A katolikus Rákóczi mítosza

Bebörtönzött, lemészárolt papok, elvett egyházi tulajdon, saját püspökök kinevezése, janzenista eretnekség – ennek ellenére mégis úgy él a köztudatban, mint katolikus fejedelem. Tanulmányunkban történeti forrásokra alapozva árnyaljuk a protestáns-liberális történetírás által sulykolt Rákóczi-képet.

Tanulmányunk pusztán Rákóczi – illetve mozgalma – vallási vonatkozásaira öszpontosít, így nem kíván állást foglalni az egyéb jogos és jogtalan politikai követelései tekintetében.

Rákóczi egyéni vallásossága

Közhelyszámba megy Rákóczi jezsuita neveltetésének emlegetése, mint érv az állítólagos katolicizmusa mellett. Azonban igazán vallásos csak az idős Rákóczi volt, és akkor is eretnekként, a janzenizmus tévtanait vallva.¹

Ekkor írta a közismert Vallomások című művét is, melyet ágostoni mintára bűnvallomásként készített el, és kiterjed házasságtöréseire, onániájára, sőt még lopásaira, hazugságaira és hiúságára is.

Noha privát erkölcsi életében kicsapongás és gyakori bukdácsolás jellemezte, vallási gyakorlataiban buzgó volt: szentmisét se vasárnap, se ünnepnapon nem mulasztott, a böjtöket is megtartotta; gyónáshoz és szentáldozáshoz is rendszeresen járult.

Ez mai szemmel mindenképp megkapó – hiszen ma a névleg katolikusok töredéke felel meg ennek -, azonban ez a külső formális gyakorlat a fejedelmi státuszal együtt járt, így egyfajta protokolláris kötelezettség is motiválta.

Ez a buzgalom és formális fegyelmezettség a jezsuita nevelésnek köszönhető, mint ahogy egyébként Rákóczi alapos vallási műveltsége is. És ironikus módon mindezt I. Lipótnak valamint Kollonichnak köszönheti, hiszen ők intézték számára a jezsuita oktatást.

Mindenképpen megsüvegelendő és kiemelendő tett részéről a fejedelmi beiktatásakor tett katolikus hitvallása. Noha elvileg Erdélyben a katolikus bevett felekezet volt, mégis hatalmas elnyomásban éltek, olyannyira, hogy se Kolozsvárott, se Marosvásárhelyen, se Gyulafehérvárott nem lehetett temploma a katolikusoknak. Ezenkívül a történelemoktatásban ajnározott erdélyi „vallásbéke” addig sem nem terjedt, hogy püspöke lehessen a katolikusoknak: az egész fejedelemség területéről kitiltották a protestánsok a katolikus főpásztorokat.

Így Rákóczi a – katolikusoktól elvett, így protestánsként működő – székesegyház helyett egy kicsinyke katolikus kápolnában tartotta meg fejedelmi beiktatását.

Antiklerikalizmus Rákóczi „országában”

Sajnos ez az egy volt az egyetlen komolyan vehető katolikus lépés fejedelemsége során.

Hiszen mikor már hatalma lett volna rá, akkor sem javította az erdélyi katolikusok helyzetét: nem adott vissza nekik egy protestánsok által elvett templomot sem, nem javította a katolikusok társadalmi helyzetét, valamint nem intézte el azt sem, hogy lehessen katolikus püspök Erdély területén.

A politikai tőkekovácsolás oltárán feláldozta hitvallását, mikor a protestáns támogatóinak elvesztésétől való félelmében szemet hunyt a katolikusokkal való igazságtalanságokkal szemben.

Ugyanígy az eretnekek kegyeit kereste, mikor kijelentette, hogy a a katolicizmusnak nincs egy cseppet sem több joga, mint a protestantizmusnak.²

Tekintve, hogy intelligens ember volt, akit jezsuiták neveltek, tisztában kellett, hogy legyen az Egyház egyedül üdvözítő mivoltával, az ebből fakadó jogaival és elsőbbségével. Ennek ellenére dogmákat és egyházfegyelmi törvényeket áthágva kijelentette azt, amit később az aufklérizmus, a liberalizmus és a szabadkőművesség tűzött a zászlajára.

De szintén a protestánsoknak való meghódolás eleme, hogy képtelen volt megzabolázni a kurucait – akik 90%-át protestánsok alkották³ -, így azok sorozatosan követtek el atrocitásokat papokkal és hívekkel szemben. Csak néhány példa:

• 1703-ban a nagyváradi minorita házfőnököt – Zurbrucken Domonkost – a téli fagyban egy szál ruhában űzték ki a fejedelemségből
• Utódát, Nettenstrein Apollináriust úgy megverték, hogy belehalt
• Pott Ferenc testvért a huszti várbörtönbe hurcolták
• A nagybányai minorita templomba betelepedtek a kurucok
• Telekessy egri püspök panasszal fordult Rákóczihoz, hogy a kurucok pártfogásával a prédikátorok majdnem mindenütt elfoglalják a katolikus templomokat
  
  De nem csak a protestáns keleten, hanem az ország többi részében is mindennaposak voltak a katolikusellenes atrocitások:
  
• A veszprémi egyházmegyében egyetlen éjszaka 12 plébánost űztek el
• Zólyom megyében a parasztoknak azt a jelszót adták ki, hogy a pápista papnak még a pénzéért se szántsanak vagy dolgozzanak
• Pécsen négy jezsuitát gyilkoltak le⁴

És ezt a sort nagyon hosszan lehetne folytatni, hiszen a „katolikus” vezérlő fejedelem országában protestánsoknak mindent szabadott, a katolikus papok és hívek pedig rettegésben éltek: meglopták, megverték, gúnyolták és nem egyszer meggyilkolták őket katolikus mivoltuk miatt.

Nem véletlen, hogy mindezek okán amelyik püspök csak tehette, menekült Rákóczi „országa” elől.

Erre Rákóczi maga kezdett el püspököket kinevezni teljesen illegitim módon, és azokat a papokat, akik továbbra is az igazi püspökeiknek engedelmeskedtek és megtagadták a hűséget az illegitim püspököknek, egyszerűen bebörtönöztette. Már maga Bercsényi kérte Rákóczit, hogy ne akarjon börtönbe vetni minden papot.⁵

Noha Rákóczi kereste a kapcsolatot a pápával, mivel tudvalevőleg XI. Kelemen akkor éppen feszült viszonyban állt a Birodalommal – kifejezetten I. József császárral, akiből hiányzott apja, I. Lipót és testvére, III. Károly szellemi és erkölcsi kiválósága -, hogy az egyházfő legitimálja lázadását.

Ugyanakkor a pápa több brévében is elítélően nyilatkozott Rákóczi mozgalmáról: 1707-ben az Egyházzal szembeni jogbitorlás miatt kárhoztatta a mozgalmat (a cikk végén közöljük a bréve fordítását), majd 1709-ben már több ízben a mozgalom elhagyása szólította föl annak szimpatizánsait.⁶

Konklúzió

A Rákóczi-szabadságharc nem elszigetelt jelenség volt, hanem szervesen illeszkedett abba a 17. századi felkeléssorozatba, amelyet Bocskai István, Bethlen Gábor és Thököly Imre neve fémjelez. E mozgalmakat a későbbi nemzeti emlékezet hajlamos pusztán politikai vagy „szabadságharcos” küzdelemként értelmezni, valójában azonban szorosan összefonódtak a kor kőkemény felekezeti konfliktusaival.

A korszak „szabadságharcai” nem egyszerűen népek közötti vagy alkotmányjogi viták voltak, hanem lényegükben vallásháborúk, amelyek során a protestáns vezetők minden jelentősebb békekötésnél következetesen az Egyház rovására érvényesítettek követeléseket.

Ebbe a hagyományba illeszkedett bele II. Rákóczi Ferenc is, aki – bár hivatalosan katolikus volt – egy olyan mozgalom élére állt, amely számos ponton ugyanazt a felekezeti logikát követte. Ez a körülmény máig kognitív feszültséget okoz azok számára, akik mély személyes vallásossága miatt kivonnák őt ebből a történeti összefüggésből, noha a tények alapján e tekintetben nem mutat lényegi különbséget elődeihez képest.

Éppen ezért a katolikus öntudat nem engedheti meg, hogy Rákóczi pozitív példaként álljon előttünk. Válljunk tudatos katolikussá és számoljunk le a protestáns-liberális-marxista történetírás által sulykolt toposzokkal.

Caietanus

XI. Kelemen brévéje az esztergomi érseknek címezve

Tudtodra adjuk, hogy nagy aggodalommal értesültünk azokról a visszaélésekről, amelyek – mint mondják – Magyarországon történnek, különösen egyes újabb dolgok kapcsán, amelyeket egyesek a törvényes hatalom ellenében elkövettek. Ezek közül a legsúlyosabbak közé tartozik, hogy bizonyos egyházi ügyekben illetéktelen hatalmat gyakoroltak, sőt az Egyház jogait és szabadságát is megsértették.

Tudomásunkra jutott, hogy egyesek egyházi javadalmakat és hivatalokat adományoztak, illetve elfoglaltak, noha erre sem joguk, sem felhatalmazásuk nem volt. Az ilyen módon adott vagy elfoglalt hivatalokat és javadalmakat érvénytelennek nyilvánítjuk, és megtiltjuk, hogy bárki ezeket megtartsa vagy gyakorolja.

Továbbá elrendeljük, hogy mindazok, akik ilyen módon jutottak hivatalhoz vagy javadalomhoz, kötelesek azokat azonnal elhagyni. Azokat pedig, akik ennek nem tesznek eleget, egyházi büntetések sújtják.

Megbízunk téged, mint az esztergomi egyház érsekét és Magyarország prímását, hogy buzgón és határozottan lépj fel ezek ellen a visszaélések ellen, és minden erőddel védd meg az Egyház jogait és szabadságát az illetéktelen hatalommal szemben.

Mivel pedig ezek a visszaélések súlyosak és az Egyház rendjét sértik, apostoli hatalmunknál fogva megparancsoljuk, hogy minden ilyen cselekedet szűnjön meg, és az egyházi rend helyreálljon.

Kelt Rómában, április 2-án, 1707-ben.⁷

1. Zolnai Béla: A janzenista Rákóczi, 1927 ↩︎
2. Pezenhoffer Antal: A magyar nemzet történelme. VII. 2003. 187. p. ↩︎
3. Dr. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz. II. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1909. 364. p. ↩︎
4. Pezenhoffer Antal: A magyar nemzet történelme. VII. 2003. 197-201. p. ↩︎
5. Dr. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz. II. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1909. 389. p. ↩︎
6. Clementis XI. Pont. Max. Opera omnia., Epistolae et brevia selectiora. Róma, 1729. 626-627, 724-725, 1491-1492. ↩︎
7. Im. 393-394 ↩︎