Cáfolatok a latin nyelvű misével szembeni ellenvetésre
Így hangzik az unalomig ismételt ellenvetés: Azért jobb az anyanyelven mondott mise, mert azt értjük. A latin misét meg nem értjük. Hát nem jobb érteni is azt, amiben részt veszünk?
A latinul mondott mise nem-értéséhez vegyük figyelembe a következőket:
1.) ahhoz, hogy a szentmisén gyümölcsözően vegyünk részt, a latin tudásnál fontosabb azt tudnunk: mi a szentmise? Ehhez nem kell mást tennünk, mit megtanulni a hittant. Nem csak úgy nagyjából, és nem csak a szentmisére vonatkozó részt, hanem az egészet, méghozzá alaposan.
2.) ha némi latintudással a tarsolyunkban – vagy annak híján – az okozna fejtörést, hogy a latin misén mikor mit kell mondanunk, ez igazán egyszerű:
több mint másfél évszázada (egészen pontosan 1865 óta) rendelkezésre állnak latin-magyar misekönyvek. Ezekből a szentmise menete nemcsak követhető, hanem egyenest megtanulható.
Hiszen nyilvánvalóan nem elég azt tudni, mikor mit kell válaszolnunk, hanem azt is, mire válaszolunk. A Klinda Pál által szerkesztett kétnyelvű misekönyv legutóbb az elmúlt években jelent meg újra, s ma is kapható.
3.) Nem nehéz megtanulni latinul legalább annyira, hogy a szentmisén felkészülten vegyünk részt.
Mindannyian megtanultunk egy anyanyelvet, bizonyosan volt vagy van egy családi körben használatos külön „nyelvjárásunk”, gyerekkori, barátokkal használt saját szókincsünk, használjuk a számítástechnika és a modern kor rengeteg idegen műszavát, esetleg a szakmánknak speciális kifejezéseit. Az érettségihez feltételül kötött idegen nyelvi vizsgánál nagyságrendekkel kevesebbet kell tudnunk latinul a régi szentmiséhez. A II. Vatikáni Zsinat (melyet bunkósbotként használva szokták elhallgattatni a latin miséért küzdőket) a szent liturgiáról hozott konstitúciójában kimondja, hogy: „54. A néppel együtt végzett szentmisékben megfelelő helyet lehet adni az anyanyelvnek, elsősorban az olvasmányokban és az „egyetemes könyörgésekben”, és a helyi viszonyoknak megfelelően mindazokban a részekben, melyek a népre tartoznak, e konstitúció 36. pontja alapján.
„De gondoskodni kell róla, hogy a hívek a szentmise ordináriumának azon részeit, amelyek rájuk tartoznak, tudják együtt mondani vagy énekelni latinul is.” Továbbá: „1. § A latin nyelv használatát, a részleges jog érvényben maradása mellett a latin szertartásokban meg kell tartani.
Ha a múlandó javak birtoklásáért ennyi áldozatot hozunk, mennyivel inkább kell törekednünk az örökkévaló kincsek megszerzésére! (Mt.13,44-45) Ha pedig ugyanazon Egyház, amely a középkorban a gótikus katedrálisokat emelte, hogy benne Istent méltóképp imádja, a korabeli írástudatlan földművelőnek a latin misét adta örök életre szolgáló eledelül, akkor bizonyára a mi képességeinket sem haladhatja meg a – számunkra jóval szerényebb – nyelvi korlát.
Guido