmes Egyházzal egy testet képez, melynek feje Krisztus; tehát ésszerű, hogy amaz, valamint a küzdő, úgy a diadalmas Egyház által is felsegélhető. Sőt az Egyház maga is e nézet mellett van, midőn imádkozik: Istenünk . . . kérünk, engedd, hogy azok, kiket e világból kiszólítottál, a boldogságos szűz Mária közbenjárása által, a te szenteiddel az örök boldogság részeseivé legyenek.
  Nem tagadjuk ugyan, hogy a szentek, mivel a befejezettség állapotában vannak, nem képesek többé érdemszerző és elégtételi cselekedeteket végezni és hogy ekképp semmijük sincs, mivel elégtétel útján a lelkeknek a tisztitótűzben segítségükre lehetnének, azok adóságait leróván. Ezáltal világos lesz, hogy a szenteknek a holtakért végzett közbenjárásai kevesebbet érnek, mint az élők könyörgései, melyek mint alább bizonyítjuk, még elégtételi erővel is bírnak. Azonban a holtakon való segítségnek e módján kívül, létezik még a közbenjárás módja is, mint alább bővebben ki fogjuk mutatni. Ki tagadná ugyanis, hogy a szentek, akik míg éltek, a tisztítótűzben lévő lelkeket imádságaik által segíthették, boldogságukban és Krisztussal való uralkodásukban arra többé nem képesek? Különben az elégtétel ama eredményét, mely nem közvetetlennek és közelebbinek, hanem közvetettnek és távolabbinak mondatik, elérni képesek, ti. a leghathatósabb közbenjárás által Istennél, hogy a cselekvő kegyelem által az élő híveket a holtakért könyörgések végzésére serkеntene; amit az isteni gondviselés rendje szerint az égbeliek annál készségesebben és nagyobb mértékben nyújtanak, minél inkább lettek tisztelve és segítségül híva ama lelkektől, midőn még életben valának; avagy az élő hívektől az elhunytak érdekében tiszteltetnek és segítségül hívatnak.³
  Innen van, hogy egyszersmind, mivel a szentek a mennyben a tisztítótűzben fogva tartott lelkeket közbenjárásuk által segíthetik és valóban segítik, az is kitűnik, hogy valószínű, hogy a lelkek a tisztitótűzben is képesek a szenteket segítségül hívni; ámbár az ilyen segítségül hívás a felhozottakból úgy tűnik, kevésbé hathatós, mint az élőké.

279. Hátravan még, hogy valamit szóljunk azon idevágó kérdésekről, melyek hitágazatilag eldöntve még nincsenek, ti. melyek a) reánk, a holtakon segíteni akaró élőkre; b) melyek magukra a segítendő lelkekre vonatkoznak.

280. Kérdés, mi kívántatik azokban, kik a holtakat könyörgéseikkel segíteni akarják.
Kívántatik, hogy általánosságban szóljak, a kegyelem állapota; ugyanis gonosz (nem igaz) ember — mint Bellarmin⁴ mondja — önmagáért nem tehet eleget, annál kevésbé másokért. Aki halálos bűn állapotában van, az örök életre érdemszerző cselekedetet nem vihet véghez és így nem bír semmivel, mit az elhunytakra alkalmazhatna. Elfogadhatók azonban azon könyörgések, melyek vagy ex opere operato, a véghez vitt cselekmény folytán bírnak hatállyal, mint a szentmiseáldozat és a szentségek vagy a bűnös által az Egyház nevében végeztetnek,⁵ mint a temetési imák és a holtakért való zsolozsmák stb.

• Ezenfelül megjegyzem, hogy még azok maguknál sincsenek a közbenjárás minden ereje nélkül, kik a bűn állapotában lévén, a holtak számára örök nyugodalmat kérnek, mivel, mint már fent említettem, a bűnös imája is jótett. (V. ö. szt. Tamás)⁶
  Ezen véleményt támogatja a hívők érzülete, kik ámbár bűnökben vannak, mégis, hacsak nem teljesen istentelenek, nemcsak magukért, hanem másokért is, akár élők, akár holtakért alázatosan imádkozni szoktak. Ezen könyörgések nem bírják hatásukat az imádkozók méltó voltától, mivel nem barátjai Istennek, és mivel azonkívül nem tudjuk, vajon Krisztus ígéretei, egyszersmind a bűnösöknek a holtakért való magánkönyörgéseire is kiterjednek-e? Suarez írja: Ha a bűnös önmagáért imádkozik, úgy elveszti imádsága teljesen hatását, tekintve a személyt, ámbár némelykor meghallgatásban részesülhet az Isten jósága és bőkezűségénél fogva.⁷

Kívántatik továbbá, a tényleg felindított szándék, éspedig azon pillanatban, midőn a könyörgések végeztetnek vagy előbb felélesztett s hatályban legalább fennmaradó (virtualis) szándék.

• Említést teszek még az úgymondott hősi cselekedetekről, mely valóban a legjobb szándék (intentio) volna az ilyen lelkek segélyezésére. A hősi cselekedet oly cselekedet, mely által a jámbor hívek az Egyház jóváhagyásából, minden jócselekedetüket a tisztítótűzben levő lelkek támogatására ajánlják fel. Így felajánlás által valamennyi jócselekedet elégtételi értéke (nem egyszersmind pedig az érdemszerző és kieszközlő is) átvitetik a hívő elhunytak segedelmezésére.
  A legutóbb erre vonatkozólag kiadott határozat szerint (1893. év dec. 1-én kelt)⁸ „a hősi cselekedet abban áll, hogy a keresztény hívő, akár bizonyos formulát alkalmazva, akár pedig belsőleg, felajánlja a legnagyobb s legjobb Istennek, a tisztítótűzben lévő lelkekért valamennyi elégtételi cselekedeteit, amiket csak életében el fog végezni, sőt még mindazon könyörgéseket is, amelyek halála után bármely módon neki osztályrészül juthatnának.” E cselekedet főképp azért mondatik hősiesnek, mivel azt magában felkeltvén, lemond az illető még azon könyörgésekről is, melyek másoktól felajánltatnak őérette, ha majdan talán szintén a tisztítótűzben lesz.
  Tudva van, hogy a hősies actus már XIII. Benedek és főképp IX. Pius pápától különféle kiváltságokat nyert, amelyek közt a legfontosabbak: 1. hogy az áldozópapok, kik ily felajánlást tesznek, személyhez kötött oltár szabadalmazottság kegyelmét élvezik éspedig az év minden napjain. 2. Hogy minden keresztény hívő, ki hasonló fogadalmat, vagyis felajánlást tesz, csak a keresztény hívőkre alkalmazható teljes búcsút nyerhet, ha bármely napon a szentáldozáshoz jár és az évnek bármely hétfőjén a megholt hívek segélyezésére hallgatja a szentmisét, csakhogy mindkét esetben valamely szentegyházat vagy nyilvános imaházat látogasson és ott kis ideig Őszentsége szándéka szerint áhítatosan imádkozzék. 3. Hogy a keresztény hívőknek szabad minden egyes búcsút, bármiképp vannak engedélyezve vagy lesznek engedélyezve, s melyet csak elérni lehet, szintén az elholtak lelkére alkalmazni.

281. Kérdés, mely módon s kinek használ könyörgésünk.
A közbenjárás háromféle módon használhat a lelkeknek, mint már fentebb is jeleztem, ti. 1) mint elégtétel, ha vagy Krisztus és a szentek elégtétele, amint az a miseáldozatban és búcsúkban történik, vagy a büntetés jellegével bíró jócselekedetek elégtételi értéke alkalmaztatik, melyet maguk a hívek az elhaltak segélyezésére fordítanak. A hívők büntetés jellegével bíró cselekedeteire vonatkozólag ezen szabály jön érvénybe, hogy minél nagyobb szigorral és tökéletesebb szeretettel végzik az élők, annál nagyobb lesz az enyhítés a holtakon; 2) mint kieszközlés, ha ugyanis a hívők imádság által törekszenek az elhunytaknak a tisztítótűzből való szabadulását eszközleni; 3) megfelelő érdem által, ha ugyanis az élők az elhunytak szabadulását jócselekedetek által, pl. alamizsna által, a holtakért a szentáldozáshoz való járulás által, megfelelően kiérdemelni törekszenek. Nyilvánvaló, hogy az alamizsnára és minden ilyen irgalmassági cselekedetre nézve a lelkek a tisztítótűzben azok által annál nagyobb enyhülést nyernek, minél inkább érdemszerzők azok a cselekedetek, amiket végeznek.

• Az imádság ugyanis, ámbár bizonyos szempontból egyszersmind büntetési jelleggel is bír, mégis a kieszközlés jellegét hordja magán. Bellarmin írja:⁹ Az ima kétféleképp segíti az elhunytak lelkeit, egyrészről mint büntetés jellegével bíró s fáradságos cselekmény, másrészről mint kieszközlés, ami magának az imának sajátsága; ezen módon használnak nekünk és a tisztítótűzbeli lelkeknek a boldogok imái is, ámbár elégtétel jellegével nem bírnak.

Kinek használnak?

282. A közbenjárás először s legfőképp azoknak használ, kikre alkalmazzuk; a közbenjárónak ezen kegyeletes szándéka ugyanis kedves Isten előtt, ki ezért azt meghallgatja, hacsak nem vagy az elhunyt lelke részéről, vagy annak részéről, ki a közbenjárást végzi, valami akadály nem forog fönn. Ha a közbenjárást nem egyesekre külön alkalmaztatják, hanem ha valamennyi a tisztítótűzben lévő elhunytakra történik az alkalmazás, akkor mindnyájuknak is használ, mivel ezen lelkekben semmiféle akadály nem létezik.
Hogyha a közbenjárások olyanokra alkalmaztatnak, kik azokra nem szorulnak, vagy azok elfogadására képtelenek, akkor az isteni irgalmasságnál fogva valószínűség szerint azok részesülnek bennük, akikért semmiféle könyörgések nem végeztetnek, s kik a többiek közt leginkább érdemlik.

• Ezen szándék, mely az elhunyt iránti szeretetből indul ki, mintegy egyesíti a könyörgőt az elhunyttal és helyesek ama szavak, melyeket szt. Tamás ír:¹⁰ Ha ugyanis valamit barátaink által cselekszünk, úgy tűnik, mintha magunk cselekedtük volna, mivel a barátság a kettőt egyesíti az érzelem s főképp a szeretet kapcsa által.¹¹
• A keresztelt gyermekekért, ha eszük használatát még nem érték el, nem végeztetnek könyörgő imák. De azért lehet értük is a szentmiseáldozatot bemutatni, mivel ez vagy azért történik, hogy az ő feltámadásukba vetett hit kifejezésre jusson, vagy azért, hogy a nekik nyújtott jótéteményért hála adassék. Alkalomszerű ilyenkor a misét de Angelis venni, hozzácsatolván az elhunyt vérrokonokról szóló commemoratiót.¹²

Vajon csalhatatlan-e?

283. Ha azt kérdezné valaki, vajon csalhatatlanul használnak-e az élők könyörgései a tisztítótűzben lévő lelkeknek, azt lehet válaszolni, hogy e dolog kétes — mint már a 4. kötetben a holtakra vonatkozó búcsúengedélyről is mondtam —, vagy jobban mondva: nem eléggé biztos, mivel nem lehet kimutatni, hogy tartozik-e az Isten ama könyörgéseket elfogadni.

Azonban valószínűbben igenlőleg kell felelnünk, miután ezen lelkekben nincsen akadály és az élők cselekedetei ilyen úton mintegy azok cselekedeteivé válnak, mint sz. Tamás¹³ mondja: „Ezen cselekedetek mintegy azokéi lesznek, kikért végeztetnek, mintha a cselekvő azokat reájuk ruházta volna.” Ugyanezt lehet következtetni a Római Katekizmus¹⁴ következő szavaiból: „Akik isteni kegyelemmel vannak felruházva, azok mások helyett s nevében végezhetik azt, amivel ezek Istennek tartoznak.” Ugyanezt tartja a közvélemény.

Inkább azon kérdést illetőleg kell kételkednünk, vajon a könyörgések azoknak, akikért történnek, használnak-e.

Vajon teljes értékükben használnak-e?

284. Egész értékük szerint? Suarez sok mással igenlőleg válaszol; a Salmantikaiak pedig azt tanítják, hogy a büntetések ezen könyörgések által csalhatatlanul enyhülnek ugyan, de a megholtak nem szabadulnak meg mindig az egész büntetéstől, még ha e könyörgések túláradók is. Valószínű, hogy a könyörgések csak oly mértékben használnak nekik, amily mértéket az isteni igazságosság és irgalmasság kinek-kinek lelki állapota és képessége szerint megállapít, mely leginkább a vallásosságtól és különösen valakinek az élő és elhunyt felebarátai iránt az életben gyakorlott irgalmasságtól látszik függni.

• Isteni igazságosság és irgalmasság. Kétséget nem szenved, hogy az Isten az elégtétel hatóképességét az igazságosság törvénye szerint méri. Azonban kérdés támad a kieszközlésből származott hatást illetőe; kérdés ugyanis, vajon Isten pusztán irgalmasságából bocsátja-e meg a holtaknak a büntetéseket az ima kieszközlő erejénél fogva, vagy pedig feláldozás közbejöttével, mely Krisztus végtelen elégtételéből azokra olyképp alkalmaztatik, hogy mindenkor szükséges a feloldozás, mely által az isteni igazságnak elégtétessék. Az utóbbi véleményhez hajlik Suarez és ez — úgy látszik — másokéval is nagyon megegyezik.¹⁵

Méltán hisszük, hogy azon lelkek, kik az életben a szentmiseáldozatot nagy tiszteletben tartották, s kik az életben végzett jóságos cselekedetek által a könyörgésekből meríthető segítségre nagyobb érdemességet tanúsítottak, nagyobb mértékben is segélyeztetnek, gyorsabban szabadulnak meg kínjaiktól, ama mondás szerint: „Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek.”¹⁶

• Hogy ez egész ügy, főképp, ami a holtakért bemutatott szentmiseáldozatot és a búcsúkat illeti, világosabb legyen, idézem azt, amit Bautznál olvasunk:¹⁷ Az biztos, hogy egyetlenegy szentmiseáldozat magában véve elég erővel bír egyszerre valamennyit a tisztítótűzből megszabadítani. És a szentmiseáldozat nem is marad, mint Gihr mondja, sohasem hatás nélkül, valahányszor a szenvedő lelkekért mutattatik be; a többire nézve azonban mély homály vesz körül bennünket. Mert ha Krisztus ereje a legszentebb szentségben végtelen is, úgymond szt. Tamás, ezen erő hatása mégis egyes alkalmakkor korlátolt. És eszerint nem következik, hogy egyetlenegy szentáldozat által a tisztítótűz minden büntetései eltöröltetnek. Így magyarázza azt az Egyház gyakorlata, mely szerint egy és ugyanazon megholtért több szentmiseáldozatot is mutatott be (ugyanazt bizonyítják a megholtak diptichái is — halotti cédulák vagy szent táblácskák, melyek már a legrégibb időben használatban voltak, oly táblácskák ti., melyekre az évenként való megemlékezés céljából a megholtak nevei írattak¹⁸). Hogy meg a szabadalmazott oltár teljes búcsúja a tulajdonképpeni áldozatgyümölccsel együttvéve is teljes biztosítékot nem nyújt, bármily nagy legyen is valószínűsége, azt majd később fogjuk látni. Isten kegyes elfogadásától függ végtére minden. Már a régi időben készített az Egyház különböző alkalmakra, melyekben az elhunyt lelkekért imádkozik és áldoz, külön miseszövegeket, hogy a pap a holtakért bemutatott misékben azokat használhassa, ha kívántatnék és ha semmiféle akadály sincsen. Az áll, hogy az áldozat gyümölcse egyformán nagy minden esetben, akár a szent Szűzről, akár Szentlélekről, akár a holtakért mondandó miseszöveg van használatban. Mert bármennyire igaz, mondja sz. Tamás, hogy az áldozat, a végrehajtott cselekmény erejénél fogva említett esetekben egyenlő gyümölcsöket hoz létre: és habár a körülmények szerint egy más miseszöveg alkalmazásánál olyféle gyümölcsözés jöhet létre, mely az áldozópap vagy a misét kérelmezőnek nagyobb ájtatossága miatt, vagy az illető szent közbenjárásának erejénél fogva a halotti mise gyümölcseivel egyenlő, mégis a halotti mise a végrehajtó személy működése által nagyobb gyümölcsöt terem, mivel nem pusztán áldozat, hanem egyszersmind oly imákkal van egybekötve, melyek az Egyház által különösen a szegény lelkek vigasztalására rendeltetett, és így ezek számára különleges gyümölcsöket hoznak létre. Ehhez járul, hogy az Egyház a Requiem-misékben, amennyire lehet, mindennemű pompát mellőz, hogy annál hathatósabban indítsa könyörületre és könyörteljes közbenjárásra. Úgyszintén elhagy, amennyire csak lehet, minden oly áldást, mely az élők javára szolgál, hogy minden áldásforrást, a kisebbeket úgy, mint a nagyobbakat erőteljes folyamatba egyesítve, odairányozza, hol számtalan lélek ilyenféle áldás után áhítozik.
  Hogy ez utóbbi gondolat valamiképp meg legyen magyarázva, elhagyatik a lépcsőimában a zsoltár «Judica», miután tartalma örömre vall. Ugyanez okból, és mivel a halotti mise nem annyira dicsőítő, mint inkább engesztelő áldozat gyanánt mutattatik be, kihagyatik a «Gloria in Excelsis» és a «Gloria Patri» stb. Az ünnepélyes misékben elmaradnak még a többszöri tömjénezések is, mert ünnepélyes jelleggel bírnak és mint sacramentaliák az élőknek hoznak áldást és kegyelmet. Ezért nem is vet magára keresztet a pap az introitusnál, hanem a misekönyvre, miután ama Requiem aeterna-t mint áldást az elhunytakra alkalmazza. Az evangélium előtt és után kimaradnak az áldásformák, úgyszintén az evangélium csókolása, miután ez kifejezése a háládatos örömnek. A szent leckék és evangéliumok serkentik az élőket a keresztény remény gyakorlására. A «Dies irae» (állítólag Celanói Tamástól † 1250.) és az «Offertorium : Domine Jesu Christe» a halálos ágyhoz vezetnek bennünket és miután az isteni ítéletre és a fenyegető büntetésekre emlékeztetnek, alkalmat adnak az élőknek jámbor elmélkedésekre és penitentiára azért, hogy ezeknek elégtételre szolgáló érdeme a holtaknak használjon. Az offertóriumnál elmarad a víz-áldás a borral való elegyítés előtt, mert a víz által az élők társasága jelképeztetik. Az Agnus Deinél esdik az Egyház háromszoros ismétléssel békéért, örök nyugodalomért szenvedő gyermekei számára; a békecsók azonban és a békéért való ima az élők számára szintén elmarad, mert a halotti misékben az elhunytak békéje fekszik leginkább az Egyház szívén. A szentmise végén még egyszer kéretik a szenvedő lelkek számára az ég boldogító békéje és az «Ite missa est». Mert az Egyház felteszi, hogy a rokonok és a keresztény könyörülettel eltelt hívek még tovább is imádkoznak e szent helyen, hogy az Egyház azon kívánsága — Nyugodjanak békében! — beteljesedjék. A holtakért felajánlott búcsúkra vonatkozólag olvasd szintén Bautz, i. h. 221. s köv. old.

285. A mondottakból egyszersmind kitűnik, hogy ésszerűtlen azért, mert a könyörgések azoknak, kikre alkalmazzuk, csalhatatlanul használnak, ellenségeink azon ellenvetése, hogy eszerint a gazdagok jobb helyzetben vannak, mint szegények, mivel azokért sokkal több könyörgő ima végeztetik.

• Sz. Tamás mondja:¹⁹ a gazdagok egy tekintetben (tekintve ugyanis a büntetés kiengesztelését) történetesen jobb helyzetben vannak; míg más tekintetben a szegények vannak jobb helyzetben (tekintve ti. a mennyei boldogság elérhetését Krisztus szavai szerint:²⁰ „Boldogok a szegények, mivel övék az Isten országa.”). Továbbá az, amivel kevesebbet bírnak a szegények e tekintetben, talán azáltal egyenlíttetik ki, hogy Isten reájuk alkalmazza az azokért végzett könyörgéseket, kik vagy elkárhozva vannak, vagy már az égben lakoznak. Vagy azt is mondhatjuk, hogy jóllehet, a könyörgések csalhatatlanul használnak azon elhunytaknak, kikért végezzük, mindazonáltal Isten akaratától függ, vajon a büntetések teljes vagy csak egy részének elengedését nyerjék-e el. A könyörgéseket pedig, melyek a szegényekért végeztetnek, Isten bőségesebben vagy teljesen is alkalmazhatja reájuk.

286. Úgyszintén kiviláglik az eddig mondottakból, hogy a holtakért végzett könyörgések részben az élőknek is használnak s hogy e szerint a «hősi cselekedet», melyről fönn volt szó, már ez okból is ajánlandó, s hogy azon hívő, aki ezt magában felindítja, önmagáról is igen jól gondoskodik. Méltán lehet ugyanis reményleni, hogy ő is egykor gyorsan fog megszabadulni a tisztítótűzből azért, mivel ezen emberbaráti cselekedet által magának erre fényes érdemeket szerzett.

• Részben, mondám: ugyanis nem lehet kétség, hogy az elhunytért végzett jócselekmény, ha kegyelemből és szeretetből ered, a végzőnek is használ, illetőleg szolgál a kegyelem gyarapítására és az örök életre való érdemességre vonatkozólag: és hogy ezért a mennyei dicsőségre vonatkozó érdemesítést illetőleg mit sem veszt a cselekvő. Elégtételi értékét tekintve, mást kell mondanunk ama cselekedetre nézve, mely a büntetés jellegével is bír. Ennek értéke ugyanis, ha a meghalt hívek büntetésére alkalmazzuk feloldozás helyett — kimerül és így már nem használható saját elégtételünkre. Ha azonban e cselekmény oly értékű volna, hogy másnak adósságát túlhaladná, akkor ezen túlhaladás elégtételképpen használhat a cselekvőnek. — Ezenfelül megjegyzem, némely hittudós véleménye szerint már az életben is valami ideiglenes jóval fizeti meg Isten a holtakért végzett könyörgéseket.
• Mindazonáltal mégis hősies ezen cselekedet, mivel biztos nem ismerjük amaz isteni törvényt, mely szerint Isten az élők könyörgéseit az elhunytakra alkalmazza; amiért is felebarátaink iránt a legfőbb szeretet gyakoroltatik az apostol szerint, aki írja: „Kívántam pedig magam Krisztustól kiközösítve lenni testvéreimért.”

Johannes Katschthaler: Katholikus ágazatos hittan VI. – Az utolsó dolgokról.
Ford: Dr, Kiss János
Budapest, 1899. 331-340.

Dogmatikai bizonyosságok a tisztítótűzről I. – A tisztulás tárgya

Dogmatikai bizonyosságok a tisztítótűzről II. – A megváltás előtt elhunyt igazak lelkei

Dogmatikai bizonyosságok a tisztítótűzről III. – A tisztítóhely szenvedései

1. Demonst. dogm. t. 5. §. 213. Dr. Wilhelm Schneider Wiedersehen, 342 s köv. old. ↩︎
2. Theol. schol. t. 3. tr. 14., de statu animae, qu. 4. §. 3. ↩︎
3. V. ö. Kölner Pastoralbl. 1880. évről, 13. s köv. old. ↩︎
4. Purg. l. 2. c. 17. V. ö. fenn 3. rész. 352, s köv. old. Bantz, i. h. 197. oldal. ↩︎
5. V. ö. sz. Tamást, Summ. Theol. P. 3. Suppl. 9. 71. art. 3. Ugyanott tanítja sz. Tamás is, hogy a bűnös által végzett könyörgés használ a megholtaknak, ha a bűnös, mint annak eszköze cselekszik, ki a kegyelem állapotában lévén azt végezteti, mivel az eszköz cselekménye, cselekménye a fő cselekvőnek. ↩︎
6. Summ. Theol. P. 2. qu. 83. art. 16. ↩︎
7. in 3. P. Summ. Theol. s Thomae, disp. 58. de Suff. sect. 8 ↩︎
8. v. ö. Maurer, Ablass stb. Schneider József által 8. kiad. 313. old. ↩︎
9. 2. k. 16. fej. ↩︎
10. Contra Gentes l. 3. c. 258 ↩︎
11. V. ö. Bautz, i. h. 195. old. ↩︎
12. V. ö. szt. Tamás, Summ. Theol. P. 3. Suppl. qu. 71. a 14 ↩︎
13. Summ. Theol. P. 3. Suppl. qu. 71. a. 1. V. ö. ugyanannál Contra
    Gentes l. 3. c. 158. V. ö. Bautz i. h. 6. p. 204. s köv. ↩︎
14. P. 2. c. 5. n. 76. ↩︎
15. V. ö. Jungmann, De Noviss. p. 121.; Bautz, i. h. 201, 207. s köv. old.
    Hurter, Compend. t. 3. u. 827. ↩︎
16. Matth. 5, 7. V. ö. szt. Ágoston állítását (Enchir. c. 110. M. 40. k. 283. l.) továbbá Salmantik. Tract. 23. De Euch. disp. 13. dub. 6. §. n. 123. Aligha lesz fölösleges erre vonatkozólag még szt. Ágoston, Ench. c. 110. mondását olvasni, melyet Bautz i. h. 201. old. feljegyzett. ↩︎
17. Vegefeser 210. s köv. old ↩︎
18. v. ö. Kraus, Realencycl. 1. köt. 376 s köv. old.; 2. köt. 486. s köv. lap ↩︎
19. Summ. Theol. P. 3. Suppl. qu. 71. art. 12. ad 3. ↩︎
20. Luk. 6, 20 ↩︎